Kálomista Gábor

címke rss

Kálomista Gábor: Furcsa, hogy egy fikciós film valóságtartalmát kell bizonyítani - videó

Archívum2022.09.01, 17:18

Hann Endre nem kívánt a sajtó kérdéseire válaszolni, Kálomista Gábor szerint viszont aggasztó, hogy a bíróság előtt kell egy fikciós film valóságtartalmát bizonyítani. Csütörtökön kezdődött az a személyiségi jogi per, amelyet Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató cég vezetője indított a Megafilm Kft. ellen.

Kálomista Gábor: Így torzítja a magyar mozipiacot a Cinema City

Archívum2022.07.08, 20:48

Izraelben a bíróság bűnösnek találta a CineWorld csoportot és annak vezérigazgatóját, Mooky Greidingert, mert a cég nem tartotta be egy 2010-es összeolvadás feltételeit. Akkor a CineWorld csoport forgalmazócége, a Forum Film olvadt össze a Matalonnal, az üzlet megkötésének kitétele pedig az volt, hogy az országos bemutatók mindegyikét elérhetővé kell tenniük az izraeli mozik számára. Kiderült viszont, hogy a tárgyalás során vizsgált tízéves időszakban nyolc olyan film is volt, amelyeket nem juttattak el a moziknak. A történet azért is érdekes, mert a CineWorld a hazai Cinema City anyavállalata, amely több esetben is, politikai indítttatásoktól ...

Különleges felvezetéssel kerül képernyőre az Elk*rtuk április 2-án

Archívum2022.04.02, 16:02

Szombaton, április 2-án 21:10-től vetíti a HírTV az Elk*rtuk című ikonikus politikai krimi-filmdrámát. A filmet egy speciális beszélgetés előzi meg az alkotókkal és szakemberekkel.

Április 2-án különleges felvezetéssel kerül képernyőre az Elk*rtuk!

Archívum2022.04.01, 20:09

Szombaton, április 2-án 21:10-től vetíti a HírTV az Elk*rtuk című ikonikus politikai krimi-filmdrámát. A filmet egy speciális beszélgetés előzi meg az alkotókkal és szakemberekkel.

Hétfő este, március 15-e előestéjén mutatja be a TV2 az év legsikeresebb magyar filmjét, az Elk.rtukat

Archívum2022.03.14, 10:15

Több mint százharmincezren váltottak rá jegyet a hazai mozikban, de Brüsszelben és Erdélyben is vetítették: a tavalyi év legnézettebb magyar filmje végre a televízióban is látható, a Gyurcsány-korszak hazugságait leleplező politikai thriller izgalmas, világszínvonalú alkotás. A TV2 mutatja be, hétfő este 9-kor, március 15-e előestéjén.

A baloldal fenyegetőzése ellenére egyetlen bírósági per sincs az Elk.rtuk miatt

Archívum2022.03.13, 19:34

Minket számtalan perrel fenyegettek meg már a film készítése során is, de azóta sincs egyetlen per sem folyamatban a Megafilm ellen, a személyem vagy producertársam, Helmeczy Dorottya ellen. Tehát ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy ez a film valós történeten alapul. Nem lehet rajta vitatkozni – jelentette ki Kálomista Gábor producer az Origónak adott interjúban. Az Elk.urtuk című politikai krimi társproducere a film TV2-n való sugárzása kapcsán hozzátette, hogy a baloldaltól most is számítanak majd kritikára, ennek ellenére a film éli az életét, sikeres és az emberek szeretik. Kálomista Gábor arról is beszélt az Origónak, mit gonndol ...

Kálomista Gábor a Gubás Gabit fenyegető színészről: a baloldali politikusok között a helye

Archívum2021.12.19, 17:59

Ahogy az Origo megírta, a magát Noárnak hívó színész, a korábban a Vígszínházból is elzavart Molnár Áron azt állította, hogy nyilvánosan bírálta Gubás Gabit egy díjátadón, mert eljátszotta Gyurcsányné szerepét. Kiderült: hazudott, a díjátadón lapított, magához Gubás Gabihoz sem szólt egy szót sem, ellenben utána a Facebook-on már szélsőséges hangon szidalmazta, fenyegette. Megkérdeztük Kálomista Gábort, az Elk.rtuk című politikai thriller producerét, Eperjes Károlyt, akit a Hídember címszerepéért próbált kiszorítani a filmes világból a baloldal, Szarvas Józsefet, a Nemzeti Színház vezető színészét, Ókovács Szilvesztert, a Magyar Álllami ...

