kampány

címke rss

Donald Trump sokkal népszerűbb Bidennél

Nagyvilág2024.01.19, 08:51

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Donald Trump 11 ponttal megelőzi a jelenlegi elnököt, Joe Bident a bizonytalan szavazók körében. Bár még messze van a választás, az új adatok bizakodásra adhatnak okot a republikánusok legesélyesebb elnökjelöltjének, ugyanis korábban jóval szorosabb volt a kettejük közti verseny a bizonytalan szavazók körében – írta a Mandiner.

Ez a milliárdos örökös ötven embert keres ahhoz, hogy jó helyre kerüljön a pénze

Gazdaság2024.01.15, 16:37

A 31 éves Marlene Engelhorn 27 millió dollárt (kilencmilliárd forintot) akar elajándékozni az örökségéből. Felmenője, Friedrich Engelhorn alapította a Badeni anilin- és szódagyárat (BASF), a világ egyik legnagyobb vegyipari vállalatát. Az örökösnő most 50 idegent toboroz, hogy segítsenek neki a pénzt szétosztani Ausztriában méltó célokra. Engelhorn azt is szeretné, ha megadóztatnák az örökségét, mivel az örökösödési adó újrabevezetése mellett kampányol már évek óta. 

Egyre több minőségi pezsgőt isznak a magyarok

[origo] Gasztro2023.12.30, 14:12

Fokozatosan növekszik a pezsgő iránti érdeklődés az utóbbi időszakban Magyarországon, Ezt írja az Agrárminisztérium (AM) a közleményében.

Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke: Megvalósítottuk a céljainkat

Nagyvilág2023.12.18, 07:11

Legalább annyi szavazatot és mandátumot szereztünk, mint az előző választáson, ami azt jelenti, hogy megvalósítottuk választási céljainkat; ezért mondhatom, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség győzött - hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján, a Szerbiában aznap tartott választások eredményeit kommentálva.

14 óráig a jogosultak 32,38 százaléka adta le voksát a szerbiai választásokon

Nagyvilág2023.12.17, 17:18

Kora délutánig, 14 óráig a választásra jogosultak 32,38 százaléka adta le szavazatát az előrehozott parlamenti választáson Szerbiában, amelyet kormánypárti és ellenzéki politikusok is sorsdöntőnek neveztek.

Meztelen képeiből készült bizarr naptárával mindenkit sokkolt az F1-es pilóta

Gphírek2023.11.30, 16:35

Az Alfa Romeo F1-es csapatának versenyzője, Valtteri Bottas egy teljes naptárat kiadott a meztelen képeiből. A finn versenyző a különleges képsorozattal 150 ezer dollárt gyűjtött össze, amelyet jótékonysági célra ajánlott fel.

Hadat üzent a kormány a Black Friday-nek: azt akarják, hogy kevesebb ruhát vegyenek a fekete pénteken Franciaországban

Life.hu2023.11.26, 15:46

Arra ösztönzik az embereket Franciaországban, hogy ne vásároljanak új ruhákat Black Friday-kor. A kampány mögött a fenntarthatóságért felelős minisztérium áll.

Karácsony egyre szánalmasabb: összevissza beszél, majd elmenekül az Origo kérdései elől - videó

Itthon2023.11.25, 00:32

Először kellett megjelennie a nyilvánosság előtt Karácsony Gergelynek, mióta házkutatást tartottak bizalmasánál, Tordai Csabánál. Bár hosszasan készülhetett rá, mégis elszólta magát, bevallotta, hogy az ötszázmilliós "mikroadományból" még azután is költöttek, hogy már visszalépett a kampánytól. Ezután az ATV Egyenes Beszéd című műsorába ment, és úgy tűnik, itt már nem számított kérdésekre, mert az Origo riporterétől nagyon zavarba jött. Hol csak kínosan nevetgélt, hol sértegetni próbálta munkatársunkat, hol butaságnak nevezte, hogy Budapest pénzügyeiről kérdeztük (ahogy megírtuk, miközben mindenki fizet adót, Karácsony nem akar). Hoogy ...

Karácsony váratlan beismerése: még azután is költöttek a kampányára küldött pénzből, hogy már visszalépett - videó

Itthon2023.11.24, 19:21

Mióta házkutatásokat tartottak munkatársainál, először jelent meg nyilvánosan a főpolgármester, aki most is próbálta elkerülni a kérdéseket.

Parlament előtt a szuverenitásvédelmi törvény

Itthon2023.11.22, 07:05

A parlament elé került a szuverenitásvédelmi törvény - írja Facebook-oldalán Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője. Az új törvény becsukja a kiskaput a választási trükközés előtt, és következménye lesz annak, ha valaki külföldi pénzt használ fel a kampányban - írja Kocsis Máté.

Magyar borokat kínálnak a karácsonyi vásárok

[origo] Gasztro2023.11.18, 09:39

A Magyar Bormarketing Ügynökség hat héten át a fővárosi karácsonyi vásárokban is népszerűsíti a magyar borokat.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A megújuló tüzérséghez keresünk fiatalokat

Itthon2023.11.16, 21:08

A tüzérség megújításához keresünk fiatalokat az Embert a vasra! kampány következő állomásán - jelentette be a honvédelmi miniszter az új magyar tüzérség alappilléreként hadrendbe állított PZH 2000-es, 150 milliméteres önjáró lövegek csütörtöki éleslövészetén.

