kamat

címke rss

Ledobták a kamatbombát

Gazdaság2018.08.30, 16:08

Jellemzően az augusztus végi szeptember eleji az egyik leginkább megterhelő időszak a család pénztárcájának. A nyaralás épp eleget visz el, ám máris itt van a tanévkezdés, de a lakásfelújítás és az autócsere is gyakori a tél beállta előtt. Az anyagilag megterhelő hónapokat sokan vészelik át személyi kölcsönből. A hónap végéig a Provident meglehetősen kedvező konstrukciót kínál ebből a hitelfajtából.

Németország belülről mérgezi az eurozónát?

Gazdaság2018.08.28, 13:22

Az extrém módon támogató jegybanki politika ellenére is igen komoly bajokkal küzd az eurózóna gazdasága. A növekedési lendület ugyanis jelentősen és széles körben lassul, a megoldás pedig egyelőre nem látszik. Egy elemzés szerint Németország segíthetne újra beindítani a régió fellendülését, de a jelek messze nem bíztatók. Egyelőre úgy tűnik ugyanis, Berlin éppen ennek az ellenkezőjében érdekelt.

Bezuhanhat a világ egyik legforróbb ingatlanpiaca

Archívum2018.08.24, 15:19

Súlyos nehézségekkel néz szembe Hongkong régóta szárnyaló ingatlanpiaca. A hazai és a nemzetközi hatások eredményeként kétszámjegyű zuhanásokat mutathatnak az árak a következő 12 hónap során.

Közeleg a nyár egyik legizgalmasabb pénzügyi eseménye

Archívum2018.08.21, 14:04

Csütörtökön kezdődik a nyár talán legfontosabb eseménye, az évente megrendezett Jackson Hole szimpózium. Az igazi izgalmak azonban péntekre várhatók, amikor az amerikai jegybank elnöke, Jerome Powell is felszólal. A Fed vezetőjének szavai ugyanis akár a piacokat is felforgathatják.

Fél Ázsiát elsodorhatja az erős dollár

Archívum2018.08.17, 14:00

El lehet felejteni Törökországot, az igazi veszély Ázsiában van – mondják azok az elemzők, akik szerint az amerikai dollár erősödése egyre nagyobb problémát okozhat a térségben. A kontinens gazdaságai ugyanis hatalmas mennyiségben halmoztak föl dolláradósságot, ami most súlyos veszélyt jelenthet a világgazdaság egészére nézve is.

Az eurójegybank a viharban is stabil maradna

Archívum2018.07.26, 13:30

Miközben a világ befektetőinek egy tekintélyes része egyre jobban aggódik a fokozódó kockázatoktól, és egyesek már azt találgatják, mikor üt be a következő válság, az Európai Központi Bank a viharban is stabil kíván maradni. Várhatóan még a jövő év közepéig maradnak az alacsony kamatok, ami azonban kockázatok is lehet, ha a pesszimisták forgatókönyve valósul meg.

Emelkedik több lakossági állampapír kamata

Gazdaság2018.07.25, 10:17

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a lakossági állampapír befektetések népszerűségének megőrzése érdekében emeli több lakossági állampapír kamatát – közölte az ÁKK kedden.

Ennyivel nőtt az ősi brit királyi magánvagyon - képek

Gazdaság2018.07.23, 20:55

A brit uralkodó magánvagyonának nettó értéke 2,9 százalékkal, 533,8 millió fontra nőtt 2017-18-ban - derült ki a brit korona vagyonportfólióját kezelő Duchy of Lancaster éves jelentéséből. Ezzel a mesés vagyonnal azonban II. Erzsébet egyáltalán nem tartozik Nagy-Britannia leggazdagabbjai közé.

Mínuszba kerültek a veszélyes lakáshitelek

Gazdaság2018.07.19, 15:53

A legfrissebb adatok alapján veszítettek korábbi népszerűségükből a rizikósabb, változó kamatozású lakáshitelek, amelyeknél a kamatok emelkedése a törlesztőrészletet is azonnal növeli. A teljes piac ugyanakkor lendületesen bővül - áll a BankRáció.hu legfrissebb, a jegybank hivatalos piaci adatait feldolgozó elemzésében.

Milliós drágulást is hozhat a lakáshitelkamatok emelkedése

Gazdaság2018.07.04, 11:19

A változó kamatozású lakáshiteleknél növekedhet a törlesztőrészlet, miután az idén növekedett a 3-12 hónapos bankközi kamat, a BUBOR szintje. A lakáshitelkamatok és a törlesztőrészletek emelkedése pedig a lakáspiacot is befolyásolja, mivel a lakásvásárlások több mint 40 százalékához hitelfelvétel társul. A változó kamatozású lakáshitelek kamatainak esetleges további emelkedése a lakásra kifizetett teljes összeg növekedését eredményezheti.

Emelkedik a lakáshitelek kamata

Gazdaság2018.07.02, 05:40

Megnőttek az elmúlt hetekben a bankok által kínált lakáshitelek kamatai a pénzpiaci kamatok emelkedése miatt - írja a hétfői Világgazdaság.

Az amerikai jegybank fölkavarhatja az állóvizet

Archívum2018.06.13, 14:47

A várakozások alapján közép-európai idő szerint szerda este negyedpontos kamatemelést jelent majd be az amerikai jegybank. Ez a lépés várhatóan nem fogja felforgatni a piacokat, azonban akár meglepetések is jöhetnek a Fedtől.

