Katalónia
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Spanyolország
- katalán autonómia
- Carles Puigdemont
- függetlenség
- Barcelona
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Utcai harcok, rendőri brutalitás Katalóniában - videók
Vasárnap délutánra az eddiginél is kaotikusabb lett a helyzet Katalóniában. A spanyol kormány szerint a szavazókörök többsége nem nyitott ki. A katalán kormány szerint viszont a szavazókörök többsége nyitva van, de ez nem is számít igazán, mert bárki bármelyik szavazókörben leadhatja szavazatát. Annak ellenére, hogy a spanyol rendőrség a szombati nap folyamán működésképtelenné tette a választás lebonyolításához szükséges szoftvert, vasárnap reggelre mégis eljutott minden szavazókörbe a szavazásra jogosultak jegyzéke.
Tüntetések, összecsapások, káosz - a katalán népszavazás képekben
Eddig legkevesebb 337-en sérültek meg az összecsapásokban, melyek Katalónia függetlenségi népszavazásával kapcsolatban alakultak ki. A rendőrök igyekeztek megakadályozni a referendumot, hiszen a madridi alkotmánybíróság alkotmányellenesnek kiáltotta ki azt. A rohamrendőrök a szavazásra várakozókat távolítanak el a helyszínekről, és próbálják oszlatni a tömeget
Több száz sérült a katalóniai tüntetésekben
Barcelona polgármestere szerint több, mint 460 ember sérült meg az alkotmányellenes és betiltott függetlenségi referendum elleni rendőri intézkedések során vasárnap. 12 rendőr is megsérült. A városban kitört összecsapások miatt a Barcelona kérte, hogy halasszák el a délutáni Las Palmas elleni meccset. Ehhez azonban a spanyol szövetség nem járult hozzá, így a meccset nézők nélkül játsszák le. Délelőtt több jelenlegi és volt katalán Barcelona-játékos kiállt a népszavazás mellett.
- címkék:
- Katalónia
- népszavazás
- Címkefelhő »
Spanyol rohamrendőrök zártak el több szavazóhelyiséget
Rohamrendőrök zárták el a bejáratot több szavazóhelyiségnél Katalóniában vasárnap reggel, és próbálják eltávolítani az ott összegyűlt tömeget, hogy megakadályozzák az alkotmánybíróság által felfüggesztett voksolást.
- címkék:
- Katalónia
- népszavazás
- Címkefelhő »
Katalán kormány: Bárki bárhol szavazhat
Bárki, aki szerepel a választójogi névjegyzékben, bármelyik nyitva lévő szavazóhelyiségben voksolhat az önrendelkezési népszavazáson - jelentette be a katalán kormányszóvivő vasárnapi sajtótájékoztatóján Barcelonában.
- címkék:
- népszavazás
- Katalónia
- Címkefelhő »
Már gyülekeznek a betiltott katalán népszavazásra készülők
Már órákkal a népszavazás 9.00 órai kezdete előtt sorakozni kezdtek a szavazni akarók vasárnap hajnalban a szavazóhelyiségnek kijelölt épületeknél Katalóniában.
A baszkok a katalánok mellett tüntettek
A katalán függetlenségi törekvésekhez hasonlóan a szintén széles autonómiát élvező Baszkföldön is sokan vannak, akik el szeretnének szakadni Spanyolországtól. Baszkok és katalánok mindig is kölcsönösen támogatták egymás függetlenségi mozgalmait. Szombat délután óriási szimpátiatüntetés zajlott Bilbaóban.
A katalán elnök közvetítést szeretne
A francia hírügynökségnek nyilatkozó katalán elnök igyekezett békülékeny hangnemet megütni egy nappal a Katalónia függetlenségéről kiírt népszavazás előtt.
Robbanás előtt Katalónia: rég féltek ennyien egy futballmeccstől
A katalán kormány és a spanyol rendőrség is kitart álláspontja mellett a holnapi népszavazás kérdésében. Most már túl késő ahhoz, hogy valamiféle kompromisszum szülessen. Ha valamelyik fél meghátrálna, az óriási presztízsveszteség lenne számára. Most már csak az a kérdés, ha a spanyol hatóságok fizikailag meg akarják akadályozni a népszavazást, akkor a függetlenségpárti katalánok meddig fognak elmenni az ellenállás eszközeinek tekintetében. Szombaton a rendőrség - bírói végzéssel - tönkretette a választást lebonyolító szervereket. Sokan már zavargásokra készülnek - ráadásul a katalán nemzeti büszkeség jelképe, a Barcelona holnap déllután ...