A családok életét is fenekestől felforgatta a digitális világ

Life.hu2023.11.10, 15:26

Digitális világ és rohamosan fejlődő technológia? Vajon hogyan működhet jól családunk ezen eszközök vonzásában? Feloldhatók a generációs különbségek? Hogyan kezdjünk beszélgetni a családtagokkal az online térben töltött időről? Mindezen kérdéseket járják körbe a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői a Momentán Társulat közreműködésével rendhagyó előadások keretein belül ötállomásos országos körútjukon.

Kiderült, mi Azahriah sikerének titka

Techbázis2023.11.08, 17:19

A MERLIN, vagyis a független zeneipari szereplők legnagyobb nemzetközi szervezetének elnökségi tagjának kérték fel Sebestyén-Gallasz Enikőt, a WMMd digitális zeneterjesztő ügyvezető-tulajdonosát. A Világgazdaságnak elmondta, hogy mi kell ahhoz, hogy az előadók csak a zenével foglalkozhassanak, mik a legnagyobb kéréseik, valamint elmondta gondolatait arról, hogy miért ilyen sikeres Azahriah.

Bugyiban, melltartóban fotózták Jennifer Lopezt

Tévé2023.10.18, 20:13

Jennifer Lopez 54 évesen is remek formában van, amit legújabban egy fehérneműs kampánnyal bizonyított, egy ismert márka kedvéért vetkőzött bugyira és melltartóra. Lapozható bejegyzése alig háromnegyed óra alatt kapott 130 ezer kedvelést, nézze meg ön is!

A lengyel baloldalhoz is gurulnak a dollárok a választások befolyásolására

Nagyvilág2023.10.13, 19:08

A már jól ismert szereplők: a balliberális, olykor Soroshoz is köthető NGO-k, Berlin és Brüsszel akar beavatkozni Lengyelország belügyeibe, miközben egy magyar ellenzéki hírportál neve is feltűnik...

A veszélyeztetett állatfajok védelméért kampányol az Emirates

[origo] utazás2023.10.12, 10:03

Megújultak az Emirates ingyenes úti csomagjai, amelyek a kényelem és a fenntarthatóság mellett már az állatvédelmet is képviselik. A United for Wildlife szervezettel együttműködve a légitársaság hosszú távú járatain, a Premium Turistaosztályon és Turistaosztályon utazók számára biztosított ingyenes neszesszereken mostantól a Föld nyolc legveszélyeztetettebb faja jelenik meg.

Megjelent az első táskakollekció a kreatíviparban dolgozóknak

Itthon2023.10.03, 14:02

Nélkülöző gyermekek mindennapjait varázsolja szebbé közvetetten egy magyar kreatív ügynökség által megálmodott táskakollekció. Susánszki Edina, a kezdeményezés mögött álló Plus Creative Agency marketingvezetője elmondta, az elsősorban a kreatíviparban dolgozókat megszólító Kreativitáskák a társadalmi felelősségvállalás jegyében készültek, hiszen minden vásárlással a Gyermekétkeztetési Alapítványt támogatják a vevők. A Kreativitáska pedig nem más, mint egy stílusos vászontáska olyan felirattal, ami „kicsit mindenkinek mond valamit".

Elindult a jegyfoglalás a 2023-as minifoci világbajnokságra

Sport2023.09.29, 13:38

Elindult az egyesült arab emírségekbeli Ras al Khaimah-ban október 26. és november 4. között megrendezésre kerülő minifutball-világbajnokság kampánya, illetve ezzel egy időben már lehetőség nyílik a jegyfoglalásra is.

Így fonták körbe a baloldalt az amerikai polip csápjai

Itthon2023.09.28, 08:41

Amit korábban csak sejteni lehetett, az mára teljes bizonyossággá vált: az Egyesült Államok hosszú évek óta nyíltan beavatkozik a magyar belpolitikai életbe. Az idehaza működő amerikai polipot bemutató cikksorozat első részében a 2022-es választási kampányban tapasztalt külföldi befolyásolási kísérlet eddig nem ismertetett részleteit mutatja be a Magyar Nemzet.

Átlátszó melltartóban tért vissza Victoria Beckham - fotó

Tévé2023.09.25, 20:43

A 49 éves Victoria Beckham sokszor inkább már fiatalabb modellekkel reklámozza saját szépségipari termékeit, új parfümjének kampányához azonban maga állt a kamera elé. Egy friss fotón ráadásul áttetsző melltartóban látható, nézze meg!

Karácsony Gergely egyre kínosabb hazugságokba menekül

Itthon2023.09.21, 00:24

Karácsony Gergely nagyon súlyos hazugságspirálba került – fogalmazott a Hír TV Híradójában Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője arról, hogy a NAV-nyomozás után már az OTP is feljelentést tett a főpolgármester 99 Mozgalmának ügyében. Hozzátette: Karácsony először azt állította, nincsen pénz a baloldal kampányában, majd kiderült, hogy volt, méghozzá több milliárd forint, az ő esetében is: kizárólag az előválasztás első fordulójára nagyjából félmilliárd forintnyi összeget fordított.

Tovább gurulnak a dollárok – Karácsony korábbi embere ismét akcióban

Itthon2023.09.07, 10:29

A 2022-es országgyűlési választást megelőzően a 3,2 milliárd forintnyi dollárt hazánkba gurító Action for Democracy újabb támogatásokról szóló közlése nyomán nyilvánvalóvá vált: naivitás lenne azt gondolni, hogy az önkormányzati és európai parlamenti választás kampányidőszakában ne finanszíroznák a magyarországi baloldalhoz köthető szervezeteket - írja elemzésében Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője, aki szerint Soros és az amerikai baloldal nem megy sehová, továbbra is ránk akarják kényszeríteni az akaratukat.

