kalapácsvetés

címke rss

Schmitt a NOB-elnökhöz fordult Pars ezüstérméért

Sport2010.04.02, 13:04

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke Jacques Rogge-nak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének segítségét kérte, hogy Pars Krisztián végre megkaphassa a 2008-as pekingi olimpiai ezüstérmét.

Parsnak továbbra is várnia kell az ezüstéremre

Archívum2010.01.25, 15:31

Hétfőn megkezdődött a pekingi olimpián pozitív doppingmintát adott két fehérorosz kalapácsvető, Vagyim Gyevjatovszkij és Ivan Tyihon meghallgatása a lausanne-i nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS), amely várhatóan csak hetek múlva dönt arról, hogy visszakaphatják-e ötkarikás érmeiket, vagy Pars Krisztián átveheti az ezüstöt.

Nem önállósul a kalapácsvetés

Archívum2010.01.08, 21:44

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) az IAAF World Challenge League-be integrálja 2010-ben a férfi és a női kalapácsvetést, így 11 helyszínen, de nem egy önálló sorozatként szerepel a szám a nemzetközi versenynaptárban.

Örülhetnek a kalapácsvetők

Archívum2009.11.21, 11:40

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tanácsa pénteken úgy határozott, hogy a jövő évtől a kalapácsvetők számára is rendez egy rangos versenysorozatot, a Hammer Throw Challenge-et.

Csak januárban születhet döntés Pars ezüstérméről

Archívum2009.11.12, 14:03

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtökön december 4-5-ről január 25-27-re napolta el a pekingi olimpia férfi kalapácsvető döntőjében történt doppingesetek ügyét, így Pars Krisztián csak ezután veheti át ezüstérmét.

Visszavonul Pars Krisztián legnagyobb riválisa

Sport2009.10.08, 12:19

Váratlanul bejelentette visszavonulását Primoz Kozmus, a férfi kalapácsvetés olimpiai és világbajnoka, Pars Krisztián legnagyobb riválisa.

Usain Bolt is megmentené a kalapácsvetést

Archívum2009.09.25, 17:07

A világ leggyorsabb embere, Usain Bolt és a női rúdugrás világcsúcstartója, Jelena Iszinbajeva is támogatja azt a magyar kezdeményezést, hogy a kalapácsvetés szerepeljen a jövőre induló Gyémánt Liga (Diamond League) műsorában.

Pars még mindig várja a pekingi ezüstérmét

Sport2009.09.17, 18:24

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság reméli, hogy még az év vége előtt döntés születik a pekingi olimpia férfi kalapácsvető döntőjében történt doppingesetek ügyében. A Magyar Atlétikai  Szövetség (MASZ) ugyanakkor felháborodott a NOB reakcióján. 

Pars harmadik lett az atlétikai Világdöntőn

Sport2009.09.13, 21:07

Pars Krisztián a harmadik helyen végzett a férfi kalapácsvetők között a Szalonikiben zajló atlétikai Világdöntő második napján, vasárnap. A 77,49 méterig jutott olimpiai ezüstérmes szombathelyi versenyzőt az ötkarikás bajnok, vb-győztes szlovén Primoz Kozmus (79,80 m) és a lett Igor Sokolovs (79,32) előzte meg.

Pars Krisztián nyerte a Németh Pál Emlékversenyt

Archívum2009.09.08, 21:58

A hazai közönség előtt szereplő Pars Krisztián nyerte kedden a kalapácsvetők részvételével megrendezett Németh Pál Emlékversenyt Szombathelyen.

Annus befejezte, és Fazekas edzője lesz

Archívum2009.09.07, 15:31

Annus Adrián Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes kalapácsvető egészségügyi okok miatt nem folytatja pályafutását, s a jövőben korábbi csapattársa, a diszkoszvető Fazekas Róbert edzője lesz - tájékoztatott Pál T. Gábor, a két atléta sajtószóvivője.

Pars második lett Máriatölgyesen

Sport2009.09.06, 19:55

A kalapácsvető Pars Krisztián a második, az 1000 méteren indult Kazi Tamás pedig a harmadik helyen végzett a szlovákiai Máriatölgyesen rendezett atlétikai versenyen, vasárnap.

Kozmus 82 méter fölé jutott, Pars harmadik lett Celjében

Archívum2009.09.02, 20:57

A világ és olimpiai bajnok szlovén Primoz Kozmus 82,58 méterrel, a világ idei legjobbjával nyerte a kalapácsvetést a szlovéniai Celjében, ahol Pars Krisztián a harmadik helyen végzett.

Kitagadja a kalapácsvetést az atlétikai szövetség

Archívum2009.09.01, 16:05

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) financiális okokra hivatkozva kizártnak tartja, hogy jövőre rangos kalapácsvető-sorozatot rendezzen - derült ki a szervezetnek a magyar szövetséghez kedden eljuttatott leveléből.

