Kenya

címke rss

Van remény: örvendetesen gyarapodik a kenyai elefántállomány

Tudomány2017.12.23, 12:26

A vadorzás elleni szigorú törvényeknek és a nemzetközi együttműködésnek köszönhetően 80 százalékkal csökkent a elefántvadorzás Kenyában az elmúlt öt évben, ami az elefántállomány növekedést hozta a kelet-afrikai ország öt kulcsfontosságú ökoszisztémája területén.

Beiktatták a kenyai elnököt

Nagyvilág2017.11.28, 14:38

Az elnökválasztás körüli több hónapos huzavona után kedden tízezres tömeg előtt beiktatták hivatalába az újraválasztott Uhuru Kenyatta kenyai elnököt. Az ellenzék vezetője, Raila Odinga nem sokkal ezután kijelentette, hogy december 12-én őt fogják beiktatni Kenya új elnökének.

A kenyai rendőrség könnygázgránáttal támadta meg az ellenzéki vezetőt

Nagyvilág2017.11.17, 16:23

A kenyai rendőrség pénteken könnygázgránátot lőtt ki a külföldről hazaérkezett Raila Odingának, az ellenzéki Nemzeti Szuperszövetség (NASA) vezetőjének járműkonvojára, és vízágyút vetett be a konvojt kísérő tömeg ellen a fővárosban, Nairobiban, az AFP francia hírügynökség helyszínen tartózkodó fotóriportere szerint legalább három tüntetőt lelőttek.

Agyonlőtte és megerőszakolta iskolatársait egy középiskolás fiú

Nagyvilág2017.10.15, 10:37

Egy középiskolás fiú kezdett lövöldözni az iskolatársaira Kenyában. Társaival két lányt is megerőszakoltak. A fiú a felfüggesztése miatt akart bosszút állni.

Fehér zsiráfokról készített videót egy állatvédő szervezet

[origo] utazás2017.09.13, 17:30

Egy afrikai állatvédő szervezet (Hirola Conservation Programme) tette közzé azt a szenzációs videót, amelyen két zsiráf, anya és borja sétálgat a kenyai szavannán. Hogy mitől szenzációs a felvétel? Attól, hogy mindkét zsiráf fehér, hiányoznak róluk a megszokott barna foltok. Eddig egyetlenegyszer kaptak lencsevégre fehér zsiráfot, 2016-ban Tanzániában.

Több embert lefejeztek a terroristák egy kenyai faluban

Nagyvilág2017.09.06, 13:17

Legalább négy embert lefejeztek az al-Shabaab szomáliai iszlamista terrorszervezet szélsőségesei a kenyai partvidéken található, lázongó Lamu térségében szerdára virradóra.

Kreatív oldalukat villantják meg a 100 millió szatyor országának polgárai

Gazdaság2017.09.03, 08:08

A világ több országában korlátozzák, illetve nem engedélyezik a környezetet károsító műanyag szatyrok használatát. Afrikában például Ruanda volt az első állam, ahol elhatározták, hogy megszabadulnak azoktól. A kenyai vezetés azonban minden korábbi versenyzőt lemosott a pályáról, és az eddigi legszigorúbb szabályozást léptette életbe. A világ minden táján fellelhető eszköz hiányától a kenyaiak élete láthatóan nehézkesebbé vált, ám kreatív szatyorhelyettesítő megoldások születtek.

Most egy hangyafajt neveztek el Barack Obamaról

Travelo2017.10.18, 16:08

Most egy hangyafajt neveztek el Barack Obamaról

Tízmillió forintra büntetik azt, aki nejlonzacskót használ Kenyában

Tudomány2017.08.28, 16:42

Akár négy év börtönbüntetéssel vagy negyvenezer dollárnak (tízmillió forint) megfelelő összegű pénzbírsággal sújthatják ezentúl a műanyag zacskók gyártóit, árusítóit vagy akár használóit Kenyában, ahol hétfőn lépett életbe a világ legszigorúbb műanyagzacskó-ellenes törvénye, írja az MTI.