Hiánypótló és formabontó trükkorgia Dobó Kata új filmje

Archívum2021.11.26, 16:15

"Minél inkább belesüppedünk a fogyasztói társadalom kényelmébe, annál inkább arra vágyunk, hogy a szabadidőnkben nyomasztó, sötétebb tónusú filmeket nézzünk, miközben szükségünk van ártatlan és őszinte mesékre is" – mondta az Origónak adott interjújában Helmeczy Dorottya, aki állandó producertársával, Kálomista Gáborral ezúttal egy családi mozifilmmel jelentkezik. Dobó Kata december 9-én mozikba kerülő El a kezekkel a Papámtól! című rendezése hamisítatlan családi mozifilm rengeteg speciális effektussal, a producer szerint pedig csak segítheti a produkció sikerét, ha sokan politikai pártállás alapján ítélik meg a művet pusztán azért,, ...

Átütő siker volt az Elk.rtuk brüsszeli világpremierje

Archívum2021.11.10, 12:59

A Polgári Magyarországért Alapítvány Brüsszeli Képviselete és a Magyar Hullám Közéleti és Kulturális Társaság szervezésében került sor az Elk*rtuk c. film brüsszeli premierjére. Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője köszöntőbeszédében kiemelte: az 1956-os forradalom 50. évfordulóján Gyurcsány Ferenc egyszerre követett el politikai és történelmi bűnt: parancsára alkalmaztak a miniszterelnöki hazugságai miatt tiltakozók letörésére tömeges törvénytelen rendőri erőszakot, tiporták véres rendőrcsizmák a magyar jogállamiságot, és elégtételt akart venni a jóakaratú magyarokon az '56 miatti, az egész poszztkommunista ...

Óriási siker: átlépte a százezret az Elk.rtuk nézőszáma

Archívum2021.11.05, 12:56

Elképesztő érdeklődés övezi Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárgásáról, annak körülményeiről és a következményekről szóló filmet - írja a Metropol. 

Óriási siker az Elk.rtuk, lehet, hogy jön a folytatása

Archívum2021.11.04, 12:11

Szabad országban élünk, mindenki a független magyar bíróságoknál keresni tudja az igazát. Ha ő úgy gondolja, hogy bármilyen sérelem érte, akkor ajánlom neki, hogy indítson polgári pert vagy tegye a dolgát. Ezzel nekünk egyébként nincs feladatunk – mondta el az Origónak adott interjúban Kálomista Gábor, az Elk.rtuk című film egyik producere Hann Endre közvélemény-kutató kifogásaira, aki magára ismert a film egyik negatív karakterében. Kálomista kifejtette, hogy hiába fenyegetőzött eddig a baloldal, semmilyen megkeresés nem érkezett még hozzájuk, amely jogi útra terelte volna az ügyet. A producer mesélt még a film fogadtatásáról, a haatalmas ...

Büntetőfeljelentést tesznek Kálomista Gáborék a Gyurcsány-kommandó ellen az Elk.rtuk szabotázsprovokációja miatt

Archívum2021.10.25, 16:47

Ahogy arról a "Lábszagú, besurranó tolvaj stílusban próbálja egy producer a nézőket elriasztani az Elk.rtuk című sikerfilmtől" címmel megjelent cikkünkben foglalkoztunk - és amely üggyel kapcsolatban Apáti Bence "Fáj az igazság?" című publicisztikát is közölt -, egy Kovács Gábor nevű producer azt javasolta a közösségi oldalán, hogy a követői közül minél többen foglaljanak jegyeket az Elk.rtukra, de ne vegyék meg, és ne menjenek el rá. Így aztán, ha az emberek interneten megnézik, hogy van-e jegy, és látják, hogy nincs, akkor nem mennek el a moziba, következésképpen: Kovács Gábor reménye szerint majd nem lesznek nézők az Elk.rtuk vettítésein. ...

