Kaká

címke rss

Álomcsapat Kaká és Ronaldo árából

Archívum2009.06.18, 17:23

A gazdasági válság közepette van egy futballcsapat, amely nemhogy csökkentette volna kiadásait, hanem annyit költ játékosokra, mint még soha senki a labdarúgás történetében. A Real Madrid 65 millió euróért szerződtette Kakát a Milantól, Cristiano Ronaldóért pedig 94 milliót fizet a Manchester Unitednek. Az idén minden létező címet besöprő Barcelona elnöke, Joan Laporta azt mondta, ők annak idején az egész csapatra nem költöttek annyit, mint a Real a két aranylabdásra, és való igaz, a 159 millió euróból több ütőképes csapatot is össze lehetne állítani. Mi megcsináltuk a magunkét. 

A jelszó a régi a Realnál: védőt igazolni a gyengeség jele

Sport2009.06.18, 14:38

Florentino Pérez alighogy visszatért a Real Madrid elnöki székébe, máris elérte, hogy szinte kizárólag az ő csapatáról szóljanak a sportmédiumok vezető hírei. Messze még a 2009/10-es szezon kezdete, ám egyelőre úgy tűnik, az építési vállalkozó nem tanult a 2000 és 2006 közötti időszakból: az alapokkal nem sokat törődik, a homlokzat viszont tele van csillogó díszekkel. Kakát és Cristiano Ronaldót hatalmas összegekért már szerződtette a Real, de a két világklasszis önmagában nem garancia egy Bajnokok Ligája-győzelemre.

Nincs egyedül a pazarlással a Real Madrid

Gazdaság2009.06.17, 13:36

A Real Madrid nemrég bemutatott, az európai futballpiacot felforgató manővereit sokan kivételesen irracionálisnak, üzletileg indokolhatatlannak bélyegezték. Nos, a klub e tevékenysége talán valóban nem tesz jót a sportnak, de egyáltalán nem biztos, hogy pénzügyileg veszteségre ítélt. Az pedig könnyen belátható, hogy a tékozló gazdálkodás mint jelenség korántsem egyedi - a Real pénzszórását csupán a számok nagysága, a reflektorfény és a jelenlegi recessziós időszak teszi oly feltűnővé.

Három egyiptomi gól is kevés volt Kakáék ellen

Sport2009.06.16, 00:31

Az utolsó percben, tizenegyesből szerzett góllal győzte le Brazília labdarúgó-válogatottja Egyiptomot a dél-afrikai Konföderációs Kupa B csoportjának nyitómérkőzésén.

Laporta nehezen viseli a Real pénzköltését

Archívum2009.06.11, 14:49

Az FC Barcelona elnöke, Joan Laporta nemtetszését fejezte ki, amiért a rivális Real Madrid első embere, Florentino Pérez 67 millió eurót adott az AC Milantól megszerzett Kakáért, Barca-vezér szerint ugyanis kollégája felborította a futballüzleti viszonyokat, ez pedig torzulásokat okozhat az átigazolási piacon. Laporta még azelőtt mondta ezt, hogy értesült volna arról a 94 millió euróról, amelyet Cristiano Ronaldóért fizet a Real a Manchester Unitednak.

Bosnyák csodacsatárral pótolná Kakát a Milan

Archívum2009.06.10, 07:58

Az AC Milan Kaká eladásával alaposan feltöltötte a klub bankszámláját, és a szurkolók most alighanem azt várják, hogy a brazil világklasszisért kapott összeg nagy részét a vezetőség a keret megerősítésére költse.

Lavinát indíthat el Kaká távozása

Sport2009.06.10, 16:39

Miután a brazil világbajnok, aranylabdás Kaká a Real Madridhoz szerződött hétfőn, médiajelentések szerint többen is a távozáson gondolkodnak az Olaszországban futballozó játékosok közül.