Már 7,5 tonnánál jár a használt mobiltelefonokat visszagyűjtő kampány eredménye

Gazdaság2023.09.06, 15:22

A több mint 5 éve futó "Passzold vissza, Tesó!" kampányban mára 1111 gyűjtőpont részvételével, több mint 7,5 tonnányi használaton kívüli mobiltelefon gyűlt össze - közölte a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért szerdán az MTI-vel.

Elizabeth Hurley a hatalmas melleivel harcol a mellrák ellen - videó

Film2023.08.30, 14:55

– Barbie-féle rózsaszínt hordok 28 éve az Estée Lauder Companies mellrák elleni kampányának globális nagyköveteként. Köszönöm kedves barátomnak, a mellrákot is túlélt Ann Carusónak, hogy mindig megtalálja nekem a legjobb rózsaszín ruhákat és hogy elkészítette ezt a remek videót – írta a modell-színésznő a videója mellé Instagramon. Egy nappal korábban Saint-Tropezből, a nyaralásáról jelentkezett be. 

Jól fizet Trump börtönfotója: milliók folytak be a kampányára

Nagyvilág2023.08.27, 15:52

Az elmúlt három hétben csaknem 20 millió, ebből múlt csütörtök óta 7,1 millió dollárnyi adomány érkezett Donald Trump volt elnök választási kampányának számlájára. A jelentős összeg a Trump elleni washingtoni vádemelés, illetve a georgiai ügy miatt készült rabosítási fotó közzétételét követően folyt be.

Százmilliókat költöttek a dollármédia és a baloldal üzeneteinek terjesztésére a külföldi négymilliárdos támogatásból - videó

Itthon2023.08.21, 08:24

A baloldal kampányát segítő anyagok eléréseinek a maximalizálására külön Facebook-oldal és portál működött a külföldről több milliárd forinttal finanszírozott dollármédia portfóliójában - írta a Magyar Nemzet. Az Erősítő elnevezésű Facebook-oldal a 2021. januári létrehozásától a tavaly áprilisi választás napjáig nagyjából 250 millió forintot költött olyan hirdetésekre, amelyekkel a dollárbaloldal üzeneteit népszerűsítették a közösségi médiában.

A bor trendi és innovatív arcát is bemutatja a "Buborékok Nyara" kampány

Gazdaság2023.08.18, 15:56

„Buborékok Nyara" néven indított kampányt a Magyar Bormarketing Ügynökség, a kezdeményezéshez eddig már közel 150 borászat csatlakozott. A kampányról, valamint a hazai borpiac helyzetéről is beszélt az Origónak Rókusfalvy Pál, nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos.

Több mint száz hazai borász csatlakozott a Magyar Bormarketing Ügynökség kampányához

Gazdaság2023.08.11, 15:58

Közel 150 hazai borász csatlakozott a Magyar Bormarketing Ügynökség által elindított, elsősorban az Y és Z-generációt megcélzó nyári kampányhoz. A kezdeményezés kiemelt célja, hogy lebontsa a fiatalokban élő előítéleteket a borral kapcsolatban, megmutassa annak friss és innovatív arcát, egyben felhívja a figyelmet a felelős borfogyasztásra is.

Újabb két baloldali szervezet bukott le, külföldről pénzelték az akcióikat

Itthon2023.08.10, 17:13

Kiderült, hogy a tavalyi, választási évben több mint ötvenmillió forint külföldi támogatást kapott a Humán Platform Egyesület, amely ugyanebben az időszakban közel húszmillió forint értékben rendelt szolgáltatásokat a DatAdattól. A baloldal kampányát segítő egyesület egy másik baloldali aktivista szervezettel, a Tanítanék Mozgalommal közös akciókra, egyebek mellett közösségi médiás hirdetésekre fordította a tízmilliókat.

Kiderült, melyek a legnépszerűbb munkáltatók a fiatalok körében

Gazdaság2023.08.07, 09:05

A Zyntern.com idei felmérése szerint a pályakezdők körében a Robert Bosch Kft. lett a legnépszerűbb munkáltató. A második helyezést a Magyar Telekom Nyrt. nyerte el, míg a harmadik helyen az OTP Bank Nyrt. végzett. A kutatási eredményekből az is kiderül, hogy a fiatalok közel fele tervez külföldön elhelyezkedni a következő öt évben belül, így nem meglepő, hogy a munkáltatói típusok közül a nemzetközi nagyvállalatokat preferálják a legtöbben. A Zynternship Awards a legnépszerűbb munkáltatókon kívül azt is bemutatja, hogy a céges programok és kampányok közül melyik nyerte el leginkább a Z generáció tetszését.

Élő adásban szólt rá Meghan Markle Harryre: először szerepeltek együtt a válásukról szóló pletykák óta

Life.hu2023.08.03, 10:59

Közös videóintejút adott a minap Meghan Marle és Harry herceg. A párról - a korábbi, házasságuk megromlásáról szóló pletykákkal ellentétben - sugárzott a harmónia.

Kiderült, ki kapott még a külföldi dollárokból

Itthon2023.08.02, 12:05

A Magyar Nemzet 2019 szeptemberében elsőként számolt be az EzaLényeg-csoport baloldali kampányban játszott szerepéről. Egy részletes kutatással bizonyították, hogy a lejáratóoldalak tulajdonosai a milliárdos, részleteiben máig homályos külföldi finanszírozásból egy sor további honlapot működtethettek. Bár az elhirdetett pénzek forrása ez esetben bizonytalan, de a hálózathoz több szálon kapcsolódik a Bajnai Gordon korábbi politikustársa, Juhász Péter által jegyzett Nerpédia nevű oldal is.

