kerékpár
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Tour de France
- Vuelta
- kerékpározás
- dopping
- Alberto Contador
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Három napig tombolt a Giro-csoda Magyarországon
Sok kérdésre egyértelmű választ kaptak azok, akik feltették magukban, vagy akár nyilvánosan a kérdést, hogy vajon volt-e értelme Magyarországra hozni a világ második legnagyobb kerékpárversenyét, egyben a világ egyik legnagyobb sporteseményét. A három nap alatt ugyanis kiderült, hogy a magyarok elképesztően szeretik a sportágat, megőrülnek a hazai versenyzőkért, és a világ végére is elmennének értük. És nem mellékesen, rengetegen vannak, akik imádnak kerékpározni.
Szédületes sebesség, varázslatos tájak, fantasztikus hangulat - ilyen volt a harmadik szakasz
Fetter Erik: A Giro d'Italia versenyzőinek leesett az álla Magyarországtól
Fetter Erik a Giro d'Italia harmadik szakaszán a legjobb magyarként, a 41. helyen zárt. Az etap után óriási köszönetét fejezte ki a magyar szurkolóknak ezért a három napért, hogy a fővárosban és környékén, és a vidéki szakaszokon egyaránt ennyien támogatták őket.
Valter Attila: Ez a világ legnehezebb sportja, de egyben a legszebb is
Mark Cavendish nyerte a Magyarországról rajtoló Giro d'Italia harmadik, Kaposvár és Balatonfüred közötti 201 kilométeres szakaszát. Az etap után Valter Attila, a Groupama-FDJ magyarja foglalta össze élményeit.
Fergetes jelmezekben drukkoltak a Giro d'Italia versenyzőinek - videó
A 105. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny Kaposvár és Balatonfüred közötti 201 kilométeres harmadik szakaszán a szurkolók színes és ötletes jelmezekben buzdították a kerékpárosokat.
Sprintbefutó döntött a Giro harmadik, balatonfüredi befutóján
A Giro d'Italia harmadik, egyben utolsó magyarországi szakaszát rendezték vasárnap délután. A Kaposvár és Balatonfüred közötti 201 kilométeres szakaszon sprintbefutó döntött, amelyet végül a brit Mark Cavendish nyert, aki 2013 után tért vissza a versenyre.
Valter Attila: Három napja libabőrös vagyok - videó
Fantasztikus embertömeg fogadta a Giro d'Italia mezőnyét Kaposváron. A versenyzőket bemutató ceremónián Valter Attila is szólt pár kedves szót a rajongóihoz.
Magyar huszárok lóháton üldözték a Giro d'Italia kerékpárosait - videó
Ahogyan az egész ország, úgy Martonvásár is nagyon várta, hogy a Giro d'Italia mezőnye elérje a településüket. Az első szakaszon huszárok kísérték a világ legjob kerékpárversenyzőit.
A Giro d'Italia fantasztikus szombati napja képekben
Valter Attila: Mehettem volna jobbat is, de ki akartam élvezni a pillanatot
Valter Attila a 82. időt teljesítette, Fetter Erik pedig a legjobb magyar lett a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny második, budapesti szakasza után. Az EOLO-Kometa magyar versenyzője, Fetter Erik elárulta, hogy Budapesten versenyezni semmihez sem fogható élmény. A magyar kerékpáros a célba érkezést követően a tizedik legjobb idővel rendelkezett, a korábban rajtoló honfitársánál, Peák Barnabásnál egy másodperccel bizonyult gyorsabbnak. Végül előbbi a 45., utóbbi az 51. helyen végzett a szakaszon.
Fantasztikus hangulat és óriási küzdelem a Giro budapesti időfutamán
Fantasztikus hangulatban telt a Giro D'italia második magyarországi szakasza, a budapesti egyenkénti időfutam, amelyet a Team BikeExchange - Jayco brit versenyzője, Simon Yates nyert meg a rózsaszín trikós holland, Mathieu Van der Poel előtt, aki így megőrizte a vezetőnek járó mezt és a vasárnapi, Kaposvárról induló harmadik szakaszt is rózsaszínben tekerheti végig.
Nekünk, magyaroknak egy álom volt, hogy itt versenyezhettünk
Az idei Giro d'Italia három magyar indulója közül az Intermarché-Wanty-Gobert versenyzője, Peák Barnabás teljesítette elsőként a 9,2 kilométeres budapesti időfutamot. A célba érést követően nyilatkozott az Origónak.
