Kárász Anna

címke rss
Bejelentette visszavonulását az olimpiai bajnok magyar kajakozó

Bejelentette visszavonulását az olimpiai bajnok magyar kajakozó

Bejelentette visszavonulását Kárász Anna, az MVM Szeged Vízisport Egyesület olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakozója.

Négy új örökös bajnok a kajak-kenu szövetség dicsőségfalán

Sport2021.09.13, 16:24

A tokiói olimpia és paralimpia után négy új név került fel a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) dicsőségfalára, amelyen az örökös bajnokoknak állítanak emléket. A címet az érdemli ki, aki legalább öt világbajnoki címet szerez és/vagy olimpiai/paralimpiai aranyérmes lesz. Idén nyáron időrendben Kopasz Bálint, Tótka Sándor, Kárász Anna, majd a paralimpián diadalmaskodó Kiss Péter Pál tett eleget a kívánalmaknak, illetve a már korábban is örökös bajnok Bodonyi Dóra neve mellé ezúttal került oda a márványtáblán az öt karika.

Kozák Danuta nagyon hálás a magyaroknak, hogy felkeltek nekik hajnalban szurkolni

Sport2021.08.09, 21:28

A budapesti BOK Csarnokban köszöntötték hétfőn a tokiói olimpián szerepelt magyar sportolókat, érmeseket és helyezetteket. A magyarok hat arany-, hét ezüst- és hét bronzérmet szereztek a vasárnap zárult tokiói olimpián. A küldöttség utolsó csoportja hétfőn érkezett haza, őket négy busszal szállították a Liszt Ferenc repülőtérről a BOK csarnokbeli ünnepségre.

Kozák Danuta hat arany után kezdi elhinni magáról, hogy jó kajakos

Sport2021.08.07, 10:41

A Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású női kajaknégyes aranyérmet nyert a tokiói olimpián a K-4 500 méteres versenyszámban, ezzel a magyar csapat sorozatban harmadik olimpiáján diadalmaskodott ebben a versenyszámban, a hatodik olimpiai aranyérmét nyerő Kozák Danuta pedig minden idők legeredményesebb női magyar olimpikonja lett Keleti Ágnes és Egerszegi Krisztinát megelőzve. A döntő után Kozák Danuta azt mondta, hogy talán most már elkezdi elhinni magáról, hogy jó abban, amit csinál, Csipes Tamara pedig azt emelte ki, hogy az aranyéremhez arra volt szükség, hogy a magyar lányok dühből álljanak be a rajtgépbe.

Kozák Danuta: Jobbra néztem, aztán balra néztem, és azt gondoltam, hogy most mindenkit megverünk

Sport2021.08.07, 10:59

A magyar női kajaknégyes ismét megvédte címét 500 méteren a tokiói olimpián, az egység vezérevezőse, Kozák Danuta pályafutása hatodik ötkarikás aranyérmét szerezte. Csipes Tamara szerint a középfutamban kicsit meglepődtek, mikor látták, hogy mindenki mennyire hajt mellettük. A döntőben viszont már más volt minden, és dühből nyomták a magyar csapat tagjai.

Sorozatban harmadszor olimpiai bajnok a női kajaknégyes

Sport2021.08.07, 10:44

A Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra egység óriási csatában győzött a női kajaknégyesek 500 méteres versenyében, és megszerezték a magyar csapat hatodik tokiói aranyérmét.

A Kozák-Bodonyi kettős megdöntötte Kovács Katalin és Janics Natasa olimpiai csúcsát

Sport2021.08.03, 03:40

Kedden délelőtt a tokiói olimpia kajak-kenu versenyéből öt magyar hajó jutott be a döntőbe. Lucz Dóra megnyerte a K-1 200 méteres középfutamát, ezzel az ötödik legjobb idővel jutott a fináléba. Kárász Anna, a futam másik magyar versenyzője viszont a nyolcadik helyen végzett, így ő a B döntőbe került. A királykategóriás férfi K-1 1000 méteres versenyszámban Kopasz Bálint futamgyőztesként, olimpiai csúccsal jutott be a döntőbe, míg a 21 éves Varga Ádám a második helyet szerezte meg a futamában, így ő is bekerült a fináléba. A női K-2 500 méteres középfutamban a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra kettős megdöntötte Kovács Katalin és Janics Nattasa ...