A magyarok nemet mondanak a politikai korrupcióra

Itthon2023.07.15, 11:40

A felnőtt magyarok döntő többsége (63 százaléka) nem tartja elfogadhatónak azt, ha hazai pártok és politikusok kampányait közvetlenül vagy közvetve külföldről finanszírozzák – derül ki az Alapjogokért Központ aktuális, országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.

Indul az idei meggyszezon, kezdetét veszi a kampány

Gazdaság2023.07.13, 11:48

Bár a tavaszi hideg időjárás egy kicsit késleltette a termések érését, a nyár ízei visszavonhatatlanul megérkeztek. Ezért is időzítette idénygyümölcs kampányának kezdetét az Agrármarketing Centrum a nyár legforróbb napjaira, hiszen a friss és egészséges meggy már nagy mennyiségben elérhető a boltokban és a piacokon. Az ízletes gyümölcs népszerűsítését a sukorói EFOTT Fesztiválon indította a Társaság az Agrárminisztérium, valamint a Magyar Termék Nonprofit Kft. részvételével

Georg Spöttle: Hát akkor szúrjuk méhen magunkat

8882023.07.11, 13:29

A németek önfeladása és önpusztítása új szintet lépett. Egy óriásplakáton egy fiatal nő látható, aki kezében tartja a méhét és egy sebészeti szikét szúr bele. „A vérvonalamnak velem vége lesz" állítja a plakát szövege.

Karácsony megint nem mondott igazat; itt a videó, ami lebuktatta!

Itthon2023.07.10, 20:42

A Mediaworks felvételeinek tanúsága szerint az ellenzéknek külföldről pénzt gyűjtő Korányi Dávid végig a háttérből figyelte Karácsony Gergely egyik kampányeseményét. A Korányihoz kötődő Action for Democracy honlapján egy ideig szerepelt Karácsony 99 Mozgalma a támogatottak között. Mindez érdekes kérdést vet fel.

Hadházy Ákos felelőtlensége állapítható meg a magyar emberek adatvédelme kapcsán

Itthon2023.07.10, 12:38

A Tűzfalcsoport legfrissebb írásában azt járja körbe, hogy a botránypolitikus Hadházy Ákos és egy különös és bonyolult cégháló hogyan gyűjthette a magyar emberek adatait. Mint kiderül az írásból, igen csak gondatlanul jártak el, továbbá kiberbűnözők is hozzáférhettek az adatokhoz.

Kitől kapott Karácsony Gergely 506 millió forintot? - videó

Itthon2023.07.05, 12:15

Karácsony Gergely már több mint egy hete összevissza beszél az általa létrehozott mozgalom több mint 500 millió forintos kampányfinanszírozási botrányáról. A Patrióta Youtube-csatornája egy friss videóban most összegyűjtötte a legfontosabb kérdéseket az elmúlt 33 év legsúlyosabb baloldali korrupciós ügyéről. 

A Fidesz fellép a külföldi befolyásszerzéssel szemben

Itthon2023.07.03, 15:10

Halász János, a Fidesz képviselője napirend előtti felszólalásában több kérdést tett fel Karácsony Gergely botrányával kapcsolatban. 

Karácsony pénzes embere Bajnai bizalmi embere volt a kétezres években

Itthon2023.06.30, 09:01

19 részletben, nagyrészt euróban és fontban fizetett be több mint félmilliárd forintot Karácsony Gergely kampányára párttársa, Perjés Gábor. De ki ez az ember, honnan jön és hogyan mertek rábízni ennyi pénzt? Perjés a posztszocializmus idején Bajnaiék Wallisának egyik cégvezetőjeként folytatta az autókereskedést, majd 2019-ben már sok tízmilliós összeget kezelt, természetesen Karácsony akkori kampányával kapcsolatban - írja a Magyar Nemzet.

Márki-Zay beismerte, hogy kormánybuktatásra kapták a tavalyi kampányban az amerikai dollárokat

Itthon2023.06.30, 09:14

Márki-Zay Péter, a frissen alakult Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke beismerte, hogy kormánybuktatásra kapták a tavalyi kampányban az amerikai dollárokat - írta a Hirado.hu a 48 perc - Házigazda: Lánczi Tamás című műsor csütörtök esti adását ismertetve.

Fehérneműre és félmeztelenre vetkőztek a világ legjobb női sztárfocistái - képek

Sport2023.06.29, 07:38

A női labdarúgó-világbajnokság előtt a világ legjobb focistanői közül öten is úgy döntöttek, megmutatják a testüket egy fehérneműreklámban.

Mutatjuk, hogyan tiltakoztak Karácsony hazudozásai ellen - kép

Itthon2023.06.28, 10:02

Sajátos performansszal tiltakoztak Karácsony Gergely 500 milliós adománya kapcsán a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. A főpolgármesternek megint nem sikerült választ adnia a százmilliók eredetére. 