Történelmi lépésre készül az eurójegybank

Archívum2018.06.08, 14:31

Az elemzők jelenleg úgy számolnak, hogy az euró nem fog masszív erősödést produkálni a jövő héten, amikor az eurójegybank döntéshozói összeülnek, hogy megvitassák a monetáris élénkítés lezárását.

Szólhat a vészharang? Beütött az infláció az eurózónában

Archívum2018.06.01, 16:39

A várakozásokat jócskán felülmúlva, 1,9 százalékos volt az eurózóna inflációs rátája májusban. Ezzel lényegében teljesült az eurójegybank célja, de a kérdés az, mennyire lesz tartós ez az adat, és mindez milyen módon befolyásolhatja az euróövezet kamatait.

Az olajár felforgathatja az egész eurózónát

Gazdaság2018.05.31, 08:37

Bár az euróövezetben mért alacsony infláció visszafogta az Európai Központi Bank szigorításával kapcsolatos várakozásokat, az egyre emelkedő olajár igencsak felforgathatja a jelenlegi helyzetet. Vagyis az európai fogyasztói árak elkezdhetnek olyan ütemben emelkedni, hogy az eurójegybanknak a vártnál hamarabb vagy gyorsabb ütemben kell lépnie.

A jegybank nyeresége 38 milliárd forint volt tavaly

Gazdaság2018.05.30, 14:19

A Magyar Nemzeti Bank MNB tavaly 38,3 milliárd forint nyereséget könyvelt el, ez 16 milliárd forinttal kevesebbet az előző évinél.

Ítéletet mondott a világgazdaságról az OECD feje

Gazdaság2018.05.29, 19:26

Bár a globális növekedési sztori már nem újdonság, a széles körű gazdasági talpra álláshoz még mindig szükség van az állami költségvetési politikák ösztönzésére – fejtette ki véleményét a világgazdaságról Jose Gurria, az OECD vezetője. Ez a függés pedig egyáltalán nem mentes a kockázatoktól.

Mibe fektessem a pénzem, hogy jól járjak?

Gazdaság2018.05.11, 21:56

Távolról nézve a befektetéseknél az tűnik a legnehezebbnek, hogy megszerezzük a pénzt, amit aztán befektetünk, utána már minden könnyű. Ez nincs így. A kisbefektetőknek elsősorban saját magukat kell megismerniük ahhoz, hogy jó döntést hozzanak pénzügyeikben.

A jegybank miatt szegényednek a svédek

Archívum2018.05.04, 15:20

A közgazdászoktól a kisvállalkozókig egyre többen aggódnak Svédországban a gyengülő fizetőeszköz miatt. A jegybank politikája ugyanis mára sokaknak igen kellemetlen helyzetet kezdett okozni.

Hasít az amerikai gazdaság, de bármikor beüthet egy újabb válság

Gazdaság2018.05.03, 10:16

Miközben az amerikai jegybank szerdán a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton, és optimista hangot ütött meg, egy elemzés szerint mégsem érezheti magát teljes biztonságban az amerikai gazdaság. Akár egy újabb válság is leselkedhet a homályból.

Nem változtatott a kamaton az Európai Központi Bank

Gazdaság2018.04.26, 14:46

A piaci várakozásnak megfelelően nem változtatott az irányadó kamaton az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtöki ülésén.

Fejfájást okoz az erősödő dollár

Archívum2018.04.25, 15:03

Az elemzők a mai napig heves vitákat folytatnak arról, hogy jó vagy rossz hír-e a dollár erősödése. Abban azonban mindenki egyetért, hogy a legfontosabb kérdés az, pontosan mi az oka a zöldhasú mozgásának. Most azonban úgy tűnik, egészségtelen hatásokra emelkedik a dollár árfolyama.

Halmozzuk a hiteleket, csak nehogy rosszul jöjjünk ki belőle

Gazdaság2018.04.07, 14:51

A jegybank hitelezési folyamatok kiadványa rendszerint tartogat meglepetést az olvasók számára és most sem volt ez másként. Kiderült például, hogy az utóbbi évek tapasztalatai szerint a friss lakáshitel felvevők közül szinte minden tizedik egy éven belül fogyasztási hitel felvételére szorult. Mivel a jegybank is viszonylag hosszasan foglalkozott a kérdéssel, ezért elemzésében a Bankmonitor is jobban körüljárta a témát.

Beköszönthet a bizonytalanság Európában

Archívum2018.03.22, 13:14

Az Európai Központi Bank lassan halad azon az úton, melynek végén lezárja a négy éve tartó eszközvásárlási programját. Ez a befejezés azonban könnyűnek tűnik ahhoz képest, ami azt követően vár az eurójegybankra.

Az amerikai jegybank tehet keresztbe a szuperüzletnek

Archívum2018.03.12, 11:48

Ahogy az amerikai jegybank folytatja a kamatemelési ciklusát, nehézségekkel nézhetnek szembe a dollár árfolyamához szorosan kötődő olajfüggő országok. Érintett lehet ebben a körben Szaúd-Arábia is, ahol az Aramco olajóriás tőzsdére vitele is problémákba ütközhet éppen az amerikai hatás miatt.

11 ezer ember kap pénzt az OTP-től

Gazdaság2018.03.05, 13:21

Az OTP Bank vállalata, hogy a korábbi kamatszámítási gyakorlata miatt 11 ezer fogyasztónak visszatérít több mint 19 millió forintot, valamint oktatási kampányt indít a hitelkártyákról a pénzügyi kultúra fejlesztése érdekében. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a bank kötelezettségvállalását.