Wlodarczyk rekordtávolságra dobta a kalapácsot

Sport2009.08.22, 21:43

Anita Wlodarczyk 77,96 méteres világcsúccsal győzött szombaton női kalapácsvetésben, a berlini atlétikai világbajnokságon. A 24 éves lengyel sportoló az orosz Tatyjana Liszenko 2006. augusztus 15-én, Tallinnban felállított 77,80-as rekordját adta át a múltnak második kísérletével. A második helyen a német Betty Heidler (77,12), a harmadikon pedig a szlovák Martina Hrasnova (74,79) végzett.

Bolt-tripla és nőikalapács-világcsúcs Berlinben

Sport2009.08.23, 15:35

Usain Bolt megszerezte a harmadik aranyérmét is a berlini atlétikai világbajnokságon, de világcsúcsot nem a jamaicai 4x100-as váltó döntött, hanem a kalapácsvető lengyel Anita Wlodarczyk. A vb-n utolsóként érdekelt magyar induló, Papp Krisztina a női 5000 méter döntőjében a 14. helyen zárt.

Pars érmet sem nyert az atlétikai vébén

Sport2009.08.17, 22:14

Óriási csalódásra még érmet sem nyert a berlini Olimpiai-stadionban rendezett 12. szabadtéri atlétikai világbajnokságon Pars Krisztián, aki ugyan világranglista-vezetőhöz illően az első helyen került be a kalapácsvetés döntőjébe, ám ott meg sem tudta közelíteni a szombati, 78,68-as selejtezőbeli eredményét, s végül 4. lett.

Pars: Teljes gőzzel megyek a vb-aranyért

Sport2009.08.15, 17:21

Ahogyan azt reméltünk, a berlini Olimpiai-stadionban szombaton megkezdődött 12. szabadtéri atlétikai vb-n Pars Krisztián világranglista-vezetőhöz illően az első helyen került be a kalapácsvetés hétfői döntőjébe. A Dobó SE versenyzője a selejtezőben elsőre váratlanul csak 72,94 métert dobott, másodikra azonban már nem hibázott, és 78,68-cal letudta a kötelező feladatot.

Messzire repült Anita kalapácsa

Sport2009.08.08, 20:23

Anita Wlodarczyk 77,20 méterrel, az év legjobb eredményével nyerte szombaton a női kalapácsvetést a cottbusi nemzetközi atlétikai versenyen. A világcsúcsot az orosz Tatyjana Liszenko tartja 77,80-nal 2006 óta.

Pars: Nem tehetek róla, hogy a többiek nem dobnak nagyot

Archívum2009.08.05, 11:56

Bár ilyesmit nem szerencsés előre elkiabálni, annyi bizonyos, hogy az előjelek alapján négy ezüst és öt bronz után a jövő hét végén kezdődő berlini világbajnokságon meg kellene születnie a magyar atlétika első vb-aranyának. Pars Krisztián ugyanis úgy érkezik a német fővárosba, hogy idén mind a tizenhét versenyét megnyerte, és a világranglista tíz legjobb eredményéből nyolc az ő nevéhez fűződik! A szombathelyi Dobó SE 27 éves, olimpiai második helyezett kalapácsvetője sem kertel, mint mondja, a sporttörténelmi medálért megy a vb-re, hogy ezzel is adózzon az év elején elhunyt edzője, Németh Pál emlékének.

Pars az ob-n folytatta veretlenségi sorozatát

Sport2009.08.01, 21:12

Pars Krisztián papírforma-győzelmével kezdődött a Puskás Ferenc-stadionban a kétnapos atlétikai országos bajnokság.

Kalapácsvetés: Hudi Ákos junior-Eb-ezüstérmes

Sport2009.07.26, 23:15

A kalapácsvető Hudi Ákos az első sorozatban elért 79,14 méteres egyéni csúccsal a második helyen végzett az Újvidéken zajló junior atlétikai Európa-bajnokságon.

Pars Krétán is aranyérmet nyert

Archívum2009.07.21, 08:50

A kalapácsvető Pars Krisztián arany-, a diszkoszvető Kővágó Zoltán pedig bronzérmet nyert hétfőn a krétai Rethymnonban rendezett atlétikai viadalon.

Pars egy évvel az olimpia után talán megkapja ezüstérmét

Archívum2009.07.13, 18:38

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) augusztus 26-án hozza meg végleges döntését a pekingi olimpiáról doppingvétség miatt kizárt két fehérorosz kalapácsvető ügyében, így az eredetileg negyedik Pars Krisztián várhatóan csak ezt követően kapja majd meg ezüstérmét.

Pars idén verhetetlen

Archívum2009.07.09, 07:53

Pars Krisztián megnyerte a kalapácsvetést a finnországi Lapuában rendezett, szerdai atlétikai versenyen. A magyar dobó idén még veretlen.

Pars nem tudott rosszat dobni Ostravában

Archívum2009.06.16, 19:35

Az ostravai Aranycipő elnevezésű atlétikai verseny első napján Pars Krisztián - rövid időn belül másodszor is - legyőzte az olimpiai bajnok Primos Kozmust férfi kalapácsvetésben.

