képviselő
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- parlament
- Országgyűlés
- MSZP
- Európai Parlament
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Feloszlatta magát a kistarcsai képviselő-testület
Nem tudtak együtt dolgozni a polgármesterrel a képviselők, ezért feloszlatta magát a kistarcsai képviselő-testület. A polgármester szerint politikai okokból akarják eltávolítani, és indulni fog az időközi választáson is.
Továbbra is gyanús homály fedi a képviselők bérét
A Fidesz nem támogatta a keddi ötpárti egyeztetésen azt az MSZP-s javaslatot, amelyet átalakította, kifehérítette volna a képviselői tiszteletdíjak jelenlegi rendszerét. A Fidesz szerint elfogadhatatlan, hogy a képviselői fizetések a háromszorosára emelkedjenek, ahogy azt a kormány tervezte. Mivel az erről szóló törvény elfogadásához kétharmados támogatás szükséges, a tervezet elbukott.
Drágállja a Fidesz Gyurcsány tisztasági csomagját
A Fidesz nem szavazza meg Gyurcsány Ferenc javaslatait a képviselők tiszteletdíjának és a pártok állami támogatásának megemelésére. A kormányfő szerint így lehetne átláthatóbbá tenni a jelenlegi képmutató rendszert, az ellenzéki párt azonban olcsóbb megoldásokat javasol.
Fölfalta magát az EP szélsőjobboldali frakciója
Összeomlott csütörtökön az Európai Parlament (EP) szélsőjobboldali frakciója (ITS), miután Alessandra Mussolini olasz európai parlamenti képviselő olyan nyilatkozatot tett, hogy minden román állampolgárt nemkívánatos személynek kellene tekinteni Olaszországban. Válaszul a román képviselők kiléptek a szervezetből, amely így tagság hiányában nem működhet önálló frakcióként. A radikálisok frakciója ez év januárjában alakult meg.
Elhunyt Deák András országgyűlési képviselő
Meghalt Deák András, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője. A politikus alapítója volt a Nagycsaládosok Országos Egyesületének. Korábban a Fővárosi Közgyűlés közbeszerzési bizottságának elnökeként is tevékenykedett.
Távozik a társa helyett szavazó fideszes képviselő
Távol lévő képviselőtársa helyett szavazott több alkalommal is még júniusban Kispál Ferenc fideszes képviselő. Az esetről valaki mobiltelefonnal fotókat készített, amelyeket pénteken közölt a Népszabadság. A képviselő lemondott mandátumáról.
Az SZDSZ nem akar főállású képviselőket
Nem támogatjuk, hogy a parlamenti képviselők kizárólag parlamenti képviselők legyenek - jelentette ki Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője. A főállású parlamenti képviselőség visszaállítására Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tett javaslatot. Néhány hónappal ezelőtt még Gusztos Péter szabad demokrata képviselő tett a kormányfőjéhez hasonló javaslatot.
Újabb szakértői vizsgálat a Lengyel-ügyben
Lengyel Zoltán ügyében újabb szakértői vizsgálat készül el jövő hétre: azt vizsgálják majd, hogy a volt fideszes képviselővel szemben intézkedő rendőrnek valóban keletkezhettek-e úgy a sérülései, ahogyan állítja - erről Budai Gyula, a politikus ügyvédje beszélt az MTI-nek szerdán. Lengyel azt állítja, július elején az őt igazoltató rendőrök kirángatták autójából és fojtogatták. A rendőrök szerint viszont a képviselő támadt rájuk.
Gyurcsány: Fizessék meg a képviselőket!
Havi 800 ezer forint fizetést adna a képviselőknek Gyurcsány Ferenc kormányfő. A miniszterelnök a jelentős emeléssel párhuzamosan a fizetések átláthatóságát javítaná. Jelenleg a képviselői alapfizetéshez számtalan különböző juttatás járhat, amely akár több millió forintra is rúghat.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- bér
- fizetés
- képviselő
- Címkefelhő »
Fellázadtak a képviselők Gyurcsány javaslata ellen
Nehezményezik a parlamenti pártok, hogy Gyurcsány Ferenc szigorítani akarja a képviselőkre vonatkozó szabályokat - értesült az MTI. A miniszterelnök nem a fizetéseket akarja csökkenteni, hanem átláthatóbbá tenné azt, hogy a képviselők a különböző juttatásokat milyen jogcímeken veszik fel. A kormányfő terveit nem csupán a Fidesz, hanem az MSZP és az SZDSZ is ellenzi.