Katona Béla

címke rss
Milyen volt az MSZP első halálközeli élménye?

Milyen volt az MSZP első halálközeli élménye?

Az MSZP volt már olyan mélyen, mint most, az EP-választás után: az első szabad választásokon szinte pontosan ugyanilyen eredményt értek el, ráadásul minden politikai párt kiközösítette őket, és mindenki rajtuk akarta elverni az előző évtizedek hibáit és bűneit. Akik már akkor is politizáltak, úgy érzik, még akkor is volt minek örülni, és látták maguk előtt a felemelkedés lehetőségét.

Csak egy főnökjelöltet engednek az állambiztonsági levéltárhoz

Itthon2010.02.22, 15:30

Csak Gyarmati Györgynek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának jelenlegi főigazgatójának meghallgatását kérte Katona Béla házelnök a parlament két bizottságától hétfőn. A nemzetbiztonsági bizottság egyhangúlag el is fogadta Gyarmati jelölését, a kulturális és sajtóbizottság azonban nem szavazott. Két SZDSZ-es képviselő tiltakozásul kivonult a bizottsági ülésről amiatt, hogy Katona Béla a másik két pályázó meghallgatását nem is kérte.

Három napot ülésezik a parlament a választásokig

Archívum2010.02.05, 16:13

Három februári napon tart várhatóan plenáris ülést az országgyűlés a választásokig az MTI szerint. Korábban Katona Béla házelnök csak két februári ülésnapot említett. Bajnai Gordon miniszterelnök nem fog évértékelő beszédet tartani, de valószínűleg elköszön a parlamenttől.

Új őrzőt kaphatnak a pártállami titkok

Itthon2010.01.23, 12:38

A szocializmus súlyos titkait őrzi az állambiztonsági szolgálatok iratait tároló levéltár, amelynek élére új főigazgató kerülhet hét évre. A pártok - néhány kis párt kivételével - ódzkodnak attól, hogy jobban belelássunk a levéltár titkaiba. Bár a levéltár működését külön törvény szabályozza, a témával foglalkozó történészek szerint a főigazgatónak van mozgástere.

Kibékítené a parlamenti pártokat az új házelnök

Itthon2009.09.14, 20:20

A pártok közötti egyetértés megteremtését és a civil szervezetek parlamentbe hozását tűzte ki célul az Országgyűlés új elnöke, akit hétfőn este majdnem egyhangúan választott meg a parlament. A szocialista Katona Béla körülbelül 7 hónapra vette át a leköszönő Szili Katalin helyét.

Katona Béla lett Szili utóda

Itthon2009.09.14, 19:39

Hivatalosan is lemondott az Országgyűlés elnöki posztjáról Szili Katalin, akit búcsúbeszéde után felállva tapsoltak meg a képviselők. Szili utódját, Katona Béla szocialista képviselőt titkos szavazáson megválasztották.

Katona Béla váltja Szilit az Országgyűlés élén

Itthon2009.08.24, 22:17

Szili Katalin helyett Katona Bélát javasolta hétfőn házelnöknek az MSZP elnöksége. Szili az MSZP július eleji kongresszusán jelentette be, hogy szeptemberben lemond házelnöki posztról.

Katona Béla lehet Szili utódja

Itthon2009.07.06, 14:15

Az MSZP frakcióvezető-helyettese, Katona Béla válthatja ősztől Szili Katalint a házelnöki poszton az MTI szocialista forrásból származó, meg nem erősített információja szerint. Szili szombaton jelentette be, hogy lemond az Országgyűlés elnöki tisztségéről.

Nem lehet visszaállamosítani a gyógyszertárakat

Itthon2004.11.30, 17:13

Az [origo] által megkérdezett alkotmányjogász szerint nem lehetne visszaállamosítani az egészségügyi intézményeket akkor sem, ha a népszavazáson a kórházprivatizációval kapcsolatos kérdésre a többség igennel szavaz. Korábban Rácz Jenő egészségügyi miniszter és Katona Béla MSZP-s képviselő is azt állította, vissza kellene államosítani az egészségügyi intézményeket, ha az igenek győznek. Így megszűnnének például a fogorvosi magánrendelők és a magánpatikák is. A Fidesz kijelentései miatt feljelentette ez egészségügyi minisztert.

Előző
  • 1
  • 2
Következő