Pars az olimpiai bajnokot is túldobta

Sport2009.06.11, 10:10

Az idén még veretlen Pars Krisztián szerdán újabb nagy sikert aratott, a Bydgoszczban rendezett atlétikai versenyen legyőzte az olimpiai bajnok szlovén Primoz Kozmust férfi kalapácsvetésben.

Pars Krisztián nyerte Skolimowska emlékversenyét

Sport2009.05.03, 20:35

Továbbra is tartja remek formáját a kalapácsvetésben világranglista-vezető Pars Krisztián, aki szombaton Varsóban két olimpiai bajnokot is legyőzve 80,52 méteres eredménnyel nyerte meg a Kamila Skolimowska emlékére rendezett versenyt. A lengyelek Sydneyben ötkarikás aranyat szerzett dobónője idén februárban edzőtáborozás közben hunyt el.

Pars sérülten is a világ idei legjobbjával nyert

Archívum2009.04.25, 17:00

Pars Krisztián a világ idei legjobbjával, 81,43 méterrel győzött a szombati, veszprémi dobóversenyen.

Pars még vár az olimpiai ezüstre

Archívum2009.04.03, 11:29

Egyelőre nem tudni, mikor veheti kézhez olimpiai ezüstérmét Pars Krisztián. A doppingvétség miatt kizárt két fehérorosz kalapácsvető ugyanis még nem szolgáltatta vissza a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) a pekingi medálokat.

Parsot elcsábítanák Szombathelyről

Sport2009.03.20, 17:07

Még csak most indult be az atléták szabadtéri idénye, de Pars Krisztián máris jóleső érzéssel tekinthet a kalapácsvetés világranglistájára. Tudniillik ezen ő áll az első helyen azzal a 80,38 méteres dobással, amellyel múlt vasárnap a Kanári-szigeteken, Los Realejosban aranyérmes lett a téli dobó Európa-kupán. A szombathelyi Dobó SE versenyzőjének azonban az őt megillető pekingi olimpiai ezüstjére még mindig várnia kell.

Pars mindenkit túldobott Tenerifén

Sport2009.03.15, 22:06

Pars Krisztián nyerte a kalapácsvetést vasárnap a Tenerifén rendezett téli dobó Európa-kupán.

Pars 77 méter feletti teljesítménnyel nyert

Sport2009.03.01, 21:06

Az olimpiai ezüstérmes Pars Krisztián 77,27 méteres teljesítménnyel nyerte meg vasárnap a kalapácsvetést a Veszprémben rendezett téli dobó országos bajnokságon.

Tüdőembólia végzett a lengyel kalapácsvetővel

Sport2009.02.21, 13:27

Tüdőembólia végzett szerdán Kamila Skolimowska olimpiai bajnok kalapácsvetővel, aki a lengyel atlétaválogatott portugáliai edzőtáborozása során hunyt el.

Pars Krisztián vb-aranyra tör

Sport2008.12.17, 20:32

A Magyar Atlétikai Szövetség szerdai sajtótájékoztatóján ismertették a sportág fejlesztését előirányzó MAST2012 nevű programot, amely többek között azt is tartalmazza, hogy a 2012-es londoni olimpián két érem és további négy döntős helyezés megszerzése a cél. Az egyik érmet a kalapácsvető Pars Krisztiántól várják, aki a két, doppingoláson ért fehérorosz versenyző kizárása után negyedik helyezettből utólag ezüstérmes lett a pekingi olimpián.

Pars megkaphatja olimpiai ezüstérmét

Sport2008.12.11, 14:49

Pars Krisztián ezüstérmessé lépett elő a pekingi nyári játékok férfi kalapácsvető számában, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága csütörtökön kizárta a játékokról és megfosztotta érmeitől a pozitív doppingtesztet produkáló fehérorosz Vagyim Gyevjatovszkijt és Ivan Tyihont - tájékoztatta az MTI-t Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Pars a sportévkönyvben már ezüstérmes

Sport2008.11.25, 11:26

Igaz, a kérdőjel ott van a neve mellett a tablón, de Pars Krisztián már a pekingi ezüstérmesek között szerepel a Magyar Olimpiai Bizottság idén huszadik alkalommal megjelenő sportévkönyvében, amelyet hétfőn mutattak be. A 760 oldalas Sport 2008-nak csak mintegy harmada foglalkozik konkrétan a nyári ötkarikás játékok történéseivel. Bár ez aligha így volt tervbe véve, a visszafogottabb, mindössze három magyar aranyérmet hozó szereplés maga is "szerkesztette" a könyvet.

Pars decemberben megkaphatja az ezüstérmet

Archívum2008.11.25, 11:42

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága december 10-12-i ülésén dönt a fehéroroszok doppingolással vádolt két kalapácsvetőjének, a pekingi játékokon második Vagyim Gyevjatovszkijnak és az ott bronzérmes Ivan Tyihonnak az ügyében, akiknek eltiltása esetén az eredetileg negyedik Pars Krisztiáné lenne az olimpiai ezüstérem. Erről Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi és jogi igazgatója számolt be.

