Katrina hurrikán

címke rss

Öt éve csapott le a Katrina hurrikán - videó

Archívum2010.08.31, 08:48

Űrfelvételekből összevágott látványos animáció mutatja, miként erősödött fel a Katrina hurrikán 2005-ben, amely aztán lecsapott az Egyesült Államok déli részére. A NASA műholdképekből elkészítette az eddigi legrészletesebb animációt a trópusi viharról.

Vádat emeltek a Katrina elől menekülőkre tüzelő rendőrök ellen

Nagyvilág2010.07.14, 08:59

Akár halálbüntetést is kaphatnak azok az amerikai rendőrök, akik ellen azért emeltek vádat, mert 2005-ben rálőttek a Katrina hurrikán elől menekülő családokra. Két embert öltek meg, feletteseik viszont hamis bizonyítékokkal próbálták meg eltussolni az ügyet.

Hűnek hitt volt szóvivője bírálja Busht

Nagyvilág2008.06.30, 17:38

Sokakat meglepett Scott McClellan, George Bush amerikai elnök volt szóvivője, aki új könyvében hevesen kritizálja az elnököt. A közreadott részletekben az iraki háború elindítását és a Katrina hurrikán pusztítására adott reakcióját rója fel egykori felettesének. Más volt szóvivők szerint McClellan annak idején nem jelezte most megírt aggályait, volt, aki szerint úgy ír Bushról, mint egy balos blogger.

Hurrikánok lehallgatása

Tudomány2008.05.19, 10:19

Egy repülőgépes berepülés egy hurrikánba igen költséges és kockázatos dolog. Amerikai kutatók most más megoldást javasolnak a trópusi ciklonok erősségének meghatározására: hidrofonokat, víz alatti mikrofonokat telepítenének a közeledő ciklon útjába.

A Mississippi torkolatvidéke - a hét műholdképe

Tudomány2008.01.07, 10:56

Észak-Amerika legnagyobb, és - a Missourival együtt - a világ egyik leghosszabb vízfolyásának, a Mississippinek a torkolatvidékét mutatjuk be űrfelvételünkön. A hatalmas folyam deltavidékén található a Katrina hurrikán okozta árvizek által sújtott New Orleans városa is.

Ál-sajtótájékoztatót tartottak a kaliforniai tűzvész idején

Nagyvilág2007.11.09, 19:58

Az amerikai szövetségi katasztrófavédelmi hivatal az októberi kaliforniai tűzvész idején ál-sajtókonferencián dicsérte, hogy sokkal gyorsabban reagáltak a természeti csapásra, mint a Katrina hurrikán után 2005 augusztusában. Bár a hamis sajtótájékoztatón elhangzottak megfeleltek a valóságnak, a hivatal sajtófőnöke lemondott.

Porszemcsékkel mérsékelnék a trópusi ciklonok erejét

Időjárás2007.09.18, 13:03

A trópusi ciklonok erejét levegőbe jutatott porszemekkel mérsékelné Daniel Rosenfeld, a jeruzsálemi Hebrew Egyetem munkatársa. Munkájának célja egy olyan módszer kidolgozása, amelynek segítségével megelőzhetővé válik a 2005-ben New Orleanst is elpusztító Katrina hurrikánhoz hasonló ciklonok kialakulása.

Újjáéled és újraéleszt a turizmus New Orleansban

[origo] utazás2008.05.14, 11:37

Két évvel a Katrina hurrikán végzetes csapása után New Orleans újjáépítési munkálatai intenzíven haladnak. A jelek szerint a várost újra lendületbe hozza a turizmus, amely a louisianai főváros éves költségvetésének eddig 35 százalékát biztosította. A 2005-ös természeti csapás a város sosem látott rekordkísérletét törte meg, amikor New Orleans éppen 10, 1 milliós turistaforgalmát igyekezte felülmúlni.

Világra jön a hurrikán elől megmenekült embrió

Nagyvilág2007.01.16, 13:21

Másfél évvel megszületése előtt menekült meg a Katrina hurrikán pusztítása elől az a csecsemő, akinek várhatóan kedden ad új életet egy New Orleans-i édesanya. A kicsi még lefagyasztott embrió volt, amikor a hurrikán feldúlta a várost.

