kereskedelem

címke rss

Itt az Igazságügyi Minisztérium válasza a kereskedelmi szövetségnek

Gazdaság2022.11.10, 16:32

Szerdán a kormány bejelentette és kihirdette a hatósági áras élelmiszerek körének kibővítését a tojásra és a burgonyára. Az intézkedéssel kapcsolatban az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kinyilvánította együttműködési szándékát, ám egyúttal jelezték az átállás technikai nehézségeit. A következőkben változtatás nélkül közöljük az Igazságügyi Minisztérium ezzel kapcsolatban kiadott közleményét.

Egy ősi Velencére bukkantak Mezopotámia egykori területén

Tudomány2022.10.18, 17:30

A történészek Mezopotámiát tekintik az első civilizáció bölcsőjének. Az Eufrátesz és a Tigris folyók közötti termékeny földeken fekvő területen számos kulcsfontosságú találmány született és társadalmi struktúrák jöttek létre. A tudósok azonban mindezen túl is képesek még új dolgokat felfedezni Mezopotámiával kapcsolatban: néha régészeti feltárás segítségével, máskor pedig felülről nézve.

Erősíti franchise-hálózatát a Spar

Itthon2022.10.08, 18:16

Az elmúlt tíz év sikerei, illetve a piaci folyamatok arra sarkallják az áruházláncot, hogy tovább fejlessze a családi vállalkozásokon alapuló, mintegy háromezer munkavállalónak stabil megélhetést biztosító üzlethálózati koncepciót.

Négy év után újra engedélyezi az autóimportot Irán

Gazdaság2022.08.31, 12:00

Irán több mint négy év után újra engedélyezi az országba irányuló autóimportot. A lazítás azonban nem teljes körű, a „luxus" importját továbbra is korlátozzák.

Fontos változások lesznek a hazai üzletekben az energiatakarékosság érdekében

Gazdaság2022.08.26, 09:56

A kereskedelem számára mindig fontos volt az energiatakarékosság, ezért az elmúlt évek beruházásai, fejlesztései, üzletfelújításai során is a legkorszerűbb, takarékos és fenntartható megoldásokra törekedtek - írja az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közleményében. 

Az Egyesült Államok tovább hergeli Kínát: újabb háború jöhet

Nagyvilág2022.08.18, 09:55

Még le sem csillapodott a feszültség, amit Nancy Pelosi amerikai házelnök látogatása okozott Tajvanon, az Egyesült Államok ismét hergeli Kínát - írja a Világgazdaság.

Fejadagok vannak a szigetországban, már a külföldieket várják a kereskedelembe

Gazdaság2022.08.17, 13:57

Kuba 60 év után beengedi a külföldi befektetőket az ország kis- és nagykereskedelmébe. A lépés hatalmas változás lesz a szigetországban, amit elsősorban az egyre súlyosabb áruhiány indokol.

Fontos bejelentést tett a Spar a szeptemberi iskolakezdéssel kapcsolatban

Gazdaság2022.08.03, 11:39

Széles tanszerválasztékot kínál az Interspar hipermarketekben a szeptemberi tanévkezdésre a Spar Magyarország, amely növekvő forgalomra számít idén. A vállalat a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen ebben az évben is megszervezi Adni Öröm! országos tanszergyűjtő akcióját: a felajánlásokkal nehéz sorsú családok iskolakezdését segítik - áll a cég közleményében.

Így lett Dubaj a világ egyik leggazdagabb városa

Gazdaság2022.08.01, 11:12

Dubaj ma már a világ egyik üzleti központja, és a turisták által is kedvelt város. Ennek eléréséhez azonban hosszú út vezetett. A település felemelkedése a 19. század végén kezdődött, majd a 20. század második felében gyorsult fel. Bemutatjuk, hogy lett Dubaj a világ egyik leggazdagabb városa.