Katalóniában diákok sztrájkolnak és tüntetnek a referendumért
Kétnapos sztrájkot kezdtek egyetemisták Katalóniában csütörtökön a katalán függetlenségi referendum megtartása érdekében, amelyet a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztett.
Szakértő: Katalónia önállósága nem lenne törvényes
Sem a spanyol alkotmány, sem a nemzetközi jog nem teszi lehetővé Katalónia számára a Spanyolországból történő kiválást - mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
A spanyol rendőrség házkutatást tartott katalán minisztériumokban
Razziák, lefoglalt dokumentumok, tiltakozások – az október elsejére kitűzött katalán függetlenségi népszavazás közeledtével egyre nő a fesztültség Spanyolországban. Az alkotmánybíróság által illegálisnak minősített referendum előtt 11 nappal a spanyol rendőrség házkutatást tartott katalán kormányzati épületekben, szavazólapokat foglaltak le, és több tisztviselőt is őrizetbe vettek.
Katalónia függetlenségére buzdító nyomtatványokat foglaltak le a spanyol csendőrök
Bár a spanyol legfelsőbb bíróság felfüggesztette Katalónia függetlenségéről szóló népszavazást, a kampány nem állt le. A spanyol csendőrök nagyjából 1,3 millió darab függetlenségpárti nyomtatványt foglaltak le egy Barcelona melletti településen, Montcada i Reixacban. A feszültség kézzel tapintható Madrid és a katalán vezetés között.
- címkék:
- függetlenség
- Katalónia
- Címkefelhő »
Baszkok tüntettek a katalán függetlenségért
Katalánok és baszkok kölcsönösen támogatják egymás minél nagyobb autonómiára irányuló, sőt függetlenségi törekvéseit. A madridi alkotmánybíróság már előre érvénytelennek nyilvánította a katalán kormány által október 1-jére kiírt függetlenségi népszavazást. Az alkotmánybíróság döntése ellen tüntettek Baszkföld fővárosa, Bilbao utcáin.
- címkék:
- Baszkföld
- Katalónia
- Bilbao
- népszavazás
- Címkefelhő »
Két hét múlva eldől, születik-e új ország Európában
Egyre elkeseredettebb harc folyik a katalán regionális kormányzat és a spanyol kormány között az október 1-jére kitűzött katalán függetlenségi népszavazással kapcsolatban. Az utolsó pillanatig kérdés lehet, hogy a spanyol állam meg tudja-e akadályozni a lebonyolítást, és ha nem, mi lesz az eredmény: egyrészt érvényes lesz-e, másrészt hogyan valósulhat meg a függetlenség. A spanyol átlagnál gazdaságilag jóval fejlettebb katalánok nagyobb jólétre számítanak egy sikeres referendum esetén.
Így lenne független Katalónia
A függetlenségről tartanak népszavazást október 1-jén Katalóniában, pedig a referendumot a spanyol alkotmánybíróság semmisnek nyilvánította. Számos kisebbség autonómiáért Európa-szerte, sőt a katalánok és a skótok saját országot szeretnének maguknak. Mi ennek a valós esélye? Lesz egy EU-n kívüli Nagy-Britannia és egy EU-tag Skócia? Börtönbe kerülnek-e a katalán kormány tagjai? Számos forgatókönyv elképzelhető.
Katalónia hamarosan dönthet a függetlenségről
Hivatalos, október 1-jén tartják a Spanyolországtól való elszakadásról szóló függetlenségi népszavazást.
Október elsején szavazhat Katalónia a függetlenségről
Kiírta október 1-jére a Spanyolországtól való elszakadásról szóló katalán függetlenségi népszavazást Carles Puigdemont katalán elnök szerdán késő este Barcelonában, miután Madrid tiltakozása ellenére a katalán parlament megszavazta a függetlenségi népszavazásról szóló törvényt.