A Tour de France rajtja is Magyarországra jöhet
A jövőben akár a Tour de France rajtjának magyarországi megrendezését is elképzelhetőnek tartja David Lappartient, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöke.
Ekkor lesznek láthatóak Valter Attiláék a Giro d'Italia budapesti szakaszán
A hétvégén Magyarországról induló Giro d'Italia második, szombati szakaszának Budapest belvárosa ad otthont, és mivel a kerékpárosok egyenként teljesítik majd a 9,2 kilométeres távot, ezért mindenkit jól szemügyre lehet majd vételezni.
Fejbe lőtte magát pezsgővel a Giro szakaszgyőztese a visegrádi dobogón - videó
Kisebb baleset történt a Giro d'Italia első szakaszának végén, a visegrádi vár alatt tartott díjátadón, de pánikra, semmi ok, senki nem sérült meg!
Még a Parlament is rózsaszínben pompázott a Giro tiszteletére - kép
Pénteken a Budapest és Visegrád közötti szakasszal elrajtolt a 105. Giro d'Italia kerékpáros körverseny, amelyet alig leírható hangulat vett körül. De nem csak megszállott bicajosok, a mindenre kész szurkolók, vagy az egyszerű kíváncsiskodók érzik magukénak a versenyt, hanem erre a képre nézve elmondhatjuk: országos ügy lett a budapesti Nagy Rajt.
A Giro első magyarországi szakaszgyőztese már hosszú ideje készült erre a sikerre
Mathieu Van der Poel nyerte a Giro d'Italia magyarországi Nagy Rajtjának első szakaszát. A holland világsztár szakaszgyőzelme után értékelte a nyitó etapon történteket.
A világ legjobb kerékpárosai meghódították a Dunakanyart - képek
Valter Attila: Mintha álmodtam volna
A holland Mathieu van der Poel nyerte a Budapestről rajtoló Giro d'Italia első szakaszát, amely a visegrádi befutóval ért véget. A szakaszt rengeteg szurkoló követte a helyszínen, a visegrádi emelkedő gyakorlatilag teljesen megtelt emberekkel.
Óriási bukás az utolsó métereken a Giro magyarországi rajtján
Hatalmas érdeklődés közepette vette kezdetét a Budapestről rajtoló Giro d'Italia. A világ második legnagyobb kerékpárversenyének első szakasza a visegrádi várnál ért véget, ahová a holland Mathieu van der Poel ért fel elsőként.
Kezdetét vette a 2022-es Giro d'Italia kerékpárverseny
A sportvilág középpontjába kerül Magyarország a Giro nagy rajtja miatt
Május 6. és 8. között három szakasszal Magyarországon rajtol a világ második legnagyobb kerékpárversenye, a Giro d'Italia. Közel kétszáz versenyző, köztük a sportág számtalan világsztárja érkezik május első hetében Budapestre, hogy a világ egyik legnézettebb sporteseményén vegyenek részt. Az úgynevezett Grande Partenza, azaz a Nagy rajt több száz ember összehangolt munkája, óriási logisztikai kihívás, ahol szinte nem lehet hibázni. A három nap során világszerte százmilliókhoz jutnak el a magyarországi képek, a verseny tehát nem csak a sportág hazai népszerűsítésében játszik kulcsszerepet, hanem páratlan idegenforgalmi reklámot is jeelent ...
Megtippeltük a magyarországi Giro-rajt három szakaszgyőztesét
Három teljesen különböző karakterű szakasz vár a világ második legnagyobb kerékpárversenyének, a Giro d'Italiának a magyarországi szakaszain a bringásokra. Ez sem tántorított el bennünket, hogy megtippeljük, kik távozhatnak 21 karátos arannyal bevont herendi porcelánnal hazánkból a hétvégét követően.
A Giro d'Italiára készülő sztárkerékpáros elmondta, miből merít erőt
Friedrich Nietzsche gondolatai és az aikidóban szerzett tapasztalatai segítik Guillaume Martint, aki a Cofidis hegyimenője lesz a pénteken Budapestről rajtoló Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen.
