kémkedés

címke rss

Őrizetbe vették a kémkedéssel gyanúsított nyugállományú osztrák főtisztet

Nagyvilág2018.11.10, 20:54

Robert Holzleitner, az ügyben illetékes salzburgi ügyészség szóvivője azt mondta, őrizetbe vették az Oroszország javára való kémkedéssel gyanúsított nyugállományú osztrák főtisztet szombatra virradóra.

Húsz évig kémkedett az oroszoknak egy osztrák ezredes

Nagyvilág2018.11.09, 13:02

A Kronen Zeitung című osztrák napilap egy kémbotrányról közölt írást. Húsz évig kémkedett az oroszoknak egy osztrák ezredes, aki tevékenységéért összesen 300 ezer eurót (csaknem 100 millió forintot) kapott Moszkvától. Az ügyészség nyomozást indított. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újságíróknak nyilatkozva "kellemetlen meglepetésnek" nevezte az Ausztriában kirobbant kémbotrányt.

Az amerikai kormány szerint sem jutott be az Apple szervereire Kína

Techbázis2018.10.08, 10:38

Az amerikai kormány egyetért az Apple és az Amazon állításaival.

Kémbotrány: kínai kémchipek lesték évekig az Apple és az Amazon szervereit

Gazdaság2018.10.05, 14:27

Kínai kémek éveken át figyelhettek több mint harminc amerikai nagyvállalatot, köztük az Amazont és az Apple-t is. Peking állítólag arra kényszerítette a kínai techvállalatokat, hogy csempésszenek rizsszem méretű mikrochippeket az amerikai cégek Kínában gyártott szervereibe. Így a hackerek különböző vírusokat telepíthettek, valamint fontos adatokhoz is hozzáférhettek. A támadásban több amerikai kormányhivatal is érintett.

Több sorosista álcivil szervezetet utasított ki Pakisztán kormánya

Nagyvilág2018.10.05, 12:45

Legalább 18 nemzetközi, többségében a bevándorláspárti spekuláns, Soros György finanszírozta szervezet kiutasítását rendelte el a pakisztáni kormány, feltehetően kémkedés gyanúja miatt - közölték belügyminisztériumi tisztségviselők.

Kémkedés miatt tartóztattak le egy kínai állampolgárt az Egyesült Államokban

Nagyvilág2018.09.26, 04:52

Kémkedésért letartóztattak egy kínai állampolgárt az Egyesült Államokban.

Kémkedés miatt hat év börtönre ítéltek egy ausztrál filmest Kambodzsában

Nagyvilág2018.08.31, 08:27

Hat év börtönbüntetésre ítélte kémkedésért egy kambodzsai bíróság James Ricketson ausztrál filmkészítőt – jelentették hírügynökségek pénteken.

Több terabájtnyi adatot hagyott védtelenül a kémcég

Techbázis2018.08.23, 16:51

Aki kitalált egy linket, az böngészhette a megfigyelt mobilokról begyűjtött adatokat.

Szombat estig ingyen tölthető az Orwell

Techbázis2018.08.17, 11:27

Terroristahálózatot kell felszámolni a kémszimulátorban.

Kettős ügynök volt a világhírű író, Ernest Hemingway

Tudomány2018.07.25, 19:00

Saját élményeiből ihletett regényeiben és novelláiban nem véletlenül kapott kiemelt helyet gyakorta a háború és a férfias erények. Az amerikai és a szovjet titkosszolgálatoknak is dolgozhatott a 119 éve született irodalmi Nobel-díjas Ernest Hemingway. Az akkor már világhírű írónak azonban egyik oldal sem vette túl sok hasznát.

Nem hallgatóznak az androidos appok, de néhány azért kémkedik

Techbázis2018.07.05, 12:19

A kutatók nem találtak bizonyítékot arra, hogy az androidos appok lehallgatnak minket.

Szexszel szedte ki a külföldi vendégekből a titkaikat Cicciolina

Archívum2018.06.24, 20:41

Cicciolina a Channel 4 Discovery Italia című olasz tévéműsorában mesélt részletesen arról, hogy huszonévesen Katicabogár fedőnéven a titkosszolgálat kémjeként tevékenykedett - írja a Blikk.