Szélvihar - Mazda3 Sport 2.0 GTA

Auto2006.10.11, 09:57

Túl vagyunk már a szellőcske, megújult Mazda3 1.4-es alapmodellen, s most vitorlánkba fogtuk a már szélviharnak számító, kétliteres GTA-t. Ennél már csak egyet várunk jobban, a Katrina hurrikánnal felérő MPS-t!

Történelmi csúcson az amerikai benzinár

Archívum2006.07.24, 15:05

Három dollár fölé emelkedett egy gallon benzin ára az Egyesült Államokban. A venezuelai politikai helyzet és a Katrina hurrikán által az olajfinomítókban okozott kár egyaránt hozzájárul az árak tartós szárnyalásához.

New Orleans már az új hurrikánszezonra készül

Nagyvilág2006.05.24, 14:35

Polgári védelmi gyakorlatokkal készül az idei hurrikánszezonra New Orleans. A várost tavaly közel porig rombolta a Katrina hurrikán. Az idei védekezést megkönnyíti, hogy a város lakosságának jó része nem tért vissza a vihar után. A meteorológusok idén 16 nagyobb viharra számítanak.

Újraválasztották New Orleans polgármesterét

Nagyvilág2006.05.21, 10:47

Újra polgármesterré választották szombaton New Orleansban Ray Nagint, aki népszerűségét annak köszönhette, hogy Katrina hurrikán pusztítása után élesen bírálta a mulasztásokat elkövető hatóságokat.

Bush tudta, milyen pusztító lesz a Katrina

Nagyvilág2006.03.02, 08:48

Pontosan tájékoztatták George Bush amerikai elnököt a Katrina hurrikán jelentette veszélyekre, még a vihar előtt. Bush azt állította, hogy nem számítottak ekkora pusztításra. Csakhogy egy most nyilvánosságra hozott felvételről kiderült: a szakemberek tisztában voltak a vihar jelentette fenyegetés csaknem minden apsektusával, és ezt közölték is az elnökkel még a Katrina érkezése előtt.

Busht is hibáztatják a Katrina pusztítása miatt

Nagyvilág2006.02.13, 12:08

A kormányzat tehetetlensége és nemtörődömsége - egy kongresszusi vizsgálat kiszivárgott eredményei szerint ez okozta a tavaly augusztusban tomboló Katrina hurrikán pusztítását az Egyesült Államokban. A republikánus többségű bizottság által készített jelentés szerint a kormányzat minden szintjén hibáztak, még George W. Bush elnök is vétett.

Tornádó pusztított New Orleans térségében

Nagyvilág2006.02.02, 19:14

Tornádók pusztítottak csütörtök hajnalban New Orleans térségében, amelyet öt hónapja a Katrina hurrikán tarolt le. Az első jelentések szerint egy tavaly megrongálódott épület összeomlott, más épületeknek a teteje elszállt, és több villanypózna is ledőlt, de személyi sérülés nem történt a városban.

Hurrikános eutanáziákat vizsgálnak New Orleansban

Nagyvilág2005.12.23, 14:47

Feltételezett eutanáziákat vizsgál a louisianai ügyészég egy New Orleans-i kórházban. Felmerült ugyanis a gyanúja, hogy a Katrina hurrikán pusztítása utáni káoszban több súlyos beteget is a halálba segítettek az orvosok, mivel nem tudták őket kezelni - írja a CNN.

Ósdi villamosok járják New Orleans utcáit

Nagyvilág2005.12.19, 12:03

Három és fél hónappal a Katrina hurrikán pusztítása után újraindult a villamosközlekedés New Orleans-ban - írja a BBC. Mivel azonban a vihar teljesen latrolta a várost és tönkre tette a vadonat új villamosokat, ezért nosztalgia szerelvényeket állítottak üzembe.

Iskolásokkal töltenék meg New Orleans-t

Nagyvilág2005.11.29, 11:25

Megnyitotta kapuit az első általános iskola New Orleans-ban. A városban teljes oktatási szünet volt a környéket lataroló Katrina hurrikán augusztus 29-i elvonulása óta. Néhány szülő szerint most mutatkozik meg a vihar "jó" oldala. Míg ugyanis korábban, alig lehetett bekerülni egy bizonyos tanintézetbe, az újra kinyitó iskolába most mindenkit felvesznek - írja a New York Times.