Kipukkad a svájci ingatlanbuborék?

Archívum2018.03.05, 12:55

Csökkenést mutattak a zürichi ingatlanárak a tavalyi utolsó negyedévben, amire közel két éve nem volt példa. Ráadásul a kereslet várhatóan idén sem fog felpattanni. Egyesek szerint véget érhet a nagy ingatlanpiaci áremelkedés az egyébként rendkívül drága városban.

Tízből négy új fix kamatozású lakáshitel már fogyasztóbarát

Gazdaság2018.03.01, 10:32

A Magyar Nemzeti Bank közleménye szerint a hosszabb kamatperiódusú, vagy futamidő végéig rögzített, fix kamatozású lakáskölcsönt igénylők bő 40 százaléka már Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelt vesz fel. Egy átlagos lakáskölcsönnél akár félmillió forintot is megtakaríthatnak, és a hitelbírálattól a jelzálogjog törléséig egyszerű és gyors ügyfélkezelésre számíthatnak a fogyasztóbarát védjegyes konstrukciót választók. 2017 szeptembere óta már közel 40 milliárd forintnyi ilyen hitelt folyósítottak a bankok, takarékszövetkezetek.

Így válasszon okosan lakástakarékot

Gazdaság2018.02.23, 15:15

Egymilliónál is több élő lakástakarék szerződés van már hazánkban, ami nagyon jól mutatja a 30 százalékos állami pénzzel megtoldott megtakarítás népszerűségét. Emellett nagyon sokan tisztában vannak az alapvető fogalmakkal és alapos tervezés mellett takarékoskodnak, sőt még az olyan lehetőségeket is kihasználják, mint a közeli hozzátartozók részére kötött szerződések. Igen ám, de a lakástakarékból még ennél többet is kihozhatunk, ha néhány dologra odafigyelünk. Éppen ezért praktikus tanácsokat szedtünk össze az okos választáshoz.

Valentin napon újra fordulhat a részvénypiac

Archívum2018.02.13, 15:08

Az amerikai részvénypiac befektetői komoly várakozásokkal tekinthetnek az idei Valentin napra. Február 14-e ugyanis újabb fordulatot hozhat a mostani részvénypiaci felfordulásban, amely épp kezdett megnyugodni.

Hamarosan véget ér a dollár vesszőfutása

Archívum2018.02.12, 16:31

David Buckle, a Fidelity International befektetési megoldások tervezésének igazgatója 2017 derekán már leírta, hogy a dollár enyhe gyengülésére számít. Az a leértékelődés, amit 2018-ban eddig tapasztaltunk mind a mértékét, mind a körülményeket tekintve körülbelül az, amire akkor utalt. Buckle szerint a folyamat nagyján már túl vagyunk.

Ezek felelnek a részvénypiaci mélyrepülésért

Gazdaság2018.02.06, 12:04

Az elmúlt évek folyamatos emelkedései után, hétfőn hatalmas pofont kapott az amerikai részvénypiac. Ezt követően kedden Ázsiában és Európában is tovább ütötték a tőzsdéket. Mi áll a háttérben, hogy a felhőtlen optimizmus után hirtelen apokaliptikus hangulatba került a befektetői világ egy része?

Jön az új 1000 forintos bankjegy, felkészül az 500-as

Gazdaság2018.02.04, 09:47

A héten kiderült, hogy melyik IKEA termékeket vásárolják a legtöbbet a hazai és a globális piacon. A Wizz Air rekordbevételt ért el a harmadik negyedévben, valamint megtudhatták az olvasók, hogy miért került nehéz helyzetbe az Egyesült Államok kedvenc gyümölcse. Az autósok szomorkodhattak a benzin árának emelése miatt, viszont a magyar foglalkoztatottság rekordszinten van.

Merre tereli a befektetőket a dollár?

Archívum2018.02.01, 12:56

Az amerikai dollár látványos mélyrepülése klasszikusan a nyersanyag és energiaszektor, ezzel együtt pedig a feltörekvő piacok számára kedvező, amit a befektetőknek is érdemes kiaknázni – javasolja a K&H.

5,4 százalékra nő a babakötvény kamata

Gazdaság2018.01.31, 15:42

Februártól 5,4 százalékra nő a babakötvény kamata, vagyis jóval magasabb lesz, mint a bankok által fizetett betéti kamat - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A központi bankok a háttérből mozgatják a szálakat

Archívum2018.01.26, 13:37

Miközben a világ jelentős része a parlamenti választásokra, geopolitikai konfliktusokra, illetve az újabb rekordokat döntögető részvénypiacokra figyel, a jegybankárok csendben átléptetik a világot egy új korszakba. Ez a csend pedig lehet, hogy mindenkinek a javára válik.

Megkezdődött a lakáshitel-kamatok elleni hadjárat

Gazdaság2018.01.23, 10:57

A hosszú távon kiszámítható, több évig fix törlesztőrészletet garantáló lakáshitelek irányába fordult el a magyar piac, és a jövőben még nagyobb szerepet kaphatnak ezek a konstrukciók. A Magyar Nemzeti Bank 2017 őszén döntött arról, hogy egy új lépéssel bevezeti az úgynevezett 5 és 10 éves futamidejű kamatcsere-eszközt (IRS), amelyek segítségével a hosszabb távon, 5-20 évig fix törlesztésű lakáshitelek aránya növekedhet a piacon. Az első ilyen kamatcsere-eszköz tendere január közepén megtörtént, ezzel újabb lökést kap az 5-20 évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek piaca.

