kapcsolat

címke rss

Nem titkolja tovább a barátnőjét T. Danny - kép

Tévé2023.12.03, 12:04

Sokáig titkolta kapcsolatát T. Danny és Kecskés Enikő, akik a mai napig nem reagáltak a róluk szóló hírekre. A modell szinte minden adást élőben izgult végig a TV2 stúdiójában, míg a zenész a Dancing with the Starsban táncolt, így már szinte egyértelmű volt, hogy valóban egy párt alkotnak. Most úgy döntöttek, nem titkolóznak tovább és egy közös kép erejéig összeálltak a színpadon Lissák Laurával és Hegyes Bericékkel a tegnap esti döntő után.

Mindketten több mint 100 évesek: íme, a házaspár, akik már 81 éve kitartanak egymás mellett

Life.hu2023.12.03, 08:48

A 103 és 102 éves Dorothy és Tim Walter a feltételezések szerint Nagy-Britannia legidősebb házaspárja.

Pap Dorci elárulta, hogy áll most a férfiakkal

Tévé2023.12.01, 12:35

A TV2 fiatal sztárja az Exatlonban ismerkedett össze egykori barátjával, Esztergályos Patrikkal, aki szakításukat követően elég hamar új kapcsolatot kezdett, és el is jegyezte az új barátnőjét. Eközben Pap Dorci úgy döntött, hogy inkább a karrierjére koncentrál, mint a szerelmi életére és azt is elárulta, hogy miért döntött így. Azóta most szólalt meg először arról, hogy van-e férfi az életében.

Kiszel Tünde lánya nem bocsát meg az apjának

Tévé2023.11.30, 07:14

Bár látja, hogy az elmúlt években nagy a változás az édesapja viselkedésében, Hunyadi Donatella mégsem gondolja, hogy valaha is kialakulhat közöttük igazi apa-lánya kapcsolat - írta a Blikk.

A legrosszabb dumák, amikkel a pasid miatt mentegeted magad

She2023.11.28, 13:34

Előfordult már veled, hogy körülötted mindenki látta, hogy a kapcsolatod semerre sem tart, csak egyedül te nem? Amikor szerelmes voltál, vagy éppen csak meggondolatlan, ezért nem láttad a fától az erdőt.

Jákob Zoltán barátnője elárulta, mi van közte és a Nagy Ő között

Tévé2023.11.28, 13:29

Mint írtuk, Jákob Zoltánért tizenhét nő küzdött hosszú heteken át a TV2 műsorában, végül a milliárdos a műkörmösként dolgozó Hajnal Bettinát választotta. A pár elárulta, hogy sokáig titkolták a kapcsolatot, ezért nem is találkoztak a műsor végéig. Sokaknak feltűnt, hogy a kezdeti lelkesedésük után egyre kevesebb időt töltenek együtt, a milliárdos már a második külföldi luxusutazását tölti a barátnője nélkül. Most a nő megszólalt a kapcsolatukról és tisztázta, mi is van köztük valójában.

Alig lehet ráismerni a milliárdos Jákob Zoltán új barátnőjére

Tévé2023.11.27, 16:08

A Nagy Őben Jákob Zoltánnak Hajnal Bettinára esett a választása, akivel csak nemrég, a műsor adásba kerülése után kezdhettek találkozgatni, ismerkedni. Egyelőre nagy a titkolózás, de úgy tűnik, szinte még el sem kezdődött, már véget is ért a kapcsolat, pedig a választott hölgy mindent megtesz azért, hogy a milliárdos szépnek lássa.

Mit taníthat nekünk az advent a várakozásról?

8882023.11.27, 15:27

A várakozás megengedése és megélése segíti a kapcsolódást – a kapcsolódást magunkhoz, a környezetünkhöz, szeretteinkhez és ezzel egy tartalmasabb ünnephez.

