Kepes András

címke rss
Így szállta meg Vitray Tamás, majd Juszt László, később Kepes András a tévét a diktatúra idején

Így szállta meg Vitray Tamás, majd Juszt László, később Kepes András a tévét a diktatúra idején

Tavaly a Századvég kiadásában jelent meg Mező Gábor: A kultúra megszállása című könyve. A már közel ötezer példányban elfogyott, azaz nagy sikerű kötet egy sorozat első része volt, A tévé megszállása karácsonykor követte, amely azt mutatja be – állambiztonsági dokumentumok, jelentések, különböző újságcikkek és visszaemlékezések alapján –, hogy 1956 után a Magyar Televízióba kizárólag a legmegbízhatóbb elvtársak nyerhettek felvételt. Leginkább azok, akik önmaguk is bizonyítottak a Néphadseregnél vagy akár az ÁVH-nál, vagy akiknek megfelelő, lehetőleg kommunista családi hátterük, illetve előéletük volt. A kötetben 1957-től a rendszervváltásig ...

Kepes András megijedt a Telex cikkétől, utána a Telex megijedt Kepes Andrástól

Itthon2023.10.12, 15:27

Ki a gyávább, Kepes András vagy a Telex? Nehéz válaszolni, de menjünk sorjában.  

Így gyalázza Kepes András a magyarokat

Nagyvilág2023.10.11, 16:13

Saját könyvét reklámozó "interjút" adott a volt indexesek Telex nevű blogjának az egykori riporter, a Kádár-diktatúra kedvenc tévése, a magát az utóbbi időben megmosolyogtató módon írónak (írónak...) nevező Kepes András. A parttalan locsogás közben persze szidta a kormányt és a mostani médiumokat is. Nem is akárhogy.

Kepes András szerint nincs közös magyar történelem, Magyarország pedig tízévente újrahazudja a múltját

Nagyvilág2021.06.08, 12:24

Kepes András baloldali riporter 2021. június 4-én, a trianoni békediktátum aláírásának a 101. évfordulóján – amely dátum 2010 óta a nemzeti összetartozás napja – arról beszélt Erdély történelmi központjában, Kolozsvárott, hogy – szerinte – „nincs közös magyar történelem, Magyarország pedig tízévente újrahazudja a múltját".

Kepes András rákos megbetegedéséről vallott: szerinte ezért alakult ki nála a kór

Life.hu2020.11.27, 11:24

Kepes András egykori tévés új könyve kapcsán adott interjút, de emellett egykori súlyos betegségéről is beszél: elárulta, szerinte mi lehetett az oka a rák kialakulásának. 

Jászberényi Sándort és Kepes Andrást is díjazta a Libri

Kultúra2017.05.16, 14:53

A Libri irodalmi díjat tavaly alapította a Libri Könyvkereskedelmi Kft. azzal a céllal, hogy díjazza az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit. 132 megjelent műből egy szakmai bizottság választotta ki azt a tizet, amelyek közül a zsűri végül Jászberényi Sándor novelláskötetét, a közönség pedig Kepes András Világkép című könyvét díjazta.

Rékasi Károly: A balesetemet egyfajta ajándéknak tekintem!

Life.hu2015.10.17, 21:23

Vajon hogyan élik meg a boldogságot, a stresszmentes életet a népszerű magyar sztárok? Mi kell Lilunak, Ákosnak vagy Rékasi Károlynak ahhoz, hogy jól érezzék magukat? Erre volt kíváncsi a Life.hu riportere.

Hová tűnt Kepes András? Most kiderül!

Life.hu2015.09.29, 10:31

Kepes Andrást hosszú ideje nem láthatta a közönség a képernyőn. De vajon hová tűnt a népszerű író, tévés? A Life.hu riportere kiderítette.

A legnagyobb sztárok fogtak össze a nőkkel szembeni erőszak ellen

Life.hu2013.02.06, 13:38

Jaksity Kata, Kepes András, Kulka János és Pál Dénes. Hogy mi a közös bennük? A Life.hu megtudta.

