Kehi

címke rss

Lopott tanulmánnyal szereztek kétszázmilliót az államtól

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal fél éve vizsgálja az egyik legnagyobb állami vállalat ügyeit, így fedezték fel, hogy egy internetről letöltött tanulmány alapján fizettek ki 200 millió forintot egy cégnek. A balhét a tulajdonos viszi el, aki semmit nem tud az egészről.

Lázár János rendelte el az átfogó vizsgálatot

Itthon2015.10.08, 12:56

Mind a 22 állami tulajdonban lévő erdőgazdaságra kiterjesztette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal azt a vizsgálatot, amelyet hat állami erdőgazdasági cégnél kezdett el - mondta a Kehi kabinetfőnöke.

Ellenplakátokkal üzentek a kormánynak

Itthon2015.07.04, 18:20

„Ha Magyarország miniszterelnöke vagy, be kell tartanod a törvényeinket” - ez olvasható azon a plakáton, amelyet Orbán Viktor szülőfalujában, Felcsúton helyeztetett el a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Míg a bejegyzett viccpárt így válaszolt a kormányzati plakátkampányra, az egészségügyi dolgozók béremelésért és munkakörülményeik javításáért tüntettek. Kiderült az, hogy a norvég pénzeket jogszerűen működő civil szervezetek osztották, Tarlós István pedig az Origóban üzent Lázár Jánosnak. Ez volt a héten.

Több civil szervezetnél is találtak szabálytalanságokat

Itthon2015.06.30, 17:34

Az ügyészség megállapította, hogy a Norvég Civil Támogatási Alapból támogatott szervezetek közül háromnak a működése nem felelt meg a jogszabályoknak, kettő megszüntetéséért pert indítottak, egy maga kezdeményezte megszüntetését, egynek pedig megszűnt a közhasznú jogállása - közölte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. 

ETO Park: feljelentés hűtlen kezelés miatt

Sport2015.04.08, 20:31

Feljelentést tett a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a Magyar Fejlesztési Bank által az ETO Park beruházáshoz nyújtott hitel miatt.

Milliós ösztöndíjakat fizettek az ELTE-n

Itthon2015.03.02, 10:54

A hallgatói juttatások vizsgálatakor több szabálytalanságot is feltárt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Volt olyan hallgató, akinek másfél millió forint ösztöndíjat fizettek. 

Rossz a földbérlet-rendszer

Gazdaság2014.12.05, 06:58

Rossz a jelenlegi formájában az állami földbérlet-pályázati rendszer, mert visszaélésekre ad lehetőséget – összegezte a szocialista Harangozó Gábor a Hortobágyi Nemzeti Park földbérletpályázatainak ügyében végzett Kehi-vizsgálat eredményét.

A norvég pénzek után is nyomoz a rendőrség

Itthon2014.11.25, 12:23

A civil szervezetek indított  eljárás után a rendőrség nyomoz a norvég forrásból érkező pénzek hazai felhasználása miatt is. Az ügyben három hatóság együtt vizsgálódik.

A norvég miniszter nem fogadta el Lázár János meghívását

Nagyvilág2014.11.04, 13:42

A Norvég Civil Alap felhasználása ügyében indított norvég vizsgálat november végére zárulhat le, és az eredményeket nyilvánosságra hozzák, így bárki hozzáférhet – mondta Tove Skarstein budapesti norvég nagykövet.

Garnélarákra mozdult a Kehi az Ökotárs-ügyben

Itthon2014.10.22, 21:32

Szabálytalanul, a támogatott programhoz nem kapcsolódóan elszámolt garnélarák és egy csomag férfi zokni is szóba került az Ökotárs Alapítvány a norvég civil alap pénzeinek felhasználását ellenőrző Kehi-jelentésben. A dokumentumot - amely előre kiszivárgott a Magyar Nemzethez -, nyilvánosságra hozták, Lázár János mindent újratárgyalna a norvégokkal.

