Káli Sándor

címke rss

Fellegváraik feldarabolásától rettegnek a szocialisták

Búcsút mondhatnak a szocialisták utolsó vidéki bástyáiknak is, miután az önkormányzati képviselők számát csökkentő törvény alapján készült kerületi kiosztás több városban feldarabolta a hagyományosan MSZP-re szavazó lakótelepeket. A szocialisták állítják, a Fidesz mondta tollba a megyei jegyzőknek az új beosztást, a jegyzők viszont azt mondják, pár nap alatt nem lehet olyan térképet rajzolni, ami mindenkinek megfelel.

Miskolc hőerőművet vesz

Archívum2008.10.14, 18:16

Miskolcé lehet Magyarország egyik legmodernebb fűtőerőműve, miután Káli Sándor, Miskolc polgármestere, Korózs András, a Miskolci Hőszolgáltató (MIHŐ) Kft. ügyvezető igazgatója, és Mártha Imre, az MVM Zrt. vezérigazgatója kedden Budapesten aláírta az adásvételi szerződést - közölte a miskolci önkormányzat szóvivője az MTI-vel.

Új uszoda épül Miskolcon

Archívum2008.07.14, 16:37

Miskolcon új fedett uszoda épül, a 2,2 milliárd forintba kerülő létesítmény alapkövét hétfőt tette le Elbert Gábor, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára és Káli Sándor Miskolc polgármestere; a tervek szerint a jövő év végén adják át a komplexumot.

Legyőzte Lékót a norvég csodagyerek

Sport2008.06.02, 09:02

Miskolcon a norvég csodagyerek, a 17 éves Magnus Carlsen 5-3-as győzelmével fejeződött be Lékó Péterrel vívott rapid párosmérkőzése. A párharc hetedik játszmájában a világossal játszó nagymesterünk minimális előnyét a remekül védekező Magnus ellen nem tudta fokozni. Kölcsönös kapkodásban Lékó súlyos taktikai elnézést követett el, a győzelem már Carlsen végső diadalát jelentette. Elsőszámú sakkozónk az utolsó partiban nem tudott szépíteni. A sajtótájékoztatón Carlsen elismerte, hogy összecsapásaik során szerencsésebb volt, időzavarban, rosszabb állásokban is megőrizte hidegvérét. Lékó csalódott az eredmény miatt, amely nem tükrözi hűűen ...

Két döntetlen a Lékó-Carlsen első napján

Archívum2008.05.28, 23:55

A Miskolci Nemzeti Színházban kedden este ünnepélyesen megnyitották a Lékó-Carlsen rapid párosmérkőzést. Miskolc polgármestere, Káli Sándor köszöntötte a résztevőket, a megjelent vendégeket, majd a színház társulata fergeteges ünnepi műsort mutatott be. A sorsolást két Zsolnay porcelánnal ejtették meg, a 17 éves norvég csodagyerek, Magnus Carlsen a fekete színűt választotta, a párharcot Lékó Péter kezdte világossal. Az első játéknapon két döntetlen született. Magnus a szicíliai védelem sárkány-változatában gyalogot áldozott, kiegyenlítést ért el. A második összecsapás csak 18 lépésig tartott, lépésismétléssel lett remi.

Aláírást gyűjtenek az erőműért a miskolciak

Itthon2008.04.13, 15:50

Aláírást gyűjtenek a miskolciak az ellen, hogy az MVM magánbefektetőknek adja a helyi erőművet, mondta Káli Sándor szocialista polgármester. Az MSZP miskolci országgyűlési képviselői emellett parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik.

Cirkusz a Miskolci Hőerőmű körül

Gazdaság2008.04.07, 12:18

Miskolc továbbra is arra törekszik, hogy megvásárolhassa a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.-től a Miskolci Fűtőerőmű (Mifü) többségi tulajdonát; az önkormányzat pénteken országos napilapokban egész oldalas hirdetésben hívta fel erre a kormány figyelmét. Az MVM szerint a céget kötik a gazdasági társaságokról szóló törvény rendelkezései, ezért minden igyekezete ellenére sem tudja teljesíteni a miskolciak igényét.

