kávézók

címke rss

A hajdani Fregattban a borravalónak és a szocializmusnak is harangoztak

Voltak, vannak és minden bizonnyal még lesznek Budapesten pazar kivitelű, magas színvonalú vendéglátóipari üzemegységek. Olyanok, ahol finom az étel, jó az ital, pazar az enteriőr és a társaságra sem lehet panasz. Csak egy nehezen szavakba önthető valamit, az otthonos és bensőséges, törzsvendégek formálta hangulatot nem lehet újratervezni. Vagy ha mégis, hát az már nem lesz az igazi. Megpróbáljuk a régi szép idők néhány ikonikus helyét bemutatni, számba venni, szigorúan szubjektív szempontok szerint.

Ezek a világ kedvenc kávézói - képek

Gazdaság2021.09.29, 17:46

A kávé a víz után a világ második legnépszerűbb itala. A kávézás kultúrája az Arab-félszigetről, Jemenből indult hódító útjára, ami azért sem meglepő, mivel a kávécserje a Vörös-tenger túlpartján, a közeli Etiópiában őshonos növény. A fekete ital fogyasztása a 16. századtól költözött be a kávéházakba, amelyek először az arab világban, Isztambulban nyitották meg kapuikat. Hamar rendkívül népszerűvé váltak és mintájukra 1624-ben Velencében nyílt meg az első európai kávéház, La Bottega del Caffé néven. Habár az egykori kávéházak mai, modern utódai már sokban különböznek az őseiktől, a rajongóik száma azóta is töretlenül növekszik. A moost ...

Ebben a szomszédos országban kinyitnak az éttermek és kávézók teraszai

Life.hu2021.02.25, 17:06

Március 1-jétől kinyithatnak az éttermek és kávézók teraszai, és a zárttéri edzéseket is engedélyezik - közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő a kabinet csütörtöki ülésén.

Előző
  • 1
Következő