kakaó

címke rss
Brutálisan drága lehet a csokoládé

Brutálisan drága lehet a csokoládé

Az El Niño éghajlati jelenség hatására elképesztően száraz időszak köszöntött be Nyugat-Afrikában, amit a csokoládé legfontosabb alapanyaga is megsínylett. Mint kiderült, mivel ez a régió felelős a globális kínálat jelentős részéért, ezért történelmi csúcsot ért el a kakaó világpiaci ára - tudta meg a BBC.

Örökre eltűnhet a csokoládé

[origo] Gasztro2024.02.07, 20:15

Egy élelmiszer-kutató elárulta, hogy egy felmérésből kiderült, hogy a csokoládé száz éven belül teljesen eltűnhet az étkezésünkből és egy teljesen más alapanyagokból készült édesség lép majd a helyébe. De vajon mi lehet az oka, hogy az egyik legnépszerűbb édesség eltűnik az étrendünkből? Mutatjuk!

Nagyon rossz hírt kaptak a kávé- és csokoládékedvelők

Gazdaság2023.11.29, 13:27

Júniusban érvénybe lépett egy új uniós szabályozás, amelynek alapján tilos részben vagy egészben erdőirtásra visszavezethető termékekkel kereskedni az Európai Unió területén. Egyelőre sok a homályos pont a rendelet teljesítésével kapcsolatban, de az már szinte biztosra vehető, hogy a fogyasztóknak meg kell majd fizetni az uniós zöldítés árát, vagyis emelkedni fog többek között a kávé és például a csokoládé egyik alapanyagának számító kakaó ára.

Itt a csokirajongók rémálma: elképesztő csúcson a kakaó ára

Gazdaság2023.09.14, 13:40

Szerdán a kakaó árfolyama a New York-i és a londoni tőzsdén is tovább emelkedett, és záráskor 44 éves csúcsot ért el. A kereskedők elsősorban a kakaótermeléssel összefüggő globális fennakadások miatt aggódnak, és ez löki egekbe az árakat.

Több milliárd forint forgalmú a méltányos kereskedelem hazai piaca

Gazdaság2023.07.25, 10:03

Megtorpant a méltányos kereskedelem piacának (fairtrade) térnyerése Magyarországon az elmúlt két évben, de már érzékelhető a trendforduló – közölte a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) a 2022. évi mérése alapján.

Erre kell készülnie, ha kedveli a csokoládét

Gazdaság2023.06.14, 12:08

A csokoládé világpiaci ára már az elmúlt évben is jelentősen emelkedett, és a kakaóhiány miatt a szakértők úgy számolnak, hogy az árak nem is fognak enyhülni a következő hónapokban.

Elfogyhat a kakaó

Gazdaság2023.02.15, 13:16

Elefántcsontpart a világ legnagyobb kakaótermelő országa, azonban a Reuters hírügynökség jelentése szerint, jelenleg igen nagy bajban vannak a helyi kakaóexportőrök.

Titkos célokra használta a maja elit a kakaót

Tudomány2022.09.28, 11:14

A kakaót a maják az istenek ajándékának és szentnek tartották, ami nem csak pénzeszközként kapott szerepet. Az élelmiszert különleges szertartásokon és vallási rituálékon is használták. Nem véletlen, hogy a csokoládé és a luxus fogalma valahogy összemosódott a maja történetírásban.

Kakaóbort készítenek ebben az országban

Gazdaság2022.05.17, 15:12

A kakaó több évtizede Ghána fő kereskedelmi növénye. A nyugat-afrikai ország a második legnagyobb kakaótermelő és -exportőr a világon (az első Elefántcsontpart), a helyi gazdák pedig újabb és újabb termékeket dobnak piacra, amelyek a sokrétű kakaófa gyümölcséből készülnek.

Átfogó tervet jelentett be a világ egyik legfontosabb növényénél a Nestlé

Gazdaság2022.01.27, 16:22

A Nestlé ma új tervet jelentett be online tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján, amelyen az Origo is részt vett. Ez a terv a kakaótermesztésben felbukkanó, gyermekmunkával kapcsolatos kockázatok kezelésére irányuló korábbi erőfeszítéseit gondolja tovább. A terv középpontjában egy innovatív, a megélhetéshez szükséges jövedelem növelését célzó program áll, amely a kakaótermelő családok megélhetésének javítására és a gyerekek iskoláztatásának ösztönzésére fókuszál, ugyanakkor előmozdítja a talajmegújító mezőgazdasági gyakorlatok szélesebb körű alkalmazását, és a nemek közötti egyenlőséget is.

Ilyen trükköket vetnek be a kakaótermesztők, hogy legyen csokoládénk

Tudomány2022.01.14, 13:41

Sean Kennedy, az Illinois Urbana-Champaign Egyetem városi és regionális tervezésének professzora azt vizsgálta, hogyan alkalmazkodnak a kis kakaótermelők Indonéziában az éghajlatváltozás okozta fenyegetésekhez, beleértve az elhúzódó szárazságot. Egy most publikált tanulmányban megállapította, hogy a kistermelők magatartását a vállalatok alakítják, akik úgy rögzítik a munkaerőt, hogy az enyhítse a vállalatok gazdasági nehézségeit, de növelje a gazdálkodók kiszolgáltatottságát.