Szijjártó Péter: Az elmúlt évek dinamikus fejlődést hoztak a magyar-török kapcsolatokban

Itthon2023.11.24, 19:39

Újra kedves vendéget fogadhattunk Dunakeszin. Mehmet Kacir, Törökország ipari és technológiai minisztere tette nálunk tiszteletét. Áttekintettük a kétoldalú gazdasági együttműködés legfontosabb kérdéseit és örömmel állapíthattuk meg, hogy az elmúlt évek dinamikus fejlődést hoztak a magyar-török kapcsolatokban - írta hivatalos közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Nagy Alekosz is megszólalt a Varsányi Rékával való szakításáról - videó

Tévé2023.11.22, 14:45

Nagy Alekosz és Varsányi Réka viharos kapcsolatát egy ország követhette figyelemmel az Ázsia Expressz legutóbbi évadában. Bár a sok vitát mindig békülés követte, de a nő egy ponton komolyan megelégelte a botrányhős viselkedését, ezért nem is meglepő, hogy végül a szakítás mellett döntöttek. Varsányi már korábban elárulta, hogy vége, de Nagy Alekosz még csak most reagált a volt barátnője nyilatkozatára. 

Orbán Viktor svájci vezetőkkel tárgyalt

Itthon2023.11.21, 13:43

Orbán Viktor miniszterelnök kedden Bernben tárgyalt Alain Bersettel, Svájc szövetségi elnökével és Ignazio Cassis svájci külügyminiszterrel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Így bújik össze Tóth Gabi és az új barátja - kép

Tévé2023.11.20, 15:40

Tóth Gabi és Papp Máté Bence néhány hete szerepeltek együtt a Sztárban sztár leszek!-ben , a közös produkciójukkal jelentették be, hogy valóban egy párt alkotnak.  Korábban nem reagáltak a róluk szóló hírekre és a sok találgatásra, de akkor tisztázták, hogy mit éreznek egymás iránt, és úgy néz ki, a kapcsolatuk továbbra is boldog. 

Opitz Barbi édesapja sokkoló dolgokat mondott a lánya újabb szakításáról

Tévé2023.11.19, 09:22

Mint  írtuk , Opitz Barbi azt állítja, hogy a volt barátja, Serleg Albert halálosan megfenyegette, illetve azt is kilátásba helyezte, hogy kompromittáló felvételeket oszt meg róla az interneten. Opitz Barbi mellett nyilvánosan kiállt jó barátja, VV Greg is, aki az Instagramon fenyegette meg az énekesnő volt párját, most pedig a lány édesapja is megszólalt.

Napi horoszkóp 2023. november 19.: a Bikáknak izgalmas találkozásban lesz részük, a Kosok változtatnának

Life.hu2023.11.18, 11:24

Feszültségekből, izgalmakból és szép pillanatokból sem lesz hiány vasárnap. Nézd meg, mit tartogatnak a csillagok. 

Napi horoszkóp 2023. november 18.: a Rákok bármire képesek lesznek, a Kosok a karrierjükkel foglalkozhatnak

Life.hu2023.11.17, 11:25

A Bikák segítő kezet nyújtanak valakinek, akinek szüksége van rá, az Ikrek pedig bármit is csinálnak, nem a hagyományon módon teszik.

Kiderült, mi van valójában Nagy Alekosz és barátnője között

Tévé2023.11.16, 16:31

Mint korábban írtuk, már az Ázsia Expressz ideje alatt is megromlott Nagy Alekosz és Varsányi Réka kapcsolata, ugyanis a botrányhős nagyon féltékeny lett Kucsera Gáborra, amivel a nőt az őrületbe kergette. Már a kamerák előtt is szakítottak, majd mégis kibékültek, most Varsányi Réka elárulta, hogy mi történt velük valójában, mióta a műsor véget ért számukra.

Újabb részletek derültek ki Fekete Dávid szakításáról

Tévé2023.11.16, 13:21

Mint írtuk, Fekete Dávid a közösségi oldalán közölte, hogy szakított 11 évvel fiatalabb barátnőjével. Most arról is mesélt, miért nem tudták folytatni a kapcsolatot.