Erőművet vásárol Miskolc városa

Archívum2008.02.29, 18:50

Miskolc önkormányzata veheti meg a városi fűtőerőművet, miután a politikai pártok is összefogtak az ügy érdekében - közölte Káli Sándor polgármester. Az MVM szóvivője megerősítette, hogy az üzletrészt a miskolci önkormányzat tulajdonában lévő Mihő Kft. vásárolhatja meg, miután nyilatkozott arról, hogy élni kíván elővásárlási jogával.

Lékó-Carlsen sakkrangadót rendeznek Miskolcon

Sport2008.02.20, 18:01

Káli Sándor, Miskolc polgármestere szerdán bejelentette, hogy 2008. május 27. és június 1. között megrendezésre kerülő rapid párosmérkőzésen a 17 éves norvég Magnus Carlsen lesz első számú nagymesterünk, Lékó Péter ellenfele. Az esztendő legrangosabb hazai viadalának ezúttal is a Miskolci Nemzeti Színház lesz a színhelye.

Miskolcra figyelt a sakkvilág

Sport2007.04.30, 18:21

Miskolcon Vlagyimir Kramnyik 4,5-3,5-ös győzelmével fejeződött be Lékó Péterrel vívott nyolcjátszmás rapid párosmérkőzése. A Nemzeti Színházban vasárnap délután zsúfolt nézőtér előtt játszották le a párharc befejező két játszmáját, az orosz világbajnok két döntetlennel bebiztosította végső sikerét. A nagymesterek elégedettek voltak partijaik színvonalával, köszönetet mondtak a szervezőknek, a szponzoroknak. Káli Sándor polgármester a díjkiosztó ünnepségen bejelentette, hogy folytatódik a Lékó+-fesztivál. Olyan szerződést készítenek elő, amely biztosítja újabb három évre a nagysikerű rendezvényt.

Két remi a Lékó-Kramnyik párharc nyitányán

Sport2007.04.27, 07:32

A Miskolci Nemzeti Színházban két döntetlennel kezdődött meg Lékó Péter és Vlagyimir Kramnyik nyolcjátszmás rapid párosmérkőzése. Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere, Káli Sándor tette meg a kezdőlépést. Az orosz világbajnok vezette az első partiban a világos bábukat, és nagymesterünk pontos játékkal egyenlített ki, a 25. lépés után osztoztak meg a ponton. A második összecsapás során Lékó lenyerte az orosz világelső vezérét, de Kramnyik remire mentette a partit. A két világklasszis jó hangulatban elemezte ki a játszmákat, csütörtökön újabb két partira kerül sor.

Lékó legyőzte Karpovot Miskolcon

Sport2006.09.04, 07:57

A Miskolci Nemzeti Színházban Lékó Péter győzelmével fejeződött be a sakkozás 12. világbajnokával, Anatolij Karpovval vívott rapid párosmérkőzése. A vasárnapi két játszma is bőven okozott izgalmat. A hetedik partiban Karpov csodával határos módon ismét megmentette hátrányosabb állását, így a döntés az utolsó partira maradt. Nagymesterünknek érdekes végjátékban végül sikerült kiharcolnia a döntetlent, s ezzel 4,5-3,5 arányban megnyerte az összecsapást. A záróünnepségen a mérkőzés fővédnöke, Káli Sándor, Miskolc polgármestere bejelentette, hogy a sorozat folytatódik. Jövőre Lékó Péter az orosz világbajnokkal, Vlagyimir Kramnyikkal mérkőzik meg.

