Kanárimadár

címke rss

Romániába költözött a magyar futsal krémje

2007-ben jelentős változáson ment keresztül a magyar futsalsport: a bajnoki címvédő és Magyar Kupa-győztes Gödöllő meggyengült, a Fradi megjelent, két Győr nevezett, a Kanárik és a Rubeola egyesült, a román Székelyudvarhely - a kapitánnyal együtt - leigazolta majdnem az egész magyar válogatottat, a hétfői versenynapokon kívül pedig ezentúl pénteken is rendeznek meccseket az NB I-ben. Az európai kupaporondon is megkezdődnek a küzdelmek, az UEFA-futsalkupában szombattól Vácon meccsel a magyar aranyérmes Gödöllő.

A Bikák harmadszor is felöklelték a Kanárikat

Sport2007.06.01, 16:34

Idén is mindent vitt a Megatherm-GFK NB I-es futsalcsapata: a gödöllői 4+1-esek a finálé harmadik meccsén is legyőzték a Kanárikat, és ezzel megvédték címüket a bajnokságban. A döntő harmadik meccsén négy gólt szerző Madarász János vezérelte Bikák idén - még Kis János vezetőedzővel - a Magyar Kupát már korábban elhódították, így megismételték tavalyi teljesítményüket, amikor szintén dupláztak.

A Gödöllő egy lépésre a futsalaranytól

Sport2007.05.29, 15:55

A Megatherm-GFK futsalcsapata hétfőn este Budakalászon 3-2-re legyőzte a Kanárik csapatát, s ezzel már csak egy győzelem választja el az NB I-es címvédéstől, hiszen a három győzelemig tartó párharcban immáron 2-0-ra vezet.

Előny a Gödöllőnél a futsaldöntőben

Archívum2007.05.22, 15:54

Hosszabbítás után dőlt el a futsal NB I döntőjének első felvonása, amelyen a Megatherm GFK és a Kanárik csapata mérkőzött meg. A 3-3-ra végződő rendes játékidő után a túlóra a Gödöllőnek sikerült jobban, a címvédő a 6-3-as győzelemmel került előnybe a három nyert mérkőzésig tartó párharcban.

A Gödöllő megvédte címét a futsal MK-ban

Sport2007.01.08, 01:02

A Gödöllő magabiztosan nyerte meg a futsal Magyar Kupát, miután a vasárnapi szentesi fináléban hat góllal legyőzte a Kanárik csapatát.

Megrázták magukat a Kanárik Toulouse-ban

Archívum2006.12.24, 09:47

A kiesés elől menekülő Nantes négy góllal nyert Toulouse-ban a francia labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában. Idegenben győzött a Lens is, ezzel megőrizte második helyét a tabellán.

Reaktiválhatják Barthezt a Kanárik

Archívum2006.12.12, 09:31

A francia élvonal egyik nagy meglepetése ebben a szezonban az FC Nantes gyenge szereplése: a Kanárik 17 forduló után az utolsó előtti helyen állnak. Jellemző, hogy ennyi idő alatt már három különböző portás is védte a gárda kapuját, és könnyen lehet, hogy januárban jön a negyedik, hiszen a klub a hírek szerint szeretné visszacsábítani a pályára az októberben visszavonult Fabien Barthezt.

Jól rajtolt a futsalbajnok

Sport2006.09.05, 16:10

A futsal NB I címvédője, a Gödöllő a Kanárik ellen kezdte a 2006/2007-es szezont, és 5-3-as győzelmet aratott. Az előző idény ezüstérmese, a Colorspectrum Aramis ugyanakkor vereséget szenvedett, az Első Beton Szeged 9-5-re győzött a zöld-fehérek ellen.