A barcelonai merénylet egyik gyanúsítottját nem sokkal a támadás előtt őrizetbe vették
A múlt heti barcelonai és cambrilsi merényletek előtt pár héttel a rendőrség őrizetbe vette Driss Oukabirt, a támadásokat elkövető terrorcsoport egyik feltételezett tagját, a barátnője ellen elkövetett testi sértés vádjával - írta pénteken az El Confidencial című spanyol internetes lap.
Vizsgálják, hogy miért jártak a terroristák Párizsban
A francia nyomozók vizsgálják, hogy a barcelonai és cambrilsi merényleteket elkövető terrorsejt tagjai miért jártak Párizsban és mit csináltak ott a támadások előtt - mondta szerdán Gérard Collomb francia belügyminiszter spanyol kollegájával, Juan Ignacio Zoidóval szerdán, a francia fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.
A katalánok túlnyomó többsége népszavazást akar
A katalán kormány megbízásából készült a felmérés, amely szerint most több katalóniai szavazna a függetlenség ellen, mint néhány hónapja.
A hűséges minisztereket tartja meg a katalán elnök
Az autonóm regionális kormány három tanácsosa távozik. Carles Puigdemont elnök szerint mind önként döntöttek úgy, hogy elmennek, nem akarta leváltani őket.
Tízezrek tüntettek a katalán függetlenségi népszavazás megtartása mellett
Tízezrek vonultak utcára vasárnap Barcelonában a katalán kormány által október elejére bejelentett függetlenségi népszavazás megtartása mellett tüntetve.
Népszavazás lesz októberben a katalán függetlenségről
Október elsején, népszavazáson döntene Katalónia arról, hogy elszakad-e Spanyolországtól. A spanyol kormány most is tiltakozik, mint kijelentették, a tervezett referendum alkotmányellenes, és minden lehetséges eszközt megragadnak, hogy a népszavazás sikertelen legyen.
- címkék:
- Spanyolország
- Katalónia
- Címkefelhő »
Elfogtak két iszlamistát Katalóniában
Fegyveres harcra és öngyilkos merényletre buzdító videókat készítettek, ezeket ismerősek között és az interneten terjesztették.
- címkék:
- Katalónia
- iszlamista
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »
Két évre eltiltották a katalán elnököt
Artur Mas volt katalán elnök 2010 és 2016 között irányította Katalóniát. 2014-ben arról tartottak népszavazást, hogy elszakadjanak-e Spanyolországtól. A bíróság két évre felfüggesztette, ez idő alatt nem tölthet be közhivatalt. A volt elnök fellebbez.
Hiába tiltja Madrid, megtartják a katalán függetlenségi népszavazást
- címkék:
- Spanyolország
- Katalónia
- Címkefelhő »
Nem kér bocsánatot - hétfőn áll bíróság elé a volt katalán elnök
Nem kér bocsánatot, és "emelt fővel" áll bíróság elé – mondta Artur Mas volt katalán elnök barcelonai sajtótájékoztatóján vasárnap, egy nappal az ellene induló per kezdete előtt. A politikusnak azért kell bíróság elé állnia, mert 2014. november 9-én, a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére népszavazást tartottak Katalóniában "alternatív népszavazás" néven, hogy megtudják, mennyien támogatják az autonóm közösség elszakadását Spanyolországtól.
Függetlenségi népszavazást tartanának Katalóniában
Európa nem nézhet más irányba, nyíltan kell beszélni Katalónia ügyéről - mondta Carles Puigdemont az Európai Parlamentben. A katalán elnök kitart amellett, hogy az EU támogassa Katalónia önrendelkezési törekvéseit és a függetlenségről szóló, szeptemberre tervezett népszavazást.
- címkék:
- Carles Puigdemont
- Katalónia
- Címkefelhő »
Megint keresztbetesz a katalán népszavazásnak a spanyol alkotmánybíróság
A spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette a jövő szeptemberre tervezett katalán függetlenségi népszavazást - olvasható a bírói testület szerdán meghozott egyhangú döntésében az intézmény honlapján. A referendum megtartásának felfüggesztése egyelőre csak ideiglenes, a bíróság öt hónapon belül hozza meg végleges döntését arról, hogy megsemmisíti vagy jóváhagyja a népszavazást. Utóbbinak azonban meglehetősen kicsi a valószínűsége, mivel az alkotmánybíróság a 2014. november 9-re meghirdetett népszavazást is végül alkotmányellenesnek találta.
