kamaszok

címke rss

Kamaszok fosztottak ki egy férfit Miskolcon

Itthon2020.04.20, 22:04

Tavaly nyáron két kamasz rátámadt egy férfire Miskolcon. Kifosztották. A rendőrök elfogták, és kihallgatták őket. Az idősebbről kiderült, hogy nem ez lehetett az egyetlen bűncselekmény, amiben részt vett. Egy másik rablás mellett súlyos testi sértéssel is meggyanúsították. Őt le is tartóztatták.

Kövekkel dobálták az autókat gyerekek az M3-ason

Itthon2020.05.21, 14:08

Három fiú dobálta meg az autósokat az autópályán. Még akkor is ezt tették, amikor odaértek a rendőrök. Ők állították le a gyerekeket.

Bosszúból majdnem vízbe fojtottak egy férfit, mert nem adott cigarettát

Itthon2020.06.04, 20:11

Egy hónapra elrendelték a letartóztatását annak a két fiatalnak, akik egy borsodi községben megvertek, majd egy vízelvezető árokba löktek egy férfit, mert nem kaptak tőle cigarettát. Mivel kis híján megölték, akár több évre is börtönbe, illetve javítóintézetbe kerülhetnek.

Videójáték miatt gyilkolta meg társát egy thaiföldi kamasz

Nagyvilág2020.06.16, 18:29

Végzetes tragédiához vezetett két buddhista szerzetestanonc vitája, ami egy videójáték miatt robbant ki. Az egyik nevelő próbált közbelépni, ám a fiúk a szobában tovább verekedtek, melynek során egyikük kést rántott, és több szúrással kivégezte társát.

Táskákat lopott két fiatal Nógrád megyében

Itthon2020.06.28, 12:37

A rendőrök elfogták és kihallgatták azt a két fiatalt, akik Salgótarjánban és Alsózsolcán lopták el két járókelő táskáját.

Egy részeg férfi hagyott magára a kenuban a Tiszán két kisgyereket

Itthon2020.07.24, 14:03

Kenus kirándulásra ment két tizenéves fiú, és egyikük apja szerdán. A férfi azonban sokat ivott, ami miatt olyan mélyen elaludt, hogy a gyerekek nem tudták felébreszteni. Mivel érezték, hogy nagy a baj, hívták a rendőröket. A felelőtlen férfi ellen a rendőrök eljárást indítottak.

Gyerekeket raboltak ki Lajosmizsén

Itthon2020.11.11, 14:58

A fiú 400 forintot, és egy zacskó dohányt szerzett meg erőszakkal nála fiatalabb ismerőseitől. A rendőrök rablás miatt vették őrizetbe.

Gyerekek tettek tönkre egy kecskeméti utcát

Itthon2020.11.13, 10:47

A kecskeméti rendőrök rongálás miatt nyomoznak a felvételen látható gyerekek ellen.

Megverték egy magyar sztárséf fiát Budapesten

Itthon2020.11.17, 13:34

Több járókelőt is megtámadhatott már az a tizenévesekből álló banda, amely a napokban egy népszerű magyar sztárséf gyerekét szemelte ki áldozatnak. Először csak beszólogattak neki a kamaszok, majd közös erővel nekiestek, és ütni-verni kezdték. Bár a sztárszakács a nyomozás folyamata, illetve fia védelme miatt nem akart nyilatkozni, a Blikk végül utánajárt a részleteknek.

Megkéselte osztálytársát egy fiú Tatabányán

Itthon2020.12.09, 20:39

Egy 14 éves fiú szúrta meg osztálytársát egy tatabányai általános iskolában. A kamasz kihallgatása folyamatban van.