A Fed szerint mérsékelt lesz a Katrina hatása

Gazdaság2005.10.12, 11:30

Csak időleges hatást tulajdonít a Katrina hurrikánnak az Egyesült Államok jegybankja. A Fed szeptemberi tanácskozásának jegyzőkönyve szerint a gazdasági károk inflációs hatása alacsony lesz, ezért döntöttek szeptember 20-án a már szokásosnak mondható kamatemelés folytatása mellett.

Emelkedéssel nyitott az amerikai tőzsde

Archívum2005.10.07, 16:03

Minimális emelkedéssel nyitott a Wall Street pénteken. A szakértők szerint ennek az az oka, hogy a kormány foglalkoztatási adataiból kiderült a Katrina hurrikán miatt a vártnál kevesebb munkahely szűnt meg.

Louisianában már nem keresik a Katrina áldozatait

Nagyvilág2005.10.04, 19:37

Befejeződött a Katrina hurrikán áldozatai utáni kutatás az egyesült államokbeli Louisiana államban, a veszteséglista jóval alacsonyabb, mint amekkorától eredetileg tartottak - közölte kedden a szövetségi állam egészségügyi minisztériuma.

Rendőrök is fosztogattak New Orleansban

Nagyvilág2005.09.30, 07:26

Tucatnyi New Orleans-i rendőr ellen indult eljárás, mivel a Katrina hurrikánt követő káoszban maguk is elemeltek különböző árucikkeket a magukra hagyott boltokból. 250 rendőrt emellett posztjuk elhagyása miatt vádolnak.

40 milliárd dollárnyi biztosított hurrikán-kár

Archívum2005.09.28, 10:51

Az elmúlt hónapokban az Egyesült Államokat pusztító hurrikánok biztosítói kötelezettségei mintegy 35-40 milliárd dollárra rúgnak. Az összeg azonban nem a teljes kárt jelzi, mert azok egy részét a kormány árvízbiztosítási programja fedezi.

Csökkenhet az olajtartalék Magyarországon

Gazdaság2005.09.23, 08:59

Nyolc EU-tagországban, köztük Magyarországon is az előírt 90 napos mérték alá csökkenhet a stratégiai olajkészletek szintje. A Nemzetközi Energiaügynökség ugyanis a Katrina hurrikán pusztításait követően bejelentette, hogy az üzemanyaghiány enyhítésére 30 napon át napi 2 millió hordónyi olajat szabadít fel tagállamai együttes stratégiai tartalékaiból.

Ezer fölött a Katrina hurrikán áldozatainak száma

Nagyvilág2005.09.23, 01:39

A Katrina hurrikánnak áldozatul esett további 33 személy holttestét találták meg az Egyesült Államokban, ezzel 1066-ra emelkedett a természeti csapás halálos áldozatainak a száma - derült ki a hatóságok által csütörtökön nyilvánosságra hozott legfrissebb veszteségmérlegből.

Az olajár azonnal reagál Rita gyengülésére

Archívum2005.09.23, 08:29

Az európai részvénypiacok pénteken várhatóan némi emelkedéssel nyitnak az utóbbi napok lejtmenete után, mert a legújabb jelentések szerint a Rita hurrikán ereje fogyatkozni látszik a Mexikói-öbölben és a vihar valószínűleg elkerüli a texasi olajipari berendezéseket. Az olaj ára péntek reggel már csökkent. Ugyanakkor az amerikai energiaügyi miniszter csütörtök este még azt közölte, hogy a Rita hurrikán a következő hetekben fennakadást okoz a benzinellátásban.

Újabb hurrikán veri fel az olajárat

Gazdaság2005.09.21, 10:43

Újabb hurrikán fenyegetése miatt szöktek fel az olajárak szerdán. A Rita névre keresztelt vihar miatt 67,50 dollárra drágult a nyersolaj hordója. A vihar jelenleg a Mexikói-öbölbe tart, amely az USA legnagyobb olajkitermelő területe. A válságot fokozza, hogy a Katrina hurrikán pusztítása után még mindig nem sikerült helyreállítani több finomítót az USA déli részén.