Novemberben döntenek Pars ezüstérméről

Archívum2008.10.17, 16:54

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) legkorábban novemberben dönt a fehéroroszok doppingolással vádolt két kalapácsvetőjének, a pekingi játékokon második Vagyim Gyevjatovszkijnak és az ott bronzérmes Ivan Tyihonnak az ügyében, akiknek eltiltása esetén az eredetileg negyedik Pars Krisztiáné lenne az olimpiai ezüstérem.

Pars ezüstérme 20 ezer dollárt ért

Sport2008.09.14, 14:57

Pars Krisztián kalapácsvetésben ezüstérmes lett a stuttgarti atlétikai Világdöntőben. A szombathelyi versenyző 79,37 méteres eredménnyel végzett a második helyen, csak a 79,99-ig jutott olimpiai bajnok szlovén Primoz Kozmus előzte meg. Pars egyúttal 20 ezer dollárt is nyert.

Pars összecsap az olimpiai bajnokkal

Sport2008.09.12, 17:21

A hét végén Stuttgartban három magyar versenyző részvételével rendezik meg a bő 3 millió dollár összdíjazású atlétikai Világdöntőt: kalapácsvetésben Pars Krisztián, diszkoszvetésben Kővágó Zoltán és Máté Gábor is dobókörbe lép a Gottlieb Daimler-stadionban.

Pars Krisztián legyőzte az olimpiai bajnokot

Archívum2008.09.10, 07:49

Pars Krisztián az olimpiai bajnok szlovén Primoz Kozmust megelőzve megnyerte a férfi kalapácsvetést a zágrábi nemzetközi atlétikai Grand Prix-n.

Pars Krisztián negyedik Szlovákiában

Archívum2008.09.07, 22:00

A kalapácsvető Pars Krisztián a negyedik helyen végzett a szlovákiai Máriatölgyesen (Dubnica) rendezett atlétikai viadalon, amelyet a pekingi olimpián aranyérmes szlovén Primoz Kozmus nyert meg. Pars 77,73-mat dobott, és bő fél méterrel maradt le a dobogóról.

Karnyújtásra Pars Krisztián olimpiai ezüstérme

Sport2008.09.06, 01:04

Pozitív lett a két olimpiai érmes fehérorosz kalapácsvető doppingtesztje, a sportolók versenyjogát felfüggesztik - közölte péntek este Brüsszelben a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke.

Izotópos vizsgálaton a fehérorosz kalapácsvetők

Sport2008.09.04, 14:40

Az olimpiai negyedik helyről az ezüstérmes pozícióba léphet előre a kalapácsvető Pars Krisztián, amennyiben a Pekingben eredetileg második fehérorosz Vagyim Gyevjatovszkijt, illetve a honfitárs bronzérmes Ivan Tyihont doppingvétség miatt kizárják.

Pars Krisztián doppingügy miatt lehet olimpiai ezüstérmes

Sport2008.09.03, 22:55

Orosz sajtóértesülések szerint a pekingi olimpián kalapácsvetésben második fehérorosz Vagyim Gyevjatovszkij, valamint mögötte harmadik honfitársa, Ivan Tyihon is megbukott a doppingellenőrzésen, így kizárásuk esetén az eredetileg negyedik Pars Krisztián nyakába kerülne az ezüstérem. Pars Krisztián az [origo]-nak elmondta: már két napja hallott a fehéroroszok doppingügyéről, s azóta nagyon rosszul alszik, hiszen élete álma válna valóra azzal, ha ezüstérmet kapna pekingi teljesítményéért. Persze egyelőre várja a hivatalos megerősítést.

Mijankova nyerte a női kalapácsvetést

Archívum2008.08.20, 15:22

A fehérorosz Okszana Mijankova nyerte a női kalapácsvetést a pekingi olimpián.

Pars Krisztián: Bennem maradt egy nagyobb dobás

Sport2008.08.18, 01:30

Pars Krisztián célja a 82 méter és a dobogó elérése volt férfi kalapácsvetésben, ám a pekingi olimpia 12-es döntőjében ettől bő egy méterrel elmaradt, így a negyedik helyen végzett. Mint az [origo]-nak a viadal után elmondta, számára ez csalódás, pedig a legjobb ötkarikás és világbajnoki helyezése is eggyel rosszabb a mostaninál. A 26 éves dobó mindenesetre már most készül a visszavágásra, és úgy érzi: lesz ő még dobogón, annak akár a legtetején is.

Kalapácsvetés: Orbán Éva búcsúzott

Archívum2008.08.18, 04:25

Orbán Éva nem jutott a 12-es döntőbe női kalapácsvetésben a pekingi olimpián.

