kamerás mobil

címke rss
Kiválthat ma egy fényképezőgépet egy telefon?

Kiválthat ma egy fényképezőgépet egy telefon?

Remek kamerás mobilok készülnek ma már, de rendszeresen felmerül ebben a témában a kérdés, hogy vajon tartanak-e már a telefonok olyan szinten a képalkotás terén, hogy akár egy fényképezőgéppel is felvegyék a versenyt. Illetve, hogy ha valaki szeret fotózni, akkor megteheti-e azt, hogy egy mobilra hagyatkozik, megbízik egy ilyen eszközben, amely számos kétségtelen előnyt kínál. Mostani cikkünkbe e témát járjuk körbe, számba véve az esetleges előnyöket, hátrányokat egyaránt.

Gyönyörű fotókat egykamerás mobillal is lehet készíteni

Techbázis2019.01.03, 18:24

A 2018 év végén debütált, megfizethető árú LG G7 Fit okostelefon víz- és ütésálló, ebből fakadóan papíron alkalmas lehet arra, hogy kirándulásokra, zord körülmények közé is elvigye magával az ember. Ki is próbáltuk a telefont, amiről hamarosan a tesztet is közöljük, de először arra voltunk kíváncsiak, hogy 16 megapixeles fő kamerája milyen fotók elkészítésére képes az említett környezetben, úgy, hogy nincs nagyon lehetőség hosszú időn át vacakolni a manuális beállításokkal.

20 éves a világ első mobilos fotója

Kultúra2017.06.11, 14:07

1997. június 11-én Philippe Kahn egy észak-karolinai kórházban arra várt, hogy a felesége megszülje lányukat, Sophie-t. Mivel nem mehetett be a szülőszobába, az időt arra használta fel, hogy kitalálta, hogyan tudna a mobiltelefonja segítségével képet készíteni az újszülöttről, hogy azt egyből továbbíthassa is a barátainak. Mindezt persze egy olyan telefonnal, amellyel nem is lehetett fényképezni, és akkor, amikor az internet még bőven gyerekcipőben járt.

Űrfelvétel léggömbre kötött mobillal

Techbázis2009.09.15, 15:39

Közel harminc kilométer magasságból készített a Földről pazar fényképfelvételeket az MIT két diákja, akik egy léggömbre erősített mobiltelefont használtak projektjükhöz.

Jöhetnek a 12 megapixeles kamerás mobilok

Techbázis2008.11.14, 13:20

Elkészült a 12 megapixeles mobilkamerák első generációja: az eszközöket a Sony mutatta be, és körülbelül fél év múlva jöhetnek ki az első velük felszerelt készülékek.

Teszt: a legjobb kamerás mobilok

Techbázis2007.12.16, 13:17

A hordozható telefonokba egyre nagyobb és jobb minőségű szenzorokat pakolnak a gyártók: már nem ritkaság az öt megapixeles mobil, ezért sokakban felmerül, hogy a fényképezőt is leválthatja egyetlen készülék. A boltokban kapható legjobb kamerás készülékeket teszteltük.

Mobilból webkamerát ingyen

Techbázis2007.10.19, 15:51

Egy torkos kollégája rendszeresen dézsmálja a munkahelyi közös hűtőben tárolt bioszörpjét? A háza előtti kiskertből néhány nap alatt eltűnnek a frissen ültetett palántái? Egy ügyes, ingyenes alkalmazás segítségével percek alatt biztonsági webkamerává változtathatja a mobiltelefonját, és lebuktathatja a rejtélyes tolvajt.

Fotózzunk jobban a kamerás mobillal!

Techbázis2007.10.03, 18:05

Ma már szinte minden mobiltelefonban van beépített kamera, és bár ez az apró szerkezet nem váltja fel a hagyományos fényképezőgépet, aránylag jó, webes közlése alkalmas fotót azért ezzel is lehet készíteni. A technikai tanácsok mellett adunk pár új ötletet is a kamerás mobil hasznosítására.

Aktfotók mobillal

Techbázis2007.09.20, 10:04

A kamerás mobilok egyre komolyabb teljesítményre képesek, úgyhogy vigyázat: ezentúl a profi digitális fotógépek komoly riválisaiként kell velük számolni.

A kamerás mobilok megölik a háttérkép-bizniszt

Techbázis2007.09.14, 17:43

A kamerás mobiltelefonok terjedésének eredményeként manapság egyre kevésbé jó üzlet háttérképeket árusítani a készülékekhez - a felhasználók inkább saját fotóikat rakják be a menürendszer mögé.

A kamerás mobilok megölik a háttérkép-bizniszt

Archívum2007.04.19, 11:58

A kamerás mobiltelefonok terjedésének eredményeként manapság egyre kevésbé jó üzlet háttérképeket árusítani a készülékekhez - a felhasználók inkább saját fotóikat rakják be a menürendszer mögé.

Siketeknek segít a mobilos szoftver

Archívum2007.02.19, 09:14

Amerikai kutatók kamerás mobilra fejlesztenek olyan megoldást halláskárosultak számára, amely lehetővé teszi a jelbeszéd továbbítását olyan minőségben, amelyen a felek jól láthatják egymás mozdulatait.

Piacra dobták az első 10 megapixeles mobilt

Archívum2006.10.10, 14:34

A Samsung készüléke minden más kamerás mobilnál nagyobb felbontású fényképeket készít, teleszkópos optikája van, és tévézni is lehet vele.

Profi kamerás mobilok a Sony Ericssontól

Archívum2006.02.28, 13:31

A japán-svéd mobilgyártó kedden mutatta be hat új mobiltelefonját, amelyek fejlett fényképezési képességekkel rendelkeznek, így a Sony digitális kameráinak Cyber-shot márkanevét is viselhetik.