Csipes Tamaráék tönkreverték a mezőnyt, remekeltek a magyar kajakosok

Sport2021.08.02, 08:15

Hétfőn délelőtt megkezdődött a kajak-kenu program a tokiói olimpián. A női K-1 200 méteren Lucz Dóra futamgyőzelemmel, Kárász Anna pedig második hellyel jutott tovább a keddi elődöntőbe. A királykategóriás féri K-1 1000 méteres előfutamból a világ- és Európa-bajnok Kopasz Bálint futamgyőztesként jutott be az elődöntőbe, a 21 éves Varga Ádám pedig a második helyen kvalifikálta magát a középfutamba. A női K-2 500 méteres előfutamában a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra kettős több mint két másodpercet vert rá a mezőnyre, majd a Csipes Tamara, Medveczky Erika páros pedig szintén futamgyőzelemmel, a legjobb idővel jutott az elődöntőbe. A nap eegyetlen ...

Janics Natasa korábbi edzője nem tudott ellenállni a négyszeres vb-győztes kajakosnak

Sport2020.07.20, 17:21

Két év kihagyás után ismét a legendás edző, Kovács László irányításával edz a négyszeres világbajnok Kárász Anna, aki idén az egyes hajóra összpontosít.

Kárász Anna csak sírni tudna a kizárás miatt

Sport2019.08.22, 15:56

A K-2 500 méteren világbajnoki címvédőként az előfutam után kizárt Kárász Anna, Kozák Danuta kettős utóbbi tagja a hideg zuhany után érthetően letörten nyilatkozott.

Kozák és Kárász kizárása ellenére is meglehet az összes olimpiai kvóta

Sport2019.08.22, 18:07

Kárász Anna és Kozák Danuta kettősét kizárták a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Ez azt jelenti, hogy az egység nem védheti meg a címét K2 500 méteren, viszont érdemes tisztázni, hogy az olimpiai szereplés nem került veszélybe.

Senki nem tudja, hogyan lett szabálytalan Kozák Danutáék hajója

Sport2019.08.22, 15:54

A szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság csütörtök délelőtti K2 500 méteres előfutamában a Kárász Anna-Kozák Danuta páros magabiztos versenyzéssel az első helyen végzett. A beérkezés után azonban lemérték a vb-címvédő egység hajóját, amely 80 dekagrammal a minimum súlyhatár alatt volt, ezért kizárták őket a versenyből. Az eset után Hüttner Csaba, a magyar válogatott szövetségi kapitánya elmondta, jelenleg nem találnak magyarázatot a történtekre, de elfogadják a döntést.

Kajak-kenu vb - Kizárták a Kárász, Kozák párost

Life.hu2019.08.22, 18:31

A csütörtöki előfutam után kizárták az 500 méteren címvédő Kárász Anna, Kozák Danuta kajakpárost a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, mert a hajójuk könnyebbnek bizonyult a megengedettnél a mérlegelésnél. Így a magyar csapat ebben a számban nem tud tokiói kvótát szerezni a vb-n.

Olimpia 2020, tizenötödik nap: aranyérmes lehet a női kajaknégyes

Sport2019.08.08, 10:57

Egy év múlva, 2020. augusztus 8-án, a tokiói olimpia 15. versenynapján olyan kajak-kenu versenyszám következik, amelyet 2012-ben és 2016-ban is a magyarok nyertek. A címvédő női kajaknégyes lehet érdekelt a K-4 500 méteres döntőben. Olimpiai sorozatunk 15. része.

Olimpia 2020, tizenegyedik nap: Kozák Danuta hatszoros olimpia bajnok lehet

Sport2019.08.04, 06:15

Egy év múlva, 2020. augusztus 4-én, a tokiói olimpia 11. versenynapján olyan kajak-kenu versenyszám következik, amelynek évtizedek óta van magyar esélyese, csak a név változik időről időre. Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta a négyszeres világbajnok Kárász Annával párosban lehet érdekelt a női K2-500 méteres döntőjében. Olimpiai sorozatunk 11. része.

A női kajaknégyes mindig aranyesélyes

Sport2019.08.01, 15:09

Július utolsó hétvégéjén, alig egy hónappal a szegedi világbajnokság előtt, Szolnokon rendezték meg a kajak-kenu országos bajnokságot. Hüttner Csaba, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az Origónak elmondta, hogy az idei ob a rossz időpontválasztás miatt nem volt magas színvonalú, de edzésnek mindenképpen hasznos volt. Ezenkívül beszélt az újjáalakuló női kajaknégyesről, amely remélhetőleg a szegedi világbajnokságon is aranyesélyes lesz.

Bejött a kajakos Kopasz Bálint taktikája, legyőzte a világ legjobbját

Sport2019.06.26, 11:24

A kajakos Kopasz Bálint 1000 méteren arany-, a Kárász Anna, Kozák Danuta kajakos duó pedig 500 méteren ezüstérmet szerzett szerdán a minszki Európa Játékok kajak-kenu versenyében. A 22 éves kajakosnak bejött a taktikája, így élete első aranyérmét nyerte a felnőttek között, nagy világversenyen. Kozák Danuta egy vírusos betegség miatt még nem érzi jó erőben, Kárász Anna csalódott, amiért csak ezüstérmet nyertek.