Elképesztő bejelentés érkezett, Szerencs városra száll a Szerencsi kakaó védjegye

Gazdaság2021.11.30, 20:09

A Nestlé Hungária Szerencs városnak adományozza a magyar háztartások egyik kedvencének számító Szerencsi kakaópor védjegyének tulajdonjogát – jelentették be a felek az erről szóló megállapodás hivatalos aláírásakor. A szerződés értelmében a több mint 90 éves múltja során folyamatos népszerűségnek örvendő Szerencsi cicás kakaóport a jövő évtől a Szerencsi Bonbon Kft. gyárthatja és forgalmazhatja majd.

A kakaónak köszönhetem, hogy elengedtem a félelmeimet

She2021.11.25, 10:35

Míg hazánkban csupán egy ideje, a világon már évezredek óta tartanak kakaó-szertartásokat. Az istenek eledeleként elhíresült szent kakaót, és a köré csoportosult meditatív gyűléseket megtaláljuk a maja és azték tradícióknál, Közép- és Dél-Amerika ősi kultúrájában. A tiszta, hamisítatlan kakaót, védett, tanító növényként tartják számon szerte a világon. Fogyasztása és használata erősen ajánlott spirituális, gyógyászati és szertartási célokra egyaránt. Kíváncsivá tett, mit tud ez a csoda-ital, így aztán jómagam is elugrottam egy kakaókörre.

Összefog a világ két legnagyobb kakaótermelő országa, ez hatással lehet az árakra

Gazdaság2021.08.09, 13:24

A világ két legjelentősebb kakaónagyhatalmának számító ország, Elefántcsontpart és Ghána, bejelentette, hogy összefognak a piaci árak stabilizálása és a gyerekmunka visszaszorítása érdekében.

Kulináris különlegességeket kutatnak a MATE szakemberei

Tudomány2021.07.13, 13:36

Finomabb-e a méhsejtmintás csokoládé? Natúr vagy fekete kakaóval süssünk-e süteményt? Mennyire kedvelik a magyarok a szálas teákat? Többek között ezekre a kérdésekre kerestek választ a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet (MATE ÉTTI) végzősei a csokoládé-, kávé- és teakészítő mester szakirányú továbbképzés során született szakdolgozataikban.

Le tudna mondani a kávéról és a csokoládéról?

Tudomány2021.06.16, 12:49

Egy most publikált tanulmány szerint az éghajlati válság zavarokat okozhat az európai kávé- és csokoládéellátásban, mivel aszályok sújtják a termelő országokat. A kutatók magas fokú kiszolgáltatottságot találtak például a pálmaolaj-behozatal szempontjából is, amelyet számos élelmiszerben és termékben használnak. Emellett a tanulmány szerint gondok merülhetnek fel a szójabab kapcsán, amely a csirkék és sertések fő takarmányainak számít az Európai Unióban.

Csokiimádó vagy? Így készítsd el otthon a világ legfinomabb csokiját

Life.hu2021.06.13, 17:29

A csokoládé az egyik legfinomabb és legkedveltebb édesség. A vérbeli rajongók igazi Gombóc Artúrként reggelire, ebédre és vacsorára is örömmel fogyasztják, a kerek, a lapos, a gömbölyű, a lyukas, a mogyorós, a likőrös egyszóval az összes csokoládét. Ráadásul akár otthon is elkészíthetik a  kedvenceiket.

Sok kakaófarm védett erdőkben létesül

Tudomány2021.05.10, 13:08

A világ legnagyobb kakaótermesztőjének tartott Elefántcsontparton a kakaófarmok mintegy 15 százaléka védett erdőkben létesült - állapította meg egy új tanulmány.

Érdekes dolgot fedeztek fel a kutatók a kakaóról

[origo] Gasztro2020.11.27, 14:15

A kakaó flavonoidjai egészséges felnőtteknél fokozzák az agy oxigénellátását, ezzel javítják a kognitív teljesítményt egy új amerikai kutatás szerint.

Csokoládé-rajongóknak szóló örömteli hír érkezett egy távoli országból

Gazdaság2020.10.02, 13:54

Megemelik a kakaó felvásárlási árát a 2020-2021-es betakarítási szezonra a világ legnagyobb kakakótermelő országában, Elefántcsontparton, számol be arról az Africanews. A kilogrammonként a farmereknek fizetett ár ötödével lesz magasabb az egy évvel korábbinál. Ez pedig segíthet megelőzni a farmerek, felvásárlók és a kakaópiac többi szereplője között rendszeresen, és gyakran épp az árak miatt kialakuló feszültséget, hozzájárulva a piac egyensúlyához.

