Kerepes

címke rss

Kigyulladt egy autó a 3-as főúton

Itthon2020.07.25, 09:33

Égett egy autó szombaton reggel a 3-as főúton. A katasztrófavédelem honlapján azt írták, hogy a lángok a főút Kerepes és Gödöllő közötti szakaszán csaptak fel.

Kiállnak a helyiek a nagymama mellett, aki a vád szerint szexre kényszerítette unokáit

Itthon2020.07.23, 08:54

Teljesen alkalmatlanok voltak a gyerekek nevelésére, már az első baba után el kellett volna venni tőlük a kicsiket - mondták a Borsnak helybeliek arról a kerepesi párról, akiket júliusban vettek őrizetbe, mert a vád szerint szexre kényszerítették a saját gyerekeiket. A hatóság szerint a kegyetlenkedésben a nagymama is részt vett, a településen élők egy része azonban kiáll Aranka mellett és ügyvédre gyűjtenek, hogy kihozhassák a rácsok mögül.

Újabb döbbenetes részletek derültek ki a kerepesi gyerekerőszakról

Itthon2020.07.15, 11:18

Tegnap megbilincseltek egy férfit és egy nőt amiatt, mert a gyanú szerint a pár közösen és rendszeresen megerőszakolta a 6, 4, 3 és 2 éves gyerekét. Feladták magukat a rendőrségen, miután a nagymamát a kerepesi családi házból bevitték a rendőrök. Az idős asszony volt a felbujtó. Nevetve bátorította a kicsiket arra, hogy úgy viselkedjenek, ahogy azt a szüleik kívánják. Az asszony Borsnak nyilatkozó fia kiáll a család mellett, szerinte minden hazugság, amit mondanak róluk. Eközben a Pest Megyei Főügyészség ügyészei már indítványozták az apa, anya és a nagymama letartóztatását is.

Újabb gyomorforgató részletek derültek ki a kerepesi molesztáló szülőkről

Life.hu2020.07.15, 08:36

Ahogy írtuk, a rendőrség őrizetbe vett egy nőt és egy férfit, akik négy kiskorú - a bűncselekmény idején 6, 4, 3 és 2 éves - gyermeküket szexuálisan bántalmazták Kerepesen. Most pedig újabb borzalmas részletek derültek ki a brutális család tetteiről. 

Szexuálisan bántalmazták négy kisgyereküket a szülők, őrizetbe vették őket

Life.hu2020.07.14, 10:56

Őrizetbe vett a rendőrség egy nőt és egy férfit, akik négy kiskorú - a bűncselekmény idején 6, 4, 3 és 2 éves - gyermeküket szexuálisan bántalmazták Kerepesen.

Őrizetben a kerepesi férfi, aki milliókat keresett dílerkedéssel

Itthon2020.05.22, 16:59

Negyvenkét rendőr 14 szolgálati autóval és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével csapott le 7 Pest megyei településen. A gödöllői rendőrök több hónapig tartó felderítő munka eredményeként fogtak el egy kerepesi dílert, és 10 vevőjét.

Veszélyes bűnözőt keres a rendőrség

Itthon2019.10.09, 15:21

A 41 éves férfi tegnap 12 óra 20 perc körül Kerepesen lerántotta egy idős nő válláról a táskát, amiből kivette az iratokat, a nő bankkártyáját és a pénzét. Aztán a táskát eldobta és elszaladt.

Több százezret csalt ki rászorulókból egy termékbemutatós csaló

Itthon2019.06.26, 17:02

Hat évvel ezelőtt országszerte szervezett termékbemutatókat, amelyeken emberek tucatjait verte át egy tatabányai csaló. A férfi végre bíróság elé kerülhet - írja az Ügyészség oldala. 