Ellenállók egyenes adásban: az ősz kulturális csúcspontjai

Kultúra2011.09.08, 08:41

Rudolf Péter pedofilt játszik, Kern András náci karszalagban pompázik, a legnagyobb magyar fotós képei végre Budapestre érkeznek, egyedülálló aranymúzeum nyílik az Andrássy úton, antiszemita perről készített előadást Mundruczó Kornél, Kepes András pedig regényt írt a 20. századról. Kezdődik a nyüzsgés a múzeumokban, a színházakban és könyvesboltokban is. Ezeket várjuk ősszel.

Kihallgatnák Kepest a bolíviaiak Floresékről

Nagyvilág2009.11.19, 17:42

Kihallgatná Kepes András újságírót a bolíviai parlament a terrorizmussal vádolt és áprilisban lelőtt Rózsa-Flores Eduardo és társai ügyében. Egy parlamenti határozatot is elfogadtak arról, hogy a magyar újságírót a külügyminisztérium közvetítésével arra kell kérni, tegyen feltáró vallomást. Kepes áll elébe a vallomástételnek, mint mondta, semmi takargatnivalója nincs.

Rózsa Flores utolsó interjúja az MTV-n, Kepes műsorában

Tévé2009.04.20, 07:55

Április 21-én este a Magyar Televízió Különös történetek című műsorában kerül adásba a csütörtök hajnalban Bolíviában lelőtt Rózsa Flores Eduardóval rögzített utolsó felvétel. Az anyag gyakorlatilag végrendeletnek készült - mondta a műsor szerkesztője, Kepes András.

Kepes András különös történetei

Tévé2008.10.03, 10:14

Különös történetek címmel indul Kepes új műsora. Visszatért az MTV-hez, elmondása szerint egyfelől a kedves invitálásnak, másfelől a főműsoridős ajánlatnak nem tudott ellenállni.

MTV: sorozatok, rajzfilmek, régi és friss humor

Tévé2008.08.21, 21:29

Új sorozatokkal, koncertekkel készül az őszre a Magyar Televízió. Tűzvonalban most nem lesz, jön helyette a Presszó 10, és Kepes András is műsort kap. Nagy kérdés, hogy a futball-Eb és az olimpia jó nézettsége az MTV-re terel-e néhány tízezer fiatal nézőt, vagy a köztévé megmarad annak, ami - a nézettségi adatok alapján - mostanában volt: az idősebbek kedvelt, nyugodt csatornájának.

Heti kérdés - Öt tévés vall a példaképről

Tévé2008.06.01, 08:59

Sorozatunkban hetente más-más, de mindig a tévéhez köthető kérdést teszünk fel a televízióból ismert embereknek, képernyősöknek, színészeknek, műsorvezetőknek. Első kérdésünk logikusan az első tévés emlékre vonatkozott, a második pedig arra, hogy ha csak három csatornát választhatna, melyik három lenne az. Harmadjára az élő adásról és a felvételről sugárzott műsorokról faggattuk a tévéseket, aztán a külföldi csatornákra kapcsoltunk, most a példaképek jönnek.

Felgyorsít a Jóban Rosszban

Vendégszoba2008.01.27, 09:10

Tóth Péter Miklós, a TV2 esti szappanoperájának producere a chaten elmondta, hogy jó társaságba csöppent, a stáb tagjai közt nincsenek komoly súrlódások, a sztori meg kissé felpörög tavasszal. 15 éve foglalkozik televíziós műsorkészítéssel, az elmúlt nyolc évben az Európa Film Kft.-nél dolgozott ügyvezető igazgatóként. Kepes András műsorainak producereként olyan produkciók készítésében vett részt, mint az Oázis, a Könyvjelző, a Desszert és Világfalu műsorai. Az utóbbi években játékfilmeket is készített, társproducerként jegyezte az Állítsátok meg Terézanyut, producerként pedig Incze Ágnes Randevú című filmjét.

