Kenderesi Tamás

címke rss

Döntés született Kenderesi Tamás úszó szexuális zaklatási ügyében

Life.hu2019.11.20, 17:48

Kenderesi Tamás úszót a júliusi kvangdzsui vb-n vádolták meg szexuális zaklatással. Saját bevallása szerint megérintette egy táncoslány fenekét, aki feljelentést tett ellene.

Döntött a szövetség Kenderesi ügyében

Sport2019.11.20, 17:42

A klasszis magyar úszó, Kenderesi Tamás írásbeli megrovást kapott és a szövetségi támogatásait fél évre megvonták, de egy év felfüggesztéssel. 

Fegyelmi bizottság elé áll Kenderesi Tamás: a héten tárgyalják az ügyét

Life.hu2019.11.11, 11:24

A héten tárgyalják Kenderesi Tamás ügyét. Az úszót a júliusi kvangdzsui vb-n vádolták meg szexuális zaklatással.

Kenderesi Tamás még idén visszatérhet

Sport2019.10.18, 11:13

Miközben Kenderesi Tamás lassan már három hónapja arra vár, hogy a Magyar Úszó Szövetség fegyelmi bizottsága elé állhasson, és a tárgyalás végén pont kerüljön a dél-koreai világbajnokságon kipattant ügyére, az olimpiai bronzérmes úszó számára legalább ilyen fontos, hogy az augusztusi térdmûtétje után újra az olimpia felkészülésére összpontosíthasson. Nem rajta és nem is a szövetségen múlik, hogy mikor csenget végre-valahára a postás azzal az ajánlott levéllel, amely a szöuli bíróság hivatalosnak tekinthetõ végzését tartalmazza.

Kenderesi Tamás ügyérõl még nem kaptak hivatalos bírói végzést

Life.hu2019.10.16, 16:04

Hiába szeretnének, még nem tudnak pontot tenni Kenderesi Tamás ügyének végére a dél-koreában történtekrõl, ugyanis nem kaptak hivatalosnak tekinthetõ bírói végzést. 

Nem tudja lezárni az úszószövetség Kenderesi Tamás dél-koreai ügyét

Sport2019.10.16, 14:16

A Magyar Úszó Szövetségnek még mindig nincs a birtokában hivatalosnak tekinthetõ bírói végzés Kenderesi Tamás ügyével kapcsolatban.

Kenderesit akarta lejáratni az Index, de nem sikerült, majd plagizálással magyarázkodik

Itthon2019.08.17, 15:23

Apáti Bence, a Magyar Nemzet publicistája már augusztus 3-án megírta, hogy hogyan kell értelmezni a Kenderesi Tamás úszóval Dél-Koreában történteket, hiszen a távol-keleti országben most éppen tetõfokára hágott a #MeToo-õrület. Apáti Bence publicisztikája tartalmának jelentõs részét augusztus 12-én aztán mindenféle hivatkozás nélkül átvette a balliberális Index.

Fordulat a Kenderesi-ügyben? Nincs szexuális zaklatás a jegyzõkönyvben

Sport2019.08.16, 07:27

A koreai rendõrségi jegyzõkönyvekben egyáltalán nem szerepel a szexuális zaklatás szóösszetétel - ezt Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke nyilatkozta csütörtökön este.

Kenderesi Tamás rendõrségi irataiba nyert betekintést az úszószövetség elnöke

Life.hu2019.08.16, 08:39

A Magyar Úszó Szövetség elnöke betekinthetett a koreai rendõrségi jegyzõkönyvbe, és érdekes dologra lett figyelmes.

Kenderesi Tamás túl a mûtéten, de a zaklatásról egy szót sem szólt

Sport2019.08.11, 09:51

A héten Pécsett megmûtötték Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes úszót, aki a júliusi, kvangdzsui világbajnokság végén keveredett egy olyan ügybe, amelynek végén szexuális zaklatással vádolták meg. A friss Facebook-posztban Kenderesi egy szót sem ejt az ügyrõl.

Hazaérkezése óta elõször posztolt Kenderesi Tamás: túl van a mûtéten

Life.hu2019.08.11, 08:45

A szexuális zaklatással vádolt úszó, Kenderesi Tamás túl van a térdmûtétén: lábadozásáról a közösségi médiában posztolt. 

Megmûtötték Kenderesi Tamás térdét

Sport2019.08.08, 13:22

Csütörtökön délelõtt a Pécsi Tudományegyetem Ortopédiai Klinikáján megmûtötték a magyar úszóválogatott Kenderesi Tamás térdét, amely hónapokkal ezelõtt egy szerencsétlen mozdulat – taxiból kiszállás – közben sérült meg – értesült az SzPress Hírszolgálat.

Kenderesi Tamás nagyon maga alatt van

Sport2019.08.03, 14:22

Hazatért Dél-Koreából Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes úszó, akit szexuális zaklatással vádoltak meg vasárnapra virradóra a vizes világbajnokság helyszínén, Kvangdzsuban. Kenderesire most fegyelmi tárgyalás vár, és nincs is a legjobb állapotban - írja a Magyar Nemzet.