A részvények vihetik a hátukon 2018-at

Archívum2018.01.17, 14:49

A klasszikus befektetések közül az idei évre kétségtelenül a részvények rendelkeznek a legjobb kilátással. A K&H befektetési szakemberei szerint azonban nem árt résen lenniük a megtakarítóknak, ugyanis a tavalyihoz hasonló, gyakorlatilag esés nélküli emelkedést már felválthatják a nagyobb árfolyamingadozásokkal tarkított hónapok.

Kitartóan forró a közép-európai ingatlanpiac

Archívum2018.01.17, 14:53

Továbbra sem látszik az ingatlanpiaci szárnyalás vége a közép-kelet-európai régióban. A válság előtti szintekre emelkedő gazdasági növekedés és az alacsony kamatok kombinációja ugyanis még egy ideig fűteni fogja az áremelkedést.

Kemény évek várnak a brit gazdaságra

Archívum2018.01.16, 15:02

Még legalább két évig nem fog felpattanni az Egyesült Királyság gazdasági növekedése, ahogy igencsak gyengélkedik az ország fogyasztói aktivitása. A brit jegybanktól azonban így is kamatemelésre számítanak az elemzők.

Ez történt idén a magyar gazdaságban

Gazdaság2017.12.31, 11:51

Az idei év számos dologban döntő változást hozott a magyar gazdaságban, ezek közül talán a leglényegesebb, és a lakosságot leginkább érintő jelentős minimálbér-emelés, ezzel együtt a keresetek meredek növekedése, illetve az ezekhez szorosan kapcsolódó adócsökkentések. Ráadásul a folyamat nem áll meg, a jövő évben folytatódik. Felgyorsult végre a várva várt bérfelzárkózás.

Megvan az év legszerencsétlenebb embere, ellenfelet kap a Tesla

Gazdaság2017.12.24, 16:17

A Tesla új ellenfelet kapott, ezúttal az egyik kínai startup próbálja meg lenyomni az elektromos autók királyát. A Nio feleannyiba fog kerülni, mint amerikai vetélytársa. A héten is főszerepet kapott a bitcoin. Egy szerencsétlen informatikus véletlenül 127 millió dollárnyit dobott ki a kukába. Idehaza változatlan maradt az alapkamat és a diákhitelek kamata is. Idén elbúcsúzik a régi 20 ezres, már csak január 1-ig lehet fizetni vele.

Változatlan maradt a diákhitel kedvező kamata

Gazdaság2017.12.19, 15:56

A Diákhitel1 kamata 2,3 százalék marad a 2018. január 1-je és június 30-a közötti időszakban. A kötött felhasználású Diákhitel2 2017. október 1-je óta kamatmentes az állami kamattámogatásnak köszönhetően - közölte a Diákhitel Központ (DK) Zrt. kedden.

Jogosan idegesek a befektetők

Archívum2017.12.15, 15:22

2017 emlékezetes év volt a globális részvénypiacok számára: az indexek dollárban számítva meggyőző, kétszámjegyű hozamokat értek el. A piacok masszívan diszkontálták a jövőbeli hozamnövekedést, és egyes részvények értékeltsége szédítő magasságokba szökött. Ebből adódóan a piacok a 2018-as hozamok jelentős részét lényegében „előrehozták" 2017-re és ezért 2018-ban sokkal nehezebb feltételek várják a részvénybefektetőket.

A nyersanyagok menthetik meg Afrikát az adósságválságtól

Archívum2017.12.15, 15:42

Súlyos adósságválság fenyegeti Afrika szubszaharai részének gazdaságait a Nemzetközi Valutaalap szerint. Jelenleg úgy tűnik, az egyetlen megoldás a nyersanyagárak felpattanása, illetve a gazdasági növekedés fokozása lehetne.

Rég nem látott szigorra készülhetnek a befektetők

Archívum2017.12.11, 15:34

A Wall Street közgazdászai arra szólítják fel a befektetőket, hogy készüljenek fel, egy évtizede nem látott szigorítási hullám indulhat be a globális monetáris politikában.

6 kérdés, ami most sokakat izgat lakáshitel felvétele előtt

Gazdaság2017.12.07, 15:14

Az utóbbi időszakban nagyon sokan érdeklődnek a hitelfelvétel után, az egyik legforróbb témának természetesen a lakáshite számít. A következőkben azokat a fontosabb kérdéseket vesszük sorra, ami segítség lehet a nagy döntés meghozatalánál. Megéri végigolvasni, mert így kevésbé veszünk el a lakáshitelek sűrűjében és ezzel képesek leszünk tudatosabban választani a sok ajánlat közül.

Még tovább eshetnek a hitelkamatok

Gazdaság2017.11.24, 10:23

A bankok egyre nagyobb harcot vívnak egymással a hitelfelvevőkért, ennek eredménye pedig, hogy már vannak olyan személyi kölcsönök, amelyek teljes hiteldíjmutatója (thm) bőven 8-10 százalék alatt marad, sőt, akár a jelzálog alapú lakáshitelekkel is felveszik a versenyt. Az egyre kedvezőbb feltételekkel igényelhető személyi kölcsönök előnyeit a lakástulajdonosok is kihasználják.

Súlyos kockázatok fenyegetik a piacokat

Archívum2017.11.15, 13:14

A Nemzetközi Valutaalap ügyvezető igazgató helyettese szerint a jegybankok élénkítései manapság igen komoly kockázatokat jelentenek a piacokra nézve. Ezzel együtt az egyre növekvő adósságállományok miatt is érdemes aggódni.