Titkosított adatokat szivárogtathat a macOS

Techbázis2018.06.19, 14:38

Nem világos, hogy az Apple mikor javítja a problémát.

Kalózkodó kocsmák után kémkedik a fociliga mobilappja

Techbázis2018.06.11, 18:42

Új módon lepleznék le a LaLiga meccseit illegálisan vetítő kocsmákat.

Halálra ítéltek négy kémkedéssel vádolt embert Szaúd-Arábiában

Nagyvilág2018.06.07, 23:19

Halálra ítélt csütörtökön egy szaúdi bíróság négy embert Iránnak folytatott kémkedés vádjával.

Kémkedés miatt ítéltek el egy ukrán újságírót Fehéroroszországban

Nagyvilág2018.05.23, 19:58

Kémkedés vádjával nyolc év börtönbüntetésre ítélte a fehérorosz legfelsőbb bíróság Pavlo Sarojko ukrán újságírót, akit még 2017 októberében vettek őrizetbe – közölte szerdán Ihor Kizim, Ukrajna minszki nagykövete.

Bárki mobilját bemérhette volna az USA-ban

Techbázis2018.05.19, 15:36

Méghozzá egy megdöbbentő hiba miatt ingyen és csendben.

Dagad a botrány: nők után kémkedett a Facebook mérnöke

Techbázis2018.05.03, 16:53

Hozzáfért a felhasználói fiókjaik összes információjához. Bármit megnézhetett, amit csak akart.

Börtönnel fenyegeti a szivárogtatókat az Apple

Techbázis2018.04.14, 11:31

Tavaly 12 volt alkalmazott ellen indult bűnvádi eljárás.

Áramhálózaton keresztül is lopható adat a PC-kről

Techbázis2018.04.13, 13:14

Egyszerű módszert találtak a netre nem kapcsolt számítógépekről való adatlopásra.

A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet megerősítette az idegméregre vonatkozó brit megállapításokat

Nagyvilág2018.04.12, 14:51

A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) csütörtökön Hágában kiadott állásfoglalásában megerősítette Nagy-Britannia korábbi megállapítását, amely szerint a Novicsok néven emlegetett méreganyagot használták Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya, Julija súlyos mérgezéséhez. A szervezet ugyanakkor a mérgező anyag forrását és felelősöket nem nevezett meg.

Nyolc külföldit tartóztattak le Szerbiában kémkedés vádjával

Nagyvilág2018.02.21, 10:36

Nyolc külföldi állampolgárt - akik közül ketten amerikaiak – helyeztek előzetes letartóztatásba, mert engedély nélkül megpróbáltak behatolni katonai létesítmények területére, írja a Tanjung nevű szerb hírügynökség.

Szomszédja kémkedik Jennifer Aniston és férje, Justin Theroux után - bírósághoz fordultak

Archívum2018.02.13, 20:31

Szomszédjukat Norman Resnicowot vádolja kémkedéssel Jennifer Aniston és férje, Justin Theroux. Már alig töltenek időt kaliforniai otthonukban. 

Láthatják a hackerek a tinderes kedveléseket

Techbázis2018.01.24, 12:40

Csak azonos WiFi-n kell lenniük a társkereső felhasználóval.

Paranoiásoknak készült mobilapp Edward Snowdentől

Techbázis2017.12.26, 11:01

Szinte bármely olcsó androidos telefonból megfigyelőállomást farag a Haven.

Letartóztattak Moszkvában egy kémkedéssel gyanúsított norvég férfit

Nagyvilág2017.12.19, 10:27

Elrendelte egy moszkvai bíróság egy kémkedéssel gyanúsított norvég állampolgár letartóztatását – közölték kedden orosz hírügynökségek.

GPS nélkül is követhetőek a mobilozók

Techbázis2017.12.09, 08:57

Pár alapvető információ mellett csak szenzoros adatok kellenek a trükkhöz.

Eljött a kémkedő kütyük kora

Techbázis2017.11.29, 12:26

Ma már nem kell ahhoz hacker, hogy hozzáférjenek az adatainkhoz, sőt a titkainkhoz. Jó pár elektronikai termék gyárilag, külső beavatkozás nélkül képes erre.

