képviselő

címke rss

Kilenc képviselő a miniszterelnöki fogadóórán

Itthon2003.10.08, 22:57

Medgyessy Péter októberi fogadóórájára hét szocialista és két fideszes képviselő jelentkezett be. A miskolci MSZP-s képviselőcsoport az észak-magyaroszági város és térsége helyzetéről, a fideszes honatyák a Dunaferr privatizációjáról tárgyaltak ma délután a kormányfővel - tudatta közleményben a Miniszterelnöki Hivatal.

Hívja fel képviselőjét! - kérik az újságok

Itthon2003.10.02, 16:39

Újsághirdetésekkel tiltakozik a Magyar Lapkiadók Egyesülete az újságok áfájának tervezett emelése ellen. A napilapokban elhelyezett, többnyire egész oldalas hirdetésekben az országgyűlési képviselőjük felhívására szólítják fel az olvasókat, és ehhez megadták a Parlament központi számát.

Egyre több önkormányzat vesz laptopot képviselőinek

Itthon2003.09.11, 16:49

Az Országgyűlés Hivatala után egyre több önkormányzat is úgy dönt, hogy laptopot vesz képviselőinek. Már laptoppal dolgoznak a képviselők az [origo] által megkérdezett hét település közül Székkutason és Debrecenben, de tervezi laptopok vásárlását Hódmezővásárhely is. Budapesten októbertől kapják meg a gépeket a képviselők. Több településen az elhatározás megvan, de az anyagi fedezet nincs, ilyen például Pécs önkormányzata.

Elhúzódhat Szász Károly felmentése

Itthon2003.09.01, 15:50

Az Országgyűlés legkorábban októberben dönthet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöki tisztét betöltő Szász Károly menesztéséről. A szándékot nem rejtik véka alá a kormánypártok képviselői, a Pénzügyminisztérium pedig megkezdte a szükséges előkészületeket. A gyorsabb eljáráshoz az ellenzék együttműködésére volna szükség.

OCÖ: Zsigó cáfolja az együttműködést Kolompárral

Itthon2003.07.16, 19:24

Zsigó Jenő szerdán cáfolta, hogy a Magyarországi Roma Parlament frakciójának 10 képviselője élén e hét folyamán felkereste volna Kolompár Orbánt, együttműködéséről biztosítva őt.

A baloldalon nyúlnak inkább mellé

Itthon2003.06.24, 16:20

A hétfői maratoni szavazás fokozott figyelmet igényelt a képviselőktől. Számos esetben előfordult azonban, hogy egy-egy képviselő figyelmetlenségből átszavazott. A kormánypárti képviselőknél ez sokkal gyakrabban fordult elő, mint az ellenzék oldalán. Kóródi Mária SZDSZ-es képviselő, volt környezetvédelmi miniszter például tévedésből a saját maga által előkészített, a természet védelméről szóló törvény módosítását szavazta le.  

Embertelen orvosokra panaszkodnak a betegek

Itthon2003.06.24, 16:41

Legtöbbször emberi méltóságuk megsértése miatt fordulnak betegek a betegjogi képviselőkhöz. Egy kedden elkészült ombudsmani vizsgálat értékelte a betegjogi képviselők 2000-ben kezdődött munkáját. Miközben egyre több méltánytalanság miatt fordulnak a betegek a képviselőkhöz, ők kevés pénzt kapnak, és rossz feltételek között segíthetnek csak.

Öt képviselő a miniszterelnöki fogadóórán

Itthon2003.06.18, 19:18

Öt parlamenti képviselő kereste fel Medgyessy Péter miniszterelnököt szerdai, első fogadóóráján - közölte a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) sajtóirodája. A nemrég bevezetett fogadóórára Kárpáti Zsuzsa (MSZP), Kálmán András (MSZP), Ecsődi László (MSZP), Lázár János (Fidesz) és Sós Tamás (MSZP) jelentkezett be a kormányfőhöz.

Az I. kerületi polgármester az ideális képviselő

Itthon2003.06.10, 17:18

Egy közvélemény-kutatás szerint az ideális képviselő 43 éves, férfi, felsőfokú végzettségű, több nyelven beszél, és a választókörzetében lakik. A kritériumoknak egy országgyűlési képviselő felel meg, a fideszes Nagy Gábor Tamás, I. kerületi polgármester.

Az ideális képviselő ígéretei felét betartja

Itthon2003.06.10, 08:37

Egy közvélemény-kutatás szerint az ideális képviselő hűséges a házastársához, és legalább minden második választási ígéretét beváltja. Az ideális képviselő felsőfokú végzettségű 43 éves férfi - derül ki a kutatásból, amit a Népszabadság tett közzé.