kedvezménytörvény

címke rss

Szlovákia bizakodó kedvezménytörvény ügyben

Itthon2003.02.27, 20:27

Bizakodóan nyilatkozott Kovács László magyar külügyminiszter Eduard Kukannal megtartott pozsonyi megbeszélése után, amely a kedvezménytörvény módosításával kapcsolatos kérdéseket volt hivatott megvilágítani.

A VMSZ a vízumkényszerről tárgyalna

Nagyvilág2003.01.29, 20:10

A kedvezménytörvény körül kialakult helyzet miatt szerdán a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetségi (VMSZ) is kezdeményezte a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) haladéktalan összehívását, szorgalmazva azt is, hogy a Jugoszláviával szemben bevezetendő vízumkényszer miatt mihamarabb megbeszélések kezdődjenek a magyarországi illetékesekkel.

Éles hangú vita a Fidesz és az EU között

Nagyvilág2003.01.27, 16:28

A Fidesz visszautasítja az EU bővítési biztosának Orbán Viktorral kapcsolatos bírálatát. Jean-Christophe Filori korábban közölte: az elmúlt négy évben már hozzászoktak Orbán rendkívül élénk stílusához, így a kedvezménytörvény körül kialakult vitában sem lepődtek meg a volt miniszterelnök kemény hozzászólásán. "Úgy tűnik, hogy a nemzetközi diplomáciában merőben szokatlan stílust kívánnak meghonosítani egyes brüsszeli hivatalnokok" - áll a Fidesz közleményében.

A külügy nem kér Mádl segítségéből

Itthon2003.01.21, 12:26

A Külügyminisztérium ugyan megvizsgálja azt a tanulmányt, amit az államfő kért arról a levélről, amelyet Günter Verheugen, az EU bővítési biztosa írt Medgyessy Péternek, de határozottan kiáll amellett, hogy a kedvezménytörvény államközi intézése a tárca feladata.

Kettős állampolgárságot ajánl az RMDSZ

Nagyvilág2003.01.12, 18:22

A kedvezménytörvény módosításakor a kettős állampolgárság lehetőségének biztosítását javasolja a határon túli magyarok számára a Romániai Magyar Demokrata Szövetség keretében működő Reform Tömörülés (RT) nevű szervezet.

Szlovákia: 59 ezer magyarigazolvány

Nagyvilág2003.01.02, 19:58

A szlovákiai magyarok 12 százaléka, 59 ezer személy igényelte eddig a magyarigazolványt. A Csemadok, a Magyar Koalíció Pártja, a cserkészszövetség, a szülői szövetségek és a pedagógusszövetség közös akaratából egy éve létrejött Szövetség a Közös Célokért (SZKC) nevű irodahálózat közleménye emlékeztet rá: az SZKC feladata "többek között az is, hogy tájékoztató munkát végezzen a szlovákiai magyarok körében a Magyar Országgyűlés által elfogadott, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló kedvezménytörvénybe foglalt lehetőségekről".

Kovács László a kedvezménytörvény elutasításáról

Nagyvilág2002.12.19, 20:12

Medgyessy Péter miniszterelnök december 7-én kapta meg Günter Verheugen bővítési biztostól az Európai Bizottság jogi szolgálatának véleményét, amelyben a testület alapjaiban marasztalja el a magyar kedvezménytörvényt módosított állapotában is - nyilatkozta Kovács László külügyminiszter pénteken Moszkvában.

Rudolf Schuster a kapcsolatok normalizálásáért

Nagyvilág2002.12.11, 19:15

Rudolf Schuster szlovák államfő brüsszeli jelzésekből úgy tudja, hogy az Európai Unió a szlovák kormány engedményeire számítva reméli a kedvezménytörvény körül kialakult szlovák-magyar nézeteltérések elsimulását.

Szlovákia: elfogadhatatlan a státustörvény

Nagyvilág2002.12.08, 19:56

A szlovák külügyminiszter szerint Pozsony számára a magyar kedvezménytörvény módosított formájában sem lesz elfogadható, de Eduard Kukan nem tart attól, hogy a kedvezménytörvény ügyében kialakult magyar-szlovák nézetkülönbségek jelentősen megnehezítenék Szlovákia uniós csatlakozását.

Szlovákia mégis tárgyalna a kedvezménytörvényről

Itthon2002.12.05, 13:20

A szlovák fél kész folytatni a félbeszakadt tárgyalásokat a kedvezménytörvényről - közölte Erik Jürgens, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése jogi és emberjogi bizottságának jelentéstevője Kovács Lászlóval folytatott tárgyalásán. Szlovákia korábban teljesen elzárkózott a törvénytől, még annak tervezett módosítása ellenére is.