Ezekért az élelmiszerekért a korábbiaknál kevesebbet kell fizetni

Gazdaság2022.07.29, 10:42

Miközben a megugró élelmiszerárak hónapok óta kihívások elé állítják a fogyasztókat, termelőket egyaránt, most egy kicsit fellélegezhetnek a vásárlók, ha étolajat, kávét, vagy avokádót tennének a kosarukba, számolt be a Világgazdaság. A legfrissebb adatok szerint ugyanis ezen termékeknek csökkenni kezdtek az áraik, bár még így is viszonylag magasak.

Csökkent idén a kalóztámadások száma, de még így is veszélyesek a világtengerek

Gazdaság2022.07.21, 15:45

A Nemzetközi Tengerhajózási Hivatal (IMB) közzétett legfrissebb jelentése szerint az év első felében jelentősen csökkent a kalóztámadások globális száma, sőt, az elmúlt közel harminc esztendő alatt még sosem volt ilyen kevés incidens a világtengereken. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a tengerészek megnyugodhatnak, ugyanis az elmúlt fél évben a tengeri banditák így is több tucatszor támadtak, valamint 23 matrózt ejtettek túszul.

Bizarr szerelmi játékkal keresett milliókat egy brit házaspár

Gazdaság2022.07.22, 12:07

A Promotions.hu számolt be róla, hogy egy brit házaspár egy hónap alatt 70 ezer fontot (32 millió forint) keresett mindössze azzal, hogy egy különc szexuális hóbortjukat nyíltan megosztották a világgal.

Kiderült, miket vásárolnak a magyarok a hőségben

Gazdaság2022.07.08, 11:27

Brutális növekedésnek indult a szezonális termékek iránti kereslet a Világgazdaság kiskereskedelmi körképe alapján, amely a Lidl, a SPAR, a Tesco, az Auchan, a Penny és az Aldi válaszain alapul. Van olyan áruházlánc, ahol az ásványvizek forgalmában mintegy 46 százalékos, a jégkrémek esetében pedig körülbelül 350 százalékos bővülés várható augusztus végéig.

Elképesztő bejelentés érkezett a Szuezi-csatornával kapcsolatban

Gazdaság2022.07.06, 15:45

A Szuezi-csatorna Hatósága hétfőn 7 milliárd dolláros (2788 milliárd forint) rekordnyereséget jelentett a 2021-2022-es pénzügyi évre, miután ismételten megemelte a világkereskedelem kulcsfontosságú szakaszán áthaladó hajók tranzitdíjait.

Fontos közleményt adott ki az Aldi is a dinnyekínálatról

Gazdaság2022.06.29, 14:59

Az Aldi Magyarország július 1-jétől csak magyar dinnyét vesz át biatorbágyi raktárában, így napokon belül valamennyi üzletében hazai forrásból érkező görög- és sárgadinnyét kínál vásárlói számára. Az idei évben az Aldi Magyarország exportlehetőséget is biztosít a magyar dinnyetermelőknek: a Hofer szlovéniai hálózatának kínálatába kerülhet be a kiváló minőségű magyar dinnye, áll a cég közleményében.

A Nyugat megfagy télen az értelmetlen szankciók miatt, közben az oroszok mindent eladnak másoknak

Nagyvilág2022.06.20, 15:31

A nyugati szankciók hatására Európában elszabadult a háborús infláció, folyamatosan nő az üzemanyag és az energiahordozók ára, és az élelmiszerért is egyre többet kell fizetni a boltokban. Eközben Oroszországban közel sem érződnek ennyire a brüsszeli intézkedések hatásai. Moszkva minden eddiginél nagyobb mennyiségben értékesíti az olajat és gázt az olyan országoknak, mint Kína és India, amelyek semlegesek maradtak az orosz - ukrán háborúban, így szankciókat sem hoztak az oroszok ellen. Emellett felértékelődött Oroszország szerepe a Közel-Keleten is, ahol legfőképpen az élelmiszerkrízis leküzdésében számítanak rájuk az országok.