Kálomista Gábor: 2006-ban Gyurcsány nemzet elleni támadást követett el - videó

Archívum2021.10.22, 22:30

Egy szó jut eszébe a 2006-ban történtekről: nemzetárulás - mondta Kálomista Gábor a Mediaworks Hírcentrumnak. Nézze meg a videót!

Pataky Attila az Elk*rtuk premierje után: Nem értem, hogy Gyurcsány hogyan lehet még szabadlábon

Archívum2021.10.22, 17:22

Tegnap mutatták be az ország első politikai krimijét, ami óriási sikert aratott a premieren. Számos híresség is alig várta, hogy láthassa Kálomista Gábor filmjét. A premier után Pataky Attilát kérdezték - írja a Bors. 

Ilyen lesz Gyurcsány Ferenc az Elk.rtukban

Archívum2021.10.21, 11:56

Azt gondolom, hogy az Európai Unió központjában egy olyan filmet, ami 2006-ról szól, fontos, hogy megnézzenek, mert talán rájönnek majd, hogy akkoriban hibát követtek el. Nem tiltakoztak nagy erőkkel, és nem utaztak bizottságok Magyarországra, hogy kivizsgálják, mi történt – mondta Kálomista Gábor, az Elk.rtuk egyik producere az Origónak adott interjúban arra a kérdésre, külföldön miért pont Brüsszelben mutatják be elsőként a filmet. A producer kifejtette, hogy szerinte 2006-ban is fel lehetett volna szólalnia Brüsszelnek a demokrácia és a szólásszabadság mellett. Kálomista Gábort megkérdeztük arról is, ki játssza a filmben Gyurcsánny ...

Alig lehet jegyet venni az Elk.rtuk-ra a Corvin moziban, majdnem minden vetítés telt házas lesz

Archívum2021.10.20, 14:56

Mostanra bebizonyosodott, hogy a Corvin mozi szánalmas állítása, miszerint az Elk*rtuk-ra az amerikai filmek miatt nem lesznek kíváncsiak a magyar nézők - teljességgel valótlan volt. A főváros tulajdonában lévő és így Karácsony Gergely közvetlen befolyása alá tartozó Budapest Film Zrt. kénytelen volt engedni az emberek akaratának és a korábbi egy időpont helyett az elképesztő érdeklődés miatt napi háromban vetítik majd a Gyurcsány-filmet a Corvin moziban. Azonban még ez is kevésnek mondható, hiszen tisztán látszik, hogy a nézők gyakorlatilag csak az Elk*rtuk-ra kíváncsiak, majdnem minden vetítés telt házas, miközben a többi terem koong ...

Így próbálták megakadályozni, hogy eljusson az emberekhez az Elk.rtuk

Archívum2021.10.22, 15:53

Október 21-én mutatják be a 2006-os események alapján készült Elk*rtuk című politikai krimit. Ennek kapcsán Kálomista Gábor producert, a Thália Színház igazgatóját kérdezte a 888 a magyar mozikról, Gyurcsány Ferencről, és arról, hogy lehet-e Magyarországon ideológia nélkül filmet készíteni - írja a 888.

Elképesztően nagy az érdeklődés a Gyurcsány-film iránt, de a pesti mozik alig merik vetíteni

Archívum2021.09.28, 18:24

Kálomista Gábor, az Elk.rtuk című politikai thriller producere az Origo megkeresésére reagálva nyilatkozott annak kapcsán, hogy a filmjét nagyobb érdeklődés kíséri, mint a James Bond premierjét. Elmondása alapján: „Nem nagyon volt még olyan, hogy több mint három héttel előtte egy filmre jegyet áruljanak, ezt pedig figyelembe kell vegyék az ideológiai, és nem szakmai kritériumok alapján működő budapesti mozik is". A Corvin mozinak ugyanakkor megköszönte a lehetőséget, bár Kálomista szerint: „Jó lenne, ha az intézmény vezetősége ugyanolyan körülményeket biztosítana az Elk.rtuknak mint az amerikai filmeknek". A producer még arról beszéélt: ...

