kárpátaljai magyarok

címke rss

Mi lehet az orosz-ukrán konfliktusból?

Nagyvilág2022.01.31, 22:05

Halkó Petra, a Századvég Alapítvány vezető elemzője, külpolitikai szakértő az Origo kérésére elemezte az orosz-ukrán konfliktust. Kiemelte Magyarország, illetve a tágabb értelemben vett kelet-közép-európai régióra leselkedő veszélyeket egy hideg- vagy egy esetleges konvencionális háború esetén; külön kitért a kárpátaljai magyarok helyzetére, de szó volt a NATO és az ENSZ szerepéről is.

Szijjártó Péter szerint párbeszédre van szükség a Nyugat és az oroszok között, az ukrajnai magyaroknak pedig vissza kell kapniuk a jogaikat

Itthon2022.02.05, 10:55

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában interjút adott az Iszvesztyija című orosz újságnak. A magyar diplomácia vezetője leszögezte, hogy Magyarország párbeszédet szeretne Oroszország, a NATO és az EU között, ennek pedig már vannak komoly jelei. Szijjártó arról is beszélt, hogy hazánknak nem érdeke egy újabb hidegháború, mert mi abból csak vesztesként kerülhetünk ki. A kárpátaljai magyar kisebbséggel kapcsolatosan a külgazdasági és külügyminiszter leszögezte, hogy az ottani magyaroknak vissza kell kapniuk a jogaikat, de ebben a tekintetben az ukrán fél részéről nem lát semmiféle pozitív előrelépést, sőt ellenkezőlleg, ...

Lesz háború Oroszország és Ukrajna között?

Nagyvilág2022.02.14, 18:27

Az orosz-ukrán konfliktus ismét kiéleződött, amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva a német baloldali Der Spiegel arról írt, hogy Oroszország február 16-án rohanhatja le Ukrajnát. Hogy mi ebből a CIA propagandája, azt nehéz kibogozni. Az állítólag küszöbön lévő orosz támadásról az Egyesült Államok mindenesetre értesítette az európai NATO szövetségeseit is. Emiatt számos nyugati állam – köztük az Egyesült Államok – az Ukrajnában tartózkodó állampolgáraikat az ország elhagyására szólították fel, egyúttal pedig evakuálták Kijevből a nagykövetségeiken dolgozó, nem létfontosságú feladatokat ellátó diplomatáikat a családtagjaikkal egyyütt, ...

Szili Katalin: Április 3-án az urnáknál is meg kell védenünk, amit a nemzetpolitikában elértünk

Itthon2022.02.16, 15:39

A cél az, hogy a magyar nemzeti közösségek büszkén tudják megélni magyarságukat, nemzethez tartozásukat, jó állampolgárai legyenek saját országuknak, ugyanakkor identitásukat távlatosan meg tudják őrizni – mondta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a Kárpát-medencei magyar kisebbségjogi kalauz első kötetének bemutatóján, szerdán Budapesten.

A Magyarország területére belépők meghatározó többsége határon túli magyar

Itthon2022.02.27, 07:35

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság vasárnap reggeli közleményét mutatjuk.

Orosz-ukrán háború: meghalt a harcban két kárpátaljai magyar katona

Life.hu2022.02.27, 09:32

Két kárpátaljai, egy ungvári és egy munkácsi magyar katona is életét vesztette az Ukrajna védelmében folytatott harcokban – írja a karpatlaja.ma.

Orbán Viktor kárpátaljai magyar menekültekkel találkozott - videó

Itthon2022.02.27, 18:13

Mindenkiről gondoskodunk. A háborús menekülteket Magyarországon barátok várják - szögezte le a miniszterelnök a Facebookon publikált videóhoz írt üzenetében.

Kárpátaljai magyarok: Márki-Zay ellenünk hergelte magyarországi honfitársainkat

Itthon2022.03.01, 08:24

Nem kértünk mi semmit az anyaországi baloldaltól, mégis kaptunk. Ismét akkorát rúgtak belénk, amekkorát csak tudtak! – írta közösségi oldalán a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete Márki-Zay kijelentésére reagálva.

Tízezrével érkeznek a kárpátaljai magyar menekültek, hálásak a segítségért

Itthon2022.03.01, 09:07

Folyamatosan érkeznek a háború elől menekülő kárpátaljai magyarok Magyarországra. Többen is arról beszéltek az Origónak, hogy mennyire hálásak a segítségért és a fogadtatásért. Azok, akik átlépték a határt, egy melegedőbe is mehetnek, ahol enni és inni kapnak, és meg is fürödhetnek. Aki pedig szeretne, néhány napot is eltölthet ott, amíg mondjuk a családját várja. Itt információt is kapnak arról, hogy hol kaphatnak ingyenes szállást. Közben Magyarországról folyamatosan érkeznek az adományok Ukrajnába.

4000 kárpátaljai menekültet fogadtak a budapesti pályaudvarokon

Itthon2022.03.01, 10:53

Az ukrajnai háború elől február 28-án 4002 ember, köztük 308 gyermek érkezett Budapestre vonattal.