Pars Krisztián lemaradt a dobogóról

Sport2008.08.17, 16:57

Pars Krisztián 80.96-os eredménnyel a negyedik helyen végzett a férfi kalapácsvetők versenyében a pekingi olimpián. A győzelmet az egyedüliként 82 méter fölé jutó szlovén Primoz Kozmus szerezte meg.

Pars Krisztián döntős kalapácsvetésben

Archívum2008.08.15, 05:43

A kalapácsvető Pars Krisztián bejutott a vasárnapi döntőbe a pekingi olimpián.

Hat magyart vizsgáltak a doppingellenőrök

Archívum2008.08.11, 11:52

Hat magyar olimpikonnál jelentkeztek a doppingellenőrök vasárnap Pekingben. Tállay András, az egészségügyi csoport vezetőjének a mob.hu internetes oldalon olvasható beszámolója Pars Krisztián kalapácsvetőt, Máté Gábor és Fazekas Róbert diszkoszvetőket, Böczögő Dorina tornásznőt, Kiss Gergely vízilabdázót és a 400 m vegyesen ezüstérmes úszót, Cseh Lászlót invitálták a doppinglaborba.

Pars az ob-n is nagyon eldobta a kalapácsot

Sport2008.07.19, 20:55

Pars Krisztián tartja kiváló formáját, a Dobó SE 26 éves versenyzője 81,68 méteres eredménnyel nyerte meg a kalapácsvetést a debreceni atlétikai országos bajnokságon. Ennél jobbat idén csak ő maga és a világranglista-vezető fehérorosz Ivan Tyihon ért el. Az ob első napján az olimpiai szinttel rendelkezők köre nem bővült.

Pars tartja remek dobóformáját

Sport2008.07.15, 09:53

Pars Krisztián 81,36 méteres teljesítménnyel nyerte a férfi kalapácsvetést a görögországi Réthimóban rendezett atlétikai viadalon.

Pars Krisztián a világ idei legjobbjával nyert Lahtiban

Archívum2008.07.10, 08:53

Pars Krisztián a világ idei legjobb eredményével, 81,96 méterrel nyerte a férfi kalapácsvetést a Lahtiban rendezett atlétikai versenyen.

Pars kalapácsa és Saladino is messzire repült

Archívum2008.05.24, 22:03

Pars Krisztián nyerte a kalapácsvetést a hengelói atlétikai versenyen, ahol a panamai Irving Saladino távolugrásban 8,73 méterig repült.

Két évet kapott a doppingoló női kalapácsvető

Archívum2008.05.20, 18:47

Doppingvétség miatt kétéves eltiltást kapott a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől (IAAF) Tatyjana Liszenko, a női kalapácsvetés világcsúcstartója.

Annus: Ott rúgtak belénk, ahol csak lehetett

Archívum2008.05.09, 08:33

Miközben az athéni olimpián és a tavalyi oszakai atlétikai vb-n egyaránt ötödik helyen zárt Pars Krisztián 81,29 méteres dobással vezeti a kalapácsvetés idei világranglistáját, Annus Adrián is készül a pekingi játékokra. Ám a 2004-es ötkarikás aranyérmétől doppingvétség miatt megfosztott szombathelyi dobónak a részvételhez még teljesítenie kell a 78,50-es A szintet. Annus bízik benne, hogy ez sikerül neki, és úgy véli, ha kijut Pekingbe, az már győzelemmel ér fel számára.

Doppingolt a női kalapács korábbi világcsúcstartója

Archívum2008.01.17, 06:35

Fennakadt egy doppingvizsgálaton az orosz Gulfija Hanafejeva, a női kalapácsvetés korábbi világcsúcstartója. Az orosz szövetség elnöke, Alekszander Romanov elmondta, hogy a kiváló nehézatléta tavaly az Indiában rendezett katonai világjátékokon adott pozitív mintát. Hanafejeva az ellenőrzés szerint serkentőszert használt.

Annusék versenyezhetnek, de júliusig fizetniük kell

Archívum2008.01.16, 15:43

A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) fegyelmi bizottsága úgy döntött, Annus Adrián és Fazekas Róbert július 15-ig versenyezhet, addig kell törleszteniük tartozásukat.

A MOB fizeti ki Annusék tartozását

Sport2007.11.28, 18:45

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) rendezi  a kalapácsvető Annus Adrián és a diszkoszvető Fazekas Róbert  tartozását a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB). A MOB azért döntött így, hogy megőrizze a magyar sport nemzetközi megbecsülését, áll a szervezet indoklásában, később azonban behajtja a pénzt a két atlétán, akik korábban február végére ígérték a tartozás törlesztését.

Annusék fizetnek, de addig is kizárják őket

Archívum2007.11.05, 13:37

Annus Adrián és Fazekas Róbert egy-két héten belül törleszti adósságát a nemzetközi Sportdöntőbírósággal (CAS) szemben, de mivel ez október 31-ig nem történt meg, a Magyar Atlétikai Szövetség felfüggeszti versenyzési jogukat.