Kenderesi Tamás a reptérrõl azonnal kórházba ment

Life.hu2019.08.02, 11:33

Csütörtökön érkezett meg Dél-Koreából Kenderesi Tamás, akit szexuális zaklatással vádolt meg egy 18 éves táncoslány. Az újságírók hiába várták a reptéren, az úszót sikerült észrevétlenül kijuttatni a reptérrõl - írja a Bors.

Kenderesi Tamás hazaérkezett

Sport2019.08.02, 15:06

Csütörtökön éjfél után hazaérkezett Dél-Koreából Kenderesi Tamás úszó.

Kenderesi dél-koreai ügyének itthon is lesz folytatása

Sport2019.08.01, 17:49

Sós Csaba, a magyar úszó-válogatott szövetségi kapitánya a Hír TV Magyarország élõben címû mûsorában elmondta, a szexuális zaklatással vádolt Kenderesi Tamás esetébõl az érintettnek és a a többi úszónak is tanulnia kell. Ám a szövetség továbbra is számít a sportolóra.

Elindult haza Kenderesi Tamás: nagyon megviselték a történtek

Archívum2019.08.01, 12:55

Az úszószövetség elnöke szerint Kenderesit lelkileg megtörték az elmúlt napok eseményei.

"Hagyjátok már szegény Kenderesit! Olyan nagy dolgot csinált?!"

She2019.08.01, 11:26

"Nem lehet már azt a szegény élsportoló fiút békén hagyni? Nem szenvedhet egész életében azért, mert egyszer hülye volt" - mondják sokan Kenderesi Tamás ügye kapcsán, aki csak nagy nehézségek árán hagyhatta el Dél-Koreát.

Ennyibe került Kenderesi Tamásnak, hogy elhagyassa Dél-Koreát

Sport2019.07.31, 17:36

Az ügyészség megállapította, Kenderesi Tamás pedig kifizette a pénzbírságot, amit szexuális zaklatás vádja miatt szabott ki rá egy kvangdzsui bíróság. 

A koreai hírügynökség megírta, mekkora büntetést kérnek Kenderesi Tamásra

Archívum2019.07.31, 16:24

Kenderesi Tamást már hazaengedték Dél-Koreából, most pedig az is kiderült, hogy mennyi büntetést kért rá az ügyészség. 

Sós Csaba nyilatkozott Kenderesi Tamás ügyének következményeirõl – Videó

Life.hu2019.07.30, 22:00

Néhány napja bombaként robbant a hír, hogy az olimpiai bronzérmes úszót, Kenderesi Tamást szexuális zaklatással vádolják. A Life.hu-nak az úszók szövetségi kapitánya, Sós Csaba adott interjút a lehetséges következményekrõl.

Kiderült, melyik éjszakai klubban vádolták meg Kenderesi Tamást

Life.hu2019.07.30, 20:52

Kiderült, melyik dél-koreai bárban történt az incidens, amely miatt Kenderesi Tamást szexuális zaklatással vádolta meg egy helyi táncoslány.

Megvan az ítélet Kenderesi szexuális zaklatási ügyében

Nagyvilág2019.07.30, 16:29

Kenderesi Tamás pénzbüntetést kapott Dél-Koreában az általa elkövetett szexuális zaklatás miatt – értesült az Origo. Úgy tudjuk, hogy az úszó, miután befizette a pénzbüntetést, egy napon belül megkapja az ország elhagyására jogosító dokumentumot. Ez azt jelenti, hogy az ügy lezárult, Kenderesi tehát nem letétbe helyezett egy összeget, hanem az ügyész határozatában szereplõ büntetést fizette ki.

Kenderesi Tamás hamarosan hazatérhet Dél-Koreából

Life.hu2019.07.30, 15:19

Csütörtökön hazajöhet Dél-Koreából a korábban szexuális zaklatással vádolt Kenderesi Tamás.

Hazajöhet Dél-Koreából Kenderesi Tamás

Sport2019.07.30, 12:32

Elengedik a dél-koreai hatóságok a szexuális zaklatással vádolt Kenderesi Tamást, így várhatóan csütörtökön haza is érkezhet az úszó.

A Kenderesi Tamás ügy margójára: Hol kezdõdik a szexuális zaklatás?

She2019.07.30, 10:01

Szexuális zaklatással vádolják a kvangdzsui világbajnokságon részt vevõ Kenderesi Tamás úszót.

Kenderesi Tamás kedvese, Szilovics Fanni megszólalt a zaklatási ügyben

Life.hu2019.07.30, 10:31

Kiáll Kenderesi Tamás úszó mellett kézilabdázó kedvese és édesanyja is. A sportoló vasárnapra virradóra keveredett szexuális zaklatási ügybe, Szilovics Fanni most elmondta a véleményét. 

Kenderesi Tamás barátnõje a koreai lányt hibáztatja

Sport2019.07.30, 09:24

Kenderesi Tamás barátnõje szerint a dél-koreai lány túlreagálta azt az esetet, amely miatt az olimpiai bronzérmes úszó nem utazhatott haza Dél-Koreából. Kenderesit a hatóságok szexuális zaklatás vádja miatt tartották az országban.

