Kamera Hungária

címke rss

Kamera Hungária: nyert a Beugró és A széf

A Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivál idei díjait szeptember 25-én adták át: a szórakoztató műsorok kategóriájában A széf és a Beugró bizonyult a legjobbnak, a közönség a Barátok közt-öt és Sebestyén Balázst díjazta.

Az Esti Showder, a Beugró és a Házon kívül is nyerhet a Kamera Hungárián

Tévé2010.09.09, 10:54

2010. szeptember 24-én és 25-én rendezik a Kamera Hungária tévés fesztivált Veszprémben. A tényfeltáró riportoknál négy jelölése van a Hír Tv-nek, a színes riport kategóriában három műsorszámmal is döntőbe jutott a Házon kívül.

Idén elmarad a tévés népünnepély

Tévé2009.11.12, 20:54

Kilenc év után idén nem lesz Kamera Hungária, ahol televíziós műsorok versengenek egymással különböző díjakért. A szervező szerint azért marad el a fesztivál, mert az ORTT kevesebb támogatást adott, mint tavaly és emiatt sok más szponzor is visszatáncolt. Az ORTT szerint kevés a pénz, és azt nem szerintük bulvár, hanem minőségi műsorok és rendezvények támogatására szeretnék elkölteni.

Kamera Hungária: nyert Sebestyén Balázs és Kálmán Olga

Tévé2008.04.14, 10:10

A széf című vetélkedő két díjat is kapott a Kamera Hungárián, Kálmán Olga viszont egy Orbán- és egy Gyurcsány-interjú miatt is díjazott lett. A közönség kedvenc tévés személyisége Vágó István.

103 alkotás, 18 díj a Kamera Hungárián

Tévé2008.03.27, 10:50

A Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztiválra benevezett 519 pályamű közül 103 alkotás került be a háromnapos veszprémi döntőbe; 13 kategóriában adnak ki egy-egy szemledíjat, továbbá három alkotói és két közönségdíjat is kioszt a zsűri - mondta Csermely Ákos, a Kamera Hungária elnöke.

Korda György világgá megy

Tévé2008.03.11, 12:05

Miközben a Kamera Hungária kategóriazsűrije a tavalyi médiaszereplések, mint a pókerközvetítés vagy a Csináljuk a fesztivált miatt különdíjra javasolja Korda Györgyöt, mint a nagy megújuló médiaszemélyiséget, a Viasat3 útlevelet nyom a táncdalénekes és Klárika kezébe, hogy elvigye őket messzi országokba. Isteni munka: jó helyeken kell eltölteni egy-egy hetet, négy- és ötcsillagos szállodákban, miközben költőpénzt is kapunk. A baj csak az, hogy bárki nem kapja meg azt a jó állást, előtte el kell adni négymillió lemezt.

Kamera Hungária: megvannak a jelöltek

Tévé2008.03.06, 15:48

Kimagaslóan sok, összesen 519 jelentkezője van az idei Kamera Hungária fesztiválnak - mondta el Csermely Ákos főszervező az április 4. és 6. között Veszprémben megrendezendő esemény csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Rekordszámú pályamű érkezett a Kamera Hungáriára

Tévé2008.02.26, 16:16

Rekordszámú (519) pályamű érkezett a Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztiválra a nemrég lezárult nevezési határidőre - közölte Lóránt Gergely sajtófőnök.

Megújul a Kamera Hungária

Tévé2008.01.14, 11:27

Idén április 4. és 6. között rendezik a Kamera Hungáriát: a korábbiakhoz képest két új kategóriában is lehet pályázni.

Kiosztották a Kamera Hungária díjait

Tévé2007.04.05, 16:56

Kiosztották a hetedik alkalommal megrendezett Kamera Hungária televíziós fesztivál díjait, valamint különdíjakat és közönségdíjakat is átadtak szerdán este Budapesten.

Ma kezdődik a Kamera Hungária

Tévé2007.03.29, 16:55

Ma kezdődik és április 1-jéig tart a Kamera Hungária Műsorfesztivál Pécsett. Idén rekordszámú nevezés érkezett.

Kamera Hungária: 104 műsor verseng

Tévé2007.03.23, 10:25

Összesen száznégy televíziós műsor verseng az idei Kamera Hungária fesztiválon, amely március 29-én kezdődik Pécsett - közölte a rendezvény szervezője csütörtökön, a baranyai megyeszékhelyen.

Randi Andi, dob meg basszus

Tévé2006.11.27, 11:08

Ellátogattunk a Dob+Basszus egy forgatási napjára, hogy titkokat és belső információkat szerezzünk az MTV egyik legfiatalosabb produkciójáról. A felvételek nem mindig mennek simán: van olyan muzsikus, aki volt zenésztársával nem hajlandó egy képernyőn mutatkozni, mert összevesztek, másnak nem elég magas a vele egy műsorban szereplő zenészek színvonala, páran magára a műsorra sértődtek meg. Az exkluzív bejelentést a végére tartogatjuk.

Kamera Hungária: Lévai és Gundel a nagy nyertes

Tévé2006.04.06, 10:33

Szerda este hatodszor osztották ki a Kamera Hungária díjait, a magyar televíziózás ünnepének tartott rendezvényt Alföldi Róbert vezette. A közönség díját Gundel Takács helyett "az igazgató" vette át, a legtöbbször színpadra szólított a mankókkal bicegő Lévai Balázs volt.