Vásárlási lázzal telt a jubileumi hétvége Nagy-Britanniában

Gazdaság2022.06.07, 15:43

Jelentősen megnőtt a britek vásárlási kedve a jubileumi ünnepi hétvégén. A lakosság ugyanis a négynapos ünneplés idején 17 százalékkal többet vásárolt, mint a májusban mért átlag.

Rémületes állatokat adnak-vesznek egy különös piacon, és erről alig tudunk valamit

Gazdaság2022.05.24, 09:19

Noha sokan egyenesen irtóznak az olyan állatoktól, mint a pókok vagy a skorpiók, a globális kisállat-kereskedelemnek mégis egyre nagyobb részét teszik ki ezek az egzotikus fajok. Ez a piac azonban sokszor teljesen ellenőrizetlen és szabályozatlan, miközben egyes populációkat a kihalás fenyeget működése következtében.

Mégis kivonulhat a gyárak egy része Kínából?

Gazdaság2022.05.17, 16:57

A globális ellátási láncokban Kína még mindig meghatározó szereppel bír, azonban az elmúlt években rendre felmerült a kérdés, hogy a nagyvállalatoknak le kellene építeniük a kínai függőségeiket. Noha Kína világgazdasági pozíciója egyelőre megkerülhetetlen, a koronavírus-járvány miatt újra reflektorfénybe került a kérdés.

Hatalmas beruházás indul Magyarország stratégiai fontosságú kikötőjében - képek

Gazdaság2022.05.17, 13:31

Újabb beruházással folytatódik a Csepeli Szabadkikötő hosszú távú megújulása, amely hatással lesz a régió legfontosabb, itt elhelyezkedő logisztikai központjára is. Ezúttal a kikötő infrastruktúra-hálózatának komplex fejlesztése (vasút, út, vízoldal, közmű) a cél.

A pálmaolajon múlhat a világ élelmezése

Gazdaság2022.05.12, 07:44

Indonézia nemrég radikális döntésre szánta el magát és felfüggesztette a pálmaolaj exportját. Ezzel a nyersanyag ára történelmi csúcsokra emelkedett, tovább fokozva a feszültséget a globális élelmiszerpiacon.

Tovább erősödnek a magyar-marokkói gazdasági kapcsolatok

Gazdaság2022.05.11, 11:09

Magyarország és Marokkó kereskedelme negyedével erősödött az elmúlt évben, a térség növekvő gazdasága komoly lehetőséget kínál a magyar cégeknek - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter, miután marokkói kollégájával, Nadia Fettah Alaoui gazdasági és pénzügyminiszterrel tárgyalt a Pénzügyminisztérium (PM) szerdai közleménye szerint.

Élelmiszerválság fenyegeti a Közel-Keletet és Észak-Afrikát

Gazdaság2022.04.28, 13:34

Az orosz-ukrán háború és a szankciók világszerte komoly gazdasági hatással járnak. Az Ukrajnából és Oroszországból érkező mezőgazdasági nyersanyagok elakadása azonban különösen súlyosan érinthetik a Közel-Kelet és Észak-Afrika országait.

Elképesztő mértékben nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégéjszakák száma márciusban

Gazdaság2022.05.05, 09:53

A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma márciusban 1,427 milliót tett ki, több mint öt és félszeresére nőtt 2021 márciusához képest, 2019 azonos hónapjához mérten azonban 28 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

Egy újabb, hatalmas piacot hódíthat meg a skót whisky

Gazdaság2022.05.04, 15:57

Tejtermékek, szeszes italok és vízumok szabadkereskedelméről tárgyal India és az Egyesült Királyság - írja a Világgazdaság. 

Szijjártó Péter: Újabb útvonalon teljesít kereskedelmi szolgálatot az állami tulajdonú teherszállító repülőgép

Itthon2022.04.30, 11:23

Újabb útvonalon teljesít kereskedelmi szolgálatot az állami tulajdonú teherszállító repülőgép: a Qatar Airways-szel folytatott intenzív tárgyalások eredményt hoztak és a kínai útvonal üzemeltetése kiegészül a Budapest-Doha kereskedelmi légikapcsolattal is - írta hivatalos közösségi oldalán Szijjártó Péter szombaton.