Kenderesi Tamás édesanyja is megszólalt

Life.hu2019.07.29, 16:24

A szexuális zaklatással megvádolt Kenderesi Tamás édesanyja is megszólalt. 

Kenderesi Tamás inkább fizetne, de mindenképp haza akar jönni

Sport2019.07.29, 15:10

A dél-koreai rendõrség vádemelési javaslattal adta át a helyi ügyészségnek Kenderesi Tamás ügyét. Az olimpiai bronzérmes úszót szexuális zaklatással gyanúsítják.

Kenderesi Tamás kifizetné a bírságot, hogy hazajöhessen

Life.hu2019.07.29, 16:23

Kenderesi Tamást szexuális zaklatással vádolják: rácsapott egy koreai táncoslány fenekére. A sportoló nem hagyhatja el Dél-Koreát, de a hírek szerint mindent megtenne azért, hogy hazajöhessen.

Így üzent a világnak Kenderesi Tamás barátnõje - fotó

Sport2019.07.29, 15:35

A kvangdzsui vizes világbajnokság utolsó elõtti napján szexuális zaklatással megvádolt úszó, Kenderesi Tamás mellett a közösségi oldalon állt ki a barátnõje. 

Megtörte a csendet Kenderesi Tamás barátnõje, Szilovics Fanni

Life.hu2019.07.29, 12:04

Sokatmondó képet posztolt Szilovics Fanni kézilabdázó, a szexuális zaklatással vádolt Kenderesi Tamás barátnõje.

Milliós pénzbírságra számíthat Kenderesi Tamás, akit szexuális zaklatással vádolnak

Life.hu2019.07.29, 09:23

Szexuális zaklatás vádjával vették õrizetbe a hétvégén Kenderesi Tamás úszót Kvangdzsuban, a vizes vb helyszínén. Egy éjszakai szórakozóhelyrõl vitték el a rendõrök, ahol – állítása szerint – hozzáért egy ott dolgozó lány fenekéhez. A sportolót nem engedik haza Dél-Koreából, ameddig folyik a vizsgálat.

Megszólalt Kenderesi Tamás a szexuális zaklatás vádjával kapcsolatban

Life.hu2019.07.28, 17:11

Ahogy megírtuk , Kenderesi Tamás nem hagyhatja el Dél-Koreát, szexuális zaklatással vádolják. Vasárnap a korai órákban vették õrizetbe az úszót és kikérdezték egy éjszakai klubban történt incidensrõl. Most a sportoló is megszólalt az üggyel kapcsolatban. 

Kenderesi Tamás reagált a szexuális zaklatás vádjára

Sport2019.07.29, 11:33

Szexuális zaklatás vádjával a kvangdzsui rendõrség kihallgatta a riói olimpián bronzérmes Kenderesi Tamást, aki legalább tíz napig nem hagyhatja el Dél-Koreát. A sportoló a Magyar Úszó Szövetségen keresztül reagált a történtekre.

Szexuális zaklatással vádolják Kenderesi Tamást, nem hagyhatja el Dél-Koreát

Sport2019.07.29, 11:37

Szexuális zaklatás vádjával a kvangdzsui rendõrség kihallgatta a riói olimpián bronzérmes Kenderesi Tamást, aki legalább tíz napig nem hagyhatja el Dél-Koreát.

Szexuális zaklatással vádolják Kenderesi Tamás úszót: nem hagyhatja el Dél-Koreát

Life.hu2019.07.28, 16:51

Kenderesi Tamást szexuális zaklatással vádolják, ami miatt nem hagyhatja el Dél-Koreát.

Világrekorddal világbajnok 200 pillangón Milák Kristóf

Sport2019.07.24, 15:36

A kvangdzsui vizes világbajnokság úszóversenyének negyedik napján, szerdán Milák Kristóf fantasztikus versenyzéssel, világrekorddal aranyérmet nyert férfi 200 méter pillangón. Ugyanebben a számban Kenderesi Tamás a 8. lett. 

Sérülten versenyez a vizes vb-n Kenderesi Tamás: mûteni kell, ha hazatért

Archívum2019.07.24, 09:10

Kenderesi Tamás a dél-koreai Kvangdzsuban sérülten versenyez a vizes vb-n, ahogy hazatért, mûteni kell.

Cseh László még mindig klasszis, a legjobb idõvel jutott tovább a vb-n

Sport2019.07.24, 06:03

Nem maradtunk magyar sikerek nélkül a kvangdzsui vizes világbajnokság úszóversenyének negyedik napján sem, pedig még csak a délelõtti programok értek véget. Cseh László mutatott valamit a "régibõl", 200 méter vegyesen senki sem volt nála gyorsabb az elõfutamokban. Kenderesi Tamás egy egészen rendkívüli szétúszást nyert meg, amivel ott lesz a 200 pillangó döntõjében, Németh Nándor a hatodik legjobb eredménnyel jutott tovább a számok királyában, 100 gyorson. A 4x100-as mix vegyes váltó pedig olimpiai kvótát szerzett, igencsak kalandos módon.