Ezért hat az emberre pozitívan, a kutyára negatívan a csokoládé

Tudomány2020.09.10, 18:18

A macskákkal ellentétben a kutyák hozzánk hasonlóan igen vonzónak tartják a csokoládé fogyasztását. Ez persze nem azt jelenti, hogy a gazdáknak a kedvencük kedvükre kell tenni. Bár a sötét csemege sok esetben eufórikus örömet okozhat, mégis könnyen mérgező lehet a kutyák számára. A legfrissebb kutatások ezt a kérdéskört járták körül.

Gyermekek álma vált valóra reggel: kakaó lepte el az utcákat

Life.hu2020.08.18, 16:29

"Kakaóhó" hullott egy svájci városban a csokoládégyár egy ventilátorának hibájából kedden.

Kakaópor hullott egy svájci városra

Nagyvilág2020.08.18, 13:00

Kakaóhó hullott egy svájci városban a csokoládégyár egy ventilátorának hibájából kedden.

A járvány felforgatta a kakaó piacát is, kevesebb csokoládé fogy

Gazdaság2020.04.15, 16:56

Minden előzetes várakozás szerint jóval kevesebb kakaót dolgoztak fel globálisan az év első negyedévében, mert a kiskereskedelemben világszerte csökkent a csokoládé iránti igény. Ez sokat gyengített a kakaó piaci árain is - számol be arról a Bloomberg.

Luxuscikk lehet az egyik kedvenc édességünkből?

Gazdaság2020.03.04, 14:32

A svájci prémium csokoládégyártó, a Lindt&Sprüngli arra figyelmeztet, hogy az a felár, amit a világ két legnagyobb termelőjének számító nyugat-afrikai ország a közelmúltban kivetett a kakaóra, tovább fog gyűrűzni és drágítani fogja a csokoládét is.

10 édes úti cél a csokoládé szerelmeseinek

[origo] Gasztro2020.02.20, 09:14

Az emberek különböző okból választanak úticélokat: az időjárás, mire elég a pénz, különleges események, nosztalgia, gasztronómia stb. Néha azonban az ok sokkal... édesebb és finomabb. Egyre nagyobb tere van a csokoládéturizmusnak, amelynek résztvevői híres csokoládékészítményeket kóstolnak meg, kakaófarmokat látogatnak meg, esetleg múzeumokba térnek be és finom kakaós ételeket kóstolnak. Szerencsére a világ kínálata ebből a szempontból is kifogyhatatlan.

A legjobb utazós filmek az ünnepek közötti bekuckózásokhoz

Travelo2020.01.06, 06:46

Most következő listánk nem ranglista, még csak nem is időrendi lista, hiszen kedvenc filmünk, amit mindenkinek szívből ajánlunk, 2003-ban készült, míg a legfrissebb ilyen mozi 2013-as. De ebben a 10 évben bejárhatjuk Párizs cukorka színű utcáit, Toszkána ciprusokkal szegélyezett földes autóútjait, eljuthatunk Kanadába, Indiába, Latin-Amerika legszebb és legszegényebb vidékeire, illetve bejárhatjuk Tokió és Barcelona rejtett zugait, kis kávézóit és pazar luxusszállodáit is. A legjobb utazós filmek télre –szubjektív válogatás és egyáltalán nem teljes.

Vörös riasztás: néhány évtizede lehet hátra a kakaónak

Gazdaság2019.12.12, 12:36

A szélsőséges időjárás az édességipart is veszélyezteti: többek között a kakaó is eltűnhet, ha a jelenlegi ütemben folytatódik a klímaváltozás. Az iparág fenntarthatóságról tartottak szakmai rendezvényt nemrégiben. Az Édességygártók Szövetségének szakmai konferenciájáról a Store Insider számol be, többek között a veszélyről, mely a kakaót fenyegeti.

Lesz kakaó a világpiacon, jó termés várható és lett ármegállapodás is

Gazdaság2019.12.06, 13:36

Minden jel arra mutat, nem borul meg a kakaóbab piaca, miután a világpiac két kulcsfontosságú ellátóországa, Ghána és Elefántcsontpart, megállapodott a kakaó árában - írja az Afriacnews.

Magyarországon mutatja be a nagy élelmiszergyártó egyik új termékét

Gazdaság2019.11.26, 12:51

A világon elsőként Magyarországon lehet megvásárolni egy népszerű kakaópor új változatát - írja a Store Insider.

Új csokoládéfajtát állítottak elő

Gazdaság2019.10.01, 16:15

A Barry Callebaut, a kiváló minőségű csokoládé- és kakaótermékek gyártója a napokban mutatta be a Cacaofruit Experience termékcsaládot, amely egy új keverésű csokoládéból készült. A WholeFruit csoki ugyanis száz százalékos tisztaságú kakaógyümölcsből készül, ráadásul 70 százalékkal kevesebb hulladék keletkezik a feldolgozásakor – írja a Sustainable Brands.

Két országon múlt a csokoládékedvelők következő éve

Gazdaság2019.06.13, 15:00

Megegyezett a kakaóbab áráról a felvásárlókkal a világpiac két legfontosabb szállítója, Ghána és Elefántcsontpart, így folytatódhat a termés értékesítése - számolt az Africanews.