Kialakult a Kamera Hungária döntőjének mezőnye

Tévé2006.03.09, 15:39

Március 31. és április 2. közt hatodik alkalommal kerül megrendezésre a legjelentősebb hazai televíziós műsorfesztivál, a Kamera Hungária. A továbbjutott tévéműsorok közt, sok komoly dokumentumfilm, tényfeltáró riport és történelmi anyag mellett megbújik Győzike, Fábry vagy a Bagi-Nacsa duó is.

Rekordszámú nevezés a Kamera Hungáriára

Tévé2006.02.09, 12:57

Lezárult a hatodik Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivál nevezése, amelyre 447 alkotás érkezett.

A Limbó-hintó menetre kész

Tévé2005.09.22, 12:45

A Dob és basszus című zenei műsor ötven percben jelentkezik az m1-en. Könnyűzenei magazin, szintén retro, múltba néző. Híres dalok keletkezésével foglalkoznak a szerkesztők, műsorvezetők, így az LGT-termésből, Koncz Zsuzsa munkásságából is mazsoláznak majd. Az első adás mindjárt 1981-re fókuszál, emlékezetes év volt a mi kis provinciális popzenénkben: a Táncdalfesztiválon ekkor robbantott a Hungária a Limbó-hintóval, ekkor bukkant fel a később is sok sikert arató KFT, egy szokatlan előadással, egy furcsa számmal, a Bábu vagy című dallal.

Kamera Hungária: nyert Vágó, Havas, Till Attila

Tévé2005.03.22, 13:16

Ötödik alkalommal osztották ki a hazai televíziózás legnagyobb seregszemléje, a Kamera Hungária Televíziós Fesztivál díjait. A felhívásra rekordszámú, 424 nevezés érkezett. A nevezett alkotások közül 94 műsort választott ki a kategória-zsűri, közülük kerültek ki a legjobbak, s a díjátadásra a hétfő esti gálán került sor, Scherer Péter és Mucsi Zoltán kiváló, igen szórakoztató közreműködése közepette. A műsor során fellépett - jelentős tapsot aratva - a Micura, Lajkó Félix és a Neo, nagy nyertes volt Vágó, a Mokka és Havas is.

Ma este ünnepel a tévés szakma

Tévé2005.03.21, 12:15

Március 18. és 21. között rendezték - immár ötödik alkalommal - a Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivált. Az Országos Rádió és Televízió Testület támogatásával létrejött esemény ma zárul, este adják át a díjakat a Művészetek Palotájában.

Kialakult a Kamera Hungária mezőnye

Tévé2005.03.01, 16:14

Idén ötödik alkalommal rendezik meg a Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivált. Az eseménynek idén Pécs ad otthont. Az alkotók, a szerkesztőségek összesen 424 művel pályáztak, 14 566 percnyi anyaggal, 13 kategóriában.

Új kategóriák a Kamera Hungárián

Tévé2005.01.11, 16:15

Esélyegyenlőségi műsorok, sportközvetítések és dokumentum-szappanoperák is versenyezhetnek a jubileumi tévés eseményen, amelyet idén Pécsen rendeznek.

Vágó volt a kedvenc a Kamera Hungárián

Tévé2003.12.03, 08:53

Idén negyedik alkalommal osztották ki a hazai televíziózás legnagyobb versenyén, a Kamera Hungária Televíziós Fesztivál díjait. A magyar televíziózás teljes vertikumát megmozgató felhívásra 359 nevezett alkotás jelentkezett, ezek közül 86 mű került a döntőbe. A Koltai Róbert vezette zsűri döntése, valamint a közönségszavazatok alapján a kedd esti Díjátadó Gála keretében osztották ki a legjobbaknak járó díjakat.

Vágó István és a Heti Hetes nyerte a közönségdíjat a Kamera Hungárián

Tévé2001.12.17, 15:13

December 16-án ért véget a III. Kamera Hungária Televíziós Fesztivál. Összesen 383 munkát neveztek be 15 kategóriában, és az előzsűrik válogatása után 183 került a főzsűri elé. A kategóriák számát szaporította, hogy élő közvetítések felvételei, szinopszisok, főcímek is versenyeztek.

Kamera Hungária harmadszor

Tévé2001.11.21, 13:53

December 14-16. között, immár harmadszor rendezik meg Szegeden a televíziós műsorok fesztiválját. A Kamera Hungária összesen 383 művel pályáztak az alkotók és a szerkesztőségek, a produkciók közül az előzsűrizés után 187 műsor került a döntőbe.

Kamera Hungária 2001 - pályázat

Tévé2001.09.26, 15:24

Október 15-éig nevezhetnek a résztvevők a Kamera Hungária - 2001-es televíziós műsorfesztiválra. A decemberben sorra kerülő rendezvényen megelevenedett televíziós műsorok, ősbemutatók és díszvetítések is szórakoztatják majd a nagyérdeműt - tájékoztatta Csermely Ákos, a Kamera Hungária elnöke az [origo]-t.

Előző
  • 1
Következő