Ullmann Mónika: Ez egy kiszolgáltatott szakma

Vendégszoba2007.02.02, 14:06

A művésznő szerint vannak mélypontok, a szakma ma nem ugyanazt a megbecsülést élvezi, amit régen. Szerinte nem annyira a teljesítmény számít, mivel az emberek csak a botrányokra és a valóságshow-sztárokra kíváncsiak. Hiszi, hogy előbb-utóbb helyreáll a rend, és mindenki aszerint kapja az elismerést, hogy mit tett le az asztalra. Szereti a filmet és a színházat is, de az az optimális, ha mindkettő van.

Jól kavartak a Bajkeverők

Tévé2005.10.04, 15:45

A hétfő este kulcsfontosságú volt az RTL Klub számára, hiszen két új, saját gyártású műsorral is próbálkozott.

Megújul az RTL Klub hétfő estéje

Tévé2005.10.03, 12:50

Beerősít az RTL a hét első napján: nem mintha eddig nem nyerte volna nézettségben a Milliomos - Barátok közt - Győzike tengely az estét.

Kepes: Kicsit zaklatottak a napjaim

Vendégszoba2005.10.03, 15:26

Gyerekkora óta utazik, hatvan országban járt, látott és megismert sok különféle, egzotikus kultúrát. Hétfőn, október 3-án 22.25-kor az RTL Klubon indul új 12 részes sorozata, a Világfalu - amin két éve dolgozik. Az elmúlt időkben ismét rengeteget utazott, sokat tapasztalt, így tengernyi élményanyagból gyúrta össze a műsort. Legnagyobb célja spirituális, szeretné elérni a belső harmóniát - és úgy érzi, hogy már úton is van felé.

Kepes: Jót tenne egy latin fecskendő!

Vendégszoba2005.09.28, 17:46

Sokat mesélt Peruról, ahol például látta, hogy nagyon sok kávézó van, ahol netezni lehet. Szerinte a kommunikáció, az internet közelebb hozta egymáshoz a világ népeit, ugyanakkor tragikus módon egyáltalán nem juttatta el az emberiséget oda, hogy megértsék egymást, és ez frusztrál bennünket. Kepes elmondta, miért kezdett bele újra a Desszertbe, elmondta véleményét Frei Tamásról, és hosszan elmélkedett a bulvársajtó jelentőségéről, szerepéről. Mint megtudtuk, olyanok is akadtak, akik nem akartak elmenni a műsorába, de olyan is volt régebben, egy komplett anyagot kukába kellett dobni.

Ezt nézzük ősszel

Tévé2005.08.26, 15:02

Megvizsgáltuk, mit kínál a két nagy kereskedelmi tévécsatorna a következő hónapokra. A TV2 egy gyerektábor vidám életéről készült saját sorozattal, egy élő talkshow-val, Bochkor Gábor új vetélkedőjével és egy amerikai sikersorozattal, a Desperate Housewifesszal próbálja átvenni a vezetést a nézettségi fronton, de indul a Megasztár 3 is. Az RTL Klub a Lost című, máshol nagy nézettséget hozó sorozattal kezd, lead egy hazai fél-valóságshow-t, új műsorral jelentkezik Kepes András. Magyar filmek is lesznek, no meg Ganxsta Zolee is saját műsort kap.

Déri-díjat kapott Kepes András

Tévé2005.06.27, 16:21

A Déri-alapítvány idén Kepes Andrást jutalmazta az arany egyforintossal, a Déri-díjjal.

Egy adás után megszűnik a Szellemvasút, költözik a Desszert

Tévé2005.02.22, 13:05

A sok kritikát kapott Szellemvasút egy adás után megszűnik, Kepes András Desszertje pedig más időpontban lesz látható. Főműsoridőben marad, valamivel korában kezdődik majd, talán másik napon.