Kaká a Real Madridhoz igazolt

Sport2009.06.11, 11:27

Hivatalossá vált, hogy a brazil Kaká elhagyja az AC Milant és csatlakozik a Real Madridhoz - jelentette a BBC. Sajtóinformációk szerint a spanyol klub 18,2 milliárd forintnak megfelelő összeget fizet a hat szezonra leszerződő játékosért.

Dühösek a Milan-drukkerek, Kaká belül sír

Sport2009.06.09, 14:40

Mérgesek és szomorúak az AC Milan labdarúgócsapatának szurkolói, miután a spanyol Real Madrid hétfő este leigazolta Kakát, az olaszok brazil aranylabdását.

Kakát Brazíliában vizsgálja a Real Madrid orvosa

Archívum2009.06.08, 08:04

Brazíliába utazott a Real Madrid vezető orvosa, hogy elvégezze Kaká orvosi ellenőrzését: spanyol média biztosra veszi, hogy a fővárosi elitklub leigazolja AC Milan aranylabdás labdarúgóját.

Kaká a jövő héten ír alá a Real Madridhoz

Archívum2009.06.03, 12:20

Kaká, a brazil válogatott és az AC Milan aranylabdás középpályása a jövő héten írja alá szerződését új csapatához, a Real Madridhoz, és akkor mutatják be őt hivatalosan, mint a spanyol királyi klub friss szerzeményét.

Kaká állítólag aláírt a Real Madridhoz

Archívum2009.06.02, 21:47

Spanyol médiaértesülés szerint a Real Madrid 65 millió eurórért leigazolta Kakát, az AC Milan aranylabdás labdarúgóját.

Új edző és Kaká érkezhet a Real Madridhoz

Sport2009.05.28, 20:22

A spanyol Cadena SER rádióállomás értesülései szerint Manuel Pellegrini, a Villarreal vezetőedzője lesz a Real Madrid labdarúgócsapatának a trénere. A rádió úgy tudja, jövő kedden be is mutatják az új szakvezetőt, miután a gárdát jelenleg irányító Juande Ramosnak a szerződése a szezon végeztével lejár.

Kaká a Marca szerint aláírt a Realhoz

Sport2009.05.16, 19:35

Kaká aláírt - ezzel az első oldalas címmel jelent meg a szombati Marca, a spanyolok legnépszerűbb sportnapilapja, kész tényként tálalva, hogy az AC Milan brazil világsztárja az új idényt már a Real Madrid futballistájaként kezdi. Az olasz klub ezzel szemben délután internetes oldalán cáfolta a hírt.

Az Old Traffordon forgathatják a Kaká-saga legújabb fejezetét

Archívum2009.04.30, 07:50

Silvio Berlusconi azt szeretné, ha Kaká változatlanul az AC Milanban folytatná pályafutását, de ehhez a brazil futballista igenje is kell. A lombard elitklub tulajdonosa, Olaszország jelenlegi miniszterelnöke a Sky Sport 24-nek nyilatkozva ekként reagált arra a hírre, amely szerint a milánói együttes agytrösztje Angliába, közelebbről a Manchester Unitedhez tart.

Beckham és Ronaldinho is a ligaválogatott elleni kezdőben

Archívum2009.04.20, 23:05

Három aranylabdása közül kettő, a brazil Kaká és honfitársa, Ronaldinho is szerepel az AC Milan kezdőtizenegyében, amely szerdán, 19 órától barátságos mérkőzést játszik Budapesten a magyar labdarúgó-ligaválogatottal.

Nem engedi el Kakát a Milan

Archívum2009.04.07, 14:57

Az AC Milan nem engedi el a Real Madridhoz brazil sztárlabdarúgóját, Kakát.

Florentino Péreznek odaígérte Kakát a Milan

Archívum2009.04.06, 15:43

Bár hivatalosan még nem is elnökjelölt, már megegyezett az AC Milannal a világbajnok brazil futballista, Kaká esetleges átigazolásáról Florentino Pérez, a Real Madrid lehetséges következő vezetője.