Perjés Gábornak nincs akkora vagyona, hogy félmilliárdot adjon Karácsony kampányára

Itthon2023.06.28, 09:06

Mikroadományokkal magyarázta Karácsony Gergely, honnan került több mint félmilliárd forint az általa alapított 99 Mozgalomhoz. Ez az érvelés azonban elég nehezen hihető, ugyanis az összeg nagyrészt valutában, euróban és fontban érkezett, de más körülmények is azt támasztják alá, hogy mikroadományokról szó sincs. Tény, 19 tételben, 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között kizárólag Perjés Gábor, Karácsony Gergely párttársa fizetett be a mozgalom számlájára. A politikus vagyonnyilatkozata alapján egyértelműen kizárható, hogy Perjés a saját vagyonából állta volna a kampányt - írta a Magyar Nemzet. 

Akár kilencven százalékban külföldről finanszírozhatta a március 15-ei „kormányváltó nagygyűlését” a baloldal

Itthon2023.06.24, 09:42

Miután a Magyar Nemzet tegnap bemutatta, hogy a Márk-Zay Péter-féle mozgalom által a kampány során elköltött, jórészt külföldről érkezett pénzek valójában a baloldali pártok kampányára mentek, ma egy nagyobb tételt emelnek ki az Állami Számvevőszék részjelentéséből. 

A kolumbiai elnök szerint nem forogtak drogpénzek a tavalyi választási kampányban

Nagyvilág2023.06.05, 15:38

Elutasította és alaptalannak nevezte a tavalyi elnökválasztás finanszírozásának szabályosságával kapcsolatosan a napokban felbukkant vádakat Gustavo Petro kolumbiai elnök.

Elindult a Fidesz kampánya a háborúpárti baloldalról - videó

Itthon2023.05.27, 14:46

Figyelemfelhívó kampányt indított a Fidesz, hiszen minden magyar embernek joga van tudni, hogy milyen veszélyekkel jár a háborúpárti álláspont - jelentette be pénteken a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója.

Egy transznemű aktivistát kezdett reklámozni egy amerikai sörgyár, otthagyták a vásárlók

Nagyvilág2023.05.09, 09:22

Ötmilliárd dollárra (1728 milliárd forint) becsülik a kárt, amit a transznemű tiktokkert középpontba állító kampány okozott az Anheuser-Busch vállalatnak. Visszaestek az eladások és a cég részvényeinek árfolyama is ingadozik - írja a vg.hu

Továbbra is jönnek a guruló dollárok a magyar baloldalnak - sőt: még több, mint korábban

Itthon2023.04.15, 07:49

A választás óta eltelt egy év eseményeit összefoglalva az a kép rajzolódik ki, hogy még annál a négymilliárd forintnál is több dollár gurulhatott azóta a dollárbaloldalnak, a dollármédiának és a dollárcivileknek. Az Origo összeszedte, hogy pontosan mennyi pénz érkezett és kik kaptak belőle.

Külföldi pénzek állnak a dollárbaloldal kampányában szervezett buszoztatás mögött is

Itthon2023.04.06, 09:12

Ezt már követni is nehéz! Keresztbe-kasul bízták meg egymást buszoztatással az ellenzéki kampány szereplői.

Kiderült, hogy munkájuk melyik részét tartják a legnehezebbnek a női sofőrök

Gazdaság2023.03.28, 13:58

A március sok jeles napnak ad otthont, köztük a nőket ünneplő nemzetközi világnapnak. Azonban, ahogy több más vállalatnál, úgy a Boltnál is úgy gondolják, hogy a nők szerepének fontosságára máskor is érdemes felhívni a figyelmet. A cég az egész hónapot a nőknek szenteli. A vállalat dolgozói a márciusi kampány során olyan kérdésekre válaszolnak, hogy milyen női sofőrnek lenni, miért ezt a hivatást választották, milyen sztereotípiákkal kell szembenézniük, valamint mit tanácsolnának azoknak a fiataloknak, akik ezt a hivatást választanák. Munczig Marica és Gerecs Andrea az Origónak beszéltek arról, hogy milyen nehézségekkel, kihívásokkaal ...

A magyarok többsége ellenzi a külföldi kampánytámogatásokat

Itthon2023.03.17, 08:17

A megkérdezett magyarok jelentős része szerint szigorúbb jogszabályokra van szükség nemcsak a pártokra, de a választási kampányokban részt vevő minden szervezetre vonatkozóan – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából.

Féléves kampány indul a vízfogyasztás népszerűsítéséért

Gazdaság2023.02.28, 14:58

A megfelelő hidratáltság és az egészséges életmód támogatására az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) NETA Programirodája márciustól ismét meghirdeti vízfogyasztást népszerűsítő kampányát. Az Aqua Challenge keretében a résztvevők vállalják, hogy a kihívás hat hónapos időintervalluma alatt a lehető legtöbb napon át csak vízzel oltják szomjukat - írja közleményében az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) NETA Programirodája, melyet a kampányt ismertető sajtótájékoztató kapcsán adtak ki.

Kocsis Máté: A magyar választások befolyásolására több pénz érkezett külföldről a dollárbaloldalhoz, mint amennyit eddig tudtunk

Nagyvilág2023.01.20, 13:39

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közösség oldalán ismertette a legújabb fejleményeket a dollárbaloldal botrányos finanszírozásával kapcsolatban. Mint közölte, a vizsgálatok alapján még több pénz is érkezhetett a baloldalhoz, mint amennyit eddig tudtunk. A politikus kezdeményezte az új információkat tartalmazó dokumentumok titkosításának a feloldását. Ezzel a lépéssel az emberek teljes egészében betekintést nyerhetnek az exkluzív dokumentumokba.