Nem váltja le a fényképezőt a kamerás mobil

Techbázis2005.08.30, 10:24

A korábbi feltételezésekkel ellentétben a kamerás mobiltelefonok nem kedvezőtlenül, hanem pozitívan befolyásolják a digitális fényképezőgépek eladásait. Egy amerikai tanulmány szerint sok felhasználó egy kamerás mobiltelefon birtokában vásárol magának komolyabb fotózásra is használható fényképezőgépet.

Alapfunkciós mobillal hódítana a Vodafone

Techbázis2005.05.23, 17:19

Az mp3-lejátszásra képes kamerás mobilok megjelenésével párhuzamosan a Vodafone két alapfunkciós készülékkel kívánja meghódítani a felhasználókat: a cég egyik új mobiljai csupán hívásra és sms-ezésre használható, ugyanakkor kezelésük rendkívül egyszerű.

Már szinte csak kamerás mobilt vásárolunk

Archívum2005.04.18, 09:34

Úgy tűnik, a tavalyi év egyik slágere a kamerával ellátott mobiltelefon volt. Egy felmérés szerint egy év alatt háromszorosára ugrott az állóképek felvételére alkalmas telefonok száma, és a trend idén is folytatódik.

Madárfotózás kamerás mobillal

Techbázis2005.04.08, 14:36

Egy finn madárfotós fényképezős mobiltelefont használ kedvenc élőlényei megörökítéséhez. A kézi készülék apró lencséjéhez illesztett teleszkópon át készített fotók pillanatok alatt továbbküldhetők mms-ben.

Papírképek úton-útfélen

Archívum2004.10.21, 14:42

Fotókat készíteni bárhol, bármikor lehet, a kisméretű digitális fényképezőgépek (nem beszélve a kamerás mobilokról) állandó útitársai lehetnek a felhasználónak. A fotónyomtatás azonban már macerásabb: azzal már meg kell várni, amíg hazaérünk.

Nyerj kamerás mobilt a partyfotóiddal!

Partytár2004.10.01, 16:18

A Party.origo.hu fotópályázatot hirdet, melynek fődíja egy Siemens ST 55-ös, kamerás mobiltelefon, Domino csomagban. Október 31-ig várjuk az alkotásokat, a legjobbakat közzé is tesszük.

Újabb kütyük: digitoll és képnéző

Techbázis2004.02.24, 09:19

Leteszteltük a Nokia két új elektronikus kütyüjét: a digitális toll minden papírra írt információt rögzít, a képnéző segítségével pedig a kamerás mobilok memóriájában lévő fotókat tekinthetjük meg a televízió képernyőjén.

Apró optika kamerás mobilokhoz

Techbázis2004.01.29, 09:44

Az Olympus bejelentette, hogy egy extravékony, speciális felépítésű objektív fejlesztésén dolgozik, amit kifejezetten mobil termékekbe szán.

Csúcsmobil Vodafone-módra

Techbázis2003.10.28, 18:38

Kipróbáltuk a legújabb Vodafone Live-os kamerás mobilt, a Sharp GX20-ast: a készülék erőssége a kiváló minőségű kijelző, a számos vicces képfunkció és a videoklipek felvételének lehetősége.

Sony Ericsson: újabb kamerás mobilok

Techbázis2003.10.21, 13:54

A svéd-japán gyártó kedden két új készülékkel rukkolt elő: egyik újdonsága a P900 jelű érintőkijelzős okostelefon, a másik pedig a kompakt méretekkel bíró T630-as modell.

Újabb kamerás mobil a Nokiától

Techbázis2003.10.10, 17:12

A finn gyártó csütörtökön két új digitális kamerával és színes kijelzővel felszerelt, elsősorban fiataloknak szánt mobiltelefont mutatott be.

Samsung: új kamerás mobilok

Techbázis2003.08.27, 14:55

A dél-koreai gyártó kedden két új kamerás mobiltelefont, illetve egy hagyományos, színes kijelzővel szerelt alsókategóriás modellt mutatott be.

Tilalom alatt a kamerás mobilok

Techbázis2003.07.08, 13:11

A Samsung és az LG gyáraiban július közepétől tilos a kamerával ellátott mobiltelefonok használata. A dél-koreai elektronikai gyártók ipari kémkedéstől tartva döntöttek a tiltás mellett.

Új kamerás mobil a Siemenstől

Techbázis2003.07.04, 14:01

Csütörtökön egy moszkvai sajtóeseményen mutatta be a Siemens legújabb, integrált digitális kamerával szerelt, MC60 jelű  mobiltelefonját két másik új készülékkel együtt.

Piacon a megapixeles kamerás mobilok

Techbázis2003.05.21, 12:01

A japán J-Phone, megelőzve riválisait, az NTT DoCoMo és a KDDI cégeket, piacra dobta az első egy megapixeles képfelbontású, digitális kamerával felszerelt mobiltelefonjait.

Késik a Sony Ericsson kamerás mobilja

Techbázis2002.12.12, 17:19

Karácsony előtt csupán három országban lesz kapható, de Európában csak 2003 első negyedévében debütál majd a Sony Ericsson P800-as típusjelzésű okostelefonja.

Népszerűek lesznek a kamerás mobilok

Techbázis2002.08.02, 10:44

Egy nemrég készült felmérés szerint a beépített kamerával rendelkező mobiltelefonokból 2 éven belül többet fognak eladni, mint digitális fényképezőgépekből.

Előző
  • 1
Következő