Karácsony János

címke rss
Csiki dam és a szocializmus: aki meglékelte a rock and rollt

Csiki dam és a szocializmus: aki meglékelte a rock and rollt

Dobosként kezdte a pályafutását, frontemberként lett hivatása egyik idolja. Nem sokkal saját együttese, az R-GO 1982-es megalapítása után a közönség és a szakmai ítészek együttesen választották meg az év énekesének, szövegírójának, illetve zeneszerzőjének, mely utóbbi kategóriában hamarosan ismét a legjobbnak bizonyult. Az elmúlt napokban az Erkel Színházban mutatták be első musicaljét, Az ég tartja a földet címmel, amely Árpád-házi Szent Erzsébet történetét dolgozza fel, Lezsák Sándor költészete alapján. Az R-GO pedig idén májusban a Papp László Budapest Sportarénában tervezi megünnepelni fennállása negyvenedik évfordulóját. A jelees ...

30 éve volt az első, most jön a harmadik Gitárpárbaj

Kultúra2017.11.20, 12:24

Az elsőt 1986-ban rendezték a Pecsában. A második 2002-ben, 15 évvel ezelőtt volt ugyancsak a Pecsában. Azóta eltelt 15 év, és most jön a harmadik Gitárpárbaj ezúttal a Barba Negra Music Clubban. Az első párbaj ötletgazdájával, Felkai Miklós gitárossal beszélgettünk. Interjú.

15 év után újra összecsapnak a gitárosok

Kultúra2017.11.15, 15:53

30 éve volt az első a Pecsában. 15 éve a második ugyanott, most novemberben pedig megrendezik a III. Gitárpárbajt, de már a Barba Negra Music Clubban.

Rockoratórium lesz Händel Messiásából

Kultúra2016.11.28, 12:29

Messiás.ma címmel rockoratórikus passiót rendez Várkonyi Mátyás, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, a Generál együttes vezetője, és az egykori Rock Színház alapító-igazgatója.

Többé már nem látjuk színpadon az LGT-t

Unikornis2016.09.04, 15:24

Somló Tamást nem lehet pótolni. Nem is próbálják.

Nem fakad könnyekre a nosztalgiázástól a zenész

Life.hu2013.07.22, 20:15

A Life.hu rátalált arra az LGT-tagra, aki a többiekkel ellentétben nem nosztalgiával gondol a huszonöt évvel ezelőtti tabáni koncertekre. Őszinte és meglepő szavak Karácsony Jánostól.

Mindenkinek a régi kell - Karácsony János a Quartnak

Kultúra2012.07.02, 16:58

2013. február 15-én újra összeáll az LGT, amely három évtized után játszik újra rendes sportcsarnokban. A zenekar gitárosával, Karácsony "James" Jánossal arról beszélgettünk, hogy mégis miért vártak ennyit, mikor lehet új lemez, és hogy rossz-e most magyar rockzenésznek lenni. Sőt az is kiderült, hogy miért vágatta le a haját.

Előző
  • 1
Következő