A hamisított termékek világpiaca nagyobb, mint Írország gazdasága

Gazdaság2022.04.26, 11:53

Noha a hamisított árucikkek, illetve a szellemi tulajdonjogokat sértő tárgyak kereskedelme illegális, a hamis termékek világpiaca mégis óriási aktivitást mutatott az elmúlt években. Olyannyira, hogy a piac mérete 2019-ben nagyobb volt, mint Írország egész gazdasága.

Így kerülhetik el az orosz haláruk az amerikai szankciókat

Gazdaság2022.04.19, 12:54

Az orosz-ukrán háború kitörése után az Egyesült Államok betiltotta az orosz tengeri élelmiszerek importját, azonban a kereskedelmi hálózatok mégis lehetővé teszik, hogy a haláruk megkerüljék a szankciókat.

Közösségi oldalakon virágzik a vadon élő állatok kereskedelme

Tudomány2022.04.14, 13:06

Egy új vizsgálat szerint a legnagyobb közösségi oldal továbbra is a vadon élő állatok és növények online kereskedelmének virágzó piaca, annak ellenére, hogy a technológiai óriás vállalta, hogy segít az illegális kereskedelem elleni küzdelemben.

Ennek sokan nem fognak örülni: már második hónapja csökken a brazil kávéexport

Gazdaság2022.04.13, 10:09

A brazil kávéexport 6 százalékkal, 3,6 millió zsákra (1 zsák = 60 kilogramm) esett vissza márciusban az előző év azonos hónapjához képest.

Így próbálhat eladni Oroszország évi 20 milliárd dollárnyi aranyat

Gazdaság2022.04.05, 14:07

Oroszország hatalmas, globálisan is meghatározó aranyiparral bír, azonban most a háború miatti nemzetközi szankciók következtében új értékesítési csatornákat kell találnia. A legvalószínűbb, hogy az orosz piacról Kínába és a Közel-Keletre exportálnak majd több aranyat a jövőben.

Ezért hagyták el a vikingek rejtélyes módon Grönlandot

Tudomány2022.03.25, 13:15

Négy évszázad jelentős részében Grönland déli partja határozta meg a viking megszállások legnyugatibb szegélyét. A 10. század végén a zöldellő dombokról és a termékeny talajról szóló álmok csábítónak tűntek, így skandináv bevándorlók indultak útnak a könnyebb élet reményében. Csúcspontján az itt élő viking lakosság több ezerre volt tehető, három nagyobb településen szétszórva. És akkor vége lett. Egy új kutatás most ennek az okaira kereste a választ.

Az ukrán tengerészeken is múlhat a világgazdaság idei teljesítménye

Gazdaság2022.03.17, 20:40

Ukrajna nagyjából 80 000 tengerészének 55-60 százaléka hazájától távol jelenleg is szolgálatban van tucatnyi kereskedelmi hajón. Habár közülük sokan harcolnának az oroszok ellen, mégis attól félnek, hogy ha hajóikkal orosz felségvizekre, kikötőkbe futnának be, a teljes legénységet letartóztatnák, vagy akár ennél sokkal rosszabb sorsra is juthatnak, írja a gCaptain hajózási szakportál.

Lassult a kínai export növekedése az év első két hónapjában

Gazdaság2022.03.07, 09:17

Jelentősen lassult a kínai export növekedése az év első két hónapjában, az import bővülése pedig a várakozásokat is alulmúlta.

Regionális e-kereskedelmi elosztóközponttá válik Magyarország

Gazdaság2022.03.04, 15:20

Semmi sem állítja meg az online értékesítés robbanásszerű terjedését, míg idehaza a teljes kiskereskedelem tíz százalékát tette ki tavaly, addig Kínában, elsősorban a pandémia hatására, már a felét. Magyarországnak kiváló adottságai vannak ahhoz, hogy az interneten rendelt, az Európai Unión kívülről érkező áruk regionális elosztóközpontja legyen, a munkaerőhiány azonban problémát jelent – hangzott el a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége által szervezett Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencián, Herceghalmon. 2021 második felében az idehaza vámkezelt kisértékű csomagok 90 százalékának más uniós tagország ...