Ibrahimovic és Kaká keresi a legtöbbet

Sport2009.03.26, 10:11

A gazdasági válság hatása a nemzetközi labdarúgásban is érezhető: a klubok már januárban is a szokottnál kevesebbet költöttek új futballistákra, és a legtöbb szakértő megegyezik abban, hogy ez a tendencia nyáron is folytatódik. A játékosok többségének szerződését azonban korábban kötötték, aminek köszönhetően a legnagyobb sztárok fizetése bizony csillagászati összegű, amint az összeállításunkból is kiderül.

Kaká nem játszhat a milánói derbin

Archívum2009.02.08, 16:04

Legalább két hétig nem játszhat Kaká, az AC Milan brazil labdarúgója, akinek szombat este, a Reggina elleni bajnokin (1-1) sérült meg a bal lába.

Ronaldinho a Manchester City új célpontja

Sport2009.02.05, 12:16

A Manchester City szurkolói hiába várták a nagy szenzációt januárban, a klub egyetlen világklasszis játékost sem tudott megszerezni. A manchesteriek ugyan bejelentkeztek többek között Gianluigi Buffonért és David Villáért is, a legközelebb pedig az AC Milan braziljának, Kakának a megszerzéséhez jutottak, de végül őt sem tudták megvenni. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a City nyáron nem próbálkozik majd ismét annak érdekében, hogy igazi világsztárt szerződtessen, a legutóbbi hírek szerint a klub megbízottjai megint Milánóba utazhatnak majd tárgyalni, ezúttal azonban nem Kaká a célpont.

Az átigazolási hajrában is erősödhet a Manchester City

Archívum2009.01.31, 12:06

Az arab tulajdonosok pénzének köszönhetően a Manchester City januárban már több, mint 40 millió fontot költött új igazolásokra (Craig Bellamy, Nigel de Jong és Kolo Touré érkezett), és világrekordnak számító ajánlatot tett az AC Milan középpályásáért, Kakáért, aki végül nemet mondott az egyesületnek. A csapat mestere, Mark Hughes szerint azonban továbbra is ráférne az erősítés a keretre, és az angol lapok szerint a napokban két újabb játékos érkezhet Manchesterbe.

A pénz nem számít a világ legdrágább csapatánál

Sport2009.01.30, 07:28

A Manchester City tulajdonosai az elmúlt hetekben mindent elkövettek annak érdekében, hogy megdöntsék az átigazolási világcsúcsot, hiszen rekordnak számító összeget ajánlottak az AC Milan brazil középpályásáért, Kakáért. Megpróbáltunk az egyesület dúsgazdag arab vezetőinek fejével gondolkodni, így összeállítottuk a világ legdrágább csapatát, minden posztra azokat a labdarúgót kiválasztva, akikért a sportág történetében egy transzfer során a legtöbb pénzt fizették.

Milan-gól Beckhamtől, Arsenal-fricska Gyepeséktől

Sport2009.01.26, 12:57

A Milan 0-1-ről fordítva 4-1-re diadalmaskodott Bolognában az olasz labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának vasárnapi játéknapján. A harmadik helyezett milánóiak angol középpályása, a Los Angeles Galaxytól kölcsönkapott David Beckham megszerezte pályafutása első gólját a Serie A-ban. Az angol FA-kupa negyedik fordulójában az Arsenal gól nélküli döntetlent játszott a Gyepes Gábort végig a soraiban tudó Cardiff City otthonában, így a mérkőzést újrajátsszák, csakúgy, mint az 1-1-re végződött liverpooli derbit. Spanyolországban a dobogóra pályázó csapatok közül kikapott a Sevilla és a Valencia is, a Real Madrid viszont egy góllal verte a Deportivót.