Minden, amit a breton palacsintákról tudni kell

Travelo2019.05.06, 15:04

A palacsinta szó hallatán sokaknak a meghitt, családi délutánok és az otthon íze jut eszébe. Pedig nemcsak itthon, de Európa-szerte is igazán ismert és kedvelt desszert, vagy éppen előétel, főétel. Különösen híresek a francia, de még inkább a breton palacsinták, amelyek közül a sós és édes változatot is érdemes megkóstolni, ha egyszer arra járunk.

Az erdőket és a kakaót is megmentheti a világ egyik nagy édességgyártója

Gazdaság2019.03.27, 11:55

Az erdők megőrzéséért tesz további lépéseket a Mars Wrigley édességgyártó. A vállalat már több mint 100 éve gyárt csokoládét, és a világ egyik legnagyobb kakaó-felhasználójának számít.

Óriási bejelentés a Nestlétől, minden megváltozik a kakaó körül

Gazdaság2019.03.04, 11:21

A műanyaghulladék-szennyezettségével kapcsolatos vállalásai alapján a Nestlé elkezdi száműzni termékei csomagolásából a műanyagot. Az első ilyen termék már meg is jelent, ez a papírcsomagolású Nestlé All Natural kakaópor, amely egyébként azért is lehet kelendő, mert csak természetes anyagot tartalmaz. A papírcsomagolásra viszont jobban oda kell majd figyelnünk, mert rövidebb lesz a szavatossági ideje. A Nestlé All Natural rövidesen hazánkban is megjelenik.

Korábbra nyúlnak vissza a kakaótermesztés gyökerei, mint vélték

Tudomány2018.10.30, 11:41

Az eddig véltnél mintegy 1500 évvel korábban, vagyis csaknem 5300 évvel ezelőtt, és Közép-Amerika helyett Dél-Amerikában kezdődött meg a kakaó termesztése - derült ki egy új tanulmányból, amelynek eredményeit egy délkelet-ecuadori lelőhelyen talált kerámialeletekre alapozták a kutatók.

Csokoládéválság: 30 év múlva örökre eltűnhet a világ kedvenc édessége

Gazdaság2018.09.26, 15:57

Több tanulmány is arra figyelmezteti a világ csokoládékedvelőit, hogy már csak harminc évük van hátra, amíg élvezhetik kedvenc édességüket. Ugyan csokiból most még bőven jut mindenkinek, ez azonban nem sokáig marad így, mert a klímaváltozás, a kártevők és a különböző betegségek miatt veszélybe kerültek a kakaóültetvények.

Szuperegészséges, kakaós vegán pohárkrém recept

Archívum2018.09.14, 18:53

A kakaós desszertekkel nem igazán lehet mellélőni, amennyiben ezt felütöd némi kókusszal, még nagyobb sikered lesz. Mi most egy gyorsan elkészthető, vegánpohárkrém-receptet hoztunk, melyet még a gyerekek is szívesen fogadnak majd.

SZÍVDERÍTŐ A kakaó flavanoljai jó hatással vannak a vesebetegek ereire

Tudomány2019.03.12, 12:35

A kakaó flavanoljai visszafoghatják a hemodialízis-kiváltotta, vagy krónikus endoteliális működési zavart a végstádiumú vesebetegségben szenvedő pácienseknél, valamint javítják a magas kockázatú betegek érfunkcióit – ez derül ki egy kutatásból.

Rákapcsolnak az őrlésre a kakaó egyik legfontosabb országában

Gazdaság2018.06.27, 15:34

Az Africanews beszámolója szerint, Elefántcsontpart bejelentette, hogy 2022-re 1 millió tonnára emeli a helyben megőrölt kakaóbab mennyiségét.

Az étcsokoládé erősítheti a memóriát

Tudomány2018.04.25, 15:30

A magas kakaótartalmú csokoládé fogyasztása előnyösen hat a memóriára és az immunrendszerre, a közérzetre, csökkenti a stresszt és a gyulladást - állapította meg egy új kutatás.

A kakaó volt az első negyedév legnagyobb sztárja

Archívum2018.04.03, 14:10

Igencsak együtt mozogtak a legfontosabb nyersanyagok az idei első negyedévben. Bár alapvetően nagy kilengések nem voltak, egyes eszközök, mint a kakaó, az acél és a fém igencsak elszakadtak a mezőnytől.

Mégsem kell elbúcsúzni a csokoládétól

Tudomány2018.01.03, 14:11

Az év utolsó hónapjaiban egyre másra láttak napvilágot a riasztó hírek, hogy a globális felmelegedés miatt pár évtizeden belül kipusztulnak a kakaócserjék, és ezért megszűnik a csokoládégyártás is. Most azonban úgy tűnik, korai lenne még temetni a csokoládét.

Itt a legjobb forró csokoládé

[origo] Gasztro2017.11.05, 10:00

Az őszben és a télben az a csodálatos, hogy a szívünk elkezd megtelni várakozással: gondolatban már az első havat várjuk, és az ünnepeket tervezgetjük. Ülünk az ablaknál, kezünkben a börge forró csokoládé, az édes illat pedig megtölti az orrunkat. Odakint borús az idő, és lóg az eső lába, a mi arcunkon mégis mosoly fut át, hiszen nincs is csodálatosabb dolog, mint belekortyolni a világ legjobb forró csokoládéjába. 

