katonai kormányzat

címke rss

Szerzetesek ezrei tüntetnek Mianmarban

Nagyvilág2007.09.22, 22:05

Mianmar (Burma) buddhista szerzetesei is bekapcsolódtak az országban az 1988-as felkelés óta nem látott méretű demonstrációsorozatba. A katonai junta egyelőre nem avatkozik be, de az ENSZ-diplomaták aggódnak a lehetséges következmények miatt. A hatóságok akkor sem avatkoztak közbe, amikor az ellenzék vezérének, Aung San Suu Kyinek a háza mellett vonultak el szerzetesek, és a Nobel Békedíjas, házi őrizetben lévő asszony megjelent az erkélyen.

Szavakkal bűvészkednek a thai puccsisták

Nagyvilág2006.09.26, 12:29

Az egyre növekvő politikai feszültséggel magyarázta a BBC-nek a múlt héten végrehajtott vértelen puccsot az országot irányító katonai tanács egyik tagja. A katonai kormányzat egyelőre hivatalban marad. Bár megválasztják a polgári miniszterelnököt, elképzelhető, hogy végül ő is katona lesz.

Készül Irak megszállásának terve

Nagyvilág2002.10.11, 15:46

Irak hosszabb megszállásának tervein dolgozik a Fehér Ház. Az elképzelés szerint amerikai katonai kormányzattal akadályoznák meg, hogy Irak káoszba süllyedjen. Az országot a háború utáni Japán mintájára amerikai parancsnok irányítaná addig, amíg sikerül megszervezni a civil államot.

Előző
  • 1
Következő