Tóth és Szalai lefocizhatja Messit és Beckhamet

Sport2009.01.26, 22:38

E heti gólszépségversenyünkbe két magyar játékos is bekerült: a Real Madrid B csapatát erősítő Szalai Ádám csukafejesével tűnt ki, míg a Genkben szereplő Tóth Balázs távoli bombájával hívta fel magára a figyelmet. A duó olyan hírességekkel mérheti össze erejét, mint Lionel Messi, David Beckham vagy Kaká, hisz az argentin, az angol és a brazil játékos nevéhez is remekbe szabott gól fűződött az előző futballhéten. Gyönyörködjenek, majd szavazzanak arra a gólra, amelyik a legjobban tetszett!

Massa is Kaká maradásáért lobbizott

Archívum2009.01.24, 09:51

Felipe Massa, a Forma-1-es Ferrari istálló brazil pilótája is közbenjárt azért, hogy barátja, Kaká, az AC Milan aranylabdás labdarúgója maradjon a klubnál.

Kakát, Fabregast és Wengert ígéri a Real-elnökjelölt

Archívum2009.01.22, 22:28

A múlt hét pénteken lemondott Ramón Calderón klubelnök helyére pályázó Florentino Perez ismét ígérgetéssel próbál választást nyerni: ezúttal Kaká, Cesc Fabregas és az Arsenal-edző Arsene Wenger megszerzését garantálja a szurkolóknak.

A Bayernből vagy a Juvéból erősítené a középpályát a Hamburg

Sport2009.01.20, 09:12

Nem Kaká az egyetlen futballista, akit az elmúlt héten kapcsolatba hoztak a Manchester Cityvel, de az angol egyesületnek a többi kiszemelttel sokkal egyszerűbb dolga van.

Beckham szerint Kaká a Realhoz készül

Archívum2009.01.20, 16:52

Milanos csapattársa, David Beckham szerint a Real Madridhoz készül a brazil futballsztár Kaká, aki hétfőn visszautasította a Manchester City mesés ajánlatát.

Kaká-papa dönthet fia sorsáról

Archívum2009.01.19, 16:15

Hétfőn megérkezett Milánóba Bosco Leite, Kaká édesapja, hogy fia lehetséges átigazolásáról tárgyaljon az AC Milan vezetőivel. A 26 éves aranylabdás labdarúgóért az angol Manchester City 100 millió fontos ajánlatot tett le a piros-feketék asztalára, amit a klub elfogadott, így a briteknek már "csak" a játékossal kell megegyezniük.

A Real is beszállhat a Kakáért zajló versenybe

Sport2009.01.19, 11:16

Az utóbbi napokban egymást érték a Kakáról szóló hírek, a Manchester City ugyanis nem törődött bele a visszautasításban, és csillagászati összegeket kínált az AC Milan brazil klasszisáért. A legújabb értesülések szerint ráadásul a Real Madrid is bejelelntkezett Kakáért.

Ingyen is lehet sztárfocistát szerezni

Sport2009.01.18, 13:29

Az elmúlt napokban másról sem lehetett olvasni a nemzetközi labdarúgással kapcsolatban, mint hogy a Manchester City milyen csillagászati összeget lenne hajlandó kifizetni az AC Milannak Kakáért. Pedig Jean-Marc Bosmannak köszönhetően nem minden transzfer jár pénzmozgással, az elmúlt évtizedben sztárjátékosok egész sora váltott ingyen klubot.

Van az a pénz, amiért eladja Kakát a Milan

Archívum2009.01.16, 13:57

A Manchester City 120 millió euróra (33,6 milliárd forint) emelte ajánlatát Kakáért, az AC Milan brazil futballsztárjáért. Úgy tűnik, ennek az összegnek már a milánói klub sem tudott ellenállni, a vezetők ugyanis a korábbi visszautasítás után hozzájárultak ahhoz, hogy Kaká megkezdje a tárgyalást a manchesteriekkel.