A svájciak új csokoládéfajtát kevertek ki

Gazdaság2017.10.06, 14:52

A Barry Callebaut a világ legnagyobb kakaófeldolgozója, 9 300 dolgozója van, és több mint 30 országban van jelen. A zürichi cég éves forgalma 6,1 milliárd euró, ami az új innovációjának köszönhetően jócskán megugorhat. Az új csokoládét rubinvörös csokoládénak hívják, természetes rózsaszín árnyalattal, valamint gyümölcsös ízzel rendelkezik.

Ketyeg a ghánai kakaóbomba

Gazdaság2017.09.21, 16:26

A világ kakaótermelésének kétharmadát adja Elefántcsontpart és Ghána. Azonban hiába szomszédos egymással a két ország, a politikai ígéretek miatt elég jelentős az eltérés a kakaóbab felvásárlási árában. Emiatt határokon átívelő csempészhálózatok alakultak ki, míg Ghána kutyaszorítóba került.

Tíz éve nem volt ilyen olcsó a kakaó

Gazdaság2017.07.18, 05:41

Folyamatos csökkenéssel tíz éve nem látott alacsony szint közelébe jutottak a világpiaci kakaóárak, a csökkenést az idézte elő, hogy a kínai kereslet növekedése elmaradt az előrejelzésektől, a termelőknél és a kakaóőrlőknél emiatt kapacitástöbblet alakult ki - közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.

Nagy mozgásokkal zárta a tavaszt a nyersanyagpiac

Gazdaság2017.06.03, 16:28

Elsősorban az emelkedő készletek hajtották a nyersanyagpiaci árfolyammozgásokat májusban. Ezzel pedig a terület kulcsfontosságú mutatója immár az egymást követő harmadik hónapban produkált süllyedést.

Bekövetkezhet a csokirajongók rémálma

Archívum2017.04.22, 06:50

Elkezdhetnek feltankolni a csokoládérajongók, mivel egyre több elemző véli úgy, hogy az év végére nagyot ugorhat a kakaóbab ára. Mindeközben a világ legnagyobb kakaótermelőjének számító Elefántcsontpart tovább szenved a nehézségektől.

A kakaó vitte csúcsra, most az döntheti be Elefántcsontpartot

Gazdaság2017.03.25, 20:44

Az elmúlt hat évben tapasztalt relatív békés időszak és Nyugat-Afrika legnagyobb gazdasági növekedése után Alassane Ouattara, Elefántcsontpart elnöke úgy érezheti, az idén a poklot is megjárja. A hadsereg zendülést szervezett, majd a közszolgák jelentettek sztrájkot, most pedig a kakaó ára kezdett zuhanni.

Az igazi csokoládéért a dzsungelig kell menni

[origo] Gasztro2017.03.10, 10:01

Costa Ricába nem csak a vulkánok, a tukánok és a két óceán miatt érdemes ellátogatni, hanem azért is, mert számtalan izgalmas gasztronómiai programnak lehetünk részesei. Ha a száraz évszak idején, a kakaószüret után érkeztünk Playa Chiquitába, akkor megnézhetjük, hogyan készül az igazi csokoládé.

Kevesebb cukrot használ a Nestlé

[origo] Gasztro2017.02.23, 11:46

Az elkövetkező 3 évben átlagosan 5 százalékkal csökkenti termékei cukortartalmát a Nestlé.

Sötét időket él meg a kakaó

Gazdaság2017.02.06, 17:49

Egyre csak olvad a kakaó ára, ahogy a kínálat bővül, a kereslet pedig gyengül. Az egészségtudatos fogyasztói trendek ugyanis szorongatják a nyersanyag piacát.

Csokis-tofu mousse

Life Network 2.02017.01.19, 14:37

Hozzávalók: 350 gr selyem tofu, 3 ek. méz, 3 ek. kakaópor, 100 gr étcsokoládé, 1 csipet só, 1 gránátalma magjai

Sütőtökös-csokis muffin

Life Network 2.02017.01.19, 14:29

Hozzávalók: 125 ml szőlőmagolaj, 125 gr barna cukor, 125 gr nyírfacukor, 1 nagy tojás, 1 nagy tojás sárgája, 190 gr sütőtök püré, 1 dl tej, 3 ml vaníliarúd, 250 g búzaliszt (helyettesíthető 125g teljes kiőrlésű tönköly liszttel és 125g mandulaliszttel), 3 g sütőpor, 2,5 gr só, 5 gramm szerecsendió, 2,5 gr őrölt fahéj, 2 evőkanál kakaópor, csipetnyi őrölt szegfűszeg

Forró csoki házi kókusztejszínhabbal

Life Network 2.02017.01.19, 14:27

Hozzávalók: 1 és 1/2 bögre mandulatej (cukor nélküli), 1 vaníliarúd kikapart belseje, 40 gr étcsokoládé (80 % vagy magasabb kakaótartalommal), 1 ek. kakaópor, 45 gr méz. Tejszínhabhoz: 150-200 ml kókusztej, 1 ek. méz

Csokis-kakaós, kandírozott narancsos kuglóf

Life.hu2016.09.28, 22:09

Kávé vagy habos kakaó mellé, akár egy lusta hétvégén reggelire is. Kitűnő választás!