Óriási mennyiségű cápauszonyt szállítanak európai országok Ázsiába

Tudomány2022.03.04, 14:47

Egy új tanulmány szerint az európai országok akkora mennyiségű cápauszonyt adnak el Ázsiának, hogy a kereskedelem csaknem felét ők uralják. A cápapopulációk azonban továbbra is csökkennek a globális cápauszony-kereskedelem miatt. Tavaly a tudósok azt találták, hogy a cápák és rájafajok körülbelül egyharmadát túlhalásszák és ezért a kihalás közelébe sodródtak, ami az egész óceáni ökoszisztéma egészségét és számos ország élelmezésbiztonságát veszélyezteti.

Nőtt az export és az import értéke is 2021-ben a megelőző évihez képest

Gazdaság2022.03.03, 09:38

2021-ben a magyar export euróban számolt értéke 13,6, az importé 18,2 százalékkal haladta meg az előző évit, az exporttöbblet 1,897 milliárd euróra (718 milliárd forint) olvadt a 2020-as 5,618 milliárd  euróról (2127 milliárd forint) - közölte második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Közel 800 ellenőrzést végeztek a szakemberek az élelmiszerárstoppal kapcsolatban

Gazdaság2022.02.22, 09:36

Harmadik hete kéri számon a kereskedőkön az élelmiszerárstop betartását az ország minden részében a fogyasztóvédelem. A közel 800 helyszíni és online ellenőrzésből alig több mint hatvanszor tártak fel mulasztást a kormányhivatalok szakemberei. A leggyakrabban, harminchétszer az árazással volt probléma, minden második esetben az étolajéval. A múlt héten megszületett az első milliós nagyságrendű bírságról szóló határozat is, írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Rejtélyes rúnákkal írták tele ezt a fából készült tárgyat

Tudomány2022.02.16, 08:59

A különleges tárgyat a Norvég Kulturális Örökségkutató Intézet (NIKU) ásatásai során fedezték fel az Oslo óvárosában található középkori park előkészítő munkálatai során. A csapat korábban egy sólyomfigurát is talált, miközben épp egy hulladékréteget tártak fel a helyszínen. A szakemberek szerint mindkét felfedezés a 13. század környékéről származhat.

Idén átlagosan tízezer forintot költenek a szülők a gyerekek farsangi jelmezeire

Gazdaság2022.02.08, 10:43

A REGIO JÁTÉK friss felmérése alapján a legtöbb óvodában és iskolában idén is megtartják a farsangi mulatságot. A szülők átlagosan 10.000 Ft-ért vásárolnak jelmezt és kiegészítőket a játékkereskedő értékesítési adatai szerint. Az idei ünnepségen a kislányoknál Elza, Skye és a hercegnő kosztümök, a kisfiúk körében pedig a rendőr, Pókember és tűzoltó jelmezek a dobogósok. A szülők fele aktívan részt vesz a beöltözős mulatságon, a legtöbben jelmezvarrással, teremdíszítéssel és harapnivalóval járulnak hozzá a báli hangulathoz.

Megkedvelték a magyarok az interneten vásárlást

Gazdaság2022.02.07, 10:27

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint az uniós tagállamok közül a második legnagyobb mértékben nőtt az internetet vásárlásra is használók aránya Magyarországon az elmúlt öt évben. Az elektronikus kereskedelem rekordot rekordra halmoz hazánkban, a fogyasztóvédelem állandó jelenléttel, határozott hatósági fellépéssel támogatja a magyar embereket a felesleges bosszúságok elkerülésében, a biztonságos online beszerzésekben.