Félsikert hoztak az RTL Klub újításai

Tévé2005.02.18, 15:20

A teljes közönség választásait tekintve jól kezdett a nézettségi versenyben a kereskedelmi csatorna két debütáló műsora, a csütörtökön sugárzott Szellemvasút és Kepes András új beszélgetős sorozata. Az RTL klubos premierek sikerét csorbítja, hogy a TV2 filmje a fiatalok körében mindkét konkurensénél népszerűbb volt.

Kepes András újra felkínálja a Desszertet

Tévé2005.02.11, 16:03

Többéves szünet után újraindul az egykoron igen sikeres Desszert című műsor. Ezúttal a sikeres harmincasok jönnek sorra, olyanokat ültettek le egy asztalhoz, akik maguktól nem vacsoráznának együtt. Majka a tőzsde elnökével és egy költőnővel adomázik, Csernus pedig megpróbálja boncolgatni Hajós személyiségét, aki ellenben viccekkel kerülné el a konfrontációt, így mesél a fejre szórt lisztről, a fejbúbra csurgatott tojásról és a kinyitott majomról.

Kepes András két műsorral tér vissza

Tévé2004.12.16, 10:24

A harsányabb, dinamikusabb, zajosabb kereskedelmi tévékben viszonylag kevés a csendes, békés beszélgetés: most Kepes András igyekszik visszahozni ezt a formátumot. Másik műsora is jövőre indul - szintén az RTL Klubon -, ebben számunkra egzotikus, távoli kultúrákat, regionális érdekességeket mutat be.

Hajós András saját műsort kap az RTL Klubon

Tévé2004.12.15, 14:02

Két visszatérő tévés személyiség erősíti az RTL Klubot jövőre. Kepes András két műsorban is feltűnik, de a Heti hetesben egyre gyakrabban felbukkanó Hajós András is állandó műsort kapott: a Benne leszek a tévében című "tehetségkutató - ki mit tud" hetente lesz látható a képernyőn. Lehet indulni tánccal, szavalással, énekléssel, állatidomítással, bármivel - lényeg, hogy lekösse a nézők figyelmét.

Kepes András: Már újságírónak sem nevezem magam szívesen

Vendégszoba2002.12.03, 15:50

Az [origo] Társalgójának vendége volt Kepes András, aki maga is nehezen tudja megfogalmazni, hogy mi a foglalkozása. Mindenesetre a tőle megszokott alapossággal válaszolt az olvasók kérdéseire, emelyek közül néhány még a valóságshow-kkal és az igaz szerelemmel is foglalkozott.

Fiatal írók Kepes Andrásba csomagolva

Szórakozás2002.07.01, 13:44

Nagyon régen nem jelent meg olyan átfogó antológia fiatal magyar íróktól, mint a Kepes András által válogatott. Ez már Kepes második sikeres próbálkozása a magyar irodalom népszerűsítésére.

Kepes sietős látogatása a tévéképernyőn

Tévé2002.05.08, 09:53

Kepes András a jelek szerint csak átutazó vendég lesz a képernyőn. Hétfőtől ugyan naponta feltűnik Könyvjelző című műsorával az RTL Klubon, ám egy hónap után megy is, s mint mondja, az idén már biztosan nem lesz látható.

Kepes májusban már az RTL Klubon látható

Tévé2002.04.25, 09:54

Május 13-tól minden hétköznap éjjel látható az RTL klubon Kepes András Könyvjelző című új műsora, mely fiatal írókat mutat be.

Kepes májusban már az RTL Klubon látható

Tévé2002.04.25, 11:02

Május 13-tól minden hétköznap éjjel látható az RTL Klubon Kepes András Könyvjelző című új műsora, mely fiatal írókat mutat be.

Kepes az RTL Klubbal tárgyal

Tévé2002.03.08, 09:52

Az RTL Klub és Magyar Televíziótól tavaly májusban távozott Kepes András között tárgyalások folynak egy fiatal írókkal foglalkozó műsorról.

Előző
  • 1
Következő