Több mint hetvenezer gyerek éhen halhat Kenyában

Nagyvilág2017.08.21, 14:51

Mintegy 73 ezer kenyai gyerek szenved súlyos alultápláltságban, és halhat segítség híján éhhalált a pusztító aszály miatt - hívták fel a figyelmet nemzetközi segélyszervezetek hétfőn.

Két halottja van a kenyai elnökválasztásnak

Nagyvilág2017.08.12, 11:11

A kenyai elnökválasztás eredményhirdetése után kitört tüntetésen két ember meghalt, öten pedig megsérültek.

Tömeges csalás a kenyai választáson

Nagyvilág2017.08.09, 12:22

Az ellenzéki vezető, Raila Odinga érvénytelennek nevezte Uhuru Kenyatta kenyai elnök győzelmét, mert a választásokkor az éjszaka folyamán hackerek törték fel a választási bizottság rendszerét és meghamisították az eredményeket.

Újra erőszakba fordulhat a kenyai választás

Nagyvilág2017.08.09, 06:04

A hivatalban lévő kenyai elnök biztos előnyét mutatják az elnökválasztás részeredményei - közölte szerda hajnalban a központi választási hatóság, az ellenzék azonban hamisnak nyilvánította a közzétett adatokat, és azt állította, hogy saját számlálásuk az ő győzelmüket mutatja.

Békés választásokra szólította fel a kenyaiakat Obama

Nagyvilág2017.08.08, 05:50

A választások békés megtartására szólította fel a kenyaiakat Barack Obama volt amerikai elnök hétfőn, a kelet-afrikai országban kezdődő szavazás előestéjén.

Két oroszlán támadt rá a pásztorokra Kenyában

Nagyvilág2017.08.07, 14:51

Két oroszlán támadt állataikat legeltető pásztorokra a kenyai Nairobi Nemzeti Parkban éjszaka, egy embert halálra sebesítettek - közölte a helyi rendőrség.

Oroszlánok marcangoltak szét egy 18 éves fiút egy kenyai nemzeti parkban

Travelo2017.10.16, 09:42

Oroszlánok marcangoltak szét egy 18 éves fiút egy kenyai nemzeti parkban

Mobilappal harcolnának a nők megcsonkítása ellen

Techbázis2017.08.05, 15:07

Egy kenyai lányokból álló csapat is bejutott a Technovation Challenge döntőjébe.

Fegyveresek támadtak a kenyai alelnök házára

Nagyvilág2017.07.29, 17:26

Fegyveresek támadtak William Ruto kenyai alelnök házára szombaton az északnyugati-kenyai Eldoret térségében, tíz nappal a szorosnak ígérkező általános választások előtt.

Kilenc civilt fejeztek le az iszlamisták

Nagyvilág2017.07.09, 10:40

Kilenc civilt fejeztek le szombaton egy kenyai településen a szomáliai al-Shabaab milícia szélsőségesei - közölték a helyi tisztségviselők.

Evakuálás közben omlott össze egy épület Kenyában

Nagyvilág2017.06.13, 08:42

Összeomlott egy hétemeletes épület Kenya fővárosában, tizenöt embert még keresnek a romok alatt.

A kolera már Kenyát is fenyegeti

Nagyvilág2017.05.19, 13:47

Néhány hét alatt 23 ezren fertőződtek meg, és 242-en meghaltak Jemenben.

Kevesebb mint egy napra elegendő kukorica maradt Kenyában

Archívum2017.05.17, 17:29

Már csupán kevesebb mint egy napi fogyasztásra elegendőek Kenya kukoricatartalékai, mivel idén eddig nem volt elegendő csapadék a legfontosabb mezőgazdasági térségekben.

Tudja-e, hogy van, ahol elefánttrágyából készítik a papírt?

Tudomány2017.04.26, 19:11

Számos okból irtják az erdőket, így többek között, hogy mezőgazdaságilag művelhető földhöz vagy beépíthető területekhez jussanak. A papírgyártás alapanyagát is az erdők szolgáltatják, holott léteznek más, ennél sokkal környezetkímélőbb módszerek is.

Rossz fogaik miatt ettek embert az oroszlánok

Tudomány2017.04.25, 17:14

Az oroszlánok rendszerint nem zsákmányolnak embert, de néhány kenyai példány több tucat építőmunkást ölt meg a 19. század végén egy vasúti építkezésen. Rejtélyük azóta foglalkoztatja nemcsak a hollywoodi közönséget, de a kutatókat is.