Veszélyben a kakaó, keserű a csokiipar jövője

Gazdaság2016.03.27, 14:28

Lehet, hogy a húsvéti nyulak felpörgetik némileg a csokoládéeladásokat, az iparág egészét mégis komoly veszélyek fenyegetik a megváltozó fogyasztói szokásoktól a kakaótermesztésben fellépő problémákig.

Foggal szaggatni, szájba csurgatni

[origo] Gasztro2016.03.07, 19:42

A reggeli kakaó sokak számára a nap legjobb része – ki hidegen, ki melegen szereti, van, aki maga játszik vele, de sokan a boltban veszik meg a zacskós vagy dobozos verziókat.

Búcsút mondhatunk a kávénak, ha meghalnak a méhek

Tudomány2016.03.01, 16:27

Többek között a kávé, a kakaó, az alma és a mustár hiányzik majd az asztalunkról, ha folytatódik a beporzó fajok, például a házi és vadméhek, darazsak, lepkék pusztulása. Az MTA Ökológiai Kutatóközpont részvételével készült el az első átfogó nemzetközi jelentés a beporzók helyzetéről. A dokumentum szerint beporzók nélkül az élelmiszer-alapanyagok mintegy fele tűnhet el, és milliók élete kerülhet veszélybe.

Kender került a csokiba

[origo] Gasztro2016.01.19, 14:27

Egy kiotói csokimanufaktúra most dobta piacra új termékét, amely furcsának tűnhet nekünk, náluk azonban cseppet sem szokatlan. Miért ne formázhatná szentek fejét egy csokoládétömb, és miért ne lehetne szén és kender is benne?

Most egy kislány forgathatja fel a piacokat

Archívum2016.01.15, 14:04

Az El Niño néven ismert időjárási jelenség az elmúlt időszakban keményen odavágott a nyersanyagpiacoknak Ausztráliától Paraguayig. Amikor pedig idén kifut, valószínűleg a kishúga veszi át a szerepét.

A volt gyerekrabszolgák perelhetik a Nestlét

Gazdaság2016.01.12, 15:28

Volt gyerekrabszolgák az Egyesült Államokban pert indítottak három multinacionális vállalat (köztük a Nestlé) ellen, a vád szerint a cégek tudatosan elősegítették a gyerekrabszolgaság fennmaradását Elefántcsontpart kakaóültetvényein. A cégek a legfelsőbb bíróságon akarták megakadályozni a per elindulását, de keresetüket a testület elutasította.

Rémálom jöhet a szárnyalás után

Gazdaság2016.01.06, 13:52

A 2015-ös év legjobban teljesítő nyersanyaga könnyen az idei év páriájává válhat. A zuhanó nyersanyagárak között hatalmasat ralizó kakaó piacán ugyanis hamarosan túlkínálat alakulhat ki, többek között a termelők lendülete és az időjárási körülmények következtében.

Betiltották az import gabonagolyót

[origo] Gasztro2015.11.27, 13:07

Nyugodt volt a lelkiismerete, ha a gyerek gabonagolyót evett reggelire? Rosszul tette: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztosági Hivatal tesztjéből kiderült, hogy nem engedélyezett színezékeket és adalékanyagokat tartalmaznak, egy terméket pedig azonnal ki kellett vonni a forgalomból. 

Kakaóval szednék el a szívükért aggódok pénzét

[origo] Gasztro2015.11.23, 13:46

A nagy csokoládégyártók azt állítják, hogy a tabletta formájában árult kakaó csodát művel a szívvel. Ha ez igaz is, tényleg szükség van egy újabb étrend-kiegészítőre?

Sokkal drágább lesz jövőre a kávé és a kakaó

Gazdaság2015.10.23, 17:23

Az egekbe emelkedhet jövőre a kávé és a csokoládé ára: klímakutatók a következő években rég nem látott erősségű El Nino jelenségre számítanak, ami tönkreteheti a kávé- és kakaótermést Dél-Kelet-Ázsiában. A szárazság miatt pusztuló afrikai teatermés viszont megmenekülhet az El Nino okozta esőzések miatt.

Igazságos csokoládét ígérnek

[origo] Gasztro2015.10.13, 10:39

Vége a kizsákmányolásnak? A szárnyait bontogató kezdeményezés azt ígéri, etikus szereplője lesz az igazságtalanságokkal teli csokoládéiparnak. A termesztők munkáját és szakértelmét megfizetik, vezető pozícióba helyezik őket. Állításuk szerint figyelnek a környezetvédelemre és arra is, hogy a fogyasztókhoz olyan csoki jusson el, amelyet még soha nem kóstolhattak.