Zseni biztonsági funkció készülhet az Androidhoz

Techbázis2017.11.29, 10:39

A Google szoftvere képes megállapítani, ha valaki a vállunk fölött rápillant a kijelzőre.

Kémkedéssel vádolnak egy ukrán újságírót Fehéroroszországban

Nagyvilág2017.11.20, 18:59

Kémkedés vádjával büntetőjogi eljárást indítottak Fehéroroszországban egy ukrán újságíró ellen - jelentette hétfőn az UNIAN ukrán hírügynökség a belorusz állambiztonsági bizottság szóvivőjének közlésére hivatkozva.

Harvey Weinstein kémkedett az áldozatai és az újságírók után

Archívum2017.11.07, 12:06

Harvey Weinstein komolyan foglalkozott azzal, hogy elhallgattassa áldozatait: kémek hadseregét bérelte fel, hogy kényes információkat szerezzen az általa megalázott nőkről.

Könnyelműség lett a veszte a végzet asszonyának

Tudomány2017.10.15, 10:44

Száz éve, 1917. október 15-én végezték ki minden idők leghíresebb (ha nem is legsikeresebb) „kémnőjét", Mata Harit.

Meglepő fordulat a CCleaner-botrányban

Techbázis2017.09.21, 13:33

Nagy techcégek üzleti titkaira fájt a támadó foga.

Netes kémkedés ellen óvna a Chrome

Techbázis2017.09.11, 09:39

A böngésző detektálja majd a titkosított adatforgalom helytelen manipulálását.

Harmincnégy éve rejtély a lelőtt dél-koreai utasszállító esete

Tudomány2017.09.02, 08:12

A Korean Air KAL 007-es New York és Szöul között közlekedő menetrend szerinti járatát 1983. szeptember elsején hajnalban, miután a repülési útvonaláról messze letérve, és a nemzetközi polgári légiforgalom számára tiltott légtérbe hatolva szovjet katonai bázisok felett repült át, a honi légvédelem egyik magasba emelt Szuhoj Szu-15 vadászgépe, többszöri eredménytelen kapcsolatfelvételi kísérlet után, légiharc-rakétáival lelőtte. A 269 halálos áldozatot követelő katasztrófa óriási nemzetközi felháborodást váltott ki, ám a hidegháborús korszak egyik legsúlyosabb incidense mind a mai napig számos megválaszolatlan kérdést vet fel.

Az FBI és az NSA után is kémkedik a CIA?

Techbázis2017.08.25, 13:42

Nem lenne meglepő a híresen paranoiás ügynökségtől.

Törvényi hiányosságokra hivatkozik KGBéla védője

Itthon2017.08.02, 08:16

Törvényi hiányosságot emleget Kovács Béla és védője: most már nemcsak azt állítják, hogy a Jobbik EP-képviselője nem kémkedett, de azt is, hogy nem is kémkedhetett 2011-2013-ban az unió ellen, ugyanis a kémkedés az Európai Unió intézményei ellen elnevezésű tényállás csak 2014. január 1-jétől szerepel a büntető törvénykönyvben. A nyomozó ügyészek azonban még korántsem fejezték be a nyomozást, a védelem nem ismer minden bizonyítékot - olvasható a Magyar Idők szerdai számában.

Apróhirdetésben adták el az FBI megfigyelőautóját

Techbázis2017.07.25, 13:54

Kiváló állapotban van az 1989-es évjáratú Dodge furgon.

KGBéla most elment az ügyészségre

Itthon2017.07.20, 09:21

Ezúttal elment az ügyészségi kihallgatására KGBéla. Mielőtt bement a Központi Nyomozó Főügyészségre, a jobbikos EP-képviselő újságíróknak azt mondta, hogy saját érdeke, hogy minél előbb lezáruljon a büntetőügye. Kovács Bélát kémkedéssel és költségvetési csalással is gyanúsítják. Ez utóbbiról azt mondta: „adminisztrációs hiba”. 

Kínának kémkedhetett egy volt CIA-alkalmazott

Nagyvilág2017.06.23, 09:29

Vádat emeltek a virginiai Alexandriában csütörtökön Kevin Mallory, a Központi Hírszerző Ügynökség egyik volt munkatársa ellen, mert titkos kormányzati dokumentumokat adott el Kínának.

