katasztrófahelyzet

címke rss

Képek az egy éve történt vörösiszap-katasztrófáról

Itthon2011.10.04, 11:07

2010.Október 4-én a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti tározójának gátja átszakadt és egymillió köbméternyi mérgező, maró hatású vörösiszap öntötte el Kolontárt, Devecsert, Somlóvásárhelyet és a környező 40 négyzetkilométernyi területet, a katasztrófában tízen vesztették életüket. A károsult családokat ismerősöknél és szükségszállásokon helyzték el, a lakhatatlanná vált házakat lebontották. Nézze meg, hogyan vészelték át a katasztrófát és kezdték meg a kármentesítést az érintett települések lakói!

Hadiállapot az iszappal elöntött Devecser főutcáján

Itthon2010.10.06, 09:38

Katonai járművek és munkagépek sorakoznak Devecser főutcáján, amelyet a közeli timföldgyár tározójából kiömlő, maró iszap öntött el hétfőn. Az iszapömlésnek két halálos áldozata van, hét eltűnt embert keresnek, és több száz embernek kellett elhagynia otthonát. Az [origo] helyszíni tudósítója Devecserből azt jelentette, hogy mindenhol az iszap nyomait látni, a kitelepített emberek pedig az iskolában várják, mikor mehetnek haza.

Már három halálos áldozata van az iszapömlésnek

Itthon2010.10.05, 12:36

Egy három év körüli kisgyerek a harmadik halálos áldozata az iszapömlésnek, amely miatt hétfőn több száz embert kellett kitelepíteni több Veszprém megyei településen. Hét eltűnt embert még keresnek, a mentés közben több tűzoltó és egy rendőr is megsérült az ajkai timföldgyár tározójából kiömlő, maró iszap miatt. A rendőrség nyomozást indított, és a tározó tulajdonosának felelősségét is vizsgálják. Az [origo] helyszíni tudósítója Devecserből azt jelentette, hogy mindent beborít a vörös iszap.

Fico: Gyurcsány a magyar belpolitika túsza

Nagyvilág2008.11.16, 17:13

Gyurcsány Ferenc egy "katasztrófahelyzetben álló" ország kormányfője, ahol mindenki abban versenyez, hogy ki a nagyobb magyar - mondta a szlovák köztévé adásában Robert Fico. A műsorban a szlovák közjogi méltóságok értékelték a révkomáromi kormányfői találkozót, és mindhárman egyetértettek abban, a feszültségért Budapest a felelős. A vitaműsornak nevezett adásban az ellenzék nem kapott megszólalási lehetőséget.

Katasztrófától tartanak a légiirányítók

Itthon2005.05.06, 11:57

Nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz a Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezete, mert úgy vélik, hogy az új légtérszerkezet bevezetése katasztrófahelyzetet teremt Magyarország légterében. Szerintük nem képezték ki megfelelően a légiforgalmi irányítókat, a többletfeladatokhoz nem garantálták a szükséges létszámot.

Katasztrófahelyzet Olaszország északi részén

Tudomány2003.09.05, 11:38

Katasztrófahelyzetet hirdettek ki az észak-olaszországi völgyekben, ahol a heves vihar kiváltotta sorozatos földcsuszamlások augusztus végén két halálos áldozatot követeltek - jelentette be az olasz polgári védelem.

Nincs katasztrófahelyzet a hó miatt

Itthon2003.01.09, 23:44

Nincsen hótól elzárt település az országban. Magyarországon minden település elérhető és a lakosság alapellátása is biztosított.

Előző
  • 1
Következő