Munkára kényszerített gyerekek Afrika kakaóföldjein

[origo] Gasztro2015.10.08, 16:39

Az Egyesült Államokban pert indítottak több nagy csokoládégyár ellen. A vád szerint a cégek olyan beszállítókkal dolgoznak együtt, akik nemcsak, hogy gyerekeket foglalkoztatnak, de sokszor kényszerítik is őket a munkára.

Itt van végre a csokoládé, ami gyógyít

[origo] Gasztro2015.10.06, 15:59

Egy csokoládégyártással foglalkozó cég megcélozta az egészségügyet: tudósaik állítólag feltalálták a csokit, amelyet nem csak élvezeti cikként, de gyógyszerként is használhatunk. Több kakaó, kevesebb cukor, extra antioxidánsok.

Még az aranynál is van rosszabb

Gazdaság2015.07.22, 19:14

Az elmúlt napokban az arany árfolyamesése vezető hír volt, mégsem a nemesfém okozza a legnagyobb fejfájást az árupiacokon: általában elmondható, hogy elég gyengén muzsikálnak az árupiacok, mely több okra vezethető vissza. 

Mindennap kakaós turmixot iszik a kisfiú – vajon az életébe fog kerülni?

Life.hu2015.06.30, 09:13

Amikor Nicholas Woodcraft kakaós banánturmixot kér reggelire, az édesanyja már kétségbeesetten kezd neki a finomság elkészítésének, ugyanis a kisfiúnak két éve csak ebből áll az étrendje.

Jónő videó: Vékonyszálú a hajad? Ismerd meg a kakaóporos trükköt!

Archívum2015.01.27, 22:34

Tudtad, hogy a kakaótól dúsabbnak tűnhet a hajad? Mutatom, hogyan csináld!

A legfinomabb ünnepi italok, amik felmelegítik a hangulatot

Archívum2014.12.20, 22:43

Nem múlhat el a karácsony finom, fűszeres forralt bor nélkül. De biztos, hogy csak ez az ital melegít fel bennünket és a hangulatunkat? Íme, néhány további finomság, amivel garantáltan sikert arathatsz. 

Isteni kakaós kuglóf adventre

Life.hu2015.12.01, 09:51

A kuglófokról a habos kakaó és a hófehér téli táj jut az ember eszébe, visszaidézi a letűnt korokat. A kuglófokat speciális sütőformában sütjük, ez adja meg ennek az édességnek az ünnepies, hullámos formáját.

Nyakunkon a csokiválság, de most már tényleg

Archívum2014.11.28, 09:30

Egyébként is drámaian kevés kakaó lesz 2020-ra, de úgy, hogy Kína még csak most kezd igazán rákapni a csoki ízére, a helyzet egyenesen katasztrofális.

Kakaós vagy csokis tej? Egyre megy, mind rossz

[origo] Gasztro2014.09.05, 17:39

A kakaós vagy csokis tej az egyik legnépszerűbb tízóraira és uzsonnára fogyasztott ital. Praktikusnak gondoljuk, mert nem kell otthon bajlódni a kakaó megfőzésével, és a bolti eredmény mégis valami hasonló lesz. Elvégre ezt aztán tényleg nehéz elrontani, nem igaz? Tej, kakaó/csoki, cukor/édesítő – és kész is, minden az arányokon múlik. Soha ne becsüljük alá az élelmiszeripart, ha dolgok elrontásáról van szó. Soha!

Emelkedik a csoki bolti ára

Gazdaság2014.07.18, 10:52

Nagyon megemelkedett idén a kakaó ára, ráadásul a tej és a mogyoró is egyre drágábbak. A csokigyártók most már kénytelenek érvényesíteni a költségek növekedését a kész csokitermékek árában.

A kakaó csodálatos hatásai

Life.hu2014.06.21, 14:23

A kakaó egészségre gyakorolt, jótékony hatásairól számtalan tudományos tanulmány született. Nem titok, hogy a kakaó jót tesz a keringésnek, véd a cukorbetegségtől, óvja az immunrendszert is, valamint késlelteti az öregedést.

Agyserkentő élénkítők nehéz helyzetekre

Life.hu2014.05.08, 14:42

Vannak, akik épp most csöppentek bele az érettségi időszak zúzdájába. Azok a fiatal versenyzők, akik már túl vannak a középiskolai megmérettetésen, lassacskán a vizsgaidőszakra készülnek. Mind nekik, mind pedig a munka frontján helytállóknak szükségük van megfelelő munícióra, hogy legyűrhessék a mindennapokat, a nehézségeket, a húzós feladatokat és az akadályokat. Íme, a Life.hu csodaszerei mindehhez!

Rossz idő miatt drágul a kakaó

[origo] Gasztro2014.03.21, 09:57

Egy év alatt közel 40 százalékot emelkedett a kakaóbab világpiaci ára, és az átlagosnál szárazabb közép-afrikai időjárás hatására, a kereslettől elmaradó kínálat miatt további drágulásra lehet számítani.  