Példátlan hotelbezárások a spanyol tengerparton
Lloret de Mar népszerű spanyol tengerparti üdülőhely önkormányzata bezáratott négy szállodát, valamennyi a Grupo Savoy tulajdona, mert lopták az áramot és a gázt.
A Barcelona-Madrid meccs nálam döntetlenre áll
Amikor először jártam Barcelonában, ismerőseim igyekeztek lebeszélni arról az elvetemült ötletről, hogy Madridban is eltöltsek pár napot. Első körben meggyőztek, de másodszor már nem hallgattam senkire. Szerencsére. Tengerpart vagy sivatag? Katalánok vagy spanyolok? Gaudí vagy Cervantes? Azt hittem, Barcelona mellett a főváros labdába sem rúghat. De most is bebizonyosodott, hogy az eredményes küzdelemhez nem árt ismerni az ellenfelet.
Az új elnök is függetlenségpárti Katalóniában
A katalán parlament megválasztotta Carles Puigdemontot az autonóm közösség új elnökévé vasárnapi, rendkívüli ülésén. Carles Puigdemont a katalán parlament függetlenségi pártjainak támogatásával szerezte meg az elnökséghez szükséges szavazatokat.
Ismét választhat Katalónia
Nem támogatja Artur Mas újraválasztását Katalónia elnökévé a katalán parlament kisebbik függetlenségi pártja, a baloldali Népi Egység – jelentették be a párt vezető testületének tagjai vasárnapi sajtótájékoztatójukon, miután öt órán át tárgyaltak, majd kétszer is szavaztak a végső döntésükről.
Katalóniáért őrülnek meg a Spanyolországba utazók
Idén január és november között 64,6 millió külföldi turista látogatott el Spanyolországba, 4,8 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában. A kedvenc továbbra is Katalónia, ahol novemberig 16,5 millió turistát fogadtak.
Tovább húzódik a katalán elnök újraválasztása
Tovább húzódik a döntés Katalóniában Artur Mas elnök újraválasztásáról. Hiába nyert az őt támogató pártszövetség szeptember végén, nincs elég képviselőjük az újraválasztáshoz. Ha január 10-ig nem sikerült döntést hozni, új választást kell kiírni.
- címkék:
- Katalónia
- újraválasztás
- Címkefelhő »
A Barca a végsőkig védi a katalán zászlót
A nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordul az FC Barcelona, miután az Európai Labdarúgó Szövetség elutasította a klub pénzbüntetéssel kapcsolatos fellebbezését.
Katalónia elindult a függetlenség felé
A 135 fős katalán törvényhozásban 72 képviselő támogatta a függetlenségi pártok határozati javaslatát, amelyben kinyilvánítják, hogy megkezdik az önálló állam létrehozásához vezető folyamatot.
- címkék:
- Katalónia
- Spanyolroszág
- Címkefelhő »
A francia miniszterelnökben bízhat a Barca
Amennyiben egy esetleges népszavazás során Katalónia függetlenné válna, és a La Liga kitenné az FC Barcelonát, úgy a labdarúgócsapatot nagyon szívesen látná a francia élvonalban Manuel Valls francia miniszterelnök.
Messze még Katalónia függetlensége
Katalónia döntő fontosságú pillanatot él, mert el fogja kezdeni egy szabad ország létrehozásának megalapozását - mondta a katalán parlament alakuló ülésén a törvényhozás frissen megválasztott elnöke hétfőn Barcelonában. A győztes párt a szavazatok 39,6 százalékát szerezte meg a választásokon, amelyen legfőbb ígéretük az volt, hogy 18 hónapon belül egyoldalúan kinyilvánítják Katalónia elszakadását Spanyolországtól és elkészítik a katalán alkotmányt. A választásokon azonban nem szerezték meg a parlamenti abszolút többséget, ezért tervükhöz támogatóra van szükség.