Ötven gyerek szüleit nem találják Louisianában

Nagyvilág2005.09.16, 21:00

Ötven olyan gyermeket vettek gondjaikba az amerikai Lousisana államban az illetékes hatóságok, akik a Katrina hurrikán okozta felfordulásban elkallódtak a szüleiktől - hangzott el egy louisianai sajtótájékoztatón.

Már 708 halottja van a Katrina hurrikánnak

Nagyvilág2005.09.15, 02:57

A legfrissebb hivatalos adatok szerint 708-ra emelkedett a Katrina hurrikán halálos áldozatainak száma az Egyesült Államokban, Észak-Carolina államban újabb ciklon, az Ophelia érkezésére készülnek.

Jövő héten indulhatnak haza a New Orleans-iak

Nagyvilág2005.09.15, 15:25

Akár már a jövő vagy az azt követő héten megkezdhetik a hazaköltözést New Orleans lakói. Már akinek megmaradt az otthona. A városban becslések szerint 160 ezer ház dőlt össze a Katrina hurrikán és az azt követő pusztító áradás következtében. Eddig 700 halottat találtak.

Emberölés a vád a Katrina miatt meghalt idősekért

Nagyvilág2005.09.14, 07:28

Emberöléssel vádolják egy New Orleans-i idősotthon vezetőit, mivel nem intézkedtek gondozottjaik biztonságba helyezéséről a Katrina hurrikán előtt. Az ápolásra szorulók közül sokan meghaltak a vihar pusztítása következtében.

Bush vállalja a felelősséget a mentés hibáiért

Nagyvilág2005.09.13, 19:01

"Teljes felelősséget" vállalt kedden George Bush amerikai elnök az amerikai kormányzat hibáiért a Katrina hurrikán okozta humanitárius válság mentési, segélyezési munkálataiban.

Százmilliókba kerül Katrina a biztosítóknak

Gazdaság2005.09.12, 11:13

A Katrina hurrikán kétségtelenül a biztosítástörténet legnagyobb káreseménye; az érintett nagy biztosítótársaságok sorra csökkentik éves profit-előrejelzésüket.

Csaknem négyszáz áldozata van a Katrinának

Nagyvilág2005.09.11, 09:54

A legújabban közzétett adatok szerint 381-re emelkedett a Katrina hurrikán halálos áldozatainak száma. New Orleansban még mindig tíz-tizenöt ezer ember van, őket legfeljebb egy héten belül evakuálják. Helyreállt a városban a rend, amire most tizennégy ezer katona vigyáz.

Kevesebb áldozatra számítanak New Orleansban

Nagyvilág2005.09.09, 21:22

A New Orleans-i hatóságok első átfogó kutatásuk során a vártnál jóval kevesebb holttestet találtak, s ebből arra következtetnek, hogy a Katrina hurrikán halottainak száma talán nem lesz olyan katasztrofálisan sok, mint tartottak tőle.

Tízezer munkahelyet söpört el a Katrina

Archívum2005.09.09, 07:55

Tízezren veszítették el munkahelyüket a Katrina hurrikán következtében az USA-ban. A közvetett hatások következtében ez a mutató akár 400 ezerre is emelkedhet. Az USA képviselőháza 51,8 milliárd dolláros segélyt hagyott jóvá a mentési munkálatokra.

Az amerikai képviselőház jóváhagyta az ötvenmilliárdos segélyt

Nagyvilág2005.09.08, 22:57

Az amerikai képviselőház elsöprő többséggel jóváhagyta csütörtökön George Bush elnök segélykérelmét, amelyben pótlólagos pénzügyi forrásokat kért a Katrina hurrikán károsultjainak megsegítésére és az újjáépítésre.

Bűzt és legyeket hoz a mérgező víz New Orleansba

Nagyvilág2005.09.08, 12:11

Bár eddig összesen 83 halottat találtak meg New Orleansban, a hatóságok 25 ezer hullazsákot rendeltek. A szinte teljesen megsemmisült városban mérgező a víz, már nem csak az ivástól, hanem az árral való puszta érintkezéstől is súlyos betegségeket lehet kapni. A mérgező víznek eddig három halálos áldozata van - írja a Guardian. Mindent átható bűz, legyek és a szemetet csipegető madarak lepték el New Orleanst másfél héttel a Katrina hurrikán tombolása után.