Sokat tehetünk azért, hogy biztonságosabb internetet használjunk

Gazdaság2022.12.29, 09:21

Online kampányt indított az Erste Bank, hogy segítsen biztonságosabbá tenni az internetet. Az online csalások, az adathalászat elleni védekezés egyszerűbb, mint hinnénk: néhány alapvető szabály betartásával sokkal biztonságosabbá tehetjük a világhálót. Az Erste Bank sajtóköleményében öt pontban összefoglalta a szakértőinek tanácsait, hogy ezzel is segítse a pénzügyileg egészségesebb nethasználatot.

Jegybanki kampány indult a tudatos karácsonyért

Gazdaság2022.12.01, 13:45

Kommunikációs kampányt indít a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a karácsonyi és év végi felelős hitelfelvétel támogatására. A pénzügyi fogyasztóvédelmi tematikus honlaptartalmak, kisfilmek, szórólapok, tanácsadás és médiainterjúk célja, hogy körültekintően válasszunk hitelt, ne fölösleges adósságot tegyünk a fa alá. Az ünnepi időszak előtt ugyanis rendszeresen megnő a kis összegű fogyasztási hitelfelvételek száma itthon, és nem biztos, hogy minden ügyfél tudatosan dönt pénzügyei kapcsán - derül ki a Magyar Nemzeti Bank sajtóközleményéből. 

Két nyomozás is folyamatban van Macron kampányával kapcsolatban

Nagyvilág2022.11.26, 10:46

A francia Nemzeti Pénzügyi Ügyészség az amerikai McKinsey tanácsadó cég szerepét vizsgálja a 2017-es és 2022-es elnöki kampánnyal kapcsolatban, a francia elnöki hivatal reakciója szerint az igazságszolgáltatásnak teljes függetlenségben kell eljárnia.

Szemléletformáló program indul az ártalomcsökkentésért a Füstmentes Világnap alkalmából

Tudomány2022.11.16, 19:38

Az ártalomcsökkentés szemléletének népszerűsítését, a betegségek megelőzését és visszaszorítását célzó program országos egészségügyi szűréssel is kiegészül, és a tervek szerint az ártalomcsökkentésben és megelőzésben már tevékeny további szakmai szervezetek bevonásával valósulhat meg. A társadalmi célt szolgáló programsorozat a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Ártalomcsökkentő Egyesület, az Élhető Hazánkért Társadalmi Mozgalom és a füstmentes.hu együttműködésében indul.

Átlagdíjat számítottak az idei kgfb-kampány első heteire

Gazdaság2022.11.14, 09:29

A november 2-án megkezdődött év végi kgfb-kampány első harmadában az érintett ügyfelek a személygépkocsik kategóriájában 28.500 forintos átlagdíjon kötötték meg új, kötelező biztosításaikat. Ez az összeg közel 15 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor mért 24.800 forintos díjszintet – jelentette be saját adatbázisára hivatkozva a Netrisk.hu.

Ezért fontos az egészségtudatos gondolkodás a férfiaknál is

Gazdaság2022.11.09, 10:37

A BioTechUSA-cégcsoport "Légy tökös!" figyelemfelhívó és edukációs kampányának keretén belül 8 millió forint adománnyal támogatja a férfiegészséggel foglalkozó MentsManust Mozgalmat, akik a felajánlott összegből jövő évben 800 fő számára fognak ingyenes PSA szűrővizsgálatot biztosítani hazai nagyvárosokban. A világszerte ismert Movember megmozdulás, amely minden év novemberében a prosztatarák megelőzésére hívja fel a figyelmet, jól illeszkedik a cégcsoport küldetéséhez, hiszen társadalmi felelősségvállalási programjának égisze alatt azokat a lehetőségeket keresi, amikor nemcsak adhat, de párbeszédet is kezdeményezhet. A megelőzés, aa ...

Izgalmas reklámkampányban vesz részt a Valmar

Gazdaság2022.10.28, 09:56

A Stabilo, a Valmar és Lounge Group együttműködésében létrejött kreatív koncepció és alapötlet az, hogy a kampányidőszak erejéig személyesebbé és szórakoztatóbbá tegyék a tanszergyártó Stabilo point 88 tűfilcének színpalettáját.

A Nemzetbiztonsági Bizottság kérte a baloldal külföldi finanszírozásának vizsgálatát

Itthon2022.10.26, 19:06

A parlament Nemzetbiztonsági bizottsága a legutóbbi ülésén egyhangú szavazással rendelte el a baloldali pártok amerikai kampányfinanszírozásával kapcsolatos titkosszolgálati vizsgálatot - derül ki Kocsis Máté Fidesz frakcióvezető közleményéből.

Az MTÜ őszi kampányainak köszönhetően jelentősen nő az előfoglalások száma

Gazdaság2022.10.26, 13:59

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) nagyszabású őszi forgalomélénkítő kampányt indított szeptemberben, amelynek a fókuszában az épített örökség, a bor és gasztronómia, valamint a kulturális programok állnak. Az adatvezérelt kampány első négy hete után az előzetes várakozáshoz képest jelentősen nőtt a nemzetközi előfoglalások száma, különösen látványos az emelkedés az Egyesült Államokból, Spanyolországból és az Egyesült Királyságból.

Váratlan riasztás: már néhány falat is rákot okozhat ebből az ételből

Tudomány2022.10.12, 17:13

A koi pla Thaiföld legkedveltebb étele, milliók rajonganak érte. Olcsó, könnyen elkészíthető, nem kell hozzá más, csak nyers hal, citrom és pár fűszernövény. Állítólag nagyon finom. Egyetlen gond van csupán vele: rendkívül halálos.

