kárrendezés

címke rss
Elmondta a jegybank, mit találtak a biztosítók kárrendezési tájékoztatóinak ellenőrzésekor

Elmondta a jegybank, mit találtak a biztosítók kárrendezési tájékoztatóinak ellenőrzésekor

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) témavizsgálatának megállapítása szerint a biztosítók döntően megfelelően alkalmazzák a tavaly életbe lépett új kárrendezési szabályokat, így csak kisebb hiányosságok merültek fel. Vizsgálata nyomán a jegybank összesen 11 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki hat biztosítóra a károsultak felé történő tájékoztatások elmulasztása, illetve a nem-életbiztosítási termékek esetén készítendő kárrendezési tájékoztató tartalmára vonatkozó pontatlanságok miatt - írja közleményében a jegybank.

Elkészült a nyári viharkárok mérlege

Gazdaság2020.09.02, 12:08

Az idén május elseje és augusztus 31. között csaknem 85 ezer bejelentés érkezett egyéni és társasházaktól egyebek mellett vihar, felhőszakadás, jégverés, tetőbeázás, villámárvíz okozta károkról, mindezek miatt a lakásbiztosítási szerződésekre a biztosítók előreláthatólag 6,6 milliárd forintot fizetnek ki, szemben az előző év azonos időszakának 4,1 milliárd forintjával - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

Fontos figyelmeztetés a magyar autósoknak a brexit miatt

Gazdaság2020.02.03, 16:45

A brexit a nemzetközi gépjármű kárrendezés terén is érezteti hatásait. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) azt tanácsolja, hogy különösen az átmeneti időszakot követően minden, Nagy-Britanniába induló sofőr csak érvényes zöldkártyával keljen útra. A magyar autósoknak egyébként ma a szomszédos országok közül csak az Ukrajnába való belépéshez kell zöldkártyával rendelkezniük.

Megkezdődött a Czeglédy-ügy károsultjainak állami kárrendezése

Itthon2018.01.15, 12:25

Február végéig adhatják be a kormányablakokban kárrendezés iránti kérelmüket a Czeglédy-ügy károsultjai, akik 2017. május 1. és június 30. között a Human Operator Zrt. közreműködésével végeztek munkát, de fizetésüket nem kapták meg.

A kormány rendezi a Gyurcsány bukott ügyvédje által okozott kárt

Itthon2017.12.29, 14:57

Hamarosan a közlönyben is megjelenik az a rendelet, amelyet a kormány fogadott el azoknak a diákoknak és nyugdíjasoknak a megsegítésére, akiket Czeglédy Csaba baloldali politikus, Gyurcsány Ferenc ügyvédje károsított meg. 

Új és hatékonyabb lehetőség a lakásbiztosítások kárrendezésében

Gazdaság2017.07.04, 16:41

A K&H Biztosító ügyfeleinek már van lehetősége a helyszíni szemle nélküli kárrendezésre, csak egy okostelefonra, vagy tabletre, és a cég alkalmazására van szükség. A korábbiakhoz képest ez sokkal gyorsabb, akár fél órát igénybevevő kárfelmérést tesz lehetővé, ráadásul a hatékonyság is mérhetően növekedhet.

Veronai buszbaleset: Már jövő héten kárelőleget fizet a biztosító a károsultaknak

Archívum2017.01.26, 15:24

Valószínűleg már a jövő héten jelentősebb összegű kárelőleget fizet a veronai buszbaleset károsultjainak a Groupama Biztosító. A károsultak több mint felével felvette a kapcsolatot a társaság, akikkel az első adategyeztetés és kárigényfelmérés is megkezdődött - mondta a biztosító szolgáltatási ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

A Groupama elindította a kárrendezést a veronai buszbaleset miatt

Gazdaság2017.01.25, 13:32

A Groupama Biztosító kezeli a veronai balesetben érintett busz biztosítási szerződéseit, a társaság az érintett családok részére a lehető legrövidebb időn belül kíván segítséget nyújtani – közölte a biztosító. 

Egyetlen nap alatt tárgyalták újra a Quaestor-törvényt

Itthon2015.12.14, 22:46

Házszabálytól eltéréssel, egyetlen nap alatt tárgyalták újra a Quaestor-törvényt az Országgyűlésben. Az ellenzék számos kifogást emelt. Követtük a vitát.

Lezárult a quaestorosok életében egy szakasz

Gazdaság2015.06.16, 11:26

Közel 32 ezer ügyfél kárrendezési igényét regisztrálta eddig a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja. Az ügyfelek több mint 90 százalékának jóval az előírt 30 napos határidőn belül, postai úton juttatták el az arról szóló értesítést, hogy a kárrendezés és kártalanítás iránti kérelmük a benyújtási határidőig beérkezett. A kifizetések összegéről a jogosultságok ellenőrzése után értesítik majd azokat, akiknek jár a törvény szerinti kárrendezés.

Milliós a szendvics, ha az autónk a töltelék benne

Auto2015.06.11, 11:27

Három összetört autó, több hónapnyi bosszúság és sok százezer forintos kár a következménye annak, hogy pár pillanatra elbambult a sofőr. Egy konkrét biztosítási ügyből kiindulva bemutatjuk, milyen következményei lehetnek egy több résztvevős koccanásnak, majd sorra vesszük a cifrább ügyeket gazdasági totálkárral, érvénytelen kötelezővel és lejárt jogosítvánnyal. 

Előző
  • 1
Következő