Veszélyes utakra tévedhet az arany

Archívum2017.11.14, 12:37

Elég ingoványos talajra léphet az arany, ahogy a világ nagy jegybankjai folyamatosan csökkentik a piaci likviditást, amely rekord magasságokba emelte a részvényárfolyamokat.

Tartósan fennmaradhat a hozamszegény környezet

Archívum2017.11.10, 15:19

Noha a világgazdaság kilátásai egyértelműen pozitívak, az Amundi Alapkezelő szakértői szerint hosszabb távon is fennmaradhat az alacsony hozamkörnyezet. Éppen ezért a jövőben tovább folytatódhat a régóta tartó nagy hozamvadászat.

Kedvező növekedés mellett sem nyugodhatnak meg a befektetők

Archívum2017.11.09, 11:28

Az idei évet nyugodt hangulatban zárhatják a piacok, miközben a jövő évi gazdasági növekedés kifejezetten ígéretes. A befektetők azonban mégsem nyugodhatnak meg, mivel a továbbra is alacsony kamatkörnyezetben az egyre látványosabb infláció elviheti a befektetések hozamát. A nagy kérdés ezért, hogy mikor emelkedhetnek a kamatok, és addig is milyen stratégiát követhetnek a befektetők, ha eredményessé akarják tenni megtakarításukat - hangzott el a K&H prémium befektetői klub  rendezvényén.

Bátrabban veszünk fel hitelt

Gazdaság2017.11.07, 12:17

Tovább tart a lendület a lakáshitelezési piacon. A bankok egyre kedvezőbb konstrukciókkal jelennek meg, és a fogyasztóbarát hitelek sokak számára bizalomkeltőnek tűnnek, ismét egyre bátrabbak vagyunk a hitelfelvételnél.

Tíz év után először emelt kamatot a Bank of England

Gazdaság2017.11.02, 14:57

Emelte alapkamatát a Bank of England. A brit jegybank monetáris tanácsa a csütörtöki bejelentés szerint 0,25 százalékponttal 0,50 százalékra növelte az irányadó rátát.

Veszélyes szelek fújnak Svédországban

Archívum2017.10.25, 13:59

Megérkeztek az első jelei az ingatlanpiaci korrekciónak Svédországban, és ezt már érzik is az ingatlankezelői iparágban. Az elemzők szerint senki nem tudja, pontosan milyen kockázatok fenyegetnek.

Így sokkolhatja a piacokat az eurójegybank

Archívum2017.10.24, 11:38

A befektetők igencsak feszülten várják, mit jelent be csütörtöki ülésén az Európai Központi Bank. Egyesek szerint ugyanis az eurójegybank radikálisan átszervezheti a szigorítási menetrendjét, vagyis sokan arra számítanak, világossá válik, mikor jöhet az első kamatemelés.

Újra nyomás alá került az arany

Archívum2017.10.20, 15:31

Ismét nyomás alá került az arany, ahogy a befektetők készülődnek az amerikai kamatok emelkedésére. A nemesfém már nagyjából 5 százalékkal marad el a szeptemberi csúcsától.

Ezek várnak jövőre a világgazdaságra

Archívum2017.10.19, 15:35

A fejlett országok gazdasági teljesítménye tovább javul, az infláció viszont továbbra sem fog látványosan emelkedni jövőre a CIB Bank elemzői szerint. A kamatok változására legfeljebb csak az Egyesült Államokban van esély, Európában és Magyarországon is 2018 végéig maradhat a jelenlegi szint.

Rég nem volt ilyen időszaka az aranynak

Archívum2017.10.06, 15:29

Az arany jó úton jár, hogy a negyedik egymást követő hetet zárja mínuszban. Ez pedig egy éve nem látott gyenge szériának számít a nemesfém piacán. Ráadásul a legtöbb tényező arra utal, hogy nem is várható jelentősebb fordulat az árfolyamban.

A 30-asok nem hisznek abban, hogy lesz nyugdíjuk

Gazdaság2017.09.28, 12:44

A 30-59 éves korosztály 40 százaléka arra számít, hogy nagyon nehezen tud majd megélni az állami nyugdíjból, 31 százalékuk szerint pedig a nyugdíj semmire nem lesz elég - derül ki a K&H biztos jövő indexéből. Bár valamelyest csökkent a leginkább pesszimisták aránya, de a megkérdezettek 14 százalék még mindig egyáltalán nem számít állami nyugdíjra. 

Nagyot fordult a font, a befektetők is felébredtek

Archívum2017.09.19, 11:40

A befektetők is elkezdtek ráeszmélni a font drámai fordulatára. A stratégák ugyanis folyamatosan javítanak a várakozásaikon, ahogy a szigetország fizetőeszköze a nagy lejtmenet után hosszú évek óta nem látott ralit produkált.

Hurrikánok dönthetnek az amerikai gazdaság jövőjéről

Archívum2017.09.11, 15:31

Noha az amerikai jegybank a tervek szerint egyszer még kamatot emelne idén, a Harvey és az Irma hurrikánok gazdasági hatásai keresztülhúzhatják a számításokat. Ráadásul a nagybankok az amerikai gazdasági növekedési várakozásokat is visszafogtak az időjárási viszonyok következményei miatt.

A németek megkongatták a vészharangot

Archívum2017.09.08, 13:20

Kiemelten fontos kockázati tényezőt jelentenek az alacsony kamatszintek következményei – mondja a német pénzügyi szabályozó hatóság elnöke. Ezzel együtt a szektor vezetői úgy látják, kezdenek veszélyesek lenni az eszközárak.

