Kaposvári Színművészeti Egyetem

címke rss
Fiatalok, szépek - és gátlásosak a végzős színészhallgatók

Fiatalok, szépek - és gátlásosak a végzős színészhallgatók

„Fiatalok, ambiciózusak, szépek” – ezt mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója a kaposvári végzős osztályáról. Utoljára volt együtt az osztály a Nemzetiben a múlt héten. Aztán elmentek Kapolcsra, majd Olaszországba játszani. Ősztől pedig szétválnak útjaik, mindenki leszerződött valamelyik színházba – valaki Kaposvárra, vagy Veszprémbe, de a győri és a debreceni színházba is mennek. Hatan maradnak a Nemzeti Színházban. A színház parkjában beszélgettünk a fiatal színészekkel az egyetemi évekről, a jövőről és az álmokról. Vidnyánszky Attila pedig arról is beszélt: ez a szakma olykor megnyomorodik az igazodási vágytól.

Kiből lehet színész? - erről is beszél Vidnyánszky Attila az Origónak

Archívum2017.02.08, 13:54

Minden osztályt egy-egy vidéki színházzal „kötnek össze” a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának Színházi Intézetében. A hallgatók már az első évtől kezdve a színházakban is tanulják a mesterséget, szerepeket kapnak a darabokban, a harmadik évfolyamtól pedig már a Nemzeti Színház színpadán lépnek fel, ahol világhírű magyar és külföldi rendezőkkel dolgozhatnak együtt. Ez a szakmai terepgyakorlat a kaposvári színészképzés egyik legfontosabb eleme. Vidnyánszky Attila, az egyetem művészeti rektorhelyettese és az idén végző színészosztály vezetője, azt mondja: a jó színész alázatos, és tudja, hogy ez egy szolgálat, a lelkében pedig mindig ...

Előző
  • 1
Következő