Ökotárs: Ez nem jogállami eljárás

Itthon2014.10.22, 16:49

Lezárult a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében. A Kehi 63 projektből 61 esetben állapított meg szabálytalanságot, az Ökotárs Alapítvánnyal kapcsolatban szerintük több bűncselekmény gyanúja is felmerült, ezért feljelentéseket tesznek. Móra Veronika, az Ökotárs igazgatója az Origónak azt mondta, nem tartja jogállaminak az eljárást.

Zsebre dolgozhattak a hökösök

Itthon2014.10.04, 22:53

Feketekasszát működtetnek és zsebre dolgoznak a diákvezetők – jelentette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. A Kehi azután kezdte vizsgálni a hallgatói önkormányzatok működését, hogy az egyik egyetemen a rendezvények után csak részben számoltak el a belépőjegyek árával a hökösök.  Volt olyan, hogy harminc- helyett hárommillió forintot utaltak át az egyetemnek. 

Október közepén lesz jelentés a Kehi házkutatásairól

Itthon2014.10.01, 16:31

A civil szervezetek egy része akadályozta az ellenőrzést, ezért a norvég kifizetések vizsgálatáról készülő jelentés október közepére várható - közölte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. 

Folyamatosan vizsgálódik a Kehi a Roma Sajtóközpontnál

Itthon2014.09.26, 10:22

Túlterheléses támadásként hat a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata a Roma Sajtóközpontra, amely két-három napot kapott a hatóságtól ezeroldalas dokumentációk összeállítására. Az ellenőrzés ellenséges hangulatban zajlik, mintha nem hinnék el, hogy jogszerűen használjuk fel a forrásainkat – mondta el az Origónak Suri Szilvia, a Roma Sajtóközpont munkatársa. A Kehi 30 millió forint után nyomoz náluk. Közben felfüggesztették a norvég pénzeket kezelő összes alapítvány adószámát.

Együtt-PM: koncepciós eljárás áldozatai lettek a civilek

Itthon2014.09.18, 17:12

A civilek elleni „politikai koncepciós eljárásnak” tartja az Együtt-PM, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felfüggesztette a norvég civil támogatást szervező Kárpátok Alapítvány adószámát.

A Kehi közpénzt keres az Ökotárson

Itthon2014.09.11, 18:26

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal kiterjesztette a Norvég Alappal kapcsolatos vizsgálatot az Ökotárs Alapítvány által a Svájci–magyar együttműködési program keretében kapott, illetve egyéb költségvetési forrásból származó támogatásainak ellenőrzésére is.

Megnyirbálná a Kehi a HÖK-ök befolyását az egyetemi szenátusokban

Itthon2014.09.10, 06:19

Három főben maximalizálná a HÖK-képviselők számát a szenátusokban a Kehi. Azt is rendeletben szabályoznák, mennyi támogatást kaphatnának.

Titkolózás miatt beperelte a TASZ a Kehit

Itthon2014.09.08, 19:53

Pert indított a Kehi ellen a TASZ. Azt akarják megtudni, hogy ki és miért utasította őket a civilekkel szembeni vizsgálatra. Eddig ugyanis hiába kérték az erre vonatkozó adatokat. A jogvédők elítélték a civileknél zajlott hétfői razziákat is.

A Kehi feljelentést tett a Norvég Alapok ügyében

Itthon2014.09.03, 18:09

A Norvég Alap teljes körű vizsgálatára még májusban kérte fel a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt a Miniszterelnökség. A kormány azt gyanította, hogy a Norvég Alap hazai felhasználásakor áttételesen politikai szervezeteket, vagy hozzájuk kötődő civil szervezeteket támogattak. A Kehi keresett és talált: most feljelentettek egy szervezetet. 

Normálisan működik a Norvég Civil Alap

Itthon2014.07.18, 13:25

Összesen 4,34 millió euró értékben 136 civil szervezet projektje kapott támogatást a Norvég Civil Támogatási Alapból - jelentették be pénteken. A norvég fél továbbra is szerződésszegésnek tartja a Kehi civilek elleni vizsgálatait. Az Ökotárs vezetője szerint a Kehi érzékeny adatokat követel több civil szervezettől.