Kenderesi Tamás szétúszással döntõs 200 méter pillangón

Sport2019.07.24, 04:21

Kenderesi Tamás szétúszással bejutott a döntõbe 200 méter pillangón a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek negyedik napján, szerdán.

Újabb botrányos vb-címet nyert a kínaiak doppingoló nemzeti hõse

Sport2019.07.23, 17:30

Milák Kristóf fantasztikus idõvel nyerte meg a férfi 200 pillangó elõdöntõjét a kvangdzsui vizes világbajnokságon, és a legjobb idõvel jutott fináléba. Ugyanebben a számban Kenderesi Tamás holtversenyben nyolcadikként végzett, ezért rá még vár egy szétúszás szerda reggel. Késely Ajna a hatodik helyet szerezte meg 1500 méteres gyorsúszásban, Kozma Dominik pedig hetedik lett 200 gyorson. Utóbbi szám egyébként újabb botrányt szolgáltatott, aminek megint a kínai Szun Jang volt a fõszereplõje. Jöjjenek az érintettek nyilatkozatai.

Vizes vb: Milák Kristóf a legjobb idõvel jutott tovább, Hosszú kiesett

Sport2019.07.23, 09:39

Milák Kristóf összesítésben elsõként jutott tovább férfi 200 méteres pillangóúszásban a kvangdzsui vizes világbajnokság úszóversenyének harmadik napján. Ugyanebben a számban Kenderesi Tamás is ott lesz az elõdöntõben, bár neki jóval izgalmasabban alakult az elõfutam. Hosszú Katinka egy hellyel maradt le a továbbjutásról 200 gyorson, és Kalmár Ákos sem jutott döntõbe 800 gyorson, viszont egyéni csúcsot ért el. Összefoglaló a délelõtti eseményekrõl.

Kenderesi Tamás térde keresztbe tehet a vb-álmainak

Sport2019.05.10, 09:06

Egy ártalmatlan mozdulat közben újra megsérült Kenderesi Tamás korábban már mûtött térde.

Szexi fotókat osztott meg magáról a magyar úszó, Sebestyén Dalma

Archívum2018.10.16, 15:27

Tehetséges és nem mellesleg gyönyörû: a magyar úszónõ, Sebestyén Dalma már a közösségi oldalon is egyre népszerûbb.

Magabiztosan tér vissza a Duna Arénába Kenderesi Tamás

Sport2018.10.04, 08:13

Négy számra nevezetett be, de továbbra is elsõsorban a 200 pillangótól várja a legtöbbet Kenderesi Tamás, aki a számára dobogó nélkül végzõdõ tavalyi budapesti vb után most elõször tér vissza a Duna Arénába.

Cseh és Milák simán lépett tovább 100 pillangón, Hosszú visszalépett

Sport2018.08.08, 11:35

Hosszú Katinka visszalépett, de Burián Katalin remekelt 200 háton, a második legjobb idõvel jutott tovább. 100 pillangón a három magyar közül ezúttal Cseh László és Milák Kristóf jutott tovább, de érdekelt lesz a középfutamokban 50 mellen Sztankovics Anna, és a döntõbe úszta magát a 4x100-as gyors mix váltó a glasagow-i Európa-bajnokság hatodik napjának délelõttjén.

Óriási siker: Milák arany-, Kenderesi ezüstérmes 200 pillangón

Sport2018.08.06, 09:51

Milák Kristóf végig embertelen tempót diktálva, Európa-bajnoki csúcsot jelentõ 1.52.79-es idõvel aranyérmet nyert 200 méter pillangón a Glasgow-ban rendezett úszó-Európa-bajnokságon. Kenderesi Tamás a második lett.

Magyar éremesõt hozhat az úszó-Eb harmadik napja

Sport2018.08.05, 17:57

Folytatódik a multisport Európa-bajnokság, az úszók Glasgow-ban már a harmadik napnál járnak. Magyar szempontból rendkívül ígéretes nap elõtt állunk, hiszen Milák Kristóf és Kenderesi Tamás is futamgyõztesként jutott be a 200 méteres pillangó döntõjébe, de Németh Nándor is érdekelt az úszó számok királyában, azaz a 100 méteres gyors fináléjában. Tartsanak velünk!

Késely Ajna révén megvan a magyar küldöttség elsõ érme az úszó-Eb-n

Sport2018.08.04, 21:36

Megszületett az elsõ magyar érem a glasgow-i úszó-Európa-bajnokságon, miután a 16 éves Késely Ajna a nõi 800 méteres gyorsúszásban a második helyen végzett, méghozzá fantasztikus idõvel. Milák Kristóf és Kenderesi Tamás is futamgyõztesként jutott döntõbe 200 méter pillangón, míg Németh Nándor holtversenyben a 3. legjobb eredménnyel kvalifikálta magát a fináléba 100 méter gyorson. A 4x200-as mixed gyorsváltó szinte végig dobogót érõ helyen haladt, végül a 4. helyet szerezte meg.

