karácsony 2012

címke rss
Egy kis csillogás azoknak is jól áll karácsonykor, akik egyébként nem sminkelnek

Egy kis csillogás azoknak is jól áll karácsonykor, akik egyébként nem sminkelnek

Már csak néhány hetünk maradt karácsonyig, így az előrelátóbbak lassan elkezdik tervezgetni, kinek mit hoz a Jézuska, mi lesz az ünnepi menü és mit fognak viselni a céges bulin vagy a családi vacsorán.

Öt meglepő dolog, amit soha nem gondolt volna a Mikulásról

Travelo2021.12.05, 09:37

A gyerekek december 5-én az ablakba teszik a csizmájukat abban a reményben, hogy a piros ruhás Mikulás ajándékokat tesz bele, és nem virgácsot – a szokást mindenki ismeri. De azon például meglepődnénk, hogy a Mikulás régen nem piros ruhát hordott, vagy hogy volt időszak, amikor inkább volt ijesztő figura, mint kedves ajándékozó, és hogy a róla ábrázolt képben a skandináv mitológia keveredett a keresztény hagyománnyal. Az alábbiakban a Mikulás nyomába eredünk.

Idén még erősebb lehet az év végi bevásárlási szezon az európai kontinensen

Gazdaság2020.11.17, 13:54

Közeledik a Black Friday, az európai fogyasztók pedig nem hagyják, hogy ez a zűrzavaros év elrontsa a karácsonyukat. Ahogy a vásárlók folyamatosan alkalmazkodnak a koronavírus-világjárvány okozta változásokhoz, a költéseik terén is egyre rafináltabbak lesznek. A Kaspersky új kutatásából kiderül, hogy a válaszadók fele (52 százaléka) a korábbi évekhez hasonlóan több karácsonyi vásárlást tervez végezni az akciók vagy a bevásárló ünnepek, például a Black Friday alkalmával. Sőt, egyharmaduk (34 százalékuk) az utolsó percre tervezi hagyni a vásárlást abban a reményben, hogy nagyobb árengedményekre tehet szert.

Kiszámolhatja, hogy ráfizet-e a karácsonyi hitelekre

Gazdaság2016.12.06, 16:06

A karácsonykor népszerű „gyorskölcsönökhöz" kínált kényelmi szolgáltatások jelentős többletköltséggel járhatnak, figyemeztet a Magyar Nemzeti Bank. Az át nem gondolt hitelfelvételtől 14 napon belül díjmentesen és indoklás nélküli el lehet állni. Jó tudni, hogy a műszaki termékekhez vásárolható kiterjesztett garancia általában egy speciális biztosítási szerződést takar.

A szeretet ereje néha még a háborút is legyőzi

Archívum2014.12.25, 18:17

Érdekes az emberi természet, a mindenki lelke mélyén ott szunnyadó szeretetéhség, amely néha még a vérzivataros időkben is képes felülemelkedni a háború embertelenségén.  Összeállításunkban bemutatjuk, hogyan karácsonyoztak száz éve a nyugati front lövészárkaiban lapuló és egymásra puskát tartó katonák.

A karácsonyfa csodája

Karácsony2013.12.06, 14:28

Az ünnep legfőbb eleme a karácsonyfa, most ennek a történetének és szimbolikájának jártunk utána. Tudta, hogy az életet szimbolizálja? 

A Windows helyett az Android éve volt 2012

Techbázis2012.12.29, 23:04

Nem reformálta meg a piacot az új Windows, taroltak az olcsó táblagépek, és az Android lett a telefonok ura 2012-ben. A kütyükön túlra tekintve azt látjuk, hogy sorra elbuktak az internet cenzúrázására és a fájlmegosztó szolgáltatások bezárására tett próbálkozások.

Ez kell az új okostelefonjához

Techbázis2012.12.25, 09:11

Androidos, windowsos okostelefont, netán iPhone-t talált a fa alatt? Megmutatjuk a legjobb applikációkat, amelyekre a mindennapokban szüksége lehet.

Ajándéknak való kütyük az utolsó pillanatra

Techbázis2012.12.21, 16:26

Még mindig nem vett ajándékot, de valamilyen hasznos elektronikai kütyüt vásárolna szeretteinek? A leghasznosabb, jutányos árú és az ünnep előtti utolsó napokban is könnyen beszerezhető ketyeréket gyűjtöttük össze.

Olcsó okostelefonok karácsonyra

Techbázis2012.12.18, 13:34

Az előrejelzések szerint tömegek fognak karácsonyra okostelefont vásárolni. Itt vannak az igazán olcsó mobilok és a jó vételek.

Előző
  • 1
  • 2
Következő