A TASZ-nál is bejelentkezett a Kehi

Itthon2014.06.19, 14:58

Újabb két, a Norvég Civil Támogatási Alapból részesülő civilszervezetnél jelentkezett be ellenőrzésre a Kehi. A TASZ és a K-Monitor is a Facebookon írt a hatóság bejelentkezéséről. Vitatják a vizsgálat jogalapját, de együttműködnek.

Jogi háborúba fordult a norvég alapos civilek vizsgálata

Itthon2014.06.05, 20:20

Hétfőn elkezdődött a Kehi-ellenőrzés a Norvég Civil Alap pénzeit szétosztó Ökotárs Alapítványnál, az ellenőrök azonban a héten már nem látogattak vissza hozzájuk. Az alapítvány szerdán levélben magyarázta a Kehinek, miért nincs joga vizsgálódni, és feljelentést tett a Miniszterelnökség által nyilvánosságra hozott bizottsági nevek miatt. Közben Norvégia behívatta a magyar nagykövetet.

Váratlanul csapott le a Kehi norvég alapos alapítványokra

Itthon2014.06.02, 16:17

Bár az Ökotárshoz ígérték magukat, hétfőn reggel két másik norvég alapos alapítványnál, az Autonómia Alapítványnál és a DemNetnél kezdett ellenőrzést a Kehi. Az ellenőrök elkérték a szervezetek belső levelezését, a bírálóbizottsági névsorokat is.

Vitába szállt a kormány Norvégiával

Itthon2014.05.29, 14:40

A Miniszterelnökség és a Kehi az Origo megkeresésére elárulta, hogy a jogértelmezésük szerint mely jogszabályok alapján vizsgálhatják a Norvég Alapokat. Az alapokat működtető brüsszeli iroda szerdán azt közölte, hogy a Kehi szerintük nem vizsgálhatja a Norvég Civil Alap működését. 

A Kehi átvizsgálja a Norvég Alap pénzeit

Itthon2014.05.21, 11:38

A Miniszterelnökség felkéri a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt a Norvég Alap felhasználásának teljes körű vizsgálatára.

Két gyanúsat szúrtak ki a tengernyi gyerekmentő között

Itthon2013.11.08, 16:02

Rengeteg gyerekmentő alapítványt átvilágítottak a kormányzati ellenőrök, és kettőnél azt találták, hogy durván szórták az adózóktól kapott pénzt. Két alapítványt, a Daganatos.hu-t és a Gyermekmentő Támogató Alapítványt biztosan vizsgálták, bár az egyik szóvivője szerint nem egyértelmű, hogy náluk merült-e fel a Kehi által emlegetett visszaélések gyanúja. Az biztos, hogy a két alapítványnak sok köze van egymáshoz, és versenytársaiknál is kihúzták már korábban a gyufát.

Újabb feljelentés nyugdíjügyben

Gazdaság2013.04.22, 08:21

Csaknem másfél milliárd forintos kár érhette két ingatlanalap befektetőit - köztük az államot is -, miután hét magánnyugdíjpénztár vélhetőleg értéketlenné váló befektetési jegyeket adott át a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak a 2011. évi nyugdíjreform keretében - írja a Magyar Nemzet hétfői számában.

Nyomoznak a kormányszóvivői honlap miatt

Itthon2013.01.04, 11:02

Feljelentést tett Kormányzati Ellenőrzési Hivatal az előző kabinet idején létrehozott kormányszóvivői honlap ügyében, a gyanú szerint indokolatlanul drágán vették meg a fejlesztést.

Feljelentés a Rác fürdőnek adott hitel miatt

Itthon2012.10.10, 10:06

Mintegy hétmilliárd forintos kárt okozó hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tett a Kehi a Rác fürdőnek nyújtott állami hitel miatt. Bár a beruházás elkészült, az anyagi gondok és a működési engedély hiánya miatt a fürdő és a szálloda is üresen áll.

Offshore ingatlanmutyit is vizsgálnak a nyugdíjpénztáraknál

Gazdaság2012.05.22, 13:44

Lesznek még újabb feljelentések a magánnyugdíjpénztárakkal szemben, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) több gyanús ingatlanbefektetést is vizsgál. Ezekben az ügyekben néhány önkormányzat is érintett lehet.

