képviselő
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- parlament
- Országgyűlés
- MSZP
- Európai Parlament
- legfrissebb
- legrégebbi
Húsz százalékkal nő a képviselők fizetése
Az országgyűlési képviselők fizetése húsz százalékkal emelkedik - derül ki a 2003. évi költségvetés tervezetéből. A közjogi méltóságok bérét csaknem megkétszerezik, akik így a minimálbér huszonötszörösét vihetik haza - írja a Magyar Hírlap.
Megegyezés a fővárosi egyeztetésen
Létrejött a Fővárosi Közgyűlés öt frakciója között a megegyezés a testület új bizottsági struktúrájáról. A konszenzusos előterjesztésről jövő szerdán rendkívüli ülésen dönthet a közgyűlés. A korábbinál kettővel több, összesen 21 bizottság lesz. A közgyűlés 12 éves fennállása óta először valósul meg az az elv, hogy minden pártnak minden bizottságban lesz legalább egy képviselője.
Megválasztották a főpolgármester-helyetteseket
Öt főpolgármester-helyettest választott csütörtökön titkos szavazással a Fővárosi Közgyűlés. Az MSZP-SZDSZ-koalíciós szerződés alapján a közgyűlés, a legutóbbi ülésén elfogadott döntését megváltoztatva, hozzájárult ahhoz, hogy Székely Gábor nem képviselőként, hanem az SZDSZ külső delegáltjaként a tulajdonosi bizottság alelnöke legyen.
Két fővárosi képviselő adós a vagyonnyilatkozatával
A nyilatkozatok ellenőrzésére létrehozott szakbizottság tájékoztatása szerint hétfő reggelig két képviselő beadványa nem érkezett meg a bizottsághoz a november 30-i határidőig.
- címkék:
- vagyonnyilatkozat
- képviselő
- Címkefelhő »
Mégsem eladó a Szerencsejáték Rt.
Nem kerül le a 100 százalékban állami tulajdonú cégek listájáról a Szerencsejáték Rt - döntöttek a képviselők. Az Országgyűlés kedden szavazott a jövő évi költségvetéshez kapcsolódó azon módosító indítványokról, melyek a fő számokat már nem érintik.
Dán János kitart ártatlansága mellett
A Fővárosi Főügyészség nemrég vádat emelt Dán János volt kisgazda országgyűlési képviselő ellen. A vádirat szerint a politikus olyan ingatlanra kötött bérleti szerződést, amelyben nem is tartózkodott, megkárosítva ezzel az Országgyűlés Hivatalát. Dán elismerte, hogy nem lakott a bérleményben, de szerinte az vidéki képviselőként járt neki.
A HP szállítja a képviselők notebookjait
A Hewlett Packard szállítja az országgyűlési képviselők hivatali notebookjait, valamint a távoli munkavégzéshez szükséges technológiai környezetet. A 250 milliós szerződés teljesítését a Synergon végzi.
Európai Parlament
A Parlament az Unió polgárai által választott képviselőkből áll, akik azonban jóval kisebb befolyással rendelkeznek, mint a nemzetállamok országgyűléseinek tagjai. A Parlament legfontosabb feladata, hogy részt vesz a jogszabályok elfogadásában, többször is visszadobhat bizonyos határozatokat. A Parlament fogadja el a költségvetést, és a képviselők iktatják be hivatalukba az Európai Bizottság, az Unió kormányának tagjait. A Parlament a politikai viták terepe, számtalan jelentést hallgat meg az uniós ügyekről. Ellenőrző szerepe is jelentős, 1999-ben például nyomására mondott le az egész Bizottság.
Már több mint 200 képviselő nyilatkozott vagyonáról
A képviselőknek január 31-ig nyilatkozniuk kell vagyoni helyzetükről. Hétfő reggelig a 386-ból 239 képviselő adta le vagyonnyilatkozatát. Aki késik, annak a hiány pólásáig nem jár tiszteletdíj és nem gyakorolhatja képviselői jogait.
Háborúellenes EP-képviselők mennek Irakba
Irakba látogat február 2. és 5. között harmincöt európai zöld és baloldali képviselő, hogy "nemet mondjon a háborúra" - olvasható a Zöldek parlamenti frakciójának kedden kiadott közleményében.