Dollárbaloldal: feltérképezhető a pénzek mozgása

Itthon2022.10.08, 09:45

Hazaárulás, annak elhallgatása, tiltott kampányfinanszírozás – csak néhány vád, amelyek ha bizonyosságot nyernek, akkor azok alapján akár jogi felelősségre vonás is indulhat a baloldal képviselői ellen ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője szerint. Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója a Magyar Nemzetnek kifejtette, a nemzetbiztonsági szolgálatok a titkosszolgálati vizsgálat során nagyon pontosan fel tudják térképezni a pénzek mozgását.

Fontos kampány zajlik a munkáltatók és munkavállalók tudatosságának növeléséért

Gazdaság2022.09.12, 11:40

A munkáltatók és munkavállalók munkavédelmi és munkaügyi tudatosságának növelése érdekében kommunikációs kampány indult a Technológiai és Ipari Minisztérium Iparért és Munkaerőpiacért Felelős Államtitkárságon megvalósuló „Jogszerű foglalkoztatás fejlesztése" című kiemelt projekt keretében. A kampány központi eleme két videóklip, amelyek a Random Trip és Wolfie (Farkas Roland) együttműködésében készültek el. A Punnany Massif frontembere az Origónak beszélt arról is, hogy miért vállalta el a felkérést.

Az olasz jobboldal közel húszpontos előnyét jelzik az utolsó felmérések

Nagyvilág2022.09.09, 11:31

Továbbra is a Giorgia Meloni vezette jobboldali Olasz Testvérek (FdI) bizonyul a legnagyobb pártnak, az általa irányított koalíció pedig majdnem húsz százalékponttal megelőzi a baloldali szövetséget a szeptember 25-i választások előtt utoljára közölt felmérésekben, melyeket pénteken hoztak nyilvánosságra.

Hollik István: Kérdéseket vet fel a baloldal amerikai kampánytámogatása

Itthon2022.09.01, 13:21

Több kérdést is felvet az, hogy a baloldal több százmillió forintot kapott a kampányára egy olyan amerikai szervezettől, amely Soros Györgyhöz köthető - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki videónyilatkozatában.

A baloldal megpróbálta elcsalni a választást - kik akarták tisztára mosni a Gyurcsányéknak küldött pénzt?

Itthon2022.08.28, 10:12

Márki-Zay Péter a minap egy podcastban ismerte el, hogy amerikai pénzből is finanszírozták a baloldal kampányát a tavaszi országgyűlési választások előtt, amit ráadásul amerikai tanácsadók is irányítottak, hiába próbálták ezt tagadni végig a kampány során. Ráadásul a szervezet, ami Márki-Zay bevallása szerint egy alkalommal több száz millió forintot (összességében valószínűleg milliárdos nagyságrendű összeget) utalt a kampányra, ezer szálon kötődik a Soros-birodalomhoz. A pártok kampányát nem lehet külföldről finanszírozni, ezt próbálta kijátszani az amerikai alapítvány, ráadásul mivel névtelenné tették azokat, akik a pénzt adták, íígy ...

Márki-Zay Péter beismerte: Amerikából pénzelték és irányították a baloldal kampányát

Itthon2022.08.27, 12:49

Többszáz millió forintos amerikai kampánytámogatásokról (a szövegösszefüggés alapján összességében több milliárd forintról is szó lehet) beszélt Márki-Zay Péter egy interjúban, és arról, hogy amerikai kampánytanácsadók irányították a kampányban. A bukott baloldali miniszterelnök-jelölt elmondta, még júniusban is érkezett többszázmilliós utalás egy amerikai szervezeten keresztül, és a – hónapok óta készülő – kampányelszámolás alapján nagyjából százmillió forint marad a Mindenki Magyarországa Mozgalom számláján, ami szintén kizárólag „az amerikaiaktól" származik, magyar pénz egy fillér nincs benne.

Életre szóló ingyen szendvicset ígér egyetlen hatalmas tetoválásért egy gyorsétterem

Gazdaság2022.07.25, 15:56

Egész életében ingyen fogyaszthatja a Subway szendvicseit az a szerencsés és bevállalós személy, aki egy bizonyos teljes felsőtestet fedő tetoválást varrat magára a gyorsétterem promóciós eseményének keretében. Nyolc további személyre is értékes nyeremény vár kisebb tetoválás készíttetéséért - írja a Foxbusiness. 

Elindult a sertéshúsfogyasztást ösztönző kampány

Gazdaság2022.07.05, 15:31

Idén tizedik alkalommal indította el az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) a sertéshús fogyasztását ösztönző kampányát.

Ezt kéri a Magyar Posta a ház- illetve lakástulajdonosoktól

Gazdaság2022.06.23, 17:43

A Magyar Posta Zrt. – a tulajdonosi elvárásoknak megfelelően – felelős, elkötelezett, ügyfélbarát szolgáltató, a szolgáltatási színvonal és ellátásbiztonság fejlesztéséhez azonban további lépésekre van szükség. Jelentős problémát okoz ugyanis országszerte a címek hiányos vagy beazonosíthatatlan megjelölése. A házszámok, ajtók, csengők és levélszekrények hiánya, vagy nem megfelelő jelölése nem csak a sikeres kézbesítésnek szab gátat, hanem a mentősök munkáját is megnehezíti – akár életek is múlhatnak a hiányosságokon. A Magyar Posta – az Országos Mentőszolgálat támogatásával – figyelemfelhívó kampányt indított, amelynek célja a ház- ...