Lékóék állták az autogramgyűjtők rohamát

Sport2006.09.02, 13:33

A Miskolcon zajló Lékó-Karpov nyolcjátszmás rapid párosmérkőzés első félideje után nagymesterünk 2,5-1,5 arányban vezet. Pénteken szabadnap volt a viadalon. Mindketten szekundánsaikkal készültek a hátralevő partikra, majd a Nemzetközi Kereskedelmi Központ nagytermében közönségtalálkozón vettek részt, ahol megjelent a párharc fővédnöke, Káli Sándor polgármester úr is. A két világsztár saját elemzésében mutatta be egy-egy játszmájukat. A sakkrajongók Anatolij Karpov bástyáldozatokkal fűszerezett, a bolgár Veszelin Topalov elleni partijában gyönyörködhettek. Lékó Péter az azeri Tejmur Radzsabovval szemben elért, stratégiailag tökéletessen ...

Két remivel indult a Lékó-Karpov párharc

Sport2006.08.31, 20:10

A Miskolci Nemzeti Színházban két döntetlennel kezdődött meg Lékó Péter és Anatolij Karpov nyolcjátszmás rapid párosmérkőzése. A párharc Káli Sándor polgármester úr 1.e4 lépésével kezdődött meg. Első számú nagymesterünk  és a sakkozás 12. világbajnoka villámgyorsan lehúzta a Caro-Kann védelem egyik jól ismert változatát. Lékó nem tudott ellenállni a szemre igen szép 18.Hf5 lépésnek, s kis híján rajtavesztett. A "bolondos" játszma örökös sakkal remi lett. A második összecsapás során is Lékó Péter volt agresszívebb, de túlértékelte esélyeit. Az időzavar fenyegető árnyékában végül a két világklasszis lépést ismételt. Csütörtökön újabb ...

Lékó-Karpov párosmérkőzés lesz Miskolcon

Archívum2006.05.25, 13:03

Augusztus 30. és szeptember 3. között nyolcjátszmás rapidsakk párosmérkőzést vív a Miskolci Nemzeti Színházban Lékó Péter és Anatolij Karpov - jelentette be Káli Sándor polgármester az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Két remivel 4-4-re végződött a Lékó-Adams párharc

Archívum2005.06.05, 22:12

Miskolcon 4-4-gyel fejeződött be Lékó Péter és Michael Adams nyolcjátszmás rapid párosmérkőzése. A hat, rendkívüli izgalmak után eldőlt parti után a világklasszisok a befejező játszmákban már óvatosabban játszottak, és vasárnap délután két döntetlen született. Miskolc város nagydíját Káli Sándor polgármester Michael Adamsnek nyújtotta át. Lékó Péter a legjobb játszmáért a párharc egyik kiemelt támogatója, a Develor Tanácsadó Rt. különdíját vehette át Pozvai Zsolt vezérigazgatótól.

Adams kettős győzelemmel kezdett Lékó ellen

Sport2005.06.03, 20:41

Miskolcon Michael Adams kettős győzelmével kezdődött meg a nyolcjátszmás, rapid párosmérkőzés a brit nagymester és Lékó Péter között. A párharc első játszmájában a kezdőlépést Káli Sándor polgármester tette meg. A spanyol megnyitás ún. javított Arhangelszkij változatában Lékó Péter kedvező állást hozott ki, a kritikus állásban azonban túlzottan sok gondolkodási időt használt fel. Tisztáldozata inkorrekt volt, elnézte Adams védőlépését. Az angol nagymester sem használta ki legjobban esélyét, de Péter a kapkodásban egylépéses mattba lépett. A második partit láthatóan az első vesztés hatása alatt játszotta, és világossal már a 25. lépéésben ...

Lékó Miskolcon ül asztalhoz Adamsszel

Archívum2005.05.06, 12:04

Miskolcon, a Városháza dísztermében pénteken délelőtt tartották meg Lékó Péter és Michael Adams rapid nyolcjátszmás párosmérkőzésének sajtótájékoztatóját. A június 2. és 5. között megrendezendő viadal fővédnöke Káli Sándor polgármester úr, kiemelt támogatója Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Baloldali polgármestere lehet Miskolcnak

Itthon2002.10.21, 04:27

Káli Sándor, az MSZP-SZDSZ polgármesterjelöltje nyert Miskolcon.

Előző
  • 1
Következő