Magyar kajak-kenu arany és ezüst az Európa Játékokon

Sport2019.06.26, 11:08

A kajakos Kopasz Bálint 1000 méteren arany-, a Kárász Anna, Kozák Danuta kajakos duó pedig 500 méteren ezüstérmet szerzett szerdán a minszki Európa Játékok kajak-kenu versenyében.

A Kárász-Kozák kajakpáros fantasztikusan kezdett az Európa Játékokon

Sport2019.06.25, 16:54

A kedd reggeli előfutamos nyitány során két magyar egység - a kajakos Kopasz Bálint és a Kárász Anna, Kozák Danuta kettős - egyből a döntőbe verekedte magát a minszki Európa Játékok kajak-kenu versenyében, amely idén a legjelentősebb kontinentális viadal a sportágban.

Kozák Danutáék győzelme csak kívülről tűnt simának a kajak-kenu válogatón

Sport2019.06.20, 11:47

Nem érezte az erőt, de így is megnyerte a K2 500-as olimpiai számot a Kárász Anna, Kozák Danuta páros a szolnoki második válogató délelőtti programjában - olvastható a szövetség hírlevelében.

Kozák Danuta triplázott, párosban sem tudták legyőzni

Sport2019.05.25, 18:13

Kozák Danuta és Kárász Anna duója nyerte a kajak kettesek 500 méteres versenyét szombaton a kajak-kenusok Szolnokon zajló első válogatóversenyén.

Lehet, hogy vannak rajongóim, de én nem foglalkozom velük

Sport2019.04.02, 23:20

A négyszeres világbajnok Kárász Anna csak magának akar bizonyítani. Az NKM Szeged VE versenyzője az Origónak adott interjút, amelyben vallott arról, hogy milyen kalandos úton jutott el a kajakozásig, beszélt Janics Natasáról, akinek rengeteget köszönhet, és elmondta, hogy az idei szezonban is szeretne az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta párospartnere lenni.

Kozák Danuta nem akarta elhinni, a kajak kettős sokkolta a riválisait

Sport2018.08.25, 17:42

Kozák Danuta egyéniben K-1 500 méteren, míg párosban K-2 500 méteren nyert aranyérmet a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világbajnokságon. Az ötszörös olimpiai bajnok az Origónak elmondta, hogy amikor Kárász Annával célba értek, azt hitte, hogy csak másodikak lettek. A vb-címvédő kajak kettős mókamestere, Balaska Mára azt mondta, azért tudtak ilyen nagy fölénnyel nyerni, mert a remek rajttal sokkolták a riválisaikat.

Az aranyos kajaknégyes tagjainak édes teher a győzelmi kényszer

Sport2018.06.09, 14:02

A Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra összeállítású kajaknégyes aranyérmet szerzett 500 méteren a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság szombati versenynapján. A futam után az „aranyos" kajakosok felszabadultan nyilatkoztak, az első olimpiai számban aranyérmet nyerő Bodonyi Dórát kivéve mindenki nyugodt volt a futam alatt.

Kettős magyar siker: Kárász Anna arany, Takács Tamara ezüstérmes

Sport2018.05.18, 20:17

Kettős magyar sikert hozott a női K-1 1000 méter döntője a Szegeden zajló kajak-kenu világkupán: az aranyérmet Kárász Anna szerezte meg, míg másodikként Takács Tamara érkezett a célba.

Dúl a szerelem: egymásra talált Kárász és Kammerer

Life.hu2017.01.06, 13:26

Kammerer Zoltánra rátalált a szerelem: Kárász Annához fűzik gyengéd érzelmek a háromszoros olimpiai bajnokot. 

Csodára készül a Csipes, Kárász kettős

Sport2016.06.01, 21:35

Gőzerővel készül a Kárász Anna, Csipes Tamara alkotta kajakpáros a jövő hétvégi második olimpiai válogatóra. A két versenyző nagy küldetést vállalt: szeretnék legyőzni a világbajnoki címvédő Szabó Gabriella, Kozák Danuta kettőst K-2 500 méteren.

A dán férfiakkal edz a legjobb női kajakos

Sport2016.02.16, 21:14

A napfényes Orlandóban edzőtáborozik a tavaly az év legjobb női kajakosának választott Kárász Anna, aki edzőjével, Kovács Lászlóval, valamint a dán válogatott tagjaival végzi az edzéseket.

