kártérítés
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kártérítést kap a meggyanúsított palesztin fogorvos
A magyar állam kétmillió forint kártérítést fizethet annak a palesztin fogorvosnak, akit 2004-ben terrorcselekmény előkészítésének gyanújával letartóztattak, de később bizonyíték hiányában megszüntették ellene az eljárást. A bíróság kedden hozta meg az ügyben az elsőfokú ítéletet.
- címkék:
- ügyészség
- kártérítés
- bíróság
- Címkefelhő »
Kártérítést kap Papa, az olajügyekben nyomozó rendőr
Ártatlanul ült fél évig előzetesben a Papa, vagyis Sándor István volt rendőr, ezért első fokon 11,5 millió forint kártérítést ítélt meg neki a bíróság. Az olajügyekben is nyomozó nyugalmazott rendőrtiszt ellen évekig folyt eljárás hivatali visszaélés és közokirat-hamisítás miatt, de végül felmentették, ügyének aktáit pedig 85 évre titkosították.
Elállhatnak az osztrákok a MÁV Cargotól
Veszélybe került az osztrák állami vasút (ÖBB) és a MÁV által megkötött 102,5 milliárd forintos privatizációs szerződés a teherszállítási üzletág megvásárlásáról - írta a keddi Magyar Nemzet, amely úgy tudja, hogy az osztrák vasútnál már keresik a jogi kiskaput, amelyen keresztül jelentős kártérítés nélkül kihátrálhatnak az üzletből.
Az MNV hitelez a Reorgnak
Az állami tulajdonú Reorg csoport piaci feltételekkel 400 millió forint tulajdonosi hitelt kaphat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től, amit a napokban közzétett kormányhatározat előzetesen jóváhagyott. A hitel része annak az 1,2 milliárd forintos kártérítési kötelezettségnek, amit jogerős bírói ítélet alapján a Reorg csoportnak kell megfizetnie a felszámolásban lévő szolnoki Solami Rt. számára.
Perlik Kate Hudsont
Egy Los Angeles-i cég beperelte Kate Hudsont és annak fodrászát, David Babaii-t. A 220 Laboratories azt állítja, Hudsonék "ellopták" az ötletüket, egy organikus hajápoló-család tervét.
- címkék:
- Kate Hudson
- Los Angeles
- kártérítés
- Címkefelhő »
A Telenort magas kártérítésre ítélték
A norvég Telenor távközlési vállalatot, a Pannon tulajdonosát 2,8 milliárd dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte egy bíróság a szibériai Hanti-Manszijszkban, azzal az indoklással, hogy késleltette egyik partnere tulajdonszerzését. A Telenor az elsőfokú ítéletet alaptalannak tartja, fellebbez.
Súlyos bírságot kaptak a dohányóriások
Rekord összegű, 172 milliárd forintnak megfelelő bírsággal, illetve kártérítéssel sújtották a két legnagyobb kanadai dohánygyárat cigarettacsempészet miatt.
Kártérítést kérnek a Ságvári-ügyben elítélt csendőr rokonai
120 és 80 ezer forintot, illetve az összegek 1960-tól számított kamatait kéri kártérítésként a Ságvári Endre 1944-es megölése miatt ártatlanul halálra ítélt csendőr özvegye és nővére - írja a Magyar Nemzet. Az ügyet ősztől tárgyalja a bíróság.
Volt vezetőit pereli a Siemens
Történelmet írt a Siemens kedden azzal a döntésével, amelynek alapján kártérítést követel a cég korábbi korrupciós botrányába keveredett volt vezetőitől.
- címkék:
- korrupció
- kártérítés
- Siemens
- Címkefelhő »
Milliós kártérítés hamis Facebook-profilért
Csaknem 6,5 millió forintnak megfelelő 22 ezer font kártérítést kap egy londoni üzletember, amiért valótlan állításokat tartalmazó profilt hoztak létre a nevében a Facebook közösségi portálon.
- címkék:
- kártérítés
- üzletember
- Címkefelhő »