Bankot robbantana a Manchester City Kakáért

Archívum2009.01.15, 08:33

Amióta tavaly augusztusban a Manchester City új, arab tulajdonosok kezébe került, az egyesületet nap mint nap másik világklasszissal hozták kapcsolatba. Az újságok szerint szóba került a Citynél többek között Gianlugi Buffon, Cristiano Ronaldo és Lionel Messi szerződtetése is, ennél több azonban nem nagyon történt - januári átigazolási időszakig nem is történhetett. Most viszont más lehet helyzet, az angol és az olasz lapok ugyanis egybehangzóan állítják, hogy a klub megkezdte az offenzívát az AC Milan brazil futballistája, Kaká megszerzése érdekében.

Százmillió eurós ManCity-ajánlat Kakáért

Sport2009.01.14, 19:54

A Manchester City 100 millió eurót ajánlott az AC Milannak Kakáért, az olasz futballklub brazil játékmesteréért.

Kaká újra aranylabdás lenne

Archívum2009.01.03, 10:24

Kaká, az AC Milan labdarúgócsapatának brazil játékosa azt mondta, hogy az idén szeretné megnyerni a bajnokságot, az UEFA-kupát, megszerezni századik gólját és újra kiérdemelni az Aranylabdát.

16 méteres gólok szépségversenye

Archívum2008.12.22, 16:17

Ugyan a Bundesligában már téli pihenőre vonultak, a többi európai topligában fordulót játszottak a csapatok. Gólszépségversenyünkbe ezúttal elsősorban a 16-os vonaláról lőtt bombák kerültek be, ilyet szerzett Higuaín (Real Madrid), Kaká (Milan), Montolivo (Fiorentina) és Robbie Keane (Liverpool). De lehet, még ezeknél is szebbet lőtt az eindhoveni Afellay, a manchesteri Rooney, a lyoni Benzema, vagy az arsenalos Van Persie? Tekintse meg kínálatunkat, majd szavazzon!

Büntetőt védett a Hannover középpályása, harmadszorra már nem állt fel a Real

Sport2008.12.07, 23:33

A Juventus 2-1-re nyert a Lecce otthonában, míg az AC Milan 1-0-ra verte a vendég Cataniát az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában. A milánói gárda egyetlen gólját Kaká szerezte a második félidő közepén, míg a torinóiak három pontot érő találatát Amauri érte el a 90. percben. A Bundesligában a Hannover kikapott a Wolfsburg vendégeként, Huszti Szabolcs csapatán az sem segített, hogy a középpályás Rosenthal még egy tizenegyest is kivédett. A spanyol címvédő Real Madrid hazai pályán kétszer is egyenlített a Sevilla ellen, végül mégis 4-3-as vereséget szenvedett.

Matthews fiai lehetnének

Archívum2008.12.05, 09:56

Az idei Aranylabda-szavazás első három helyezettjének kiléte nem okozott túl nagy meglepetést, a dobogósok életkorát megvizsgálva azonban egy érdekes jelenségre lehetünk figyelmesek. Akárcsak egy évvel korábban, az első három helyen végzett focista közül egyik sem múlt 25 esztendős, és ezzel minden idők egyik legfiatalabb átlagéletkorú triója került az élre.

Pelé szerint Kaká, Henry szerint Messi a legjobb

Sport2008.11.18, 11:23

A háromszoros világbajnok Pelé szerint honfitársa, a brazil Kaká, az argentin Lionel Messi és a portugál Cristiano Ronaldo a jelenlegi legjobb labdarúgók. A barcelonai csatár Thierry Henry szerint Messi klasszisokkal jobb Ronaldónál, és ő érdemli az idei Aranylabdát.

A Roma megnyerte, a PSV elbukta

Sport2008.11.17, 09:22

Az AS Roma megnyerte a Serie A fővárosi futballderbijét a Lazio ellen, a Milan Kaká 11-esével verte a Chievót, az élen továbbra is az Inter áll. A Premier League-ben a Middlesbrough az Evertonnal (1-1), a Halmosi Pétert a hajrában bevető Hull City pedig a Manchester Cityvel (2-2) döntetlenezett. Spanyolországban Vadócz Krisztián Osasunája Bilbaóban bukott, a Barcelona a Huelva vendégeként nyert, a Villarrealtól a Málaga lopott pontot. A holland bajnokság rangadóján az Ajax 4-1-re legyőzte a PSV-t, az eindhoveniek magyar légiósa, Dzsudzsák Balázs kispados volt.