Drágul a kakaó

Archívum2014.03.21, 09:22

A kakaó-feldolgozásban októbertől szeptemberig tart a termesztési idény. Félúton a 2013-2014-es szezonban a Nemzetközi Kakaó Szövetség előrejelzése 4,1 millió tonna, ennél úgy 115 ezer tonnával lesz nagyobb a piaci kereslet, tájékoztat a Conclude Befektetési Zrt.

Elszállnak az élelmiszerárak?

Gazdaság2014.03.20, 16:14

Az időjárási viszontagságoknak köszönhetően az elmúlt három hónapban számos mezőgazdasági termény ára emelkedett, nem lennénk meglepődve, ha hamarosan ezek az inflációs adatokba is elkezdenének becsorogni. Már a hízó sertés és élőmarha árak is nagy ütemben drágulnak Amerikában, de a stagnáló olaj és csökkenő rézárak segíthetnek elkerülni azt, hogy igazán nagy legyen a nyomás az inflációs mutatókon. 

Gwyneth Paltrow drága kakaóval méregtelenít

Life.hu2014.01.09, 23:45

Gwyneth Paltrow Oscar-díjas színésznő régóta hisz abban, hogy a nők egészséges étrenddel és megfelelő mennyiségű mozgással megváltoztathatják az életüket. Nemrégiben néhány újabb receptet is közzétett internetes oldalán, melyek segítségével követői sikeresen szabadulhatnak meg az ünnepek alatt felszaladt kilóktól. Arról azonban megfeledkezett, hogy nem mindenki engedheti meg magának a drága összetevőket...

Kakaóból is lehet csomagolást készíteni

[origo] Gasztro2013.10.24, 13:36

A James Cropper papírgyártónak köszönhetően forradalmasíthatják a kakaófeldolgozás során keletkező hulladék újrahasznosítását.

Ebben lehet még kakaó

Archívum2013.09.27, 17:34

Az egzotikus nyersanyagok közül idén a kakaó vitte a prímet, amit a nyugat-afrikai szárazság miatt zsugorodó kínálati oldallal magyarázhatunk. Bár azt megjósolni nehéz, hogy az időjárás milyen fordulatot vesz az előttünk álló hónapokban, az egyre szűkösebb piacon most jó kockázat-hozam arányú belépési pontot azonosíthatunk Sándor Dávid, a KBC Equitas szenior elemzője szerint. 

A csillapíthatatlan étvágy drágítja a csokit

Archívum2013.09.24, 18:00

Az emberek csoki iránti csillapíthatatlan étvágya felhajtja az édességek árát, mivel a kínálat csak nehezen tudja tartani a lépést a fokozódó kereslettel. Ráadásul egyre inkább a magasabb kakaótartalmú étcsokik felé fordulnak a vásárlók, ez pedig több kakaót kíván. A kakaó ára július elejétől csaknem 20 százalékkal száguldott felfelé, és piaci szakértők szerint a nyugat-afrikai szárazság az októberi szüretet is nehezítheti, ami azért fontos mert a világ kakaóbab termelésének közel 70 százaléka származik a térségből.

A férfiak tejet isznak

Gazdaság2013.08.02, 16:06

Mindenkinek a magáét: a nők a gyümölcsös sörökre találtak rá az utóbbi időben, a férfiak meg egyre többször öblítik le ízesített tejjel a torkukat. A kakaótól az epres és a bodzás tej felé mozdultak, amivel hosszabb távon jókora profitot hozhatnak az iparnak.

Bebukott a kakaóbiznisz

Gazdaság2013.06.21, 15:10

Megválna kakaó és csokoládé üzletágától a világ egyik meghatározó mezőgazdasági cége az Archer Daniels Midland, miután már nem lát fantáziát a bizniszben. Csalódottságának oka, hogy a kakaó árfolyamának zuhanása mellett az iparág növekvő kapacitása egyre lejjebb nyomja a profitabilitást. A jövőben inkább a kukoricára összpontosítana az ADM, mégpedig Kína növekvő éhsége miatt.

Időutazgat az ismert modell

Archívum2013.04.08, 11:03

Van egy olyan hely Magyarországon, ahol újra gyereknek érzi magát Dukai Regina, ahol smink nélkül is bátran kimegy az utcára, mégsem szólják meg - tudta meg a Life.hu.

Kakaó vs. csokoládé

Archívum2012.11.25, 08:17

Mi a különbség a kakaó és a csokoládé között? Egyáltalán, hogyan lesz a kakaóbabból csokoládé? Miért barna a kakaópor? Ezekre a kínzó kérdésekre adunk választ, az elejétől kezdve, ahol a kakaóbab még világos, és köze nincs ahhoz a csokoládéhoz, amelyet szeretünk.

Milyen növények halnak ki a meleg miatt?

Tudomány2012.11.19, 16:20

A globális felmelegedés miatt eltűnhet a Földről a banán, a kávé és a kakaó, az utóbbit bankautomataként is használják Afrikában. Ennél is súlyosabb következményei lehetnek az olyan fontos élelmiszernövények terméscsökkenésének, mint a rizs és burgonya.

Előző
  • 1
  • 2
Következő