Gyerekként Janicsot majmolta, most sztárokat ver

Sport2015.07.20, 10:05

Edzője szerint Kárász Anna még nem kajakkirálynő, de minden adottsága megvan hozzá, hogy az legyen. A vb-válogatón 500 és 200 méteren is remekelt, de Milánóban csak az előbbi számban indul, mert edzője szerint kockázatos lenne pár hét alatt két futamra is felépíteni őt.

Két olimpiai bajnokot rakott zsebre az új kajakkirálynő

Sport2015.07.18, 12:48

Kárász Anna a pénteki 500 méteres győzelme után szombaton 200 méteren is legyőzte Kozák Danutát a kajak egyesek versenyében a második vb-válogatón Szolnokon.

A székből sem tudott felállni a mindenkit leiskolázó Kárász Anna

Sport2015.07.17, 17:25

Az új kajakkirálynőből, Kárász Annából annyit kivett a Kozák Danuta elleni döntő, hogy hosszú percekig nem tudott felállni. A legyőzött olimpiai bajnokban maradt tüske.

Tényleg új kajakkirálynőnk született

Sport2015.07.17, 11:46

Az első fordulóban némi meglepetésre győztes Kárász Anna pénteken is legyőzte Kozák Danutát K-1 500 méteren a kajakosok és kenusok második világbajnoki válogatóversenyén, Szolnokon, így ebben a számban ő képviselheti majd Magyarországot az augusztusi, milánói, olimpiai kvalifikációs vb-n.

Ő lehet az új magyar kajakkirálynő

Sport2015.07.14, 18:28

A kajak-kenusok szegedi első válogatóversenyének Kárász Anna volt a meglepetésembere, aki női K-1 500 méteren és Vad Ninettával karöltve párosban is győzelmet aratott. Hétvégén kiderül, hogy ki az új magyar kajakkirálynő. Ha Kárász ismét nyer, akkor magyar legendákat legyőzve jut ki a vb-re.

Kozák visszavágott Kárásznak

Sport2015.06.07, 17:17

Kozák Danuta nyerte a női kajak egyesek vasárnapi 200 méteres versenyét a kajakosok és kenusok első világbajnoki válogatóján, a Szeged melletti Maty-éren, ezzel egyben visszavágott Kárász Annának a pénteki, 500 méteren elszenvedett vereségért.

Janicsot, Kovácsot és Kozákot is legyőzte a magyar kajaktehetség

Sport2015.06.05, 18:07

Meglepetésre Kárász Anna nyerte a női kajak egyesek pénteki 500 méteres versenyét a kajak-kenusok első világbajnoki válogatóján a Szeged melletti Maty-éren.

Nyitásnak két arany a kajak-kenu világkupán

Sport2015.05.16, 13:08

A magyar küldöttség két aranyérmet szerzett szombaton, az első döntős napon a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világkupaversenyen.

Janicsék nélkül is kioszthatjuk a mezőnyt

Sport2014.08.07, 12:27

A csütörtökön kezdődő moszkvai kajak-kenu vébén az utóbbi évek talán legerősebb magyar válogatottja indul, pedig sem a nemrég született gyermekével elfoglalt Kovács Katalin, sem a gerincműtéte után pihenő Douchev-Janics Natasa nem lesz ott. Az utódok azonban szintén a világ legjobbjai közé tartoznak.

Nem a Marsról jött a magyar kajakreménység

Sport2013.06.07, 13:02

Az olimpiai bajnok kajaknégyes hajóba bekerült Kárász Anna jó választás lehet, mivel eddig remekül teljesít, és a többiek is jól tudnak együtt dolgozni az egyik legnagyobb magyar kajakreménységgel.

Janics bekerült az olimpiai címvédő négyesbe

Sport2013.06.03, 12:41

Harmincöt tagú csapat képviseli Magyarországot a portugáliai Montemor-o-Velhóban jövő péntektől vasárnapig sorra kerülő kajak-kenu Európa-bajnokságon, amelyen Storcz Botond szövetségi kapitány tíz érmet remél. Az olimpiai címvédő női kajaknégyesbe bekerült a tavaszi válogatón remeklő Janics Natasa és Kárász Anna. A háromszoros olimpiai bajnok Janics összesen négy számban indul a szokatlanul sűrű Eb-n.

Janics bátyja edzi a Janics-utódot

Archívum2013.02.08, 10:08

Az egyik legnagyobb magyar kajaktehetség, Kárász Anna Ausztráliában fog edzőtáborozni, ahol Douchev-Janics Natasa bátyja lesz az edzője.

Gyakran verte Janicsot a kiemelten intelligens utóda

Sport2012.12.07, 10:04

Janics Natasa korábbi edzője, Kovács László szerint Kárász Anna személyében megvan a Szerbiába költözött háromszoros olimpiai bajnok kajakos utóda.

Előző
  • 1
Következő