A Gödöllő nyerte az alapszakaszt a futsal NB I-ben

Sport2006.04.21, 15:59

A Gödöllő nyerte az alapszakszaszt a futsal NB I-ben, miután a 21. fordulóban a Szentes kikapott a Szegedtől, és így már nem érheti be pontszámban a V-Dupont ellen diadalmaskodó listavezetőt. Az Aramis fontos pontokat szerzett a Miskolc vendégeként, a Csömör hozta a kötelezőt a Fortuna-Sirokkó ellen, a Cső-Montage hat forduló óta szárnyal, a berettyóiak pedig újabb nagyvadat ejtettek el, amivel biztossá vált, hogy a Kanárik nem jutnak a rájátszásba.

Élen a Gödöllő, formában a Cső-Montage

Sport2006.04.04, 18:33

A Szentes 5-2-re kikapott az utóbbi hetekben bombaformában játszó Cső-Montage otthonában, így a Siklós ellen 14 góllal diadalmaskodó Gödöllő átvette a vezetést a futsal NB I-ben. A Kanárik csapata lépéshátrányba került a negyedik rájátszást érő helyért zajló csatában, miután hazai pályán meglepetésre 10-7-re kikapott a Szegedtől. A harmadik Aramis és az ötödik Rubeola viszont nem hibázott, előbbi a Dupontot verte három góllal, utóbbi pedig a Berettyóújfalu ellen győzött 7-1-re.

Csábító futsalrájátszás

Sport2006.03.28, 16:11

A futsal NB I 18. fordulójában nagy meglepetésre a Berettyóújfalu otthonában 4-3-ra kikapott az Aramis, így a címvédő akár még le is maradhat a rájátszásról, hiszen a negyedik Cső-Montage és az ötödik Rubeola remek formában van. Előbbi a miskolci Berek-Roládnak lőtt tucatnyi gólt, míg utóbbi Siklóson diadalmaskodott 9-2-re. A Szentes élen maradt, miután nagy csatában 3-2-re legyűrte a Kanárik csapatát, a második Gödöllő pedig Szegeden nyert - némiképp nehezen - két góllal. Az utolsó négy fordulóban hallatlanul izgalmas hajrára van kilátás.

A Gödöllő sem tudta megállítani a Szentest

Sport2006.03.21, 18:33

A futsal NB I hétfői rangadóján a második helyezett Gödöllő az éllovas Szentest fogadta, és meglepetésre a válogatottakkal teletűzdelt vendéglátók nem tudtak nyerni (4-4), így a Csongrád megyei együttes továbbra is vezeti a bajnokságot. A Cső-Montage még közelebb került a rájátszást érő negyedik helyen tanyázó Kanárik csapatához, hiszen a két társulat budakalászi találkozóján 3-2-re diadalmaskodott.

Egyedül vezet a Gödöllő, gödörben az Aramis

Sport2006.03.08, 15:46

A futsal NB I-ben idén még nem sikerült nyernie a Colorspectrum Aramisnak, így nem meglepő, hogy a címvédő már csak negyedik. A budafokiak a 15. fordulóban a második Szentessel ikszeltek. A Gödöllő már egyedül vezeti a bajnokságot, miután 6-4-re legyőzte a Kanárik csapatát, amely szintén a rájátszást érő harmadik a tabellán. A Cső-Montage elbukott Csömörön, így könnyen előfordulhat, hogy Jávor Istvánék nem kerülnek négy közé.

Szökésben a Gödöllő és a Szentes

Sport2006.03.01, 14:28

Kettőről három pontra növelte előnyét a futsal NB I élén a Gödöllő és a Szentes, mivel mindkét együttes nyert, míg a forduló előtt még harmadik helyezett, címvédő Aramis "csak" döntetlent ért el az utóbbi évek sikercsapata, az idén már jóval gyengébb Cső-Montage otthonában. A friss kupagyőztes gödöllői Bikák ugyanakkor 10-1-re verték a Miskolcot, míg a Legrand-Szentes nagy csatában nyert 5-4-re a sereghajtó Fortuna-Sirokkó ellen. A Kanárik csapata viszont nem fukarkodott a gólokkal a Rubeola ellen, és a 8-1-es sikerrel fel is lépett a dobogóra.