Október 9-én látható Kálomista Gábor filmje a Duna Televízióban

Archívum2021.09.27, 09:54

Október 9-én látható a Duna Televízióban az Ecc-pecc című produkció. A színházban játszódó vígjáték főbb szerepeit Szervét Tibor, Pindroch Csaba, Csőre Gábor és Szabó Erika alakítja.

Kálomista Gábor szerint politikai okokból tönkre akarják tenni az Elk.rtukat

Archívum2021.09.21, 12:42

Október 21-én debütál az év legjobban várt magyar filmje, az őszödi beszédről és az azt követő politikai és rendőri túlkapásokról szóló Elk.rtuk című politikai thriller, és bár előre borítékolható volt, hogy az alkotás indulatokat gerjeszt majd, arra még Kálomista Gábor producer sem számított, hogy a baloldal valóban minden eszközt bevet majd a film ellehetetlenítésének érdekében.

Kálomista Gábor: Én nem lövettem ki senkinek sem a szemét, mégis engem támadnak

Archívum2021.07.30, 17:27

Filmesként az egyetlen eszköze a kamera, amelyen keresztül megmutatja a valóságot, de sokan ezt akarják elvenni tőle - mondja Kálomista Gábor producer, az Elk.rtuk című film forgatásán. Beszél arról, hogy folyamatos harcot kell vívni a Facebookkal és a YouTube-bal, amelyek újra és újra törlik a film oldalát és előzeteseit. Keith English rendező szerint csak a végtelenül szűklátókörű emberek támadják látatlanban a produkciót, Kálomista Gábor pedig azt mondja, szerinte a fanatikus Gyurcsány Ferenc-rajongók az elsők között vesznek majd jegyet, vagy lekalózkodják az internetről a filmet, amint lehetőségük nyílik rá. Az őszödi beszédről ...

Kálomista Gábor: Hazugságokra márpedig nem lehet jövőt építeni

Archívum2021.07.30, 12:56

A végéhez közeledik a 2006-os események alapján készülő Elk*rtuk című politikai krimi forgatása. A külföldi alkotókból összeálló stáb szerint ez a mozi a nemzetközi közönséget is érdekelheti, ezért a legprofibb technikával készül a produkció - írja a Magyar Nemzet pénteki cikkében.

Támogatókat keresnek az őszödi beszédről szóló film alkotói

Archívum2021.06.09, 16:34

Ugyan még nem tudni, hogy az Elk*rtuk című új mozifilm - amely játékfilmként dolgozza fel az elhíresült Gyurcsány-beszéd történetét - mikor kerül a hazai és külföldi mozikba, finanszírozási háttere azonban már most hatalmas médiaérdeklődést keltett. A Megafilm producerei, Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya állami támogatás nélkül, klasszikus produceri eszközökkel teremtették elő a gyártási költségeket. Az őszödi beszédről készülő filmben nincs közpénz, az alkotók azonban további támogatókra számítanak.

Hányingerem volt, olyan magasságokba emelkedett a s.ggnyalás

Archívum2021.06.06, 10:28

Kálomista Gábor producer, a Thália Színház igazgatója hosszabb interjút adott Szilléry Évának. Az első részt múlt héten jelentettük meg, ebben meséli el, hogyan fenyegették meg a Gyurcsány-film szereplőit rendezők és producerek is. A második részben pedig arról is beszél, milyen gyomorforgató módon hízelegtek budapesti baloldali színházigazgatók Tarlós Istvánnak, amikor még ő volt a főpolgármester. NÉZZE MEG A VIDEÓT!

Rendezők és producerek is fenyegették a Gyurcsány-film színészeit

Archívum2021.05.29, 18:01

Interjút adott Kálomista Gábor producer, a Thália Színház igazgatója Szilléry Évának. A hosszabb interjú első felében főként az Elk.rtuk című film körüli támadásokról beszél, a másodikban a magyarországi színházi, kulturális közállapotokról. NÉZZE MEG A BESZÉLGETÉS ELSŐ RÉSZÉT!

Kálomista Gábor az Origónak: Nincs nagyobb öröm a Thália nyitásánál

Archívum2021.05.03, 17:32

Mint írtuk, május közepén az Álmomban megcsaltál című előadással nyit újra a Thália Színház: a nyitás fontosságáról, a közönség visszacsábításáról és a műsorról Kálomista Gábor ügyvezetőt kérdeztük telefonon. 