Nem a főzőkonyhán szennyeződött a kerepesi iskolában felszolgált lebbencsleves

Itthon2019.05.21, 18:05

Nem a főzőkonyhán szennyeződött az a lebbencsleves, amiben rovarlárvát találtak egy kerepesi iskolai menzán - állapította meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

A Hungast Vital Kft. rendőrségi feljelentést tesz a kerepesi tálalókonyhán történtek miatt

Itthon2019.05.10, 22:32

Idegenkezűség, valamint a hatóság félrevezetése és rágalmazás tárgyában rendőrségi feljelentést tesz a Hungast Vital Kft. a kerepesi, önkormányzati fenntartású tálalókonyhán az ételbe került rovarlárva kapcsán ismeretlen tettes ellen - közölte Enyedi Csaba, a Hungast Csoport kommunikációs igazgatója pénteken az MTI-vel.

Botrányosan működteti az iskola konyháját a kerepesi jobbikos polgármester

Itthon2019.05.10, 10:48

Rovarlárva került egy kerepesi önkormányzati üzemeltetésű tálalókonyhán kiosztott ételbe. A korábban a MIÉP-hez és Jobbikhoz is köthető Franka Tibor polgármester a szolgáltatót vádolta, de kiderült, a kukac csak az egyébként botrányosan koszos, önkormányzat által üzemeltetett konyhán kerülhetett az ételbe.

Szén-monoxid miatt lett rosszul egy család Kerepesen

Itthon2018.01.22, 21:30

A szén-monoxid-érzékelő időben riasztott a családi házban, ahol négyen lettek rosszul - közölte a katasztrófavédelem.

Gázolt a gödöllői HÉV

Itthon2018.01.10, 07:05

Kerepesnél történt a halálos gázolás szerdán hajnalban, a nyílt pályán - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.

A földre lökte, majd elvette a táskáját és elszaladt a rabló

Itthon2017.12.14, 12:08

A rendőrök bíróság elé állítanák azt a 18 éves kerepesi fiút, aki néhány napja kirabolt egy nőt a kerepsi HÉV megállóban. 

Súlyos baleset Kerepesen

Itthon2015.06.23, 21:32

Megcsúszott és felborult, majd kidöntött egy villanyoszlopot egy személyautó kedden délután Kerepesen a Szőlő dűlő utcában. Az első információk szerint a balesetben a jármű mind az öt utasa megsérült, egyikük életveszélyesen.

Gyilkosság történt Kerepesen

Itthon2014.09.06, 18:31

Megöltek egy férfit Kerepesen szombatra virradó éjjel.Egy férfit már őrizetbe is vettek. 

Kerepes is feltételekhez köti a szociális segélyeket

Itthon2008.06.04, 20:25

Monokhoz hasonlóan Kerepes is feltételekhez köti a szociális segélyek folyósítását, a kérdésről szerdai ülésen döntött a képviselő-testület.

Hét milliárdért épülhet új rendőrpalota

Itthon2008.02.29, 07:06

Új, nagy rendőrségi irodaház épül, legalábbis ezt tervezi az ORFK. Az új épület 6,8 milliárd forintba kerülne, és a Kerepesi úton, a Készenléti rendőrség bázisán épülne - írja a Magyar Nemzet.

Szóváltással kezdődött a kerepesi akció

Itthon2007.12.14, 19:41

Erős rendőri jelenlét mellet zajlott le a szülők áltak szervezett demonstráció Kerepesen. A szülők az ellen tiltakoztak, hogy szerintük ellehetetlenül az oktatás az iskolába járó gyerekek 10 százalékának "deviáns magatartása" miatt. A tüntetés előtt megjelentek a helyszínen a Fiatal Baloldal és az SZDSZ Új Generáció tagjai, hogy kiálljanak a cigány kisebbség mellett, de a település polgármestere azt mondta, hogy nincs rájuk szükség ott. "Ne itt hancúrozzák magukat fényesre a kamerák előtt" - mondta Franka Tibor polgármester.

Bezárkóznak a kerepesi tüntetéstől félő romák

Itthon2007.12.13, 14:43

Bár állítólag nem vesz részt a Magyar Gárda a pénteki kerepesi demonstráción, a helyiek mégis újabb cigányellenes felvonulásától tartanak. Sokan féltik a gyerekeiket, és inkább ki se mozdulnak holnap a lakásukból. A harcosabb természetűek viszont csúzlival készülnek, és más településekről érkező erősítésben bíznak. A tüntetést egy szülő kezdeményezte a helyi iskolában kialakult ellentétek miatt.

