Kanárimadár

címke rss

A Kanárik legyőzték a Farkasokat

Sport2002.04.29, 10:04

Az európai bajnokságok közül talán az angol a "legdemokratikusabb" a feljutást illetően, hiszen Angliában a másodosztály hatodik helyezettje is feljuthat a legjobbak közé az osztályozók során. Idén a Norwich City került ilyen pozícióból a rájátszásba, és az elődöntő első meccsén némi meglepetésre le is győzte az esélyesebbnek tartott Wolverhamptont. A másik találkozón a Millwall idegenben ért el egy értékes döntetlent a Birmingham City ellen.

Kapaszkodnak a Kanárik

Sport2001.12.23, 16:16

A francia bajnokság 19. fordulójának programját az időjárás meglehetősen hézagossá tette, hiszen négy mérkőzést is el kellett halasztani, de másik négy meccset azért le tudtak játszani, és ennek minden bizonnyal Nantes-ban örültek a legjobban. A Kanárik ugyanis nagy nehezen begyűjtötték a három pontot a Troyes ellen, és ezzel végre elléptek az utolsó helyről. A PSG idegenben nyert a Sochaux ellen, ismét bebizonyítva, hogy Anelka nélkül sokkal jobban megy a csapatnak, mint Anelkával.

Kikapott és még mindig utolsó a francia bajnokcsapat

Sport2001.11.18, 17:14

A francia pontvadászatban a hét végén már a tizennegyedik fordulót rendezték meg, ám a bajnokság címvédője, a Nantes továbbra is az utolsó helyen szerénykedik. A Kanárik ezúttal a Rennes otthonában szenvedtek vereséget, és így nem tudtak feljebb lépni. A tabella másik végén a Lens áll, ráadásul már tekintélyesnek mondható, négygólos előnnyel, miután nyerni tudott a Sedan ellen, míg a közvetlenül mögötte álló Lille kikapott az Auxerre-től.

Nyert a Nantes, de még mindig utolsó

Sport2001.11.04, 18:12

A Nantes-nak csak félig sikerült teljesítenie a hét végi fordulóra előírt tervet, hiszen bár a Kanárik megnyerték mérkőzésüket az AS Monaco ellen, ennek ellenére nem tudták elhagyni az utolsó helyet, hiszen az előttük álló CS Sedan is begyűjtötte a három pontot. Ugyancsak nyerni tudott a táblázat alsó felében található Olympique Marseille is, amely ebben az idényben harmadszor tudott egynél több találatot szerezni egy meccsen.

Bierhoff ismét beköszönt

Sport2001.10.28, 16:52

A vendégcsapatok közül csak kettő tudott pontot szerezni a francia bajnokság 12. fordulójában, ám mindkét együttes a maximális pontszámot vitte magával. A listavezető RC Lens a Rennes otthonában győzött, míg a sereghajtó FC Nantes végre megszerezte első győzelmét a Sochaux ellen. Igaz, a Kanárik ezzel még mindig nem tudtak elmozdulni az utolsó helyről, de legalább közelebb kerültek az előttük állókhoz.

Nyerniük kell a Kanáriknak

Sport2001.10.13, 13:10

A francia bajnokság tizedik fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját vasárnap rendezik, hiszen Paris Saint-Germain csak ekkor fogadja az Olympique Lyont, ám azért szombatra is marad érdekes mérkőzés. A címvédő, ám ebben a szezonban nyeretlen és sereghajtó Nantes például a Lille otthonába látogat, így papíron nem sok esélye van arra, hogy megszakítsa negatív sorozatát.

Újabb nantes-i betli

Sport2001.09.30, 13:29

Az FC Nantes szurkolói egyre inkább kezdik elveszíteni a türelmüket, hiszen Bajnokok Ligája-szereplés ide vagy oda, mégiscsak tarthatatlan, hogy a Kanárik kilenc forduló után győzelem nélkül álljanak az utolsó helyen. Márpedig éppen ez a helyzet, a bajnokcsapat ezúttal sem tudott nyerni, és ismét képtelen volt a gólszerzésre. A tabella másik felére eközben a Lyon ugrott, köszönhetően annak, hogy a Lens és az Auxerre döntetlen játszott egymással, ám a Lille a vasárnapi mérkőzésen egy győzelemmel átveheti a vezetést.

Nantes-ban az első győzelemre várnak

Sport2001.09.29, 12:43

A francia bajnokságban nyolc fordulót követően már csak egyetlen nyeretlen gárda található, ám ez éppen az előző szezon aranyérmese, az FC Nantes. A kilencedik játéknapon a Kanárik hazai pályán játszanak az FC Metz ellen, és a szurkolók abban bíznak, hogy kedvenceik végre megszerzik a hőn áhított első győzelmet.

Folytatódik a Kanárik mélyrepülése

Sport2001.09.22, 22:50

A francia bajnokság nyolcadik fordulójában az Olympique Marseille megszerezte első győzelmét a mezőny immáron egyetlen nyeretlen csapata, a címvédő FC Nantes ellen. A Kanárik ezzel a vereséggel nem tudtak elmozdulni a Division I utolsó helyéről. 

Továbbra is élen az Auxerre

Sport2001.09.16, 13:43

Az első négy helyen álló gárda egyaránt nyerni tudott a francia bajnokság hetedik fordulójában, így az élcsoportban nem történt változás. A hátsó régiókban szereplő csapatok közül csak a Nantes és a Metz lépett pályára, és a Kanárik helyzete tovább romlott, mivel ők kikaptak, a Metz viszont idegenben is be tudta gyűjteni a három pontot.

Megint botlott a Nantes

Sport2001.08.04, 22:43

A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság második fordulójában második vereségét szenvedte el a címvédő Nantes - a Kanárik otthonukban kaptak újabb leckét a hibátlan éllovas Lens csapatától. Az újonc Sochaux még szintén pontveszteség nélkül vitézkedik, miután nagy csatában felülmúlta a Rennes együttesét. Nem bírt egymással az Auxerre és a PSG.

Előző
  • 1
Következő