A Manchester Citynél nem hallottak a gazdasági válságról

Archívum2008.11.16, 13:04

Spanyol lapértesülés szerint az angol labdarúgó Premier Leauge-ben jelenleg 13. Manchester City egyesült arab emírségekbeli tulajdonosai akár 243 millió eurót is szánnak a januári játékosbeszerzésre.

Futballistát vegyenek! - Inzaghi, Van Buyten

Sport2008.11.07, 08:14

Az elmúlt évek gyengébb bajnoki szereplését követően az AC Milan jelenleg kifejezetten jól áll a Serie A-ban, hiszen kilenc forduló után vezeti a mezőnyt. Az együttes támadó részlege hemzseg a kiváló játékosoktól, akik közül Carlo Ancelotti edző a bajnoki mérkőzéseken általában a Ronaldinho, Kaká, Marco Borriello hármasnak szokott bizalmat szavazni, utóbbi helyére többnyire Alexandre Patót szokta beküldeni.

Hét spanyol az Aranylabda-jelöltek között

Sport2008.10.19, 18:26

Thierry Henry, Ronaldinho és Fabio Cannavaro a három legnagyobb hiányzó az Aranylabdára esélyes futballsztárok 30-as listáján. Henry 1999 óta először maradt ki a France Football által közzétett névsorból, amelyen az idén Európa-bajnok spanyolokat heten képviselik, az egyetlen brazil pedig a tavalyi győztes Kaká. Az Európa legjobbjának járó díjat december 2-án adják át.

Kakáéknak tíz perc elég volt Venezuela ellen

Sport2008.10.13, 11:51

A legjobb dél-amerikai hagyományoknak megfelelően folytatódtak a vb-selejtezők a szubkontinensen a hét végén: akadt meccs, ahol három kiállítás volt, az argentin és a brazil válogatott szövetségi kapitánya pedig egyaránt a velük való bánásmódra panaszkodott - de mindkét futballnagyhatalom nyerni tudott. Az élen azonban továbbra is a remekül szereplő Paraguay áll.

Torghelle lepipálhatja Kakát és Robinhót

Sport2008.10.13, 18:05

E heti gólszépségversenyünkhöz a 2010-es dél-afrikai világbajnokság selejtezőmérkőzésein látott szép mozdulatok és nagy lövések adták az alapanyagot. Torghelle Sándor Albánia ellen szerzett fejes gólja - amely Huszti Szabolcs hajszálpontos beadása után született - látványos volt, ám nagy kérdés, hogy olvasóinknak nem tetszett-e jobban, mondjuk, Kaká szélről lőtt hálószaggatója, esetleg Robinho távoli bombája, netán a paraguayi vagy a jamaicai válogatott győztes és szépséges találata. Szavazzon arra, amelyik ön szerint az elmúlt hét legszebb gólja volt!

Lesipuskás csatárok kíméljenek!

Sport2008.09.22, 18:47

Annak is megvan a varázsa, a maga szépsége, amikor egy csatár olyat tud a 16-oson belül, amelyet senki más, minden idegszálával érzi a kaput, és akár a fülével is képes a hálóba juttatni a labdát. Milliók imádták Gerd Müllert, bálványozzák Filippo Inzaghit vagy Ruud Van Nistelrooyt, ugyanakkor el kell ismerni, egy ötösről begyötört labdánál jobban őrjöng a nép az olyan gólokért, amikor valaki messziről megsuhintja a jobbost, hogy utána büszkén nézze, ahogy a kapus elveszti a párharcot a labdával szemben, miközben a lelátón lassított felvételként emelkednek az ünneplésre váró nézők. Gólszépségversenyünk e heti kínálatában csupa bődülletesen ...