Emlékeztetni kell arra, hogyan akarták tönkretenni az országot 100 évvel ezelőtt

Archívum2020.06.04, 08:13

Június 4-én van a 100 éves évfordulója az országot megcsonkító trianoni békediktátum aláírásának. Az évforduló alkalmából, ezen a napon 20 óra 15 perctől a Duna Televízióban lesz a premierje a Rátóti Zoltán főszereplésével készült, A beszéd - Apponyi a magyar ügy védelmében című nagyszabású történelmi drámának. Az alkotás Apponyi Albert gróf felszólalásának dramatizált rekonstrukciója. Az alkotók beszéltek az Origónak az emlékezés fontosságáról és a forgatásról is.

Akinek magyar gyökerei vannak, annak foglalkoznia kell a trianoni tragédiával

Archívum2020.06.03, 05:59

Hosszú évtizedekig hallgatni kellett erről a gyalázatról, nem lehetett róla beszélni, és csak az utolsó 10 évben kezd átformálódni a közbeszéd abba az irányba, hogy teljesen indokolatlan és igazságtalan módon lett az ország feldarabolva. Egy nagyszabású filmre mindenképpen szükség van, ami az egész korszakot feldolgozza – mondta Kálomista Gábor, a Thália Színház igazgatója, producer az Origónak A beszéd - Apponyi a magyar ügy védelmében című film kapcsán (csütörtökön este 20.15-kor kezdődik a Duna TV-n). 

Már 17 millió forint gyűlt össze a magyar művészek megsegítésére

Archívum2020.03.21, 09:46

Már 17 millió forint folyt be a Thália Színház által hétfőn létrehozott Színházi Szolidaritási Alaphoz.

Színházi Szolidaritási Alapot hozott létre a Thália Színház

Archívum2020.03.17, 08:58

Hétfőn Színházi Szolidaritási Alapot hozott létre a Thália Színház azoknak a művészeknek a megsegítésére, akiknek nincs állandó szerződésük kőszínházi vagy egyéb intézménnyel. 

Schell Judit útja díjugratástól a versenytáncon át - Schell Juditig

Archívum2020.03.01, 17:56

Jászai-díjas, érdemes művész. Versenytáncosnak készült, de mert a debreceni drámatagozatos középiskolai osztályának többsége színésznek jelentkezett, maga is megpróbálkozott a Színművészeti Főiskolával. Azonnal bekerült Horvai István osztályába, aki egy évet adott arra, hogy szóban is olyan szintre jusson, ahol mozgásban tartott. Schell Judit diplomázva már édesanya volt, ugyanakkor már a húszas éveiben korosztálya egyik meghatározó színészének számított, és azóta is kiemelkedő alakításokat nyújt a színházi műfajok mindegyikében. Két éve vezetői pozícióban is próbára teheti magát, miután elvállalta a Thália Színház művészeti vezetőii ...

Egy jól működő színházi struktúrát akar darabokra zúzni az ellenzék

Archívum2020.02.26, 11:07

Ma dönt a Fővárosi Közgyűlés a Szabad Tér Színház (és a Vígszínház) vezetőjének személyéről, ám ha nem a szakmai bizottság által támogatott Bán Teodóra mellett döntenek, akkor a kormány felfüggeszti a tárgyalásokat a fővárosi színházak támogatásáról. Ezt Gulyás Gergely miniszter jelentette be. A DK-s politikus, Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes viszont tegnap este az ATV-ben azt mondta, hogy nem a szakmai bizottság által támogatott jelölt lesz az új vezető. A kormánynak és a fővárosnak egyébként március elsejéig kellene megegyeznie a színházak működtetéséről. A fővárosi vezetés azonban makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy ők ...

Kálomista Gábor: Gesztesi erős egyéniségű művész volt

Archívum2020.01.05, 11:26

Kálomista Gábor Balázs Béla-díjas magyar filmproducer több filmben is együtt dolgozott Gesztesi Károllyal.

Kálomista Gábor: Ha ilyen a Karácsony-féle demokrácia, akkor milyen a diktatúra?

