Karácsony Gergely

címke rss

Karácsony Gergely remegő szájjal, összefüggéstelenül magyarázkodott a pénzmosási botránya miatt

Itthon2023.09.27, 21:17

Kínos, zavart magyarázkodásba fulladt Karácsony Gergely interjúja az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, amikor a pénzmosási botrányáról kérdezték. Mint emlékezetes, az OTP feljelentette Karácsony mozgalmát, mert a számlájára érkező 526 millió forint eredetét nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani. A láthatóan rendkívül ideges Karácsony azzal próbált meg kibújni a válasz alól, hogy a fővárosnak is az OTP a bankja, ezért nem akar vitába keveredni velük, majd azt is megpróbálta letagadni, hogy tudná, mi van a feljelentésben - aztán véletlenül elszólta magát, és kiderült, hogy mégis tudja. 

Karácsonyék pénzmosási botránya: a teljes dollárbaloldal tudott róla

Itthon2023.09.27, 12:25

A baloldal ma inkább egy maffiaszerű hálózatként működik, ahol illegális külföldi pénzek mozognak külföldi és hazai céghálózaton, valamint közvetítőkön keresztül, sőt még hivatalos dokumentumok meghamisításától sem riadnak vissza – jelentette ki Rotyis Bálint az Origónak adott interjúban. A Nézőpont Intézet elemzője arról is beszélt, hogy elképzelhetetlen, hogy a baloldali pártvezetők ne tudtak volna a külföldi pénzekről. Az elemző leszögezte: Gyurcsány Ferenc számára Karácsony Gergely egy megfelelő főpolgármester-jelölt, hisz a jelenlegi főpolgármester könnyen irányítható és befolyásolható.

Karácsony Gergely menekül a pénzmosásos kérdések elől

Itthon2023.09.27, 12:14

Karácsony Gergely főpolgármester ezúttal sem a díszterem főbejáratán érkezett a Fővárosi Közgyűlés ülésére; vélhetően azért, mert nem akart reagálni a sajtó kérdéseire. 

Gyurcsány Ferenc elmondta: ma is beszélt Karácsony Gergellyel és napi kapcsolat van közöttük

Itthon2023.09.27, 00:56

20 évig akarják vezetni az országot - erről beszélt megint Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Arról is beszélt, hogy napi kapcsolatban áll Karácsony Gergellyel, ma is beszéltek, vagyis Gyurcsány szoros felügyelet alatt tartja Karácsonyt.

Bohár Dániel: Fájdalmas 500 millió

8882023.09.26, 10:51

Frissen nyomtatva, kötegelve, egymás utáni sorszámokkal - így érkezett a baloldal kampányába 500 millió forintnyi valuta. Az adománygyűjtő ládikákba ritkán dobálnak ebben a formában pénzt.

Mutatjuk, miket hazudoztak össze Karácsonyék az 500 milliós kampánypénzről

Itthon2023.09.26, 09:46

Kis adománygyűjtő ládikák és nagyobb dobozok, mikroadományok, gazdag magyarok, akik euróban tartják a pénzüket, valamint külföldiek – minden és annak az ellenkezője is elhangzott már Karácsony Gergelyék magyarázkodásaként, az 506 millió forintnak megfelelő, döntő részben euróban és angol fontban összegyűlt kampánypénz kapcsán. A nyilatkozatokat a Magyar Nemzet összevetette a tényekkel.

Karácsony megint lebukott: fizikailag lehetetlen, amit állít - videó

Itthon2023.09.25, 09:45

Fizikai képtelenség a bankjegykötegeket áttuszkolni azon az adománygyűjtő láda nyílásán, amiről Karácsony azt állítja, hogy létezett.  

Karácsony táskás embere több millió forintnyi jövedelmet titkolhatott el

Itthon2023.09.25, 08:47

Nyomozás indulhat Karácsony Gergely bizalmi embere, Perjés Gábor valótlan tartalmú vagyonnyilatkozataival kapcsolatban – tudta meg a Magyar Nemzet. Az ügyben egy magánszemély fordult a hatósághoz azután, hogy megírtuk, a párbeszédes politikus több millió forintnyi jövedelmet titkolhatott el.

Karácsony adománygyűjtő botránya: nyílt levélben kérdezik Őrsi Gergelyt és Tordai Bencét - videó

Itthon2023.09.25, 10:08

Nyílt levélben fordult a II. kerület MSZP-s polgármesterhez, valamint Tordai Bence párbeszédes országgyűlési képviselőhöz a Fidesz helyi frakcióvezetője Karácsony Gergely és Perjés Gábor adományládikás botránya és az OTP feljelentés miatt. Gór Csaba szerint minden jó érzésű embernek joga van tudni az igazságot: válasz még nem érkezett a levelére. A politikus egyúttal felkérte a vagyonnyilatkozatokat ellenőrző bizottságot, hogy indítson vizsgálatot Perjés Gábor ügyében.

Így menekül Gyurcsány Ferenc, amikor a baloldal súlyos pénzügyi botrányáról kérdezik - videó

Itthon2023.09.23, 14:13

Gyurcsány Ferenc levegőnek nézte a Magyar Nemzet stábját, amikor Karácsony Gergely botrányáról kérdezték.