Már a Gödöllő vezeti a futsalbajnokságot

Archívum2006.02.21, 17:19

A télen alaposan megerősödött Gödöllő átvette a vezetést a futsal NB I-ben, miután a Bikák 6-3-ra nyertek Csömörön a Rubeola vendégeként, míg a címvédő - és a 13. forduló előtt még éllovas - Aramis hazai pályán csak 4-4-et ért el a Kanárik ellen. A budafokiakat megelőzte a Szentes is, amely a V-Dupont FC otthonában nyert szintén 6-3-ra.

A Bikák nyerték a gödöllői futsalrangadót

Sport2006.02.15, 10:55

A futsal NB I 11. fordulójában nagy rangadót rendeztek Gödöllőn, ahol a helyi csapat a listavezető Aramist látta vendégül, és 5-3-as győzelmet aratott, ezzel beérte pontszámban az eddigi éllovast. A Szentes sem hibázott a Berettyóújfalu ellen, így szintén 28 ponttal áll a tabellán, de a negyedik helyezett Rubeola ott liheg a nyakán, ugyanis a csömöriek elhozták a pontokat Miskolcról. A forduló leggólgazdagabb találkozóján a Kanárik 18 találattal terhelték meg a Fortuna-Sirokkó hálóját, Kovacsics és a góllövőlistát vezető Simon együtt hozta össze a góltermés felét. A sereghajtó Siklós mindössze egy cserével utazott el a Szeged ellenii ...

Aramis-diadal a csömöri futsalrangadón

Sport2005.12.13, 18:21

Megtartotta előnyét a futsal NB I-ben a címvédő Aramis, amely a forduló rangadóján óriási csatában győzte le a vendéglátó Rubeola FC Csömört. Mindez azt jelenti, hogy immáron második - a Rubeolát megelőző - Gödöllő: a "sztárújonc" nagyon elpüfölte a Fortuna-Sirokkót, elsősorban az öt gólt szerző Madarásznak köszönhetően. Szintén mesterötöst ért el a szegedi Csúri, nagyban hozzájárulván ezzel az Első Beton 12-6-os miskolci sikeréhez. Még jobban ment a góllövőlista-vezető Simonnak: a harmadik helyre feljött Kanárik játékosa hatszor volt eredményes a Dupont ellen. (Ezen a héten a csömöri rangadó összefoglalóját tekinthetik meg!)

Futsal NB I: öt vendégsiker és Aramis-gólparádé

Sport2005.12.13, 18:15

Öt helyszínen is a vendégcsapat diadalmaskodott a futsal NB I 10. fordulójában, mégsem lehet azt mondani, hogy borult a papírforma: a Gödöllő a V-Dupont otthonában, a Kanárik csapata Berettyóújfalun, a Szentes Szegeden, a Cső-Montage BFC Siklóson, a Rubeola pedig a Fortuna-Sirokkó vendégeként nyert. Hazai pályán egyedül az Aramis győzött, mégpedig hatalmas gólparádét rendezvén, a címvédő ugyanis 14-4-re verte a Berek-Rolád Miskolc együttesét. (Ezúttal a V-Dupont - Gödöllő meccs összefoglalóját tekinthetik meg.)

Szökik az Aramis, visszaestek a Kanárik

Sport2005.11.23, 19:47

A gyengébb idénykezdet után magára talált az Aramis, s már három ponttal vezet a futsal NB I-ben: a budafokiak a hétfői játéknapon Budakalászon 3-1-re nyertek a V-Dupont FC ellen. A címvédő mögött óriási a tömörülés, négy csapatnak is 16 pontja van. A Kanárik csapata 1-3-as félidő után 6-5-re kikapott Szegeden, így a másodikról visszaesett a hatodik helyre. A képzeletbeli dobogó második fokára így az a Rubeola állhatott fel, amely öt góllal nyert Berettyóújfalun, a harmadik Gödöllő pedig Siklósról hozta el a három pontot.