Hatalmas pénzeső a párbeszédes Dorosz Dávid kampányát segítő cégnél

Itthon2022.06.11, 09:19

A napokban válnak nyilvánossá az egyes gazdasági társaságok 2021-ről szóló pénzügyi beszámolói. Ezúttal a DS Média Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t mutatja be cikkében a Mediaworks Hírcentruma. A DS Média annak az újságnak a felelős kiadója, ami a párbeszédes Dorosz Dávid üzeneteit juttatta el közpénzből a dunaújvárosiak számára.

Fekete fehérneműben mutatta meg gazellatestét Iszak Eszti

Life.hu2022.04.28, 22:01

A csinos műsorvezető a testalkattól és kortól függetlenül gyönyörű női test változásaira hívta fel a figyelmet legújabb, Body Adapt névre keresztelt kampányában.

Orbán Viktor: Köszönöm, Dudar!

Itthon2022.04.13, 10:13

Orbán Viktor folytatta a 2022-es országgyűlési választásokon elért győzelem után indított sorozatát a Facebook- oldalán, ezúttal a dudariaknak mondott köszönetet.

Múlt héten fekete hét volt a vasutakon, biztonsági kampányt indít a MÁV

Itthon2022.04.11, 16:41

Figyelemfelkeltő vasútbiztonsági kampányt indít a MÁV a balestek visszaszorítása érdekében - jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hétfőn Budapesten, közölve, drasztikusan nőtt a vasúti átkelőkben történt balesetek száma.

Orbán Viktor: Köszönöm, Nagykanizsa!

Itthon2022.04.11, 10:24

Újabb bejegyzést tett közzé Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán, ezúttal Nagykanizsának mondott köszönetet a 2022-es országgyűlési választások után.

A Fidesz sikerét a jól felépített kampányának is köszönheti

Itthon2022.04.10, 10:36

A Fidesz nagyarányú választási győzelméhez az "ellenzék katasztrofális teljesítménye", valamint a kormánypárt nagyon jól felépített, az elért eredmények megvédéséről, Magyarország függetlenségének és szuverenitásának megőrzéséről szóló kampánya járult hozzá - mondta Lánczi Tamás politológus a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.

Orbán Viktor: Köszönöm, Siófok!

Itthon2022.04.08, 14:53

Bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán Orbán Viktor miniszterelnök, amelyben köszönetet mondott Siófoknak.

Orbán Viktor Dudaron: A baloldal tönkreteszi Magyarországot - videó

Itthon2022.03.31, 17:22

Orbán Viktor miniszterelnök Dudaron kampányolt, ahol a választás tétjéről beszélt, és erről osztott meg egy videót a közösségi oldalán. A kormányfő szerint, aki békét és biztonságot akar, az a Fideszre szavaz.

Orbán Viktor: Béke, biztonság, Fidesz - fotó

Itthon2022.03.31, 15:16

Orbán Viktor miniszterelnök a Veszprém megyei Dudaron folytatta kampánykörútját.

Évközi nyugdíjemeléseket ígér a Pénzügyminisztérium, ha szükséges

Gazdaság2022.03.30, 09:53

Évközi nyugdíjemeléseket ígért a Pénzügyminisztérium államtitkára arra az esetre, ha az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború miatt a tervezettnél nagyobb lesz az infláció Magyarországon, ahogy az egész világon történik.

Az egyházak támogatása erősíti a helyi közösségeket

Itthon2022.03.29, 18:36

Az egyházak támogatása minden szempontból erősíti a helyi közösségeket is - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Dunaszerdahelyen, ahol a helyi magyarság hitéletében fontos egyházi épületek megújulásáról tájékoztatott kedden.

Kocsis Máté: A fejlődéshez béke kell és biztonság

Itthon2022.03.29, 18:43

A fejlődéshez béke és biztonság kell, a békéhez és biztonsághoz jobboldali többség, a jobboldali többséghez Font Sándor - írta Facebook-oldalán Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője, aki Kiskőrösön kampányolt. 

Nacsa Lőrinc: Beismerés, ha a baloldal továbbra is hallgat a gyanús külföldi pénzekről

Itthon2022.03.29, 15:05

Beismerésnek tekinthető, ha a baloldal továbbra is hallgat a kampányába érkező gyanús külföldi pénzekről, jelentette ki a KDNP frakciószóvivője kedden. Nacsa Lőrinc az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában arra is felhívta a figyelmet, hogy továbbra sem tudni, milyen külföldi pénzek vándoroltak a baloldal kampányába.

Képeken Orbán Viktor győri látogatása

Itthon2022.03.29, 13:37

Ahogy az Origo is beszámolt róla, Orbán Viktor miniszterelnök március 28-án Győrben tett látogatást kampánykörútján.

Ezer iskola újult meg az országban

Itthon2022.03.28, 16:42

Mintegy ezer iskola újult meg az elmúlt években, az országnak nincs olyan régiója, szeglete, ahol ne korszerűsítettek volna oktatási intézményt - mondta a Klebelsberg Központ elnöke hétfőn Debrecenben.

Orbán Viktor: Aki a Fideszre szavaz, a békére szavaz. Aki a baloldalra szavaz, a háborúra szavaz - videó

Itthon2022.03.28, 16:36

Orbán Viktor miniszterelnök egy videót tett közzé a Facebook-oldalán, amelyen beszédet mond Győrött.

Orbán Viktor: Hajrá, Nagykanizsa!

Itthon2022.03.26, 19:39

Április 3-án csak a Fidesz! című albumba újabb képeket töltött fel a közösségi oldalára Orbán Viktor miniszterelnök.

Előző
Következő