Archívum2019.12.12, 18:35

Mélyen felháborította és megdöbbentette a Thália Színház minden dolgozóját, hogy egy ellenzéki képviselő egy parlamenti felszólalásában színvonaltalannak titulálta a színház előadásainak minőségét - minderről Kálomista Gábor, a színház igazgatója beszélt az Origónak. A producer-igazgató szerint jól látszik, hogy a mostani balliberális fővárosi vezetés csak egyfajta színházat tud elképzelni, és ennek érdekében bármit képes elkövetni. Hozzátette, kész bármikor, bármilyen vizsgálat elé állni az általa vezetett színház ügyében. Egyébként, a balliberális városvezetés harcot indított a nekik nem tetsző színházvezetők ellen. Mindenfajta érrdemi ...

Kálomista Gábor: Egy állami pénzből fenntartott intézmény nem sorolhatja magát a balliberális oldalra

Archívum2019.12.07, 09:48

Nehezen tudom elhinni, hogy senki nem tudott Gothár Péter szexuális zaklatási botrányáról – mondta Kálomista Gábor az M5-nek adott interjújában. Fel kell emelni a szőnyeget, benézni alája, hogy mi van besöpörve, és kitakarítani - hangsúlyozta a Thália Színház igazgatója a Katona József Színházra és a Színház- és Filmművészeti Egyetemre utalva.

Kálomista Gábor: A rendszerváltás még nem érte el a színházi szakmát, itt a rettegés diktál

Archívum2019.12.02, 12:59

A rettegés diktál a magyar színházi világban - mondta Kálomista Gábor a Bayer Show-ban. A producer a Gothár-ügy kapcsán úgy fogalmazott: aki nem ért egyet a Színház- és Filmművészeti Egyetemen zajló liberális ideológiai nézetekkel, annak nincs jövője ebben a szakmában, nem kap szerepet. Kálomista szerint a fenntartónak is felelőssége van, rendet kellene ott tenni.

Megkérdeztük a Színház- és Filmművészeti Egyetemet: kitiltják-e a szexuális zaklató Gothár Pétert

Archívum2019.11.22, 20:47

Már több cikkben is beszámoltunk arról, hogy napok óta próbálja eltussolni Gothár Péter szexuális zaklatási ügyét a Katona József Színház, de álvizsgálat zajlik a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is, ahol Gothár Péter színházrendezést, filmrendezést és színészmesterséget tanít. Elküldtük kérdéseinket az egyetemnek is, eddig még nem kaptunk választ.

Teljesen belterjessé vált a Színház-és Filmművészeti Egyetem, megpróbálják eltussolni Gothár Péter súlyos szexuális zaklatási botrányát

Archívum2019.11.22, 15:43

Mendemondák alapján hosszú évek óta nagyon sokan tudhattak Gothár Péter szexuális zaklatási botrányáról, és most pontosan ezek az emberek vizsgálják majd ki, hogy pontosan mi történhetett - minderről Kálomista Gábor producer, a Thália Színház igazgatója beszélt az Origónak. Úgy látja, minden bizonnyal egy "ejnye-bejnyével" megpróbálják majd ezt a súlyos bűncselekményt eltussolni valahogyan. Kálomista szerint nem etikai bizottságokat kell felállítani, hanem egy hatósági vizsgálatot kell lefolytatni, hogy teljes körű képünk legyen az ügyről. A producer úgy véli, teljesen belterjessé vált a Színház-és Filmművészeti Egyetem az elmúlt évvtizedekben, ...

Kálomista Gábor a Gothár-botrányról: Maga a Színház- és Filmművészeti Egyetem‎ a betegség góca

Archívum2019.11.22, 13:36

Gothár Péter szexuális zaklatási botránya kapcsán teljesen abszurd, hogy a Színház-és Filmművészeti Egyetemen egy belső kör vizsgálódik, és nem a fenntartó rendelt el egy azonnali vizsgálatot az ügyben - mondta Kálomista Gábor filmproducer a Hír TV Szabadfogás című műsorában.