Ezt gondolja a férfiakról Tóth Andi

Tévé2023.11.16, 08:46

Tóth Andi még az év elején szakított Marics Petivel, azóta nyilvánosan nem beszél a szerelmi életéről. Úgy tűnik, hogy azóta nincs másik férfi az életében; most elárulta, hogy mit vár egy kapcsolattól.

Nem azért szakított Tóth Andi és Marics Peti, amiért sokan gondolták

Tévé2023.11.16, 07:07

Az idei év is bővelkedett szakításokban, olyan párok is bejelentették, hogy elválnak útjaik, akik már évtizedek óta együtt éltek, esetleg családot is alapítottak. Néhányuknak megnehezítette a dolgát, hogy egy-egy tévés felkérés miatt a szakítást követően is együtt kellett dolgozni vagy szerepelni. A Párharc idei évadában kettő ilyen páros is szerepel, de ők szerencsésebbnek mondhatóak, hiszen a műsor forgatását követően szakítottak, majd mire az adásba került, már túl voltak a nehezén. Mindenesetre nem lehet könnyű látni a régi szép időket, ha már korábban eldöntötték, hogy véget vetnek a kapcsolatnak.

Újabb fordulat L.L. Junior és 18 évvel fiatalabb barátnője kapcsolatában - videó

Tévé2023.11.15, 20:40

Még júliusban szakított L.L. Junior és Dárdai Blanka, amikor nagyon úgy tűnt, hogy a döntésük végleges, ugyanis a rapper csúnyán megalázta a fiatal énekesnőt. Előtte is viharos volt a kapcsolatuk, szinte követhetetlen volt, hogy mikor szakítanak és békülnek ki, most egy nagyobb szünet után újra együtt mutatkoztak egy szórakozóhelyen.

Gáspár Győző és a felesége a szexuális életükről beszéltek

Tévé2023.11.15, 11:11

Gáspár Győző és a felesége, Bea egy friss interjúban a kapcsolatukról beszéltek, a szexuális életük is szóba került.

33 év után válik a népszerű színésznő: "Ami sok, az sok"

Life.hu2023.11.14, 12:10

A népszerű színésznő és műsorvezető, Linda Robson megerősítette, hogy 33 év után válnak férjével. 

Brad Pitt bemutatta új barátnőjét

Tévé2023.11.14, 13:42

Brad Pitt már egy éve együtt van Ines de Ramonnal, ez az első komoly kapcsolata a válása óta.

Rendszeresen megerőszakolta nevelt lányát a pedofil férfi, amikor a gyerek láthatáson volt nála

Itthon2023.11.14, 09:00

Fél éven keresztül zaklatta szexuálisan tízéves nevelt lányát egy pedofil férfi. Akkor erőszakolta meg a gyereket, amikor a vér szerinti fiával, kéthetente hétvégén nála voltak. Megvárta, amíg a fia elalszik, ezután támadt rá a kislányra.

Egy játszótéren, szex közben ölte meg volt barátnője új párját egy férfi

Nagyvilág2023.11.14, 08:43

Egy férfi nem tudta feldolgozni a szakítását, ezért megkereste volt párjának új barátját és brutálisan meggyilkolta egy játszótéren. A férfi tagadja azt, hogy szándékosan gyilkolt volna és elképesztő kifogással állt elő a bíróságon.

Király Linda óriási átalakuláson ment át a Dancing with the Stars alatt

Tévé2023.11.13, 17:13

Bár a Dancing with the Stars véget ért Király Linda és párja, Suti András számára, a kapcsolatuk nem ér véget.