Annus és Fazekas egymilliót fizetett a Sportdöntőbíróságnak

Sport2007.10.24, 15:06

Szerdán egymillió forintot törlesztett a nemzetközi Sportdöntőbírósággal (CAS) szemben fennálló tartozásából a kalapácsvető Annus Adrián és a diszkoszvető Fazekas Róbert.

Pars Krisztián második lett a Világdöntőn

Archívum2007.09.23, 21:50

A kalapácsvető Pars Krisztián az előkelő második helyen végzett a stuttgarti atlétikai Világdöntőn. A győzelmet a fehérorosz Ivan Tyihon szerezte meg, a mezőnyből ő volt az egyetlen, aki túlszárnyalta a 80 méteres határt.

Pars ötödik, Campbell célfotóval nyert Oszakában

Sport2007.08.27, 22:35

A kalapácsvető Pars Krisztián 80,93 méterrel az ötödik helyen végzett a 11. szabadtéri atlétikai világbajnokságon, Oszakában. Férfi 10 ezer méteren az etióp Kenenisa Bekele sorozatban harmadik vb-aranyérmét gyűjtötte be, női 100 méteren a jamaicai Veronica Campbell győzött, miután milliméterekkel legyőzte a címvédő amerikai Lauryn Williamst. 

Pars Krisztián döntős az atlétikai vb-n

Sport2007.08.25, 16:06

Oszakában kenyai győzelemmel kezdődött a 11. szabadtéri atlétikai világbajnokság, az első aranyérmet a férfi maratonfutásban diadalmaskodó Luke Kibet kapta. Később a férfi súlylökést az amerikai Reese Hoffa, a női 10 ezer méteres síkfutást az etióp Tirunesh Dibaba nyerte. Számunkra jó hír, hogy Pars Krisztián a kalapácsvetés selejtezőjéből biztosan jutott be a hétfői döntőbe.

Tizenkét atlétával ingyen a vb-re

Archívum2007.08.08, 16:05

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége szerdán jóváhagyta az Oszakában augusztus 25-től szeptember 2-ig zajló világbajnokságra utazók névsorát, eszerint tizenkét versenyzőnk méretheti meg magát Japánban. A célitűzés három-négy döntős hely megszerezése, s a szakvezetés bízik benne, hogy egy érmet is sikerül begyűjteni.

A női kalapácsvetést is elérte a koksz

Sport2007.08.06, 14:54

Pozitív lett Tatyjana Liszenkónak, a női kalapácsvetés világcsúcstartójának egy májusi doppingtesztje.

Pars nyert, Annus 4. az atlétikai ob-n

Sport2007.07.28, 20:51

A kalapácsvető Nickl Vanda szerezte a SportLife Média 112. atlétikai országos bajnokság első aranyérmét, a férfiaknál ugyanebben a számban Pars Krisztián megvédte címét.

Pars és Annus csatáját hozhatja az ob

Archívum2007.07.26, 14:30

Szombaton és vasárnap Székesfehérváron rendezik meg a 112. atlétikai országos bajnokságot, amelyen a férfi kalapácsvetés világranglistáján jelenleg harmadik Pars Krisztián érheti el a legjobb eredményt. A dobókörbe lép a doppingvétség miatti eltiltása után visszatért Annus Adrián is, aki egyelőre nincs a legjobb húsz között. Az ob díszvendége az 1992-es barcelonai olimpiai magasugró-bajnoknője, a német Heike Henkel lesz, díjátadói minőségben.

Két kilométerrel rövidebb volt a Debrecen Maraton

Sport2007.07.18, 20:37

Nyilvános levélben kért elnézést Pignitzky Péter azért, hogy hivatalos felmérőként két kilométerrel elmérte az április 15-én rendezett Debrecen Maraton távját.

Egy ezüst, két bronz Debrecenből

Sport2007.07.15, 19:32

A záró napon három érmet is szereztek atlétáink a debreceni U23-as Európa-bajnokságon: Németh Kristóf kalapácsvetésben a második, Bene Barnabás 1500 méteren, valamint Ott Balázs 3000 méteres akadályfutásban bronzérmes lett.

Újabb magyar döntősök az U23-as atlétikai Eb-n

Sport2007.07.14, 18:52

A szombat délelőtti selejtezőkből újabb két magyar atléta jutott döntőbe a debreceni U23-as atlétikai Európa-bajnokságon: férfi kalapácsvetésben Németh Kristóf már az első, női gerelyhajításban Nagy Xénia viszont csak az utolsó dobásával biztosította helyét a vasárnapi fináléban. Délután női kalapácsvetésben Németh Noémi az ötödik helyen végzett, így ő lett csapatunk harmadik pontszerzője.

Bene futamgyőztesként Eb-döntős

Sport2007.07.13, 22:17

Férfi 100 méteren a brit Williamson egészen kiváló, 10.10 másodperces idővel tulajdonképpen könnyedén, női 100-on viszont a német Sailer csak célfotóval lett aranyérmes a debreceni U23-as atlétikai Európa-bajnokságon. Férfi 1500 méteren Bene Barnabás futamgyőztesként jutott be a döntőbe, s finalista lett Ott Balázs (3000 méter akadály), Kürthy Lajos (diszkoszvetés), Németh Noémi és Nickl Vanda (mindkettő kalapácsvetés) is.