Washington mozgatja az arany árfolyamát

Archívum2017.08.28, 13:07

Az idei év egyik különös piaci folyamatának számít, hogy a hagyományosan menedékeszközként funkcionáló arany és a kockázatos eszközök egyszerre erősödnek. Az elemzők szerint elsősorban politikai szempontok vannak a háttérben.

Izzik a német ingatlanpiac

Archívum2017.08.22, 13:47

Miközben a kormány szerint számos német városban már túlértékelt az ingatlanpiac, veszélyes buboréktól egyelőre még nem kell tartani. Mindazonáltal a szabályozók nagyobb hatalmat kaptak, hogy felügyeljék a bérleti díjakat.

Devizaháborút robbanthatnak ki a jegybankok

Archívum2017.08.21, 16:16

A pénzügyi piacok akár devizaháborúra is készülhetnek a dollár és az euró között, amennyiben az Egyesült Államok és az eurózóna jegybankjai nem tudják megfelelően összehangolni a politikájukat.

Így kerülheti el a hitelkiváltás csapdáját

Gazdaság2017.08.18, 13:28

Több különböző adósság rendezésekor nagyon könnyű olyan hibát elkövetni, amin később már nem lehet változtatni. A hitelkiváltás után több kedvezménytől is eleshet az adós, ha rosszul választ bankot, vagy hitelajánlatot.

Még mindig nem lépett túl a válságon a világ

Archívum2017.08.15, 14:44

Alapvető átalakulások mentek végbe, mióta tíz évvel ezelőtt a piacok egyöntetűen ráeszméltek, nagyon nagy baj lehet a jelzálogpiacokból. A válság egy évvel később teljes üzemmódba kapcsolt, és bár sok minden változott, teljesen még most sem vagyunk túl rajta.

Meddig erősödhet a forint?

Gazdaság2017.08.14, 16:19

Számos pénzügyi szakértőben indított el találgatást a forint árfolyamában nemrégiben tapasztalt erősödés. Áttörést produkált ugyanis augusztus elején a forint, 2015 májusa most jegyezték a legerősebb szinten. Jogosan ad okot a spekulációra az, hogy vajon meddig erősödhet még a hazai fizetőeszköz?

Mágnesként vonzzák a tőkét a feltörekvők

Archívum2017.08.07, 15:35

A befektetők tovább öntötték a tőkét feltörekvő piacokra, ahogy a régió részvényeit követő benchmark index 2014 óta nem látott csúcsot ért el. A továbbra is gyenge dollár és a kitartóan alacsony kamatszintek egyaránt fontos szerepet játszanak a jelenlegi trendben.

Ne a plázák standjainál igényeljünk hitelkártyát

Gazdaság2021.11.09, 19:37

Alaposan érdemes megfontolni, szeretnénk-e hitelkártyát, és ha igen, akkor milyen típusút. Alapvetően nem az átmeneti pénzzavar kezelésére szolgál a kártya, ha ilyen gondjaink vannak, sokkal jobb megoldás a folyószámlahitel. A hitelkártya akkor a leghasznosabb, ha a kártyabirtokosnak alapvetően van pénze.

Újabb löketet kap a világverő részvénypiac

Archívum2017.07.25, 15:31

A jegybank újabb kamatvágással tovább pörgetheti a világ idei legjobbjának számító ghánai részvénypiacot. Egyre fokozódhat a befektetői csődület az afrikai országban.

Globális recessziót okozhatnak a jegybankok

Archívum2017.07.21, 14:54

Bill Gross úgy látja, a nagy jegybankok kamatemelései igen komoly kockázatokkal járnak, és ha nem vigyáznak, a központi bankok akár még globális gazdasági recessziót is előidézhetnek az óvatlanságukkal.

Megint a jegybankokra kell figyelni

Archívum2017.07.20, 11:55

Ahogy közeledik a nyár dereka és a szokásos piaci uborkaszezon, az emberen úrrá lesz a déjà vu érzés. Sok befektető még élénken emlékszik a 2013-as lassítási pánikra, vagyis a taper tantrumra, ezért óhatatlanul arra gondolhatunk, hogy most is valami hasonló zajlik körülöttünk – olvasható a Fidelity International elemzésében.

Tényleg nagy változást hozott a szuperhitel

Gazdaság2017.07.08, 14:56

A lakáshitelekkel az elmúlt időszakban nagy szerencsénk volt, hiszen szinte hónapról-hónapra alacsonyabb THM mellett tudtunk hitelt felvenni. Július elejétől ráadásul már a korábban beharangozott fogyasztóbarát lakáshitellel is találkozhatunk, amivel még inkább bővül az elérhető paletta. Jelenleg egy gyorsan változó kamatozású lakáshitelre 2,85 százalékos THM-mel csaphatunk le, ugyanakkor az évekig fix a törlesztővel rendelkező hitelekre is 3,6 száazlékos THM mellett hozzá lehet jutni. A legjobb hitelek listáján már az első fogyasztóbarát hitel is feltűnik, habár jelenleg a piaci hitelek is nagyon kedvezőek. Cikkünkben áttekintettükk ...

Veszélyesek az újra divatba jött bankpapírok

Archívum2017.07.05, 14:28

Felpörögtek az amerikai bankrészvények, miután a legnagyobb pénzintézetek sikerrel vették az jegybank stressz tesztjét. Mindazonáltal az alacsony kamatkörnyezet és a nyomott volatilitás aggodalomra ad okot a befektetők körében.

