Kenyeres Bálint

címke rss
Három magyar film is szerepel a 71. Locarnói Filmfesztiválon

Három magyar film is szerepel a 71. Locarnói Filmfesztiválon

Három magyar film is látható a 71. Locarnói Filmfesztiválon; a több mint 200 rövid-, játék - és dokumentumfilmet felvonultató mustra fődíjáért, az Arany Leopárdért tizennégy másik alkotással együtt Kenyeres Bálint Tegnap című játékfilmje is versenyez.

Marokkó egy labirintus az új magyar film első előzetesében - videó

Film2018.08.01, 16:40

Megérkezett Kenyeres Bálint bemutatkozó nagyjátékfilmje, a Tegnap első előzetese. Ez egyelőre csak egy fesztiváltrailer (a film Locarnóban debütál), amin nincs magyar felirat, de így is kiderül belőle a cselekmény kiindulópontja, valamint ízelítőt kapunk a hangulatból és a képi világból. 

A magyar film 11 év után ismét versenybe száll az Arany Leopárdért

Film2018.07.24, 13:48

Szeptembertől látható a hazai mozikban Kenyeres Bálint első nagyjátékfilmje, a Tegnap. A rendező már rövidfilmjeivel is jelentős sikereket ért el: a Zárás Velencében, a Before Dawn Cannes-ban versenyzett, s később elnyerte az Európai Filmakadémia díját, A repülés története pedig szintén Cannes-ban debütált. A magyarországi premier előtt a Tegnap a locarnói filmfesztivál Cineasti del Presente nevű versenyprogramjában mutatkozik be, így tizenegy év után újra magyar film száll versenybe itt az Arany Leopárdért.

Magyar filmben játszik a férfi, aki megerőszakolta Monica Belluccit a Visszafordíthatatlanban

Film2016.12.23, 13:54

Kenyeres Bálint rövidfilmjei hihetetlen karriert futottak be. A Before Dawn bekerült a cannes-i filmfesztivál versenyszekciójába, és elnyerte az Európa-filmdíjat. A repülés történetét is számos rangos fesztiválra meghívták. Ehhez képest hét hosszú évébe került, hogy elkészíthesse az első nagyjátékfilmjét. 2016 nyarát Marokkóban töltötte, és nemzetközi színészgárdával forgatta le a Tegnap című napsütéses noirt. Ha kijön neki a lépés, Nemes Jeles László után ő lehet a következő magyar rendező, akit felkap a nemzetközi filmvilág.

Támogatják Kern András filmjét

Archívum2013.03.14, 14:44

A Magyar Nemzeti Filmalap a következő filmtervek támogatásáról döntött: Nemes László Saul fia című filmje és Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból-ja egyaránt 7,5 millió forintot kap gyártás előkészítésre. Káel Csaba Toldi-ja, amelynek február elején visszavonták a támogatását, most mégis kap 3 millió forintot a forgatókönyv fejlesztésére. Szintén forgatókönyv-fejlesztési pénzt ítéltek meg Groó Diana Az ügyvéd-jének, ami 4,5 millió forintot kap, illetve Kern András Gondolj rám című, Vámos Miklóssal közösen írt filmtervének, ami 3 millió forintban részesül. Korábbi döntésük szerint Kenyeres Bálint Tegnap című filmterve ...

Nastassja Kinski magyar filmben szerepel

Archívum2012.02.07, 18:13

Kenyeres Bálint Tegnap című, Stellan Skarsgard főszereplésével tervezett filmjéről utoljára tavaly szeptemberben írtunk, amikor a rendező még remélte, hogy év végén elkezdhet forgatni. A Magyar Nemzeti Filmalap végül csak múlt pénteken döntött úgy, hogy 150 millió forinttal támogatják a filmet, kiegészítve a Szőcs Géza államtitkársága által korábban megítélt 50 milliós támogatást. A rendező reményei szerint a film végül ősztől foroghat Marokkóban. Nastassja Kinski Skarsgard egy építészt alakít majd a filmben, aki nyugtalanító híreket hall az afrikai építkezéséről, a helyszínre utazik, ott azonban furcsa módon mindent rendben talál. ...

Andy Vajna először Mundruczó Kornélnak ad pénzt

Film2011.11.19, 10:59

Az [origo] megtudta, kik azok a rendezők, akik elsőként kapnak támogatást az Andy Vajna-féle Magyar Nemzeti Filmalaptól. Kiderítettük azt is, hogy az MNF valószínűleg mégis befogadja a kulturális államtitkárság támogatásában részesült filmes pályázatokat is.

Stellan Skarsgard magyar filmben játszik

Film2011.09.26, 19:50

Másfél éve írtunk először Kenyeres Bálint Tegnap című filmtervéről, amely úgy tűnik, év végén végre tényleg megvalósul. A film, amit a rendező akkor "napsütéses film noirként" írt le, egy svéd építészről szól, aki kénytelen egy probléma miatt sürgősen egy észak-afrikai országba utazni, ahol cége építkezést folytat. Eredeti terve az, hogy amilyen gyorsan csak lehet, elsimítja a problémát, és hazautazik, azonban a helyszínen a szakmai küldetés rögtön valami egészen másba megy át. Fent: Jesper Christensen, Stellan Skarsgard, lent: Vlad Ivanov, Maurice Bénichou A javarészt angol és francia nyelvű film főszerepét Stellan SSkarsgard ...

Kenyeres Bálint filmtervét díjazták Cannes-ban

Archívum2011.05.21, 00:20

Kenyeres Bálint Tegnap (Hier) címmel készülő első nagyjátékfilmterve nyerte a cannes-i L'Atelier díját. A 2005-ben alapított program évente tizenöt, kiemelkedően magas színvonalú filmterv fejlesztéséhez nyújt segítséget. A Tegnap, amit a rendező korábban napsütéses film noirként írt le nekünk, egy skandináv építészről szól, aki rossz híreket kap vállalata Észak-Afrikában zajló építkezéséről, ezért a helyszínre utazik, ahol egy sajátos, belső utazás kezdődik. Az alkotók tervei szerint a javarészt angolul forgó film főszerepét Stellan Skarsgard alakítja majd. Kenyeres nem először vesz részt a cannes-i programban: Before Dawn című röviidfilmje ...

Erdély Mátyás: Külföldön nem az számít, hogy kinek a haverja vagy

Film2011.05.10, 19:00

Négy olyan film szerepelt már a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában, amit Erdély Mátyás fényképezett (Johanna, Before Dawn, Delta, Szelíd teremtés), idén jön az ötödik, a mexikói Miss Bala. Erdély, aki elnyerte a Filmszemle legjobb operatőrnek járó díját, és éppen Németországban forgat, skype-on mesélte el nekünk, hogy milyen érzés, amikor váratlanul egy mexikói rendező és egy Los Angeles-i ügynök is lecsap az emberre, hogy hogyan zajlik egy igazi akciójelenet forgatása, hogy miről ismerszik meg a hülye operatőr, és hogy miért nem dolgozik Magyarországon.

Előző
Következő