kártérítés
címke rss- legfrissebb
- legrégebbi
Állítólag mégsem egy ellenőrzőpontnál lőtték le a magyar fiút
Nem katonai ellenőrzőpontnál, hanem egy amerikai katonákat Ramádiban ért baleset helyszínén lőtték le azt a magyar fiatalembert, aki egy héttel ezelőtt vesztette életét Irakban - közölte a helyszínről szerzett értesülései alapján egy magyar újságíró. Információi szerint a magyar fiatalember egy kisbuszba rohant bele, ami pedig egy amerikai harci járműnek ment neki - az amerikaiak pedig mindkét kocsira tüzet nyitottak.
Öt perc elég volt a romák leprimitívezéséhez
Mindössze öt percig tartott az a személyiségvizsgálat, amelynek alapján primitívnek nevezték azt a két magyarcsanádi férfit, akiknek emiatt ítéltek meg kevesebb kártérítést a 15 havi megalapozatlan elzárásért - állítja az egyik érintett. A leprimitívezett roma férfiak mindketten dolgoznak, egyikük a munka mellett házát újítja fel, ahol feleségével, két iskolás lányával és 10 hónapos kisfiával él. A férfi azt mondja: fogva tartása óta időnként ingerültségi rohamok törnek rá.
Nem tudni, kit perelhet az Irakban lelőtt fiú családja
A pontos tényállás megállapításáig nem lehet tudni, hogy ki ellen indíthat, illetve indíthat-e egyáltalán kártérítési pert az Irakban lelőtt magyar egyetemista családja - mondta a Magyar Hírlapnak Bárándy György ügyvéd. A hozzátartozók által megbízott jogász szerint az ügyben indult vizsgálat befejezéséig semmilyen jogi lépés megtételére nincs lehetőség. Az amerikaiak által kiadott elismerő közlemény ugyanis nem elegendő alap egy eljárás megindításához.
A televíziókat perlik a járőrök
Személyiségi jogaik megsértése miatt indított kártérítési pert televíziók ellen néhány Pest megyei közlekedési rendőr. A járőrök szerint jogtanul mutatták az arcukat a televíziók rendőrségi akciókról szóló anyagaikban. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint a rendőrök arcát valóban nem lehetett volna mutatni, ki kellett volna takarni őket. Az RTL Klub hírigazgatója ugyanakkor azt mondja, hogy nincs mindig idő a kitakarásra, és inkább vállalják a pereket, mert szerinte nem egyértelmű ennek a kérdésnek a szabályozása.
Befejezte a tüntetést a zárkatűz áldozatának családja
Befejezték a Zala Megyei Ügyészség előtti demonstrációt annak a roma férfinak a hozzátartozói, aki múlt csütörtökön vesztette életét a zalaegerszegi börtönben keletkezett tűzben. A tiltakozók azután döntöttek így, hogy ügyvédjük találkozott a megyei főügyésszel, aki megígérte, hogy a romák kedden meglátogathatják a börtönben lévő többi hozzátartozójukat. Az ügyészség ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a tűzeset miatt. A család ügyvédje közölte: valószínűleg kártérítést fognak követelni.
Pedofil ügyek miatt eladják a bostoni érseki palotát
Eladja az érseki rezidenciát a bostoni egyházmegye, hogy részben annak bevételéből fedezze a pedofil papok áldozatainak fizetendő hatalmas kártérítést. Az 1920-as évekből származó reprezentatív épület és a hozzátartozó park becslések szerint átszámítva 20 millió eurót ér.
- címkék:
- Boston
- kártérítés
- egyházmegye
- 1920-as
- Címkefelhő »
2 milliót követel a Legfőbb Ügyészség a Népszavától
A Legfőbb Ügyészség 2 millió forint nem vagyoni kártérítés megállapítását kérte a bíróságtól, a kiemelt ügyek osztályának vezetője, Ihász Sándor ügyész pedig 300 ezer forint nem vagyoni kártérítést követel a Népszavától. A lap az egyik szeptemberi számában azt írta, hogy egy magas rangú vezető ügyész által kiszivárogtatott információ miatt tudta meg a brókerbotrány kulcsfigurája, Kulcsár Attila, hogy az ügyészség eljárást fog ellene indítani, így még őrizetbe vétele előtt el tudta hagyni az országot.
Több ezer euróra büntette a strasbourgi bíróság Magyarországot
Két ügyben is elmarasztalta a magyar államot az Emberi Jogok Európai Bírósága. Az egyik ítélet szerint nem vizsgáltak ki megfelelően egy rendőri bántalmazás miatti feljelentést, a másik elmarasztalás pedig egy közel nyolc évig tartó válóper miatt született. Mindkét ügyben több ezer eurós kártérítést ítélt meg a strasbourgi testület. Az ítéletek még nem emelkedtek jogerőre, az Igazságügyi Minisztérium még gondolkodik, hogy fellebbezen-e.
Ma véget érhet a leprimitívezett testvérek ügye
A primitív megjelölés elhagyását javasolja, de vagyoni kártérítést nem adna a gyilkosság vádjával ártatlanul fogva tartott Gán fivéreknek az igazságügyi tárca. A magyar államot képviselő minisztérium azért nem akar a jogtalan letartóztatás 15 hónapjára havi 20-20 ezer forintot fizetni, mert alkalmi jövedelem, feketemunka nem szolgálhat kártérítés alapjául. Az ügyben ma várható jogerős ítélet - írja a Magyar Hírlap.
Nem primitívek, de nem jár több pénz a Gán fivéreknek
A Csongrád megyei Bíróság másodfokú ítéletében már nem minősítette primitívnek a Gán testvéreket, ugyanakkor a kártérítésnek első fokon megítélt összeget nem emelte meg. A kamatkövetelésnek viszont helyt adott a bíróság, így a testvérpárt kamatokkal együtt illeti meg a kártérítés.