Több ezer kilométert utazott egy nő, hogy találkozzon egy idegennel

Nagyvilág2023.11.12, 20:09

Utazgatással próbált vigasztalódni válása után a washingtoni Ansa Edim. Épp Skóciában járt, ahol találkozott egy David Michael nevű skót zenésszel. Miután egy éjszakát töltött vele, úgy érezte, soha többé nem tudja kiverni a fejéből ezt a férfit, annak ellenére, hogy egy ideje már azt érezte, hogy egy életre elment a kedve az ismerkedéstől.

Napi 20 szál ciginél is károsabb az, ha nincsenek barátaid

Life.hu2023.11.11, 13:14

Bár a romantikus kapcsolatok idealizálásának idejét éljük, és kutatásokkal alátmasztott tény, hogy a harmonikus, tartós, évtizedes házasságban élők egészségesebbek és tovább élnek, azért összességében, más kutatásokra alapozva az is elmondható, hogy a legtöbb terápia párkapcsolati működési zavarok, illetve rossz kapcsolati minták, élmények, tapasztalok, valamint a párkapcsolat tartós hiánya miatt történik. Bezzeg egy igazi megbízható, támogató barát, egy plátói kapcsolat nemcsak lelkileg, de fizikailag is egészségesen tart! Mutatjuk hogyan és miért? 

Szexuális életéről és sérüléseiről beszélt Király Linda

Tévé2023.11.12, 09:45

Több remek produkció után szombat este kiesett a Dancing with the Starsból, a TV2-nek vallott a magánéletéről.

Krausz Gábor sejtelmesen beszélt Mikes Annáról - videó

Tévé2023.11.10, 15:50

Az idei Dancing with the Stars egyik legkedveltebb párosa Mikes Anna és Krausz Gábor, akikről sokan találgatják, vajon több lehet-e köztük barátságnál. Az biztos, hogy nagy közöttük az összhang, hétről hétre bizonyítják, hogy kemény munkát fektetnek a produkciókba, ehhez elengedhetetlen, hogy jó viszonyban legyenek. Az utóbbi időben egyre többen gondolják, hogy több is lehet köztük, most Krausz Gábor elszólta magát ezzel kapcsolatban.

Válságban van Kollányi Zsuzsi új kapcsolata

Tévé2023.11.10, 12:59

Hullámvölgybe került Kollányi Zsuzsi és Bóza Roland kapcsolata, nagyon kevés idejük van egymásra.

Alekosz teljesen kiborult, a kamerák előtt szakítottak a barátnőjével

Tévé2023.11.10, 10:30

Az Ázsia Expressz legutóbbi adásában Alekosz teljesen kiborult, mivel szerinte a párja, Varsányi Réka, meggyalázta a kapcsolatukat.

Már az eljegyzésről beszél ifj. Schobert Norbert barátnője

Tévé2023.11.09, 12:35

Alig öt hónapja vannak együtt, de már az eljegyzésről beszél ifj. Schobert Norbert barátnője.

Így töltötte együtt az első közös estét Jákob Zoltán és új barátnője - videó

Tévé2023.11.09, 10:06

Mint írtuk, múlt hét vasárnap véget ért a Nagy Ő idei évada, ahol Jákob Zoltán kegyeiért küzdöttek a nők. A milliárdos végül Bettit választotta, akivel a a műsor végéig titokban tartották a kapcsolatukat, ezért nem is találkoztak, hogy ne bukjanak le. Az elmúlt napokban azonban sok időt töltöttek együtt, első randevújukról a nő egy videót is közzétett a közösségi oldalán.

Játékbabát faragtál a szerelmes férfiból...

She2023.11.08, 13:40

Készültünk rá, hogy befejezzük a kapcsolatunkat, de mindig jött egy utolsó együttlét, amikor újra egymás karjaiban voltunk. Nem tudtad kimondani, hogy vége. Én sem tudtam felállni és otthagyni téged.