Taroltak a magyarok 200 pillangón, de csak ketten juthattak tovább

Sport2018.08.04, 15:13

Hétvége ide vagy oda, a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon szombaton is folytatódott a nagyüzem, a délelõtti elõfutamokban pedig ezúttal is több magyar sportolóért izgulhattunk. Várakozásoknak megfelelõen a férfi 200 pillangón hatalmas magyar belharc folyt a továbbjutó helyekért, amelyeket végül Milák Kristóf és Kenderesi Tamás szerzett meg Cseh László és Biczó Bence elõl. Kozma Dominik és Németh Nándor 100 méter gyorson jutott középdöntõbe, Sztankovics Anna pedig 100 méter mellen, ráadásul egyéni csúccsal. 

Úszás: Verrasztó Dávid versenyt nyert Rómában

Sport2018.06.30, 23:11

Verrasztó Dávid gyõzött 400 méter vegyesen a Hét Domb (Sette Colli) elnevezésû római úszóverseny szombati versenynapján, melyen összesen négy érmet szereztek a magyarok.

Hosszú Katinka kikapott 400 vegyesen

Sport2018.06.10, 21:36

Négy számban is magyar gyõzelem született, Hosszú Katinka 400 méter vegyesen pedig második lett a Mare Nostrum úszóverseny-sorozat elsõ, franciaországi állomásának vasárnapi versenynapján, Canet-en-Roussillonban.

A sajtburesz után a rendõrséggel poénkodott Kenderesi Tamás

Sport2018.05.30, 10:08

A sajtburesz után újabb legendagyanús mondatokat hallhatunk a Rióban 200 méter pillangón bronzérmet szerzett Kenderesi Tamástól.

Olimpikonok buzdítanak tejfogyasztásra

[origo] Gasztro2018.05.08, 11:27

Fiatal olimpikonok és sportoló példaképek ösztönzik tejfogyasztásra a fiatalságot. Köztük az olimpiai, valamint világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok úszónõ, Kapás Boglárka, az olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes úszó, Kenderesi Tamás, illetve a magyar labdarúgó válogatottban középpályás Nagy Ádám. A kampány a minõségi tejtermékeket népszerûsíti, jótékony hatásukat ismerteti.

Kenderesi Tamás már nem Cseh Lászlót üldözi 200 pillangón

Sport2018.04.07, 09:25

Kenderesi Tamás a múlt heti úszó országos bajnokságon öt éven belül negyedik alkalommal gyõzte le Cseh Lászlót 200 méter pillangón, mégsem az õ nyakába került az aranyérem. Milák Kristóf személyében ugyanis egy új, még nála is fiatalabb riválissal kell számolnia a jövõben. De az olimpiai bronzérmes készen áll a küzdelemre.

Junior világcsúcs az úszók országos bajnokságának elsõ napján

Sport2018.03.28, 21:04

Milák Kristóf junior világcsúccsal nyerte a 200 méter pillangót az úszók debreceni országos bajnokságának szerdai nyitónapján.

Kiderült, ki Kenderesi Tamás barátnõje

Archívum2018.02.24, 23:20

Már nem szingli Kenderesi Tamás, olimpiai bronzérmes úszónk. Újra összejött a Gyõr kézliabdacsapatának balátlövõjével, Szilovics Fannival.

Kenderesi Tamás összejött az ETO szépséges kézilabdázójával

Sport2018.02.23, 18:25

A Bors értesülése szerint az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás már nem alkot egy párt Sebestyén Dalmával, hanem felmelegítette korábbi kapcsolatát a Gyõri Audi ETO KC kézilabdázójával, Szilovics Fannival.

Kenderesi Tamás úszó Szilovics Fanni kézilabdázóval jár

Archívum2018.02.22, 18:10

Kenderesi Tamás újra szerelemes. Szilovics Fanni kézilabdázóval jött össze, már nem elõször, Korábban alkottak már egy párt. 

Kenderesi Tamás öccse is meghódíthatja a világot

Sport2018.01.28, 08:33

A könnyen lehet, hogy a magyar sportélet a jövõben további Kenderesi sikerektõl lesz hangos. A 21 éves úszó, Kenderesi Tamás már olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes, azonban van egy 13 éves öccse, Péter, aki a tatmin érhet el kimagasló sikereket.

Kenderesi Tamásnak vitaminkúrára van szüksége

Sport2018.01.11, 13:08

Szerencsére nincs nagy baj az olimpiai- és Európa-bajnoki bronzérmes Kenderesi Tamással, de a pécsi úszónak mielõbb stabilizálnia kell a meggyengült immunrendszerét, hogy a felkészülése újra zavartalan lehessen. Viszonylag rövid idõ alatt négyszer is lebetegedett, és nem kizárt, hogy ez még mindig a két és fél évvel ezelõtt elkapott mirigyláznak a következménye.

Tündéri videót mutatott testvérérõl Kenderesi Tamás

Sport2017.12.21, 11:25

Néhány nappal azután, hogy a koppenhágai rövidpályás úszó Európa-bajnokságon 200 méter pillangón bronzérmes lett, már otthon hangol az ünnepekre Kenderesi Tamás. 

