katonai repülőgépek

címke rss
Kínai katonai repülőgépek közelítették meg Tajvant

Kínai katonai repülőgépek közelítették meg Tajvant

Harminchat, a kínai hadsereg kötelékébe tartozó katonai repülőgép közelítette meg Tajvant a sziget védelmi minisztériumának vasárnapi bejelentése szerint.

Sokkoló jelentés: katonai repülőgépek harcoltak földönkívüliekkel Franciaország felett

Life.hu2021.07.02, 12:37

Egy jelentésben az áll, hogy az ufók mintegy 600 alkalommal csatároztak katonai repülőgépekkel Franciaoszág felett. 

Most felmérheti, mennyire ismeri a repülés világát

Archívum2017.02.07, 18:50

A repülést méltán tekinthetjük a 20. századi technikatörténet egyik leglátványosabb és legsikeresebb fejezetének. Fél évszázad sem telt el a Wright fivérek 1903. decemberi első szárnypróbálgatásától a hangsebesség 1947 októberében megvalósult áttöréséig és az első kezdetleges, még biciklilánccal hajtott belső égésű repülőgépmotoroktól a második világháború végén a katonai repülésben már alkalmazott sugárhajtóművek kifejlesztéséig. A repülés a mindennapok részévé vált, az 1950-es évektől robbanásszerű fejlődésnek indult interkontinentális járatok összezsugorították a Földet, ma már pár óra alatt a világ legtávolabbi szegletébe is eljjuthatunk. ...

A 74 éve tengerbezuhant repülő rejtélye

Tudomány2015.12.14, 17:34

1941. december 7-én az amerikai csendes-óceáni flotta hawaii kikötőjét pusztító japán támadás érte. Nem csak a Pearl Harbor-i kikötőben állomásozó flotta egységei szenvedtek súlyos károkat, hanem a haditengerészeti légierő is szinte teljesen megsemmisült a japán légitámadás nyomán.

Bizarr helyek a világban - az észt pilótatemető

Tudomány2015.04.04, 13:31

Észtországban, nem messze az Ämari Légibázistól, az erdő mélyén repülőgép vezérsíkok állnak ki a földből – ide helyezték örök nyugalomra a bevetés során elhunyt szovjet pilótákat.  

Égi csodafegyver a németek ellen

Tudomány2015.02.16, 21:29

Hogyan radírozható le az égről a zeppelin, a halált osztó szivar? Ez a kérdés több mint aktuális volt 1914 augusztusában, az első zeppelin támadás után. A Science American egy igen furcsa, feledésbe merült és végül soha meg nem valósított légvédelmi fegyvertervről tudósít, most felfedezett korabeli  forrás alapján.

A leszállás a legveszélyesebb a szürke óriással

Itthon2012.07.28, 11:33

Afganisztán sziklás hegyszorosai között is átrepül, a levegőből dobja le az utánpótlást a szorongatott bázisokra, és az afganisztáni magyar kontingenst is hozza-viszi Pápa és Baglán között a "legnagyobb magyar". Magyarországon pontosan három éve szolgálnak azok a hatalmas, C-17-es katonai szállítógépek, amelyek 12 ország összefogásának köszönhetően amerikai csúcstechnikát hoztak egy korábban haldokló magyar katonai reptérre. Kipróbáltuk a szürke óriást, amely bekapcsolta a magyar légierőt a világ vérkeringésébe.

Bemutatták az első orosz lopakodó vadászgépet Moszkvában

Nagyvilág2011.08.18, 14:43

Az amerikai Raptorok alternatívájának szánják a Moszkvában szerdán bemutatott Szuhoj T-50-es lopakodót. Az orosz-indiai koprodukcióban fejlesztett gépből a következő tíz évben ezer darabot gyártanak.

Katonai titkokat adtak el egy hollandiai zsibvásáron

Nagyvilág2011.05.28, 16:40

Hanyagságból katonai titkok maradtak egy adathordozóban, amelyet eladtak egy zsibvásáron Hollandiában. A holland védelmi minisztérium közölte, hogy szeretnék visszakapni az anyagot.

Csütörtök este felszállhat a szupertitkos orosz repülőgép

Tudomány2010.01.28, 10:01

Az új orosz harci repülőgépet a két legfejlettebb és legdrágább amerikai harci gép ellen tervezték, de eddig a fejlesztőkön és a védelmi minisztérium vezetőin kívül még senki nem látta, és szinte semmi nem került nyilvánosságra róla. A gép a tervek szerint szerdán éjjel repült volna először, de orosz hírforrások szerint ezt csütörtökre halasztották.

Előző
  • 1
Következő