Előnyben az Aramis a futsal Magyar Kupában

Sport2005.11.18, 15:55

Rangadóra került sor a futsal Magyar Kupa második fordulójában, a bajnokságban első helyén álló Aramis és a második helyezett Kanárik csapott össze. Az első mérkőzésen idegenben tudott nyerni az Aramis, amely háromgólos előnnyel várhatja a visszavágót.

Hét bajnokság már elindult Európában

Archívum2005.08.08, 07:19

A francia bajnokságban két forduló után még négy százszázalékos csapat van, amelyek közül jobb gólarányának köszönhetően az FC Nantes vezet - amely az előző idényben kis híján kiesett. Európa hét országában is elindult a pontvadászat, az osztrákoknál pedig az ötödik játéknapon bécsi rangadót rendeztek, amelyen az Austria Wien nyert, négy év után először legyőzve ősi riválisát.

Futballkupa-döntők hétvégéje Európában

Sport2005.05.30, 08:56

Sorra érnek véget a bajnokságok Európában: míg Franciaországban elsősorban a kiesés elkerülése volt a tét az utolsó fordulóban (végül a Caen és a Bastia húzta a rövidebbet), addig a horvátoknál az aranyérem sorsa dőlt el a záró játéknapon, mégpedig a Hajduk Split javára. Jó néhány országban viszont kupadöntőre került sor a hét végén, összesen hét finálét játszottak, és a legnagyobb meglepetést az FC Bruges, illetve a Benfica veresége jelentette.

Ashton érkezésével szárnyra kaptak a Kanárik

Archívum2005.04.28, 07:36

A Norwich Citynél mindenki tisztában volt azzal a szezon kezdete előtt, hogy a gárda csak nagy bravúrral őrizheti meg élvonalbeli tagságát, a hátralévő három fordulóban azonban még összejöhet a bennmaradás a Kanáriknak. A csapat az egész idény során a tabella alján tanyázott, de annyit mindenképpen elmondhat magáról, hogy egyetlen pillanatig sem adta fel a küzdelmet, és ennek köszönhetően még mindig él a remény - a szurkolók pedig már ezzel is elégedettek.

Csatárt keresnek a Kanárik

Archívum2004.12.16, 08:07

Az FC Nantes hívei már a szezon előtt is kissé aggódva várták a pontvadászatot, elvégre a Kanárik a nyáron kisebbfajta kiárusítást tartottak, szinte valamennyi kulcsemberüket eladták, de a drukkerek akkor még bíztak abban, hogy az új szerzemények megfelelően pótolják a távozottakat. A gárda azonban csak szenved a Ligue 1-ben, és a Lille elleni vereség már sorozatban az ötödik pont nélküli mérkőzése volt, így az együttes a kiesőjelöltek közé csúszott vissza.

Visszarepülhetnek a másodosztályba a Kanárik

Archívum2004.10.19, 17:29

Azt már a szezon előtt sejteni lehetett, hogy az újonc kluboknak nem lesz könnyű dolguk a Premier League-ben, de az élvonalba frissen feljutott együttesek tagjai valószínűleg maguk sem gondolták volna, hogy ilyen gyengén rajtolnak majd. A West Bromwich Albion és a Crystal Palace legalább már megszerezte első győzelmét, ám a Norwich City kilenc forduló után nyeretlenül áll - igaz, hat döntetlenjének köszönhetően nem utolsóként, hanem a 17. helyen.