A válság előttihez hasonló buborék képződik a hitelpiacon

Archívum2017.06.26, 15:12

Csúnya véget érhet a jelenlegi kedvező hitelciklus a legendás csődszakértő, Edward Altman szerint. Az alacsony hozamok és a jelentős pénzbőség ugyanis a 2008-as válság előtti helyzetet idézett elő az amerikai hitelpiacon.

Mitől fogyasztóbarát egy lakáshitel?

Gazdaság2021.11.09, 19:30

A legfontosabb jellemzőjük, hogy lesz kamatplafon, és a hiteligénylés maximum 150 ezer forintba kerülhet. A lakás-takarékpénztári megtakarítással rendelkezők is jól járhatnak.

Válsággal fenyeget a kínai irányváltás?

Archívum2017.06.09, 15:33

A kínai jegybank politikájának érzékelhető változása nyomán egyre többen tartanak attól, hogy egy hitelválság küszöbén állunk. A Fidelity International szerint ez nem valószínű, és a közelmúltban végrehajtott szigorítások valójában a helyes irányba tett lépésként értelmezhetők, mivel javítják az ország hitelpiacainak stabilitását.

Az EKB nem változtatott az irányadó kamaton

Gazdaság2017.06.08, 14:30

Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa Tallinban tartott csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamaton.

Muszáj lesz kockáztatni, ha jó hozamot akarunk

Gazdaság2017.05.24, 14:07

A bankbetétek már régebb óta nem fizetnek szinte semmit, és az állampapírokkal is egyre nehezebb lesz reálhozamot elérni a növekvő infláció mellett – mit válasszon, aki nem akarja maga befektetni a pénzét?

A gyorsuló infláció felemésztheti az óvatos megtakarításokat

Gazdaság2017.05.24, 16:29

A gyorsuló infláció azt mutatja, hogy erősödésbe kezdett a világgazdaság, amire a nyugati jegybankok a nulla közeli alapkamatok emelésével kezdenek válaszolni. Magyarországon az idénre tervezett 3 százalékos GDP-növekedéssel lépést tud tartani a nemzetközi növekedéssel, de a jegybanki fordulat egyelőre nem látszik. Ha így marad, a kockázatvállalás óvatos emelésével reagálhatnak a befektetők. 

Egyre több külföldit érdekel a Keler Csoport

Gazdaság2017.05.17, 17:44

Tovább folytatja a terjeszkedést külföldön a Keler Csoport - írta közleményében a társaság.

A brexit odavághat a brit életszínvonalnak

Archívum2017.05.12, 14:44

Figyelmeztette a brit háztartásokat a Bank of England, mivel a jegybanki várakozások szerint idén már gyengülhet az életszínvonal, ahogy a brexitszavazás elkezdi éreztetni a hatásait az árakon keresztül.

Különleges idők várnak a nyersanyagokra

Gazdaság2017.05.09, 16:14

Noha a nyersanyagárak általában emelkedést produkálnak, amikor az amerikai jegybank kamatemelési ciklusban van, napjainkban a helyzet kissé bonyolultabb – mondják a Goldman Sachs elemzői. A múlt ezúttal talán nem ismétli önmagát.

A vállalkozások a legalacsonyabb kamatozású hiteleket keresik

Gazdaság2017.05.04, 10:41

Folyamatosan erősödik a forrásbevonási kedv a hazai vállalkozások körében - olvasható az MFB Periszkóp nevű havi elemzésében. A cégek elsősorban az olcsóbb forrásokat részesítik előnyben, ugyanakkor jelentősen megnőtt a kereslet a hitelek iránt is. Elsősorban a beruházási hitelek keresettek, a vállalkozások a lehető legkevesebb önerő mellett, a lehető legalacsonyabb kamatozású termékeket preferálják.

Ez a legkelendőbb hitel, mert feleződött a kamata

Gazdaság2017.04.22, 14:37

Miközben egyre inkább visszatér a hitelfelvételi kedv, az összes hiteltípus iránt nő az emberek érdeklődése is. A kedvező hatások leginkább a személyi hitelek piacát érintik, ahol az elmúlt években drámai mértékben csökkent a kamat, amivel párhuzamosan a lakosság is egyre szívesebben vesz fel ilyen hitelt. Ez nem véletlen, hiszen a hitel szinte bármire felhasználható, legyen szó tartós fogyasztási cikk vásárlásról vagy akár egy nagyobb beruházásról. De ma már egy autó vásárlása is észszerű választás az olcsó személyi kölcsönnel.

Európa miatt eshet tovább a dollár

Gazdaság2017.04.18, 13:29

A dollár jelenlegi gyengülése még nem állt meg, és további mélyrepülés várható – mondja a UBS elemzője. Dominic Schnider szerint a túlértékeltségnek, illetve Európának tudható be.

K&H: a magyar cégek a biztonságra játszanak

Gazdaság2017.03.21, 16:15

A bankszektorban az alacsony kamatkörnyezet ellenére is a visszafogott hitelkereslet és a növekvő vállalati betétállomány a meghatározó. Ezt a tendenciát a beruházási volumenek lassú emelkedése sem tudja megtörni, hiszen az egyre inkább a beruházási döntések szempontjává váló, vissza nem térítendő támogatások kiszorítják a hagyományos banki hitelfinanszírozást. A K&H tapasztalatai szerint jelentős hitelkeresleti élénkülés elsősorban csak az ingatlanfinanszírozás területén jöhet, valamint az idén megnyíló uniós források az önkormányzati beruházásoknál generálhatnak új hiteligényeket az év második felétől.