Kapás Boglárka Európa-bajnok, Kenderesi Tamás bronzérmes

Sport2017.12.17, 19:46

Kapás Boglárka révén egy arany-, valamint Kenderesi Tamás által egy bronzérmet nyertek a magyar úszók a koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján. A magyarok így nyolc arannyal, három ezüsttel és két bronzzal zárták a kontinensviadalt.

Cseh László legjobb idõvel várja a délutáni döntõt

Sport2017.12.17, 11:47

Cseh László és Kenderesi Tamás 200 méteres pillangóúszásban, Kapás Boglárka pedig 400 gyorson a döntõbe jutott a koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokság vasárnapi, utolsó versenynapjának délelõtti programjában.

Kenderesi Tamás szakított barátnõjével

Archívum2017.12.11, 17:40

Valószínûleg véget ért Kenderesi Tamás és Sebestyén Dalma kapcsolata, a szerelmesek ugyanis az összes közös fotójukat törölték a közösségi oldalról.

Magyar kihívója akadt McGregornak

Sport2017.12.07, 10:43

Kemény munkával tartja formában magát a magyar úszósport egyik legnagyobb közönségkedvence. Kenderesi Tamás a novemberi, százhalombattai rövid pályás országos bajnokságon 200 pillangón a második legjobb európai idõt úszta 1.52.60-nal. Most pedig - nem is akármilyen elszántsággal - az Európa-bajnokságra készül, amit ebben a hónapban tartanak Koppenhágában.

Milák és Kenderesi Európa elsõ két helyére úszott

Sport2017.11.10, 19:53

Nem okozott csalódást a százhalombattai rövidpályás országos bajnokság legjobban várt száma: a férfi 200 pillangó elsõ két helyét megszerzõ Milák Kristóf és Kenderesi Tamás az európai ranglista élére tempózott. A másik slágerszámban, férfi 100 gyorson a nyári váltóbronz fõhõsei osztoztak az érmeken, közülük ezúttal Kozma Dominik volt a leggyorsabb.

Kenderesi Tamás üldözõversenybe kezdett a 200 gyorson

Sport2017.11.01, 15:23

A huszonegyedik születésnapja elõtt álló Kenderesi Tamás ma sem tudja megmondani, mi történt vele július 26-án a 200 méteres pillangóúszás döntõjében, a bátran – talán túl merészen – hangoztatott gyõzelmi reményei miért foszlottak szét a budapesti világbajnokságon. Családja, edzõje, és a negyedik éve vele foglalkozó pszichológusa segítségével, úgy ahogy sikerült már feldolgoznia a történteket: próbál csak elõre tekinteni. Tisztában van azzal, hogy a keserû pirula hatását csak a kimagasló eredményekkel lehet semlegesíteni.

Kenderesi Tamás új kihívásokat keres

Sport2017.07.30, 19:34

Kenderesi Tamás csalódott a 200 méteres pillangóúszás döntõje után, hiszen világbajnok szeretett volna lenni. A 20 éves olimpiai bronzérmes úszó aludt egyet a történtekre, de még mindig elég rossz kedve van. De új célt talált: az év hátralevõ részében új úszószámban szeretne fejlõdni.

Jó barátja gyõzte le a vb-ezüstérmes Cseh Lászlót

Sport2017.07.26, 20:52

A szerda délutáni döntõk és középfutamok hatalmas izgalmakat hoztak, elõbb Hosszú Katinka mérte össze erejét Katie Ledeckyvel, majd Kenderesi Tamás és Cseh László készült egymás ellen a 200 pillangó döntõjében, ám a show-t végül a dél-afrikai Chad Le Clos lopta el. A nõknél ugyanebben a számban Hosszú Katinka és Szilágyi Liliána is a középdöntõben volt érdekelt.

Cseh László ezüstérmes a férfi 200 pillangón

Sport2017.07.26, 18:18

Elképesztõ izgalmas úszódélutánnak nézünk elébe, mert a férfi 200 méteres pillangóúszásban akár Kenderesi Tamás, akár Cseh László is világbajnok lehet. A nõi 200 gyorson pedig Hosszú Katinka próbálja meg a lehetetlent, azaz versenybe száll az amerikai Katie Ledeckyvel. Kövesse az Origón az eseményeket - percrõl percre.

Cseh, Hosszú, Kenderesi - képgaléria a keddi elõfutamokról

Archívum2017.07.25, 12:00

Adam Peaty fantasztikus világrekorddal nyitott, majd jött Hosszú Katinka, Kenderesi Tamás és Cseh László is. A hangulatra ezúttal sem lehetett panasz, lássuk a legjobb képeket.

Cseh elnyûhetetlen, Hosszú és Kenderesi is remekelt

Sport2017.07.25, 12:18

A budapesti vizes világbajnokság úszószámainak harmadik napján délelõtt vízbe szállt többek között Hosszú Katinka, Cseh László és Kenderesi Tamás is. A világbajnok Hosszú Katinka 200 gyorson könnyedén lépett a középfutamba, 200 pillangón Cseh László címvédõhöz méltó versenyzést mutatott be, míg Kenderesi Tamás remek hajrával biztosította helyét a középdöntõben.