Nem váltak be az új fiúk Nantes-ban

Archívum2004.09.09, 09:37

A legutóbbi idény váratlanul jól sikerült az FC Nantes számára, hiszen azok után, hogy az elnökség a bajnokság előtt a fiatalítást tűzték ki fő célul az együttes elé, a Kanárik végül a hatodik helyet szerezték meg. A jelenlegi pontvadászatban azonban korántsem megy ilyen jól a gárdának, amihez persze jelentősen hozzájárul az, hogy a nyáron szinte a teljes védelem távozott, az új szerzemények pedig egyelőre nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

Ki megy ma? - Yepes, Maniche

Sport2004.04.15, 07:50

Az FC Nantes két elefántcsontparti focistára vetett szemet: a Kanárik a Genk középhátvédjét, Didier Zokorát, illetve a Beveren játékosát, Arthur Bokát nézte ki. A Valencia viszont a Nantes kolumbiai védőjével, Mauro Yepesszel erősítene.

Múltidézés Nantes-ban

Sport2003.08.06, 08:32

A francia klubok közül mindig is a Nantes rendelkezett az egyik legjobb utánpótlással, és a Kanárik játékoskerete ennek megfelelően általában hemzseg a saját nevelésű ifjoncoktól. Az idén nyáron azonban az egyesület a szokottnál is visszafogottabban tevékenykedett az átigazolási piacon, hiszen mindössze egy focistát igazolt, és az új tréner, Loic Amisse vezérletével szinte csak és kizárólag az utánpótlásra akarnak építeni.

Norwich-Birmingham rangadó a feljutásért

Sport2002.05.03, 10:07

Angliában két együttes (a Manchester City és a West Bromwich Albion) egyenesen ágon bebiztosította a feljutását a legjobbak közé, további négy pedig osztályozón vehetett részt. Ez utóbbi négy gárdából már csak kettőnek van esélye a felkerülésre, a rájátszás elődöntői után a Norwich City és a Birmingham City maradt versenyben. Különösen előbbi továbbjutása jelentett meglepetést, mivel a Kanárik a sokkal esélyesebbnek tartott Wolverhampton Wanderersszel mérkőztek.

A Kanárik legyőzték a Farkasokat

Sport2002.04.29, 10:04

Az európai bajnokságok közül talán az angol a "legdemokratikusabb" a feljutást illetően, hiszen Angliában a másodosztály hatodik helyezettje is feljuthat a legjobbak közé az osztályozók során. Idén a Norwich City került ilyen pozícióból a rájátszásba, és az elődöntő első meccsén némi meglepetésre le is győzte az esélyesebbnek tartott Wolverhamptont. A másik találkozón a Millwall idegenben ért el egy értékes döntetlent a Birmingham City ellen.

Kapaszkodnak a Kanárik

Sport2001.12.23, 16:16

A francia bajnokság 19. fordulójának programját az időjárás meglehetősen hézagossá tette, hiszen négy mérkőzést is el kellett halasztani, de másik négy meccset azért le tudtak játszani, és ennek minden bizonnyal Nantes-ban örültek a legjobban. A Kanárik ugyanis nagy nehezen begyűjtötték a három pontot a Troyes ellen, és ezzel végre elléptek az utolsó helyről. A PSG idegenben nyert a Sochaux ellen, ismét bebizonyítva, hogy Anelka nélkül sokkal jobban megy a csapatnak, mint Anelkával.

Kikapott és még mindig utolsó a francia bajnokcsapat

Sport2001.11.18, 17:14

A francia pontvadászatban a hét végén már a tizennegyedik fordulót rendezték meg, ám a bajnokság címvédője, a Nantes továbbra is az utolsó helyen szerénykedik. A Kanárik ezúttal a Rennes otthonában szenvedtek vereséget, és így nem tudtak feljebb lépni. A tabella másik végén a Lens áll, ráadásul már tekintélyesnek mondható, négygólos előnnyel, miután nyerni tudott a Sedan ellen, míg a közvetlenül mögötte álló Lille kikapott az Auxerre-től.