Nyugdíjpénzek miatt nyomoz a rendőrség

Gazdaság2012.05.19, 10:17

Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a BRFK az Aegon nyugdíjpénztárral szemben - számolt be a szombati Magyar Nemzet.

580 milliót bukott a MÁV egy költöztetésen

Itthon2012.03.06, 08:40

Feljelentést tett a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, mert szerinte 580 millió forintos kár érhette a MÁV-ot egy meghiúsult kormányzatinegyed-beruházás miatt - írja a Magyar Nemzet.

Huszonegy MÁV-ügyletet tart gyanúsnak a Kehi

Itthon2012.02.02, 08:45

Összesen mintegy 15 milliárd forintnyi vagyoni hátrányt érhette az államot abban a 21 MÁV-ügyletben, amelyet a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgál - írja a Magyar Nemzet.

240 millióból ellenőrzi a Kehi a magánnyugdíjpénztárakat

Gazdaság2011.05.19, 15:11

Húsz fővel és 239,5 millió forinttal növeli a kormány a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) forrásait, hogy visszamenőlegesen is vizsgálja, az állami nyugdíjrendszerbe visszalépő, egykori magán-nyugdíjpénztári tagok befizetéseivel a pénztárak hogyan gazdálkodtak.

Négymilliárdos kár érhette az államot kilenc szálloda eladása miatt

Itthon2011.05.14, 22:22

Az ügyészség gyanúja szerint a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a piac ár feléért adott el több szállodát hét évvel ezelőtt a Hunguest Hotelsnek.

MN: két nyomozás is zajlik a sukorói kaszinóberuházás ügyében

Itthon2011.02.08, 07:46

Elrendelte a nyomozást a sukorói kaszinóberuházás ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn, de arról még nem határoztak, hogy összevonják-e a telekcserével kapcsolatos nyomozással - írja a Magyar Nemzet. Így egyelőre párhuzamosan zajlik a két nyomozás.

Sukoró után már az óbudai Álomsziget sem kiemelt beruházás

Itthon2010.11.05, 13:01

Nem kiemelt beruházás már a sukorói kaszinóprojekten kívül a Hajógyári-szigetre tervezett Álomsziget sem. Ezt pénteken jelentette be Budai Gyula, az új elszámoltatási kormánybiztos.

Tudatlansággal védekezik a visszaéléssel gyanúsított Omninvest

Itthon2010.10.29, 13:26

Nem ismerhették azt a rendeletet, amelynek megsértése miatt pénzügyi visszaélést gyanítanak náluk - közölte az Omninvest Kft. pénteken. Az újinfluenza elleni védőoltást kifejlesztő és állami megrendelésre gyártó társaság a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint 2006-ban jogtalanul használt fel kétmilliárd forintnyi állami forrást.

Visszaéléseket gyanít az Omninvestnél a Kehi

Itthon2010.10.29, 08:41

Oltóanyaggyártó technológia fejlesztése helyett értékpapírokat vásárolt az állami támogatásból az influenza-vakcinákat gyártó Omninvest Development Kft. a  Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata szerint. A cég már az ellenőrzés közben felajánlotta, hogy visszafizet kétmilliárd forintot.

A gyanús moszkvai ingatlanügyet is kivizsgálná a kormány

Itthon2010.07.30, 14:38

Négy, az előző kormány által kötött szerződést fog vizsgálni az elszámoltatási kormánybiztos javaslatára a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. A vizsgált ügyek között van a moszkvai kereskedelmi képviselet ingatlanértékesítése is, amely miatt tavaly november óta nyomoz az ügyészség is.

Kivizsgáltatja a korábbi állami ünnepségeket a kormány

Itthon2010.07.29, 15:08

A korábbi állami rendezvényeket, különösen az augusztus 20-i ünnepségeket vizsgálja a közigazgatási miniszter utasítására a KEHI. A nyár végéig tartó vizsgálat során az ellenőrök többek közt arra kíváncsiak, milyen kapcsolat volt az álla és lebonyolító között.

Előző
  • 1
  • 2
Következő