Kálomista Gábor: A megszűnés veszélye is fennállt Veszprémben

Archívum2017.11.25, 17:22

Kálomista Gábor december 1-jei hatállyal lemond a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának elnöki tisztéről. A majdnem hat év alatt, amelyet a klub élén töltött, a Veszprém a legszűkebb világelitbe emelkedett. Az elnök sikertörténete most véget ért, ám mint azt a Nemzeti Sportnak elmondta a távozó sportvezető, reményei szerint az együttesé folytatódik. 

Kétmilliójába került a 444-nek, hogy hazudott

Archívum2017.11.15, 08:25

Komoly zavar lehet az igazmondó médiabirodalom erőterében, miután kiderült, hogy az egyik nagyágyú, Soros György 444-e hazudott. Nem először, de a mostani esetről papír is van, miután a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen kimondta, hogy a blog olyan állításokat fogalmazott meg Kálomista Gábor producerről, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Az olvasóközönség ilyen fokú példás tájékoztatása kétmillió forintjába, plusz perköltségbe került a 444-nek. Hiába, az objektivitás nem olcsó. 

A Veszprém megnyerheti a Final Fourt

Archívum2017.05.01, 21:59

Kálomista Gábor, a klub vezérigazgatója szerint a Telekom Veszprém megnyerheti a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját, miután sorozatban negyedszer bejutott a kölni négyes döntőbe.

Magyar filmesek bojkottálják Kálomista Gábor cégét

Archívum2016.10.12, 15:45

Kezd kiállni önmagáért a magyar filmszakma. Egyre bővül azoknak a filmeseknek a száma, akik visszautasítják, hogy a jövőben Kálomista Gábor producer Megafilm-cégcsaládjának bármelyik produkciójában is részt vegyenek. Mundruczó Kornél, Hajdu Szabolcs és Gigor Attila is az aláírók között van.

Már ment a mozikban, amikor kivágtak pár képkockát a Kút című filmből

Archívum2016.09.30, 09:53

Körülbelül három másodpercet vágtak ki Gigor Attila nemrég forgalmazásba került thrilleréből, a Kútból – értesült a Népszabadság. Azoktól a képkockáktól kellett utólag megszabadítani a filmet, amelyeken egy tévéképernyőn Kálomista Gábor látható.

Maradnak a vezetők a Thália, a Madách és az Újszínház élén

Archívum2016.08.31, 13:50

A Fővárosi Közgyűlés három budapesti színház igazgatói posztjáról döntött szerdán: a Tháliát továbbra is Kálomista Gábor, a Madáchot Szirtes Tamás, az Újszínházat pedig Dörner György irányíthatja.

630 millió forintba kerül a közmédia sorozatainak folytatása

Archívum2016.06.27, 14:07

Az MTVA újabb 630 millió forintot fizet két sorozat folytatásáért Kálomista Gábor cégének, ennyibe kerül az Egynyári kaland és a Csak színház és más semmi második évadja.

Mégsem távozik a Veszprém kézielnöke

Archívum2016.06.16, 18:24

Kálomista Gábor maradt a Veszprém Handball Zrt. vezérigazgatója, miután lemondását nem fogadta el a társaság igazgatósága.

A döntő után lemondott a veszprémi elnök

Archívum2016.05.29, 21:14

Az elveszített Bajnokok Ligája-döntő után lemondott a veszprémi kézilabdaklub elnöke, Kálomista Gábor. 

Többet tudunk az ellenfelekről, mint ők rólunk

Archívum2016.05.23, 22:13

A magyar bajnok veszprémi kézilabdacsapatnak a Telekom támogatása révén lehetősége lesz a keret megerősítésére - nyilatkozta Kálomista Gábor, a klubot működtető gazdasági társaság vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán.

Nem a szélsőjobb erényeit mutatjuk be

Archívum2015.10.25, 16:18

Csütörtök óta látható a mozikban a Filmalap eddigi legdrágább produkciója, a Veszettek. Goda Krisztina rendező a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem és a Kaméleon után most kemény és aktuális témát választott: a magyar fiatalok radikalizálódását. Mégis azt mondja, nem akar politizálni. Az Origónak adott interjúban beszélt az ötlet születéséről, a manipuláció természetéről, az előzetesre érkezett szélsőjobboldali reakciókról, és arról, kell-e cigány színésznek játszania a roma szerepeket.

Előző
  • 1
  • 2
Következő