Katrina elsodorhatja az USA költségvetését

Archívum2005.09.07, 12:05

Becslések szerint mintegy 150 milliárd dollárt kell a Katrina hurrikán pusztítása után az újjáépítésre fordítania az Egyesült Államoknak, ami alaposan lerontja majd a költségvetés pozícióját. Az USA napi 2 millió dollárt költ a mentési munkálatokra.

New Orleans környéke a hurrikán előtt és után

Tudomány2005.09.06, 14:10

A NASA Terra műholdjának felvételein a Katrina hurrikánt követő áradások kiterjedése látható.

Bush szükségállapotot rendelt el Texasban

Nagyvilág2005.09.06, 01:35

Szükségállapotot hirdetett ki George Bush amerikai elnök Texas államban, amely "megtelt" a Katrina hurrikán és következményei elől elmenekült emberekkel tíz- és százezreivel.

Nagyobb növekedést vár az eurózónában az OECD

Archívum2005.09.06, 14:24

A Gazdaság Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) féléves jelentésében 1,2 százalékról 1,3 százalékra növelte az eurózóna idei várható GDP-bővülési ütemét. Az OECD továbbra is 3,6 százalékos növekedést vár az Egyesült Államokban, ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy ezt befolyásolhatja a magas energiaár és a Katrina hurrikán okozta gazdasági kár.

Részlegesen újra hajózható Mississippi

Nagyvilág2005.09.06, 22:02

Egy héttel a Katrina hurrikán elvonulása után részlegesen újra megnyitották a hajózás előtt a Mississippi folyót, a fogyasztási javak szállításának egyik fő útvonalát - közölte kedden a New Orleans-i kikötő vezetője.

Kezd magához térni az USA olajipara

Gazdaság2005.09.06, 12:48

A termelés visszaállításán dolgozik az Egyesült Államok olajipara a Katrina hurrikán pusztítása után. A termelésbe visszaálló finomítók, és az import olaj várhatóan sikeresen mérsékelik majd a rekordmagasságba emelkedett üzemanyagárat.

Lövöldözések kísérik New Orleans kiürítését

Nagyvilág2005.09.05, 09:45

Alig pár tucat túlélő maradt New Orleansban a kitelepítések nyomán. A Katrina hurrikán által leginkább sújtott amerikai városból 40 repülőből álló légihíd vitte el az embertelen körülmények között ottrekedt embereket. A hatóságok egy fegyveres incidensban öt embert agyonlőttek. A mentési munkálatok lassú megindulása miatt egyre több kritika éri a szövetségi kormányzatot, fekete jogvédők szerint a késlekedés oka a "faji igazságtalanságban" rejlik.

Újabb rekordözön zúdult a BÉT-re

Archívum2005.09.05, 09:02

Az amerikai Katrina hurrikán következményeként két nap alatt közel 10 százalékot drágult a Mol árfolyama, ami történelmi csúcsra repítette a BUX-ot is. Az országba áramló forró tőke azonban túlzott árfolyam-növekedést indukált, így jelentősebb korrekció várható - olvasható a Világgazdaságban.

Kiírni sem tudják a benzinárakat a britek

Gazdaság2005.09.05, 10:33

Nagy-Britanniában literenkénti 1 fontos - azaz 360 forintos -, soha nem látott kiskereskedelmi benzinárra készülnek a forgalmazók a Katrina hurrikán okozta ellátási szűkösség miatt. Egy gyakorlati probléma is felmerült: az égbe szökő árak kiírásához előbb több ezer kutat át kell állítani, mert a kijelzők többsége nem is tud ilyen magas egységárat mutatni.

Idősebb Bush Clintonnal gyűjt a Katrina áldozatainak

Nagyvilág2005.09.05, 20:19

Idősebb George Bush és Bill Clinton volt amerikai elnökök hétfőn hivatalosan megindították adománygyűjtő akciójukat a Katrina hurrikán áldozatai számára.

Előző
  • 1
  • 2
Következő