Nyert a Nantes, de még mindig utolsó

Sport2001.11.04, 18:12

A Nantes-nak csak félig sikerült teljesítenie a hét végi fordulóra előírt tervet, hiszen bár a Kanárik megnyerték mérkőzésüket az AS Monaco ellen, ennek ellenére nem tudták elhagyni az utolsó helyet, hiszen az előttük álló CS Sedan is begyűjtötte a három pontot. Ugyancsak nyerni tudott a táblázat alsó felében található Olympique Marseille is, amely ebben az idényben harmadszor tudott egynél több találatot szerezni egy meccsen.

Bierhoff ismét beköszönt

Sport2001.10.28, 16:52

A vendégcsapatok közül csak kettő tudott pontot szerezni a francia bajnokság 12. fordulójában, ám mindkét együttes a maximális pontszámot vitte magával. A listavezető RC Lens a Rennes otthonában győzött, míg a sereghajtó FC Nantes végre megszerezte első győzelmét a Sochaux ellen. Igaz, a Kanárik ezzel még mindig nem tudtak elmozdulni az utolsó helyről, de legalább közelebb kerültek az előttük állókhoz.

Nyerniük kell a Kanáriknak

Sport2001.10.13, 13:10

A francia bajnokság tizedik fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját vasárnap rendezik, hiszen Paris Saint-Germain csak ekkor fogadja az Olympique Lyont, ám azért szombatra is marad érdekes mérkőzés. A címvédő, ám ebben a szezonban nyeretlen és sereghajtó Nantes például a Lille otthonába látogat, így papíron nem sok esélye van arra, hogy megszakítsa negatív sorozatát.

Újabb nantes-i betli

Sport2001.09.30, 13:29

Az FC Nantes szurkolói egyre inkább kezdik elveszíteni a türelmüket, hiszen Bajnokok Ligája-szereplés ide vagy oda, mégiscsak tarthatatlan, hogy a Kanárik kilenc forduló után győzelem nélkül álljanak az utolsó helyen. Márpedig éppen ez a helyzet, a bajnokcsapat ezúttal sem tudott nyerni, és ismét képtelen volt a gólszerzésre. A tabella másik felére eközben a Lyon ugrott, köszönhetően annak, hogy a Lens és az Auxerre döntetlen játszott egymással, ám a Lille a vasárnapi mérkőzésen egy győzelemmel átveheti a vezetést.

Nantes-ban az első győzelemre várnak

Sport2001.09.29, 12:43

A francia bajnokságban nyolc fordulót követően már csak egyetlen nyeretlen gárda található, ám ez éppen az előző szezon aranyérmese, az FC Nantes. A kilencedik játéknapon a Kanárik hazai pályán játszanak az FC Metz ellen, és a szurkolók abban bíznak, hogy kedvenceik végre megszerzik a hőn áhított első győzelmet.

Folytatódik a Kanárik mélyrepülése

Sport2001.09.22, 22:50

A francia bajnokság nyolcadik fordulójában az Olympique Marseille megszerezte első győzelmét a mezőny immáron egyetlen nyeretlen csapata, a címvédő FC Nantes ellen. A Kanárik ezzel a vereséggel nem tudtak elmozdulni a Division I utolsó helyéről. 

Továbbra is élen az Auxerre

Sport2001.09.16, 13:43

Az első négy helyen álló gárda egyaránt nyerni tudott a francia bajnokság hetedik fordulójában, így az élcsoportban nem történt változás. A hátsó régiókban szereplő csapatok közül csak a Nantes és a Metz lépett pályára, és a Kanárik helyzete tovább romlott, mivel ők kikaptak, a Metz viszont idegenben is be tudta gyűjteni a három pontot.

Megint botlott a Nantes

Sport2001.08.04, 22:43

A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság második fordulójában második vereségét szenvedte el a címvédő Nantes - a Kanárik otthonukban kaptak újabb leckét a hibátlan éllovas Lens csapatától. Az újonc Sochaux még szintén pontveszteség nélkül vitézkedik, miután nagy csatában felülmúlta a Rennes együttesét. Nem bírt egymással az Auxerre és a PSG.

Előző
  • 1
Következő