Valami megint nem stimmel Opitz Barbi körül, újra szakított Serleg Alberttel

Tévé2023.11.08, 11:57

Egyre többen aggódnak Opitz Barbiért, akik figyelemmel követik a sorsa alakulását, mert úgy látják: fennáll a veszélye, hogy bántalmazó kapcsolatából nem tud szabadulni, és botrányai egyfajta segélykiáltások a nyilvánosságnak. Az énekesnő az Instagramon közzétett üzenete szerint megint szakított Serleg Alberttel, de a nyilvános posztja azóta eltűnt.

Kiszel Tünde lánya 18 éves kora óta csak kétszer látta az apját

Tévé2023.11.08, 11:01

Hunyadi Donatella elárulta, milyen a kapcsolata az édesapjával.

Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia együttműködésének valaha volt legjobb fejezetére készülünk

Itthon2023.11.07, 15:27

Magyarország és Szlovákia készen áll arra, hogy a két ország közötti együttműködés valaha volt legjobb fejezetét írja meg az elkövetkező években - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pozsonyban, miután Rober Fico szlovák kormányfővel tárgyalt.

Kutyanevelés új alapokra helyezve

Life.hu2023.11.07, 14:11

A tudatos kutyatartók egyre nagyobb arányban használnak pozitív megerősítésen és motiváción alapuló tanítási módszert.

Élő adásban csókolta meg szerelmét Tóth Gabi - videó

Tévé2023.11.06, 07:34

A Sztárban sztár leszek! színpadán táncolt először együtt - legalábbis tévéképernyőn - Tóth Gabi és Papp Máté Bence.

A párom az ellentétem, mégis jól kiegészítjük egymást

She2023.11.04, 07:09

Az introvertált embereknek energiára van szükségük a szociális kapcsolatokhoz, szemben az extrovertált emberekkel, akik ezekből a kapcsolatokból nyerik az energiát. Röviden így is definiálhatnánk e két személyiséttípust. De, vajon az ellentétek valóban vonzzák egymást?

Napi horoszkóp 2023. november 4.: A Bak fontos változások előtt áll, a Szűz nagy lépést tesz a céljai felé

Life.hu2023.11.03, 14:06

Szombaton lesz néhány feszültség, mégis érdemes megőrizni a pozitív gondolkozást: ma van ugyanis az év utolsó tízmilliószoros napja. Napi horoszkóp következik.

Magányos vagyok, mert a tökéletes férfit kerestem!

She2023.10.30, 12:10

Mindannyian mások vagyunk, mások a prioritásaink, és máshogy éljük meg az érzéseinket, kapcsolatainkat. Én személy szerint már nem hiszek az Igazi létezésében, és nem gondolom, hogy csak egyetlen férfi tehet boldoggá egy életen át.

Kirúgta Alekoszt az Ázsia Expresszben látott barátnője

Tévé2023.10.30, 21:00

Én ezt tovább nem tűröm - mondta Varsányi Réka.

A fizika és evolúció különös kapcsolata

Tudomány2023.10.27, 11:58

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársának részvételével egy nemzetközi kutatócsoport új elméleti keretet fejlesztett ki annak megértéséhez, hogyan jelenik meg a természetben az evolúció és a komplexitás. Ez az „összeállítás-elméletről" (Assembly Theory) szóló új munka a rangos Nature szakfolyóiratban jelent meg október 4-én.

Napi horoszkóp 2023. október 27.: az Ikrek fontos dologra készül, a Bak segít valakinek

Life.hu2023.10.26, 14:11

Ráknak fontos felismerései lesznek egy kapcsolatában, a Mérleg csúcsformában van.

Elrabolta és brutálisan megverte volt élettársát egy miskolci férfi

Itthon2023.10.25, 11:13

A férfi nem tudta elfogadni, hogy élettársa szakított vele és elköltözött, majd elutasította a békülést is. Emiatt a férfi elment hozzá, és bosszúból elrabolta. Megverte, majd berángatta a kocsijába. A nőnek azonban sikerült kiugrania a mozgó autóból, de a férfi még ezek után is brutálisan megverte.