Hasba lőtték az Álom Afrikában szerzőjét

Nagyvilág2017.04.23, 15:09

Vasárnap kenyai birtokán az Álom Afrikában szerzőjét, Kuki Gallmannt megtámadták. Gallmann természetvédelmi aktivistaként is tevékenykedik, a 73 éves férfire valószínűleg marhapásztorok lőttek.

Kenyában a kínaiak viszik a nagy vasútépítési üzletet

Gazdaság2017.04.04, 16:13

Néhány mérföldre Makindu városától a Nairobit Mombasával összekötő úton komolyan őrzött tábor terül el. Csak a piros betűs, kínai felirat jelzi, hogy ez a kilences körzete annak az új, négymilliárd dollárból, kínaiak által épített vasúti fejlesztésnek, amely 300 mérföldön át vezet Kenya fővárosából az Indiai-óceán partjáig. A vasút a központi dísze az elnök, Uhuru Kenyatta infrastruktúrára szánt pénzszórásának - írja a Financial Times.

A második világháború óta nem volt ekkora humanitárius válság

Nagyvilág2017.03.16, 15:15

Három éve olyan kevés eső esett Kenyában, hogy a kormány katasztrófahelyzetet hirdetett. 2,6 millió ember éhezik, több mint 350 ezer gyerek, várandós nő és újdonsült anyuka súlyosan alultáplált az afrikai országban. 

Saját hazájában is előretörne a teaforgalmazó óriás

Gazdaság2017.03.11, 18:58

Bár ma már Kenya exportálja a legtöbb teát a világon, a kenyaiak nem részesülhetnek a prémium minőségű teák élvezetében a saját hazájukban. Egy piacot meghatározó vállalat azonban változtathat ezen.

Vadorzók végeztek Afrika egyik legöregebb elefántjával

Nagyvilág2017.03.06, 19:23

Vadorzók megölték Afrika egyik legöregebb és legnagyobb elefántját, Satao II.-t - jelentette be a Tsavo Trust természetvédő szervezet.

Lányok százai kerülhetik el idén a körülmetélést Kenyában

Nagyvilág2017.02.01, 19:50

Lányok százai menekülhetnek meg 2017-ben - és talán tartósan is - nemi szervük megcsonkolásától egy számbabona miatt Kenyában, mivel a kuria etnikum tagjai elátkozottnak, balszerencsét hozónak tartják a 7-es számot.

Lányok százai menekülhetnek meg a körülmetéléstől egy babona miatt Kenyában

Life.hu2017.02.02, 11:15

Lányok százai menekülhetnek meg 2017-ben - és talán tartósan is - nemi szervük megcsonkolásától egy számbabona miatt Kenyában, mivel a kuria etnikum tagjai elátkozottnak, balszerencsét hozónak tartják a 7-es számot.

Afrikai szerelem - Jó ötlet ez?

She2017.01.04, 17:51

Van az a könyv, amiben a főhősnő beleszeret egy csokibőrű, izmos maszáj harcosba. Ez pedig Corinne Hoffmann Afrikai szeretők c. könyve. Olvastam, s megfogadtam: én bizony sosem leszek ilyen őrült.

Tömegkarambolt okozott egy tartálykocsi Kenyában

Nagyvilág2016.12.11, 09:47

Tömegkarambolt okozott egy gázt szállító tartálykocsi Kenyában vasárnap hajnalban egy forgalmas főúton.

Kenyában csaptak le a szomáliai iszlamisták

Nagyvilág2016.10.25, 12:32

Legalább 12 ember meghalt egy kenyai vendégház elleni támadásban, amelyet feltételezhetően az al-Sabaab fegyveresei követtek el.

A kenyai elnök 2747 rabot mentett meg a kivégzéstől

Nagyvilág2016.10.25, 07:26

A kenyai elnök csaknem háromezer embert mentett meg a kivégzéstől azzal, hogy életfogytiglani szabadságvesztésre enyhítette az ország összes halálra ítéltjének büntetését. Száznál több, hosszú börtönbüntetését töltő rabnak pedig megkegyelmezett.