Valter Attila: A csütörtöki edzésen én mondtam a csapatnak, merre megyünk
Valter Attila a Giro d'Italia pénteki rajtja előtt sajtótájékoztatót tartott, utána pedig az Origo Sportnak is nyilatkozott. A legelőkelőbb helyen rangsorolt magyar kerékpáros elmondta, a csapattársai hihetetlenül élvezik a helyzet, ami a Groupama FDJ körül kialakult.
Az olasz szenvedély és a magyar elszántság csapata
A május 6-án pénteken Budapestről induló 103. Giro d'Italia kerékpáros körverseny mezőnyében ott lesz a magyar-olasz EOLO-Kometa Cycling Team is, méghozzá Fetter Erikkel a soraiban. A csapat a Nagy Rajt előtt tartotott sajtótájékoztatót, amelyen Giacomo Pedranzini ügyvezető igazgató mellett megjelent a kétszeres Giro d'Italia-győztes Ivan Basso is. Ugyanitt jelentették be a VisitMalta idegenforgalmi szervezettel kötött együttműködést is.
Fergeteges fogadtatásban részesültek a magyar bringások a Hősök terén - videó
Valter Attila, Peák Barnabás és Fetter Erik is ünnepi fogadtatásban részesült a Giro d'Italia budapesti csapatbemutatóján. A Hősök terére kilátogató több ezer rajongó megadta a módját a mieink köszöntésének az olasz kerékpáros körverseny magyarországi Nagy Rajtja előtt két nappal.
Három magyar kerékpárost ünnepelt a Hősök tere
Zsúfolásig telt, rózsaszínbe öltözött Hősök terén köszöntötték a Giro d'Italia csapatait
Rózsaszínbe borult a Hősök tere, amely zsúfolásig megtelt szerdán a Budapestről rajtoló Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny csapatbemutatóján.
Különleges élmény lesz, hogy három magyar tekerhet együtt a Giro mezőnyében
Május 6-án Budapestről rajtol a Giro d'Italia kerépáros körverseny, melynek történetében először lehet ott a mezőnyben három magyar versenyző. Egyikük Peák Barnabás, aki első háromhetesén állhat rajthoz.
Valter Attila rózsaszínű trikóban, havas hegyi szakaszok, utolsó szakaszos fordítások
Első körben annyit leszögeznénk, hogy eredetileg az elmúlt tíz Giro d'Italia tíz legemlékezetesebb pillanatát szerettük volna feleleveníteni a magyarországi Grande Partenza előtt. Azonban az elmúlt öt évben annyi minden történt a világ második legrangosabb kerékpárversenyén, hogy már a 2017-21 közötti időszakból is egy rendkívül nívós lista kerekedett ki.
Bodrogi László szerint Valter Attilára már sokkal jobban figyelnek a többiek
Bodrogi László szerint eredményei miatt a korábbiaknál nagyobb figyelmet kaphat a mezőnyön belül Valter Attila a pénteken Budapestről rajtoló Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen.
Digitális térképen a Giro d’Italia magyarországi szakaszai - videó
Májusban újra bajnokot avatnak a világ egyik legrangosabb kerékpár versenyén, ahol ezúttal is a világ legjobb ja szállnak nyeregbe a legendás rózsaszín trikóért. A Giro d'Italia történelmi budapesti rajttal indul május 6-án - ezzel beírva Magyarországot házigazdák történelem könyvébe. Az első szakasz Budapesttől Visegrádig tart, majd jön egy budapesti időfutam, majd a harmadik egyben utolsó magyarországi szakasz egy Kaposvár-Balatonfüred etappal ér véget. A digitális térképen majd megtekinthetik a Giro d'Italia magyarországi útvonalát.
A világ legkegyetlenebb csapatsportja, ahol mindenki magáért harcol
A Giro d'Italia pénteki budapesti Nagy Rajtja előtt az egyik magyarországi szakasz céljától kétszáz méterre, a Budai Várban ültünk le beszélgetni az EOLO Kometa profi országúti kerékpáros csapat két magyar bringásával, Dina Mártonnal és Fetter Erikkel. Előbbi 2021-ben kóstolt bele a világ második legnagyobb kerékpáros körversenyének hangulatába, míg utóbbi idén mutatkozhat be az olasz háromhetes mezőnyében. Szó volt a bringasport szépségéről, nehézségeiről, a sportág magyarországi lehetőségeiről, és arról is, hogy mi különböztet meg egy kerékpárost egy futballistától.