Léket kaphat a nagy baloldali menetelés
A súlyos gazdasági válságon és megszorításokon átesett Portugáliában akár hatalmon is maradhat a 2011 óta kormányzó jobbközép koalíció a vasárnapi parlamenti választáson. A baloldali ellenzék jóléti ígéretekkel kampányol, de lehet, hogy ez nem lesz elég a sikerhez a korábbi kudarcos szocialista kormányzás miatt.
Idézést kapott a katalán elnök
A katalán legfelsőbb bíróság beidézte a tartomány elnökét a függetlenségről szóló "alternatív" népszavazás tavaly november 9-i megtartása miatt. Artur Mas ellen az a vád, hogy engedetlenséget tanúsított az alkotmánybíróság döntésével szemben - közölte a testület kedden Barcelonában.
Nem került közelebb a katalán függetlenség
Bár a végleges eredmények szerint a Junts pel Sí függetlenségi párttömörülés nyerte Spanyolországban a katalán regionális parlamenti választásokat, de a szavazók többsége nem kívánja az elszakadást. Elemzők nem számítanak radikális lépésekre, várhatóan a közeljövőben nem lesz független Katalónia.
Nincs meg az átütő siker a függetlenséghez
A közel végleges eredmények szerint a Junts pel Sí (Együtt az igenért) függetlenségi párttömörülés nyerte Spanyolországban a katalán regionális parlamenti választásokat, és bejutott a törvényhozásba egy másik függetlenség párti erő is. A pártok ugyanakkor egymásnak ellentmondóan értékelik a vasárnap született eredményt.
A függetlenségiek nyertek, de nincs erejük az elszakadáshoz
A közel végleges eredmények szerint a Junts pel Sí, Együtt az igenért függetlenségi párttömörülés nyerte Spanyolországban a katalán regionális parlamenti választásokat, és bejutott a törvényhozásba egy másik függetlenségpárti erő is. A pártok ugyanakkor egymásnak ellentmondóan értékelik a vasárnap született eredményt.
- címkék:
- Spanyolország
- Katalónia
- Címkefelhő »
Nyertek a függetlenségi pártok Katalóniában
Már a hivatalos eredmény előtt bejelentette győzelmét a katalán függetlenségi párttömörülés. A választáson kiemelkedően magas, 77 százalékos volt a részvételi arány.
- címkék:
- Katalónia
- választás
- függetlenség
- Címkefelhő »
Vezetnek a függetlenségi pártok Katalóniában
A Junts pel Sí (Együtt az igenért) függetlenségi párttömörülés nyerheti a vasárnapi katalán parlamenti választásokat az urnazárást követő első exit poll adatok szerint, amelyet a TV3 katalán televízió tett közzé.
- címkék:
- Katalónia
- választások
- függetlenség
- Címkefelhő »
Nyugdíjcsökkenéssel fenyeget a spanyol kormány
Parlamenti választásokat tartanak vasárnap Katalóniában, a tét az északkelet-spanyolországi autonóm közösség vezetése és annak függetlenné válása. Az elszakadás mellett álló pártszövetségnek úgy tűnik, nem lesz abszolút többsége, de könnyen lehet, tud a terveihez szövetségest találni. A spanyol kormány a nyugdíjfegyvert is bedobta a kampányban.
Krízishelyzet állhat be Spanyolországban
Most hétvégén regionális parlamenti választásokat rendeznek a kelet-spanyolországi Katalóniában, melyet ha a mostani kormánypárt koalíciója újból megnyer, azzal újra felmerülhetnek a tartomány kiválásával kapcsolatos aggodalmak. Korábban terveztek már népszavazást ez ügyben, de a spanyol alkotmánybíróság döntése értelmében azt csak nem hivatalos formában tudták megrendezni. Akkor 43 százalékos részvétel mellett a megkérdezettek közel 80 százaléka támogatta az elszakadást.
Guardiola elszakadáspárti képviselőjelölt lett
Parlamenti képviselőjelölt lett Josep "Pep" Guardiola, az FC Barcelona egykori, az FC Bayern München jelenlegi vezetőedzője: a világhírű, hazájában egyenesen nemzeti hősnek számító katalán fociedző az önálló Katalónia létrehozásáért kampányoló pártok választási listáján kapott helyet.