kamatemelés
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Csalódást okozott a Fed a befektetőknek
A Fed ugyan a piac által várt mértékben emelte a kamatot, de adós maradt azzal, hogy mikortól kezdődik a jegybankmérleg csökkentése. A döntéssel 25 bázisponttal 1,25 százalékra nőtt az irányadó kamat, amit hat hónapon belül ezzel már harmadszor emeltek.
- címkék:
- kötvény
- kamatemelés
- Fed
- Címkefelhő »
2017 a pozitív várakozások éve
Jónak ígérkezeik az idei év. Emelkedő kamatkörnyezetre és gyorsuló gazdasági növekedésre lehet számítani. A meglepetések elkerülése végett azonban érdemes képben lenni azokkal az eseményekkel, amelyek év közben leginkább meghatározhatják a piacokat, a K&H Alapkezelő ezért összegyűjtötte ezeket.
Vége az ingyenhiteleknek Amerikában
Bejött a várt forgatókönyv, kamatot emelt a Fed. Nyolc éve gyakorlatilag nulla százalék körüli az amerikai alapkamat, amellyel a Fed a hitelezés fellendülését segítette és a gazdasági élénkülést támogatta. Most azonban az alacsony kamalábak miatt félő volt, hogy egy újabb hitelbuborék alakulhat ki. Miután az amerikai gazdaság mutatói is rendbe jöttek, ma 0,5-0,75 százalékos sávba emelte a kamatot a Fed.
Már elkerülhetetlen a Fed szigorítása
Szinte biztosra vehető, hogy kamatot emel decemberi ülésén a Fed. Az infláció megközelíti a központi bank célját, a munkanélküliség pedig 43 éve nem volt ilyen alacsony szinten. Janet Yellen Fed-elnök tegnapi kongresszusi beszéde szerint az emelésre „viszonylag hamar sor kerülhet".
- címkék:
- Janet Yellen
- kamatemelés
- Fed
- Címkefelhő »
Fellélegeztek a piacok: nem szigorít a Fed
Zöldbe borultak a tőzsdék Ázsiában: az amerikai központi bank szerepét ellátó Fed ugyanis nem emelte az alapkamatot, bár decemberben már valószínűleg elkezdenek kis lépésekben felfelé araszolni, a jelenlegi 0,25-0,5 százalékos szintről. Az indoklás szerint az amerikai gazdaságnak még kell tér a bővüléshez.
- címkék:
- infláció
- alapkamat
- kamatemelés
- Fed
- Címkefelhő »
Amerikai kamatemelést sürgetett egy FED-elnök
A foglalkoztatottsági és inflációs mutatók alapján a kamatemelés mellett érvelt az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) San Franciscó-i ágának elnöke, meglehetősen óvatosan nyilatkozva azonban a lehetőségekről.
Nem várnak drasztikus lépést Amerikától
A Wall Street Journal által megkérdezett 60 szakértő fele szerint decemberig nem emel kamatot az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed.
- címkék:
- kamatemelés
- Fed
- Címkefelhő »
Még nyáron jöhet az amerikai kamatemelés
Nem várnak nyugodt nyarat a tőkepiacokon. A júniusi brit népszavazás, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelésével kapcsolatos várakozások okozhatnak izgalmakat a következő hetekben. A témában Jobbágy Sándor, a CIB Bank senior elemzője írt összefoglalót az Origónak.
Nem lehet gyorsabb a golyónál, a kamatváltozást nem tudja legyőzni
Kényelmes időszakot élünk: sokat csökkent a kamatszint, és talán még tovább csökken. A hitelfelvevő fő ellensége, a kamatemelkedés soha nem tűnt távolabbinak, mint napjainkban. Sokan áltatják magukat azzal az illúzióval, hogy ha emelkedésnek indul a kamat, gyorsan lecserélik a hitelüket. A Bankmonitor.hu bemutatja, hogy érdemes-e egyáltalán eljátszani egy ilyen gondolattal. A színtiszta valóság a hitelfelvevők egyetlen mai pénzügyi kockázatáról.
- címkék:
- hitel
- kamat
- lakáshitel
- kamatemelés
- Címkefelhő »
Bizonytalanság uralja a világot
Talán a környezet már megérett az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed decemberi kamatemeléséhez, de a világgazdaság még mindig bizonytalan, törékeny és egyenetlen – mondja Mark Weinberger, az EY elnöke és vezérigazgatója.
- címkék:
- kamatemelés
- Fed
- FOMC
- EY
- Címkefelhő »