Liszenko átírta saját világrekordját

Archívum2007.05.26, 14:44

Az orosz Tatyjana Liszenko 78,67 méterre javította a női kalapácsvetés világcsúcsát a Szocsiban rendezett atlétikai versenyen.

Fazekas májusban, Annus júniusban kezd versenyezni

Sport2007.01.19, 06:42

A diszkoszvető Fazekas Róbert számára májusban, a kalapácsvető Annus Adriánnak júniusban kezdődik majd a versenyidény. Az athéni olimpián doppingvétség miatt aranyérmétől megfosztott két atléta jelenleg napi két edzéssel készül az év fő versenyére, az oszakai világbajnokságra.

Krivonoszov kétszer javította a kalapácsvető világcsúcsot

Melbourne 19561956.10.23, 10:45

Taskentben, az olimpiára készülő szovjet atléták hétfői versenyén Mihail Krivonoszov visszahódította a kalapácsvetés világcsúcsát az amerikai Conollytól.

Akad pekingi éremesélyes atlétáinknál

Sport2006.10.03, 17:52

A szokásos sportági egyeztetések sorában ezúttal az atlétika és a kerékpározás következett, a két szövetség képviselői vizitáltak a Magyar Olimpiai Bizottságnál.

Pars alaposan eldobta a kalapácsot

Sport2006.09.14, 19:55

Pars Krisztián a világ idei második legjobb eredményével, 82,45 méterrel nyerte a kalapácsvetést a szlovéniai Celjében zajló nemzetközi atlétikai versenyen.

Pars kalapáccsal bronzérmes a Világdöntőben

Sport2006.09.10, 17:19

A kalapácsvető Pars Krisztián 80,41 méteres dobásával bronzérmes lett az atlétikai Világdöntőben, s a teljesítményével tízezer dollárt keresett Stuttgartban. A kétnapos versenyben a legtöbbet az orosz Lebegyeva kasszírozta, aki a nőknél a távolugrás után a hármasugrást is megnyerte, s a duplázás hatvanezer dollár bevételt jelentett a számára.

Diszkoszvetőink leszerepeltek az Eb-n

Sport2006.08.12, 19:00

A kalapácsvető Pars Krisztián 6. helye után szombaton délután Kiss Dániel hatalmas meglepetésre 7. lett 110 méteres gátfutásban a göteborgi atlétikai Eb-n. Diszkoszvetőink sajnos negatív meglepetéssel szolgáltak, a döntőben senkit sem tudtak megelőzni; Varga Roland 11., Máté Gábor 12. lett. Papp Krisztina 5000 méteren a 8., Molnár Krisztina rúdugrásban a 11. helyen végzett.

Pars Krisztián Eb-6. kalapácsvetésben

Sport2006.08.12, 16:07

A kalapácsvető Pars Krisztián a hatodik helyen végzett a göteborgi atlétikai Európa-bajnokságon; a Dobó SE versenyzője 78,34 méterre repítette a szert. A győzelmet a fehérorosz Ivan Tyikhon szerezte meg 81,11-gyel.

Pars és Molnár is döntős az atlétikai Eb-n

Sport2006.08.09, 22:03

Két magyar is döntőbe jutott a göteborgi atlétikai Európa-bajnokságon, a kalapácsvető Pars Krisztián a negyedik helyen került a pénteki fináléba, szombaton pedig a rúdugró Molnár Krisztináért szoríthatunk majd. Petráhn Barbara viszont 400-on búcsúzott az elődöntőben.

Szerény magyar remények az atlétikai Eb-n

Sport2006.08.07, 11:31

Rekord indulói létszámmal, 48 ország 1370 versenyzőjével (739 férfi, 631 nő) számolnak a hétfőn kezdődő göteborgi atlétikai Európa-bajnokság szervezői.

Kiválóan kezdték az Eb-t sprintereink

Sport2006.08.07, 13:43

Az Eb-bronzérmes Németh Roland 10.39 mp-cel bejutott a második körbe 100 méteren a göteborgi atlétikai Európa-bajnokságon. Az utolsó, hatodik előfutam után az is eldőlt, hogy öccse, Gergely is folytathatja szereplését.

Pars bronzérmet szerzett Helsinkiben

Sport2006.07.26, 23:56

A kalapácsvető Pars Krisztián bronzérmet nyert a Helsinkiben rendezett atlétikai Grand Prix-versenyen. A számot az olimpiai bajnok japán Murofusi Kodzsi nyerte meg.