Kémkedés miatt hat japánt tartanak fogva Kínában

Nagyvilág2017.05.22, 09:19

Kínában március óta hat japán férfit tartanak fogva Kínában, vélhetőleg kémkedés miatt. Három embert Santung, hármat pedig Hajnan tartományban vettek őrizetbe - mondta el egy japán kormányzati forrás.

Hallgatózva kémkedhetnek egyes Android appok

Techbázis2017.05.06, 12:43

Mindent megtesznek a fogyasztók követése érdekében a hirdetőcégek, a Braunschweig Műszaki Egyetem kutatócsapata szerint az elmúlt két évben újfajta megoldás kezdett terjedni.

Kémkedés miatt ítéltek el Kínában egy amerikai üzletasszonyt

Nagyvilág2017.04.25, 17:46

Az amerikai üzletasszony 2015-ben utazott Kínába üzleti céllal. Majd Makaó városánál elfogták és kémkedéssel vádolták. A tárgyaláson a nő beismerte a vádakat és elfogadta az ítéletet. Jelenleg arra vár, hogy kiadják őt az Egyesült Államoknak. 

Vádat emeltek az Oroszországnak kémkedő lett vasutas ellen

Nagyvilág2017.03.25, 06:30

A lett vasutas a NATO katonai eszközeinek lettországi mozgásáról gyűjtött adatokat Oroszország számára. Tavaly novemberben fogták el, most vádat emeltek ellene. 

Kártérítést fizet a kémkedő okosvibrátorok gyártója

Techbázis2017.03.14, 15:38

Közel 4 millió dollárt kell fizetnie a We-Vibe nevű, okosvibrátorokat gyártó cégnek egy csoportos per után. A vibráló okoskütyük nemcsak, hogy biztonsági szempontból sebezhetőek voltak, de folyamatosan gyűjtötték a felhasználók intim életére vonatkozó adataikat is.

WikiLeaks: Kütyükön keresztül kémkedett a CIA

Techbázis2017.03.07, 16:46

A valaha volt legnagyobb, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséghez köthető leleplezésről számolt be a WikiLeaks szivárogtató portál. A "Vault 7" sorozaton belül több ezer dokumentumot fognak közzétenni a hírszerzők kémkedési módszereiről. Az első részletben nyilvánosságra hozott fájlok szerint a hírszerzők olyan hétköznapi kütyüket varázsoltak át lehallgatókészülékké, mint a mobiltelefonok, okostévék. Az adatcsomag még az Edward Snowden által 2013-ban megszerzett fájlok oldalszámát is túlszárnyalja, állítja a portál alapítója.

Spiegel: Külföldi újságírók után kémkedett a német hírszerzés

Nagyvilág2017.02.24, 20:07

A német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) 1999-től kezdve megfigyelt külföldi újságírókat - jelentette pénteken a Der Spiegel című német hírmagazin. A lap szerint a BND újságírók és egész szerkesztőségek után is kémkedett, világszerte legalább 50 telefon- és faxszám, illetve e-mail fiók forgalmát figyelte meg.

Felháborodott Rökk Marika lánya a kémvádak miatt

Kultúra2017.02.23, 11:50

Rökk Marika lánya őrültségnek és egyenesen pimaszságnak tartja az anyja kémkedéséről szóló híreket. Ennek ellenére mégis fáj neki, és szerinte csak csorbát akarnak ejteni anyja hírnevén, akit amúgy Hitler egyik kedvenc színésznőjének tartottak. 

Szovjet kém volt a magyar operettsztár

Kultúra2017.02.21, 11:24

Rökk Marika a náci Németország kedvenc színésznője volt, de az 1940-es évektől kezdve titokban a szovjeteknek dolgozott.

Mata Hari, aki "túl buta" volt a kémkedéshez...

She2017.09.24, 21:47

A történészeknek igazán izgalmas lenne, ha a francia állam 100 év után, 2017-ben feloldaná a Mata Hari-akták titkosítását! Talán végre napvilágra kerülne: valójában miért is kellett meghalnia a századforduló egyik legizgalmasabb nőalakjának?

Előző
Következő