Hollóházi porcelánból készült trófeákkal is díjazzák a Giro d'Italia nyerteseit
21 karátos aranybevonatú porcelánt kapnak a Giro magyar szakaszgyőztesei - képek
Közel 250 éves múltra visszatekintő hungarikum jár a Giro szakaszgyőzteseinek
A 245 éves Hollóházi Manufaktúra rendkívül megtisztelőnek gondolja azt a felkérést, hogy a pénteken rajtoló Giro d'Italia három magyarországi szakaszának győztesei az ő általuk készített díjakat vihetik majd haza.
Újabb magyar induló neve lett hivatalos a Giro d'Italián
Fetter Erik lesz az EOLO-Kometa magyar kerékpárosa a pénteken Budapestről rajtoló Giro d'Italia országúti körversenyen.
Valter Attilát a legjobb öt-tíz közé várja a Giro d'Italián a kerékpáros legenda
Nem tartja árulásnak a csapattársával az 1987-es Giro d'Italia megnyeréséért vívott küzdelmet Stephen Roche, aki Valter Attilától az első öt-tíz hely megszerzését sem tartja elképzelhetetlennek a pénteken Budapestről rajtoló olasz országúti kerékpáros körversenyen.
Négy hónap után felébredt a kómából a világbajnok kerékpárversenyző
Decemberi brutális balesete után több mint négy hónappal ébredt fel a kómából Amy Pieters világklasszis holland kerékpáros.
- címkék:
- amy pieters
- kóma
- kerékpár
- Címkefelhő »
Kiállítás nyílt a Vármúzeumban a Giro d'Italia tiszteletére
Felébredt a kómából a súlyos balesete után a világbajnok kerékpáros
Visszanyerte eszméletét a négyszeres világbajnok kerékpáros Amy Pieters, aki decemberben súlyos balesetet szenvedett Spanyolországban, és azóta mesterséges kómában tartották előbb az alicantei kórházban, majd Hollandiában.
- címkék:
- amy pieters
- kóma
- kerékpársport
- kerékpár
- Címkefelhő »
Valter Attila, a Giro magyar hőse az Origónak: Ha idén sikerülne szakaszt nyerni...
Valter Attila tavaly májusban az egész ország figyelmét ráirányította egy olyan sportágra, ami addig ha nem is ismeretlen, de csak egy bizonyos réteg által volt nyomon követett. A még mindig csak 23 éves kerékpáros pályafutása során együtt fejlődött a magyar kerékpársportttal. A 2020-as Tour de Hongrie-n aratott győzelme után tavaly a Girón három napon keresztül ő viselhette a rózsaszínű trikót. A világ egyik legnagyobb kerékpáros versenye idén májusban Magyarországon veszi kezdetét, és a mezőnyben ott lesz a fiatal kiválóságunk is, aki bő egy héttel a Giro előtt az Origo Sportnak adott interjút.
Friss hírek a súlyos sérülést szenvedő Tour de France-győztes kerékpárosról
Orvosa szerint felépült súlyos sérüléseiből és hamarosan újra versenyezhet Egan Bernal Tour de France-győztes országúti kerékpáros.
A szurkolókkal együtt tudjuk megteremteni a Giro-élményt Magyarországon
Szerda délelőtt Budapest szívében, a Parlament melletti Szamos Café adott otthont a Giro d'Italia magyarországi rajtjának sajtóeseményének. A sporttörténelmi hétvége előtt másfél héttel a magyarországi szervezők részéről Balázs Tibor operatív vezető és Szilasi László kerékpársport szakértő sok érdekes részletet árult el a hazánkra váró kerékpáros fiesztáról, és a legendás Stephen Roche is mondott pár élményt a viadalról.
Továbbra is kórházban tartják a fának ütköző kerékpárost
A világbajnok kerékpáros, Julian Alaphilippe továbbra is kórházban van, miután fának ütközött a vasárnapi Liege-Bastogne-Liege egynapos országúti viadalon.
Ezen a paradicsomi szigeten több a kerékpár, mint az autó
Hazai tripla a kerékpárosok belga egynapos klasszikusán
Remco Evenepoel nyerte vasárnap a Liege-Bastogne-Liege klasszikus egynapos országúti kerékpáros viadalt.