Pars nagyot dobott, Németh Eb-szintet futott

Sport2006.07.22, 20:41

Remek eredményeket hozott Debrecenben a 111. atlétikai országos bajnokság: Pars Krisztián 80 m feletti dobással nyerte meg a férfiak kalapácsvető számát, míg Németh Roland 10.28 mp-cel a férfi 100 m-t, ami egyben az Európa-bajnoki szintet is jelentette számára. Kiváló időt futott 400 méteren Petráhn Barbara is, aki igazi ellenfél nélkül ért el az 52.19 mp-es eredményt.

Annusék fizetési haladékot kérnek a CAS-tól

Sport2006.01.21, 12:39

Az athéni olimpiai aranyérmétől doppingvétség miatt megfosztott diszkoszvető Fazekas Róbert és kalapácsvető Annus Adrián haladékot kér a nemzetközi Sportdöntőbíróságtól (CAS), amely arra kötelezte őket, hogy január 30-ig fizessék be elvesztett perük költségeit.

Tyihon Szombathelyen is legyőzhetetlen volt

Sport2005.09.03, 19:37

Az esélyeknek megfelelően a fehérorosz Ivan Tyihon nyerte a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) Világdöntőjének férfi kalapácsvető fináléját Szombathelyen, Pars Krisztián negyedik lett. A nőknél a kubai Yipsi Moreno hajította a legmesszebbre a kalapácsot.

Világbajnok dobók szombathelyi gálája

Sport2005.08.29, 19:52

Monacóban szeptember 9-10-én rendezik meg az atlétikai Világdöntőt, de a férfi és női kalapácsvetés fináléjára mintegy felvezetésképpen - ahogy az elmúlt években már megszokhattuk - egy héttel korábban Szombathelyen kerül sor. A vasi megyeszékhelyen szombaton dobókörbe lépnek a helsinki vb aranyérmesei, a fehérorosz Ivan Tyihon és az orosz Olga Kuzenkova is.

Annusék csak 2007-től kaphatnak támogatást

Sport2006.01.21, 12:38

Rábold Gusztáv, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke szerint a doppingvétség miatti eltiltása után visszatérő kalapácsvető Annus Adrián és diszkoszvető Fazekas Róbert csak a 2007-es felkészülésre kaphat anyagi támogatást.

Érem mellett csalódások is az atlétikai vb-n

Sport2005.08.16, 07:13

A tízpróbázó Zsivoczky Attila bronzával válogatottunk az éremtábla 33-40. helyén végzett a Helsinkiben vasárnap befejeződött atlétikai világbajnokságon. A nemzetközi szövetség egytől nyolcig pontoz, így a kalapácsvető Pars Krisztián hetedik helye is beszámít az értékelésbe, s itt a nemzetek között a 38-43. helyen zártunk nyolc ponttal.

Annus és Fazekas folytatja

Sport2005.08.16, 16:23

A doppingvétség miatt athéni olimpiai aranyérmétől megfosztott és eltiltott kalapácsvető Annus Adrián és diszkoszvető Fazekas Róbert a büntetés lejárta után folytatja pályafutását.

Pars hetedik, Győrffy kilencedik az atlétikai vb-n

Sport2005.08.08, 21:18

A kalapácsvető Pars Krisztián a hetedik, a magasugró Győrffy Dóra a kilencedik helyen végzett a helsinki atlétikai világbajnokságon.

Három magyar döntős az atlétikai vb-n

Sport2005.08.06, 21:58

Három döntős és négy búcsúzó - ez a magyar atléta-válogatott első napi mérlege a helsinki világbajnokságon. A diszkoszvető Kővágó Zoltán és a kalapácsvető Pars Krisztián a papírformát igazolva, míg a magasugró Győrffy Dóra kellemes meglepetésre jutott fináléba.

Utoljára lesz kalapácsvető Világdöntő Szombathelyen

Sport2005.08.02, 07:48

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) vezérkara már Helsinkiben, a szombaton kezdődő 10. szabadtéri világbajnokság helyszínén tartózkodik, s a hét elején több fontos döntést hozott. Így arról is határozott, hogy az eddig hagyományosan Monacóban megtartott Világdöntőt a következő három esztendőben Stuttgartban bonyolítják le. Mindez egyúttal azt jelenti, hogy a programból eddig kivett kalapácsvetés fináléjának, amelyet szeptember 3-án immár harmadszor rendeznek meg Szombathelyen, az elkövetkezendő három évben biztosan nem a vasi megyeszékhely lesz a házigazdája.

Murofusi és Zelezny sem indul az atlétikai vébén

Sport2005.08.01, 13:56

Kihagyja a szombaton kezdődő helsinki atlétikai világbajnokságot Murofusi Kodzsi, a kalapácsvetés athéni olimpiai bajnoka. Lábsérülése miatt szintén nem indul a férfi gerelyhajítás világcsúcstartója, Jan Zelezny.

Újabb magyar aranyak a junior atlétikai Eb-n

Sport2005.07.24, 20:13

Németh Kristóf kalapácsvetésben, Bene Barnabás pedig 5000 méteren lett aranyérmes a kaunasi junior atlétikai Európa-bajnokságon. .