Elragadó: a kisöccse segített Kenderesi Tamásnak pakolni

Sport2017.07.20, 16:30

Kedves képet posztolt az Instagramra az olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes úszó, kisöccsével, Marcival pakolnak, a sportoló pedig már indulásra készen áll. Gyõzni akar.

Kapás, Kenderesi és Verrasztó is aranyat úszott

Archívum2017.06.24, 21:03

Három számban avattak magyar gyõztest a hagyományos római nemzetközi úszóviadalon, a Sette Collin (Hét Domb) szombaton: Kapás Boglárka 800 méter gyorson, Kenderesi Tamás 200 méter pillangón, Verrasztó Dávid pedig 400 méter vegyesen nyert a második versenynapon.

Babonák, szokások, rituálék - Kenderesi Tamás úszóval beszélgettünk

Life.hu2017.06.24, 11:54

A 200 méter pillangón olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás hamarosan ismét medencébe ugrik, hogy a tavalyi riói ötkarikás játékok és az Európa-bajnokság sikerét megismételje, sõt túlszárnyalja. A még mindig szemtelenül fiatal Tamást a versenyeket megelõzõ szokásairól, babonáiról kérdeztük.

Kenderesi Cseh és Le Clos elõtt, Hosszú is aranyat nyert

Sport2017.06.18, 21:57

Rendkívül eredményes nappal zárták a magyar versenyzõk a Mare Nostrum elnevezésû nemzetközi úszóverseny-sorozat harmadik, utolsó állomását vasárnap.

Kenderesi Tamás már 1 éve szereti a párját: Fotó!

Life.hu2017.06.11, 20:47

Különleges, romantikus fotót posztolt a közösségi oldalára Kenderesi Tamás: csodás helyszínen ünneplik az elsõ évfordulójukat a párjával. 

Kenderesi Tamás: A cél nem változik, világbajnok akarok lenni!

Sport2017.06.13, 22:16

Kenderesi Tamás a riói olimpián szinte a semmibõl tört be a legnagyobbak közé. Ifjúsági olimpiai bajnokként érkezett az ötkarikás játékokra, de arra senki sem számított, hogy a sportág élõ legendáját, saját példaképét, a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelpst kétszer is legyõzi. Elõbb az elõfutamban majd a középdöntõben. Végül a döntõben Phelps és a japán Maszato mögött bronzérmet szerzett, 26 századdal lemaradva az olimpiai bajnoki címtõl a budapesti vizes világbajnokság sportolói nagykövete.

Tejivásra buzdítottak az olimpiai érmes úszók

Sport2017.06.07, 17:30

A budapesti úszó vb-re készülõ olimpiai bronzérmes Kapás Boglárka és Kenderesi Tamás az edzések mellett arra is szakított idõt, hogy a tej világnapján tejivásra buzdítsa az embereket. 

Kenderesi Tamás világranglista-harmadik idõvel nyert

Sport2017.04.20, 09:20

Amint az várható volt, a debreceni úszó országos bajnokság elsõ napján a férfi 200 pillangó hozta a legnagyobb csatát, amelyet Kenderesi Tamás nyert meg a világ idei harmadik legjobb eredményével. Top 10-es idõvel gyõzött Bernek Péter 200 háton, míg 1500 gyorson a Kapás Boglárka mögött második Késely Ajna kiharcolta a vb-csapattagságot.

Kenderesi sérülésmentes vb-felkészülést szeretne

Sport2017.03.20, 10:09

Az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás vágya a július 14-én kezdõdõ budapesti vizes világbajnokság elõtt, hogy ne sérüljön meg, és az áprilisi országos bajnokságon megnyerje a 200 pillangót.

Izmos kockahasát mutogatta Kenderesi Tamás

Sport2017.02.13, 13:13

Az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás úszó, barátaival Mexikóban edzõtáborozik. Kenderesi a múlt héten Nizzában a 200 méteres pillangóúszásban kiválóan szerepelt. A francia városban 1:55.20-as idõvel nyerte meg a 200 méter pillangót, amivel egybõl a világranglista élére állt. Mexikóba a szintén úszó Horváth Dáviddal és Telegdy Ádámmal utazott (rajtuk kívül még több úszó vesz részt az edzõtáborban), most pedig nõi olvasóink legnagyobb örömére megmutatja kockahasát. Nemcsak õ, hanem Horváth és Telegdy is.

Kenderesi Tamás még Hosszú Katinkát is lefõzte Nizzában

Sport2017.02.07, 12:00

Remekeltek a magyar úszók a Golden Tour körverseny nizzai állomásán. Hosszú Katinka három nap alatt kilenc aranyérmet nyert, de az igazi nagy durranást az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás szállította 200 pillangón. 

Hosszú vasárnap is három aranyat nyert

Archívum2017.02.05, 19:40

Hosszú Katinka a pénteki és szombati három-három elsõség után három aranyérmet nyert a nizzai nemzetközi úszóverseny vasárnapi befejezõ napján is, amelyen a férfiaknál ugyancsak avattak magyar gyõztest Verrasztó Dávid személyében.