Nagymamáját és kétéves szomszédját is megerőszakolta a férfi

Life.hu2016.10.19, 10:20

Alig engedték ki a börtönből a 36 éves kenyai férfit, máris két borzalmas bűncselekményt követett el. Szabadulása után megerőszakolta 98 éves nagymamáját és a kétéves szomszéd kislányt. Azért ült korábban börtönben, mert állatokkal fajtalankodott.

Újabb terrortámadás történt Kenyában

Nagyvilág2016.10.06, 11:58

Újabb terrortámadás történt csütörtökön Kenyában: az al-Shabaab szomáliai terrorcsoport fegyveresei lelőttek hat embert az ország északkeleti részén, a Szomáliával határos Mandera régióban – közölte a terület kormányzója.

A legkomolyabb közgazdasági kísérlet

Gazdaság2016.09.28, 12:31

Fél éven át gyűjtött arra egy jótékonysági szervezet, hogy Kenyában kipróbáljanak egy ötletet, amelyet először a hatvanas években javasoltak a közgazdászok. Az alapbér azon a jogon jár bárkinek, hogy megszületett.

Megölték Kenya legkeresettebb terroristáját

Nagyvilág2016.09.27, 21:09

A kenyai rendőrség végzett Ismael Shosival, az ország legkeresettebb terroristájával kedden. Shosit a biztonsági erők ellen Mombasában elkövetett támadássorozat fő felelősének tartják.

Elefánt ölt meg egy olasz turistát Kenyában

Travelo2017.10.12, 09:21

Elefánt ölt meg egy olasz turistát Kenyában

Elefánt ölt meg egy turistát Kenyában

[origo] utazás2016.09.19, 11:48

Egy olasz turista az életével fizetett azért, hogy közelről fényképezhessen le egy elefántot egy kenyai nemzeti parkban.

Tízszer nagyobb pénisze miatt képtelen a nemi életre ez a 20 éves srác

Life.hu2016.09.05, 22:30

A 20 esztendős fiú egész életét megkeseríti egy betegség miatt hatalmasra nőtt pénisze. Képtelen a nemi együttlétre, és egész életében csúfolták az átlagosnál tízszer nagyobb szerszáma miatt.

Csak enni akart, nem pisilni a Rióból hazaküldött kenyai edző

Sport2016.08.13, 12:02

Magyarázata szerint éhsége miatt használta versenyzője akkreditációs kártyáját John Anzrah kenyai atlétaedző, akit csütörtökön azért küldtek haza a Rio de Janeiró-i olimpiáról, mert sportolónak adva ki magát állítólag vizeletmintát adott egy doppingellenőrzésen.

Előre tudtak a doppingvizsgálatokról a kenyai atléták

Sport2016.08.07, 01:16

Michael Rotich, a riói olimpián szereplő kenyai atlétikai válogatott vezetője pénzért cserébe értesítette országa sportolóit a küszöbön álló doppingvizsgálatokról, derül ki az ARD német televíziós csatorna szombati beszámolójából.

Egész Kenyában áramszünet volt

Nagyvilág2016.08.06, 17:03

A problémát az okozta, hogy az ország legfőbb áramvezetéke meghibásodott a fővárostól száz kilométerre.

Országos áramszünetet okozott egyetlen majom

Nagyvilág2016.06.08, 09:41

Országos áramszünetet okozott Kenyában egy majom, amelyik beleesett az erőmű transzformátorába. Az állat csodával határos módon túlélte a kalandot.

Nincs veszélyben a kenyai atléták olimpiai szereplése

Sport2016.07.04, 12:40

A kenyai atléták olimpiai szereplését nem fenyegeti veszély, mivel a Nemzetközi Atlétikai Szövetség jelezte, nem függeszti fel az ország szövetségét annak ellenére, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség a nem megfelelő besorolásba tette a kenyai doppingellenes rendszert.

Kenya bezárná a világ legnagyobb menekülttáborát

Nagyvilág2016.05.06, 20:22

Két menekülttábor bezárását jelentette be a kenyai kormány, mert attól tart, hogy a táborokban toboroznak a terroristák. Az Orvosok Határok Nélkül szerint Nairobi döntésének drámai következményei lennének.