kamaszok

címke rss

Lelőttek egy texasi tinédzsert, miközben meg akart védeni egy másik fiút

Nagyvilág2020.02.10, 20:41

Mellkason lőttek egy 16 éves fiút, mert az meg akarta védeni barátját, egy nála fiatalabb tanulót. Úgy gondolta, elbeszélget a piszkálódó fiúval, hogy hagyja békén a barátját, ám az nem értett a finom szavakból, sőt, a békésnek szánt beszélgetés először veszekedésig, majd gyilkosságig fajult.

Jómódú kamaszok fegyverrel raboltak ki közel egy tucat embert Budapesten

Itthon2019.12.14, 18:40

Rendezett családi körülmények között él az az öt kamasz, akik egy hónapon át összesen 11 embert raboltak ki Budapesten. Maszkkal vagy sállal takarták el az arcukat, és egy gázfegyverrel vagy bicskával támadták meg az áldozataikat. Az ellopott értékeken, a pénzen később alkoholt és cigarettát vettek. A két 16, két 14 éves és 15 éves fiú összesen több mint 120 ezer forintot, egy mobiltelefont és egy hangfalat vett el az áldozataiktól. Négyen most őrizetben vannak. 

Fegyveres rablás közben fogtak el három budapesti gyereket

Itthon2019.12.13, 13:46

Több rablásban is részt vettek gyerekek Budapesten. Nem egy állandó csoportról, több csoportról van szó. A csütörtöki támadásban két 16 éves, két 14 éves és egy 15 éves fiú vett részt, akik kivétel nélkül rendezett családi körülmények között élnek és iskolába járnak. December 11-én a Minerva utcában, de korábban Újbudán és a Gellért hegyen is megtámadtak embereket ezek a kamaszok. Összesen több mint 120 ezer forintot, egy mobiltelefont és egy hangfalat vettek el áldozataiktól.

Százhúsz forintot és egy zacskó szotyit lopott el egy gyerektől

Itthon2019.11.20, 19:29

Egy 15 éves mezőkovácsházi fiú tavasszal megfenyegetett és 12 éves gyereket, majd pénzt rabolt tőle. Az ügyészség rablás miatt emelt vádat ellene.   

Majdnem halálra vertek egy idős férfit az ócsai állomáson

Itthon2019.11.14, 12:04

A Pest megyei rendőrök kihallgattak és őrizetbe vettek egy 23 éves férfit és két fiatalkorú társát, akik Ócsán bántalmaztak egy 60 éves férfit.

Halálra erőszakoltak egy 17 éves lányt egy házibuliban

Nagyvilág2019.11.06, 19:30

A 17 éves, bolíviai Jhoselin Monica Calani kórházban kötött ki egy házibuli után. Egy egész csoport fiú fogta le és erőszakolta meg. Mindannyian részegek voltak, maga a lány is, így szinte esélye sem volt védekezni. Amikor felébredt, semmire nem emlékezett, de erős fájdalmai miatt fel sem tudott állni. Már az orvosok sem tudták megmenteni az életét, két hét múlva belehalt súlyos sérüléseibe.

3 film, amit minden kiskamasznak látnia kellene!

She2019.10.18, 09:36

Nincs könnyű dolgod, ha le akarsz ülni egy 8-12 év körüli gyerekkel filmet nézni. Persze, rengeteg tévéműsort találni, ami ezt a korosztályt célozza meg, de sajnos ezek nagy részét a rikácsoló rajzfilmek és a túltolt, mesterkélt tini vígjátéksorozatok teszik ki.

Hónapokig terrorizálták, majd halálra verték osztálytársukat a 13 éves fiúk

Nagyvilág2019.10.04, 20:12

Napi szinten zaklatta és kínozta egyik osztálytársát két középiskolás diák, majd egy napon be is váltották fenyegetéseiket: amikor egyedül találták a teremben, rátámadtak, és addig verték, amíg össze nem esett. Néhány nap múlva a kórházban belehalt sérüléseibe. A két bántalmazót megvádolták gyilkossággal, és szeptember 16-án le is tartóztatták őket.

Lelőtte 13 éves húgát egy fiatal fiú, majd feladta magát

Nagyvilág2019.08.15, 17:49

Meghalt egy 13 éves lány kedden, miután bátyja puskával lelőtte. A fiú ezután elmenekült otthonról, de másnap önként feladta magát. Nagynénjük bízik benne, hogy baleset volt, szerinte a fiú sosem bántotta volna húgát szándékosan. 

Veszélyesek lehetnek a kamaszokra a társkereső oldalak

Life.hu2019.07.21, 10:59

Veszélyesek lehetnek a kamaszokra a társkereső oldalak, mert torzíthatják az énképüket – közölte Kalamár Hajnalka klinikai pszichológus vasárnap az M1 aktuális csatornán.