Így hódították meg Afrikát a kínai termékek

Gazdaság2022.01.26, 14:44

Húsz évvel ezelőtt Kína csupán néhány afrikai gazdaságban volt kiemelt jelentőségű exportőr ország. Mára azonban a helyzet jelentősen megváltozott, és immár a kontinens 30 államában számít a legfontosabb külföldi beszállítónak a világ második legnagyobb gazdasága.

Megbolondulnak az aranyhalak a gömbakváriumokban, leállítják gyártásukat

Gazdaság2022.01.26, 19:47

Egy vezető francia akváriumgyártó úgy döntött, hogy leállítja a gömbakváriumok árusítását, mert azok megőrjítik a halakat, és tulajdonképpen hozzájárulnak gyors pusztulásukhoz.

Gigantikus delfint idéző gépekkel fuvaroz túlméretes szállítmányokat az Airbus

Gazdaság2022.01.25, 15:49

Az Airbus új légiáru-szállítási szolgáltatásba kezd, a BelugaST flottát a cargo társaságok és más, potenciális ügyfelek rendelkezésére bocsátja túlméretes szállítmányok célba juttatására.

Tavaly novemberben jelentősen javult a külkereskedelem egyenlege

Gazdaság2022.01.10, 09:26

Négy hónap után novemberben újra pozitív lett a külkereskedelmi termékforgalom egyenlege. Tavaly novemberben az export euróban számított értéke 7,7, az importé 13,6 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában. A 81 millió euró exporttöbblet 526 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál - közölte hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Fontos kérdéseket tisztáz a hatóság az élelmiszerek lejárati idejéről

Gazdaság2022.01.05, 11:39

A lakosság, a kereskedelem és a karitatív szervezetek számára egyaránt hasznos lehet az a hiánypótló ajánlás, amit a lejárt minőségmegőrzési idejű termékek fogyaszthatósági határidejéről állított össze a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) "Maradék nélkül" programja. Fontos, hogy az ajánlott intervallumok kizárólag a minőségmegőrzési idővel ellátott, megfelelően tárolt élelmiszereknél tekinthetők irányadónak. Továbbá minden esetben egyéni mérlegessel lehet csak eldönteni, hogy valóban fogyasztható-e a termék.

Fenyőmaggal oldaná meg élelmezési válságát Észak-Korea

Gazdaság2022.01.04, 15:19

Bár a kormány hivatalosan nem ismeri el a koronavírus-fertőzés jelenlétét az országban, Észak-Koreában a szigorú járványügyi - hivatalosan: megelőző - intézkedések mellékhatása a súlyos gazdasági visszaesés volt, amely miatt humanitáriusválság-közeli állapotok uralkodnak az ország egyes részein. Habár a koronavírus-járvány miatt közel két éve fennálló határzár máig nem lazult jelentősen, a Daily NK most arról számolt be, hogy az észak-koreai hatóságok Észak-Hamgjong tartománynak a napokban engedélyt adtak a kínaiakkal való kereskedelemre.

Elképesztő dolog történt a svájci órák piacán

Gazdaság2021.12.21, 16:21

A svájci óraipari szövetség (FHS) adatai szerint novemberben a svájci órák exportja 8,6 százalékkal nőtt 2019 novemberéhez képest, és elérte a 2,173 milliárd svájci frankot (770 milliárd forint). Ez a legjobb eredmény 2014 októbere óta.

Kiderült, milyen arányban viszik vissza a magyarok az ajándékaikat a boltba

Gazdaság2021.12.21, 12:28

Közel kétharmada a magyaroknak még soha nem vitt vissza ajándékba kapott terméket, mert nem tetszett neki vagy nem tudta használni. A csalódottak pedig sokszor inkább keresnek valakit, akinek tovább adhatnák az ajándékot – derült ki a MediaMarkt megbízásából végzett friss reprezentatív kutatásból. Holott a termékvisszavétellel kapcsolatban a legtöbbeknek pozitív tapasztalata van: a válaszadók harmada vallotta azt, hogy minden gördülékenyen ment a folyamat során.

Előző
Következő