Nagy ugrásra készül az arany

Archívum2017.03.10, 15:05

Bár az arany ára nyomás alá kerülhet az amerikai jegybank következő kamatdöntőse előtt, a Bank of America elemzői szerint az év végére akár 200 dollárral is erősödhet a nemesfém árfolyama.

10+1 tipp, hogy nyugodtan aludjon a lakásvásárlás után!

Gazdaság2017.03.01, 10:28

Minden ötödik új lakáshiteles jövedelmének közel felét hiteltörlesztésre fordítja. Vélhetően az alacsonyabb jövedelműek kényszerülnek jobban megterhelni a családi költségvetést, ami két negatív következménnyel jár: első, hogy csak hosszabb futamidejű és gyakran átárazódó hitelt tudnak felvenni, amiből következik a második, hogy nagyobb kamatkockázatot futnak. Mutatjuk, mire kell figyelni hitelfelvételkor, és adunk 10+1 tanácsot, hogyan csökkenthető a lakáshitel kamatkockázata!

Már most védje meg magát a növekvő törlesztő-részletektől

Gazdaság2017.02.16, 10:41

Lassan hozzászokik a szemünk a nulla százalék körüli hozamokhoz, pedig egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy a helyzet nem maradhat sokáig így, hiszen az infláció erősödik. Figyelmeztető jel, hogy az utóbbi időben soha nem volt ilyen nagy az eltérés a rövid- és hosszútávú hozamok között. Csak idő kérdése, és a hozamok megindulnak felfelé, amit a saját bőrünkön fogunk érezni. Érdemes lehet óvakodnunk a kötvényalapoktól, de a lakáshitelek esetében is előtérbe kerül a biztonság, így egy hosszú távon rögzített kamatozású hitellel védhetjük meg magunkat.

Nagy Márton: Nálunk még mindig drágák a lakáshitelek

Gazdaság2017.02.15, 11:13

A bankok jövedelmezőségi okok miatt kerülik a kamatversenyt a magyar bankpiacon, jelentette ki Nagy Márton, a jegybank alelnöke. A Magyar Hírlapnak adott interjúban elmondta: az új lakáshitelek kamatai 2012 óta alig csökkentek, annak ellenére, hogy időközben 0,9 százalékra mérséklődőtt a nemzeti bank alapkamata. Az alelnök szerint az ügyfelek számára kevés a könnyen értelmezhető összehasonlítás a bankok ajánlatairól.

Még olcsóbbak lettek a hitelek

Gazdaság2017.02.09, 09:39

Szinte minden lakossági hiteltípusnál csökkentek tavaly az átlagos kamatok a jegybank adatai szerint. A fogyasztási hiteleknél szembetűnőbb a változás.

8 milliárd forintot hagyunk feleslegesen a bankoknál

Gazdaság2017.02.07, 16:53

Feleslegesen fizet túl sok kamatot a személyi kölcsönt felvevők döntő része. A Bankmonitor.hu számításai szerint mintegy 100 ezer forintos megtakarítás érhető el, ha egy meglévő, átlagos hitelt alacsonyabb kamatozásúra cserélünk.

Új veszély leselkedik a lakásvásárlókra!

Gazdaság2017.02.01, 10:53

Minden a lehető legjobban alakul azok számára, akiknek lakáshitelük van, vagy azt szeretnének, mert a hitelkamatok soha nem voltak még ilyen alacsonyak. Mindez azonban csak átmeneti állapot, mert ha az infláció magára talál, akkor a kamatok is megindulnak idővel felfelé. Pontosan ezért nem szabad abba a csapdába esnünk, hogy a legolcsóbb hitelt választjuk, ehelyett inkább a hosszú távon (akár 10 évig is) rögzített kamatú hitel lehet a legjobb döntés. A biztonság és kiszámíthatóság ugyanis a legfontosabb, az időzítés pedig nem is lehetne jobb.

Így érdemes meggazdagodni negatív kamatok mellett

Archívum2017.01.27, 15:46

Miközben már majdnem öt éve negatív kamatok működnek Dániában, a skandináv ország háztartásai gazdagabbak, mint valaha. Ráadásul a mínuszok mellett is öntik a pénzt a bankbetétekbe.

Az európaiak elszalasztották a nagy lehetőséget

Archívum2017.01.25, 16:03

Az elmúlt évek rekord alacsony kamatkörnyezetében az európai lakosságnak soha nem volt még ilyen jó esélye arra, hogy igen kedvező feltételek mellett építse le vagy módosítsa a tartozásait. A probléma azonban az, hogy a többség mégsem élt a lehetőséggel.

2017: Növekvő bérek, alacsony kamatok, emelkedő infláció

Gazdaság2017.01.04, 13:26

Átlagosan mintegy  9 százalék béremelkedés, 15 ezer forinttal magasabb havi nettó fizetés, alacsony kamatok, kedvező hitellehetőségek, enyhén növekvő infláció és csekély hozam a megtakarításainkon. Ezt hozhatja a 2017-es év. A pénzügyi kilátások összefoglalója a Bankmonitortól.

Félelmekkel teli év köszönt be jövőre

Archívum2016.12.23, 14:14

Noha várhatók jó hírek a következő évben, a Goldman Sachs vezető amerikai részvénypiaci stratégája szerint a befektetők nem lehetnek elbizakodottak. David Kostin és csapata összeszedte milyen jelentős félelmek övezik majd az amerikai piacokat 2017-ben.