Hosszú mellett Kenderesi is megvillant

Sport2017.02.04, 19:25

Hosszú Katinka a pénteki nyitónap után szombaton is hat számban indult, és háromban nyert a nizzai nemzetközi úszóversenyen, ahol a férfiaknál is avattak magyar gyõztest Kenderesi Tamás személyében.

Kenderesi: Ha minden sínen lesz, simán nyerek Tokióban

Sport2017.01.08, 06:18

Visszavett a Phelps-rajongásból, Tokióban olimpiát akar nyerni Kenderesi Tamás. A Rióban berobbant pécsi úszó nem kommentálja a Hosszú Katinkával kapcsolatos fejleményeket, mert az nem az õ dolga.

Olimpikonok a csúcson és autós üldözés - Augusztus

Fotó2016.12.26, 21:50

A nyár végén az egész világ az olimpiát figyelte, hatalmas tömeg tombolt a Sziget fesztiválon, a fõvárosi lakosok még kiélvezhették a lezárt Szabadság hidat és idén sem maradt el a Tomatina fesztivál Bunolban. Nézze meg, és kövesse az év sajtófotóiból készült válogatássorozatunkat!

Hosszú tarolásra készül, de mi lesz a többiekkel?

Sport2016.12.06, 11:14

Kapás Boglárka egyéni számot nem vállalt, Cseh László és Gyurta Dániel el sem utazott a windsori rövidpályás úszó vb-re, amelyen Hosszú Katinka tizenkét számban áll rajthoz. Rajta kívül Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Dávid és Kenderesi Tamás is az éremesélyesek táborát gyarapítja.

A sajtburesz, ami jót tesz

[origo] Gasztro2016.11.23, 19:26

Amikor annak idején az olimpián Kenderesi Tamás olyan aranyosan elszólta magát, hogy "ráférne pár sajtburesz", még biztosan nem gondolta, hogy egyszer majd sajtburgert neveznek el róla. Azt pedig végképp nem, hogy ezzel paralimpikon társait fogja segíteni. 

Hosszú Katinka 11 aranynál tart a rövidpályás ob-n

Sport2016.11.04, 20:38

Hosszú Katinka továbbra is százszázalékos, 11 versenyszámból 11 gyõzelemnél tart az úszók százhalombattai rövidpályás országos bajnokságán. A férfiaknál némi meglepetésre Verrasztó Dávid legyõzte Kenderesi Tamást 200 méter pillangón.

Kenderesi új dimenzióba helyezte a hamburger fogalmát

Sport2016.10.28, 15:01

„Nagyon elfáradtam, rám férne egy pár sajtburesz” – nyilatkozta a riói olimpia 200 méteres pillangóúszó döntõje után Kenderesi Tamás, aki akkor még nem tudhatta, hogy ezzel egy új támogatót is megnyert magának.

Riói sztárok csatlakoztak az Európai Diáksport Napjához

Sport2016.09.19, 15:06

A várakozások szerint az Európai Sporthét legnagyobb eseménye a szeptember 30-i Európai Diáksport Napja lesz. A sportolást népszerûsítõ rendezvény három hazai kiemelt iskolai programjához élsportolók, olimpikonok is csatlakoznak, így Imre Géza, Kenderesi Tamás és Vincze Ottó is együtt sportol aznap a gyerekekkel.

Mutatjuk Kenderesi olimpiás tetoválását

Sport2016.09.15, 13:17

Kész van Kenderesi Tamás olimpiai tetoválása, ám a riói olimpián 200 pillangón bronzérmes úszó egyelõre nem Michael Phelps jelmondatát varratta magára.

Minden sikeres férfi mögött áll egy nõ - Õk a magyar olimpikonok kedvesei

Life.hu2016.08.30, 20:39

Ha a riói olimpia szerelmeirõl van szó, mindenkinek Hosszú Katinka álomházassága ugrik be. De persze a többi magyar olimpikon mögött is áll valaki, aki ugyanolyan vehemenciával drukkol a partvonal mellett, vagy otthon, a tévéképernyõ elõtt, mint Shane Tusup a medence szélén. Lássuk hát, kik hódították meg a magyar sportolók szívét! 

Óriási meglepetés várta a Rióból hazatérõ Kenderesi Tamást

Archívum2016.08.27, 00:21

Tamás csodálatos teljesítsményt nyújtott a riói olimpián, bronzérmet szerzett 200 méter pillangón, és az elõfutamokon kétszer is legyõzte példaképét, Michael Phelpset. Tamás szülei alaposan meg is hálálták fiuk csodás teljesítményét, hatalmas meglepetéssel várták haza.

Kenderesi nem olyan elvetemült, mint Hosszú

Sport2016.08.25, 09:09

Szász Emese Neymarék meccsén is szurkolt az olimpián, Kenderesi Tamás Horvátországi nyaralásra készül, derült ki az aranygéppel érkezõ olimpikonok fogadásán a Syma-csarnokban.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