Szegregációért akarnak tüntetni Kerepesen

Itthon2007.12.11, 18:01

Demonstrációt szervez pénteken Pest megyei Kerepesre a radikális Magyar Önvédelmi Mozgalom. A helyi kisebbségi önkormányzat szerint a tüntetők cigányellenes megmozdulásra készülnek, amelyen részt vesz a Magyar Gárda is. A rendőrség tudomásul vette a tüntetést, de nem tud arról, hogy a Gárda is készülne Kerepesre.

Dühös vevőkkel nyitott az óriás pláza

Itthon2007.11.16, 08:38

Háromórás késéssel megnyílt a a 200 ezer négyzetméter területű Arena Plaza, Magyarország legnagyobb bevásárlóközpontja - a betóduló több száz vásárló futva közlekedik a boltok között, az akiós árukra vadásznak. A tervek szerint csütörtökön tíz órakor nyílt volna meg a pláza, a nyitás azonban csúszott, mert még félkész állapotban van az épület, és a takarítással nem végeztek. A késés többeket felháborított, az egyik bejáratnál erővel kellett visszatartani egy férfit, aki aztán kávét és teát követelt.

Sínekre borult autó miatt állt be a Hungária körút

Itthon2007.04.19, 09:25

Egy órán át állt a villamosforgalom a Hungária körúton, ahol két autó karambolozott, minek következtében az egyik a villamossíneket, a másik az útpályát zárta el a Hős utcai kereszteződésnél. A környéken megbénult a közlekedés.

Rossz lámpák miatt bedugult Észak-Pest

Itthon2004.10.28, 15:24

Észak-Budapesten bedugult a forgalom, miután több közlekedési csomópontban is meghibásodtak a forgalomirányító berendezések. Többek között a Róna utca és a Kerepesi út kereszteződéseiben lehet óriási torlódásokra számítani.

Autószalonba csapódott a HÉV

Itthon2004.08.12, 17:40

Két ember súlyosan megsérült, amikor két elszabadult ipari HÉV-kocsi becsapódott egy autószalonba a Kerepesi út-Albertirsai út sarkán. A szerelvény 14 kilométeren keresztül száguldott irányítás nélkül, és állítólag elérte a 140 kilométer per órás sebességet is a Budapest felé lejtő pályán. A kocsik végül egy balkanyarban kisiklottak, és lerombolták az ott lévő autószalon harmadát. A baleset okát igazságügyi műszaki szakértő vizsgálja. A rendőrség foglalkozás közben elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást.

Közlekedés - vasárnap délelőtt

Itthon2004.05.09, 09:58

Budapest több pontján útlezárásra kell számítani. A két korábbi baleset helyszínén befejezték a helyszínelést.

Sorozatos balesetek a jeges budapesti utakon

Itthon2003.01.02, 10:46

Egymás után karamboloznak az autók a főváros síkos útjain. Budapesten csütörtök reggel óta ónos eső esik, ezért különösen a budai oldalon és a Dunához közel eső területeken kell csúszásveszélyre számítani.  

Tüntettek a hajtók és az idomárok

Itthon2002.10.17, 12:59

Demonstrációt tartott a Hivatásos Hajtók és Idomárok Egyesülete az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. székháza előtt csütörtökön. Az egyesület meggondolatlan, pazarló, hozzá nem értő gazdálkodással vádolja a társaság vezetését, és azt követeli, hogy váltsák le a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezető igazgatóját.

Terrorellenes bemutató a Kerepesi úton

Itthon2001.09.26, 17:08

Helikopteres és lőbemutatót tartottak a készenléti rendőrség Kerepesi úti laktanyájában. A terroristaelhárítási bemutatót megtekintette Orbán Viktor kormányfő, Pintér Sándor belügyminiszter és macedón kollégája, valamint az országos főkapitány.

Előző
  • 1
  • 2
Következő