Dárdaiék ír csapattal meccselnek a kupakedden

Archívum2008.09.15, 15:50

Kedden és csütörtökön rendezik az első mérkőzéseket a labdarúgó UEFA-kupa első fordulójában, a legnagyobb favoritnak tartott olasz AC Milan a svájci FC Zürich gárdájával találkozik.

Pato szerint a Milan mindent besöpör

Archívum2008.07.21, 07:23

Alexandre Pato, az AC Milan brazil labdarúgója szerint az együttes két honfitársával, Kakával és a frissen érkezett Ronaldinhóval minden lehetséges címet megnyer a következő idényben.

Fontmilliókkal játszanak az angol élcsapatok

Archívum2008.07.12, 10:31

Nem sikerült megállítani a labdarúgók vételárának egyre magasabbra srófolását, a világ egyik legdrágább játékosa az AC Milan brazilja, Kaká lehet, akiért kozmikus, 50 millió fontos ajánlatot tett a Chelsea. A Manchester United megtartaná a magát rabszolgaként aposztrofált Cristiano Ronaldót, a Liverpool Gareth Berryről, az Arsenal Marcos Sennáról álmodik. A legkapósabb játékos a holland Klaas-Jan Huntelaar, illetve a paraguayi Roque Santa Cruz, őket szinte minden topcsapat szívesen látná. Gera Zoltánt leigazolta a Fulham, a Hull City Halmosi Pétert, a Stoke City Fülöp Mártont csábítja. Nézzük, hol tart a Premier League átigazolási szezonja!

Kozmikus ajánlat Kakáért a Chelsea-től

Archívum2008.07.07, 07:26

Adriano Galliani, az AC Milan labdarúgócsapatának elnöke szerint "kozmikus ajánlatot" kaptak a Chelsea-től Kakáért.

Kakát nem engedi el a Milan az olimpiára

Archívum2008.05.19, 16:35

Az AC Milan nem engedi el Kakát, az együttes brazil labdarúgóját az augusztusi pekingi olimpiára.

Dzsudzsák holland bajnok lett, Kaká és Del Piero triplázott

Sport2008.04.20, 23:31

Dzsudzsák Balázs csapata, a PSV Eindhoven megvédte címét a holland labdarúgó-bajnokságban és megszakítás nélkül negyedik alkalommal lett aranyérmes. Angliában ismét KO-győzelmet aratott az Aston Villa, míg a Serie A-ban az AC Milant erősítő Kaká és a Juventust szolgáló Del Piero egyaránt mesterhármassal segítette győzelemhez csapatát. A Roma-drukkerek azonban bánkódhatnak, Totti számára ugyanis térdműtéttel ért véget a szezon, várhatóan öt hónapot kell kihagynia. Spanyolországban a listvezető Real Madid félgőzzel is legyőzte a Racing Santandert, a Villarreal pedig feljött a második helyre a tabellán.  

Hrepka kilőheti Kakát

Sport2008.04.07, 19:03

Népszerű célpont volt a felső sarok az előző futballhéten, megannyi olyan gól született, amely a ficakban landolt. Az MTK-s Hrepka Ádám közelről csavart tökéletesen, a mallorcai Borja Valero viszont 14, a palermói Amauri 16, Mimoun Azaouagh pedig 22 méterről lőtt remek felső sarkos gólt. Első ránézésre mégis a római Mirko Vucinic hullófalevél-szerű gólja tűnik a legtetszetősebbnek, de erről jobb, ha olvasóink döntenek, hiszen igaza lehet annak is, aki azt mondja: a milanos Kaká 16 méteres bal alsó sarkosa, netán az FA-kupa-döntőbe jutott Cardiff Joe Ledley fordulásosa, esetleg a Juventust megtréfáló Mattia Cassani távolija a nyerő. ...

Hetet rúgott a Mallorca, Geráék elődöntőbe jutottak

Sport2008.03.10, 17:36

Az olasz labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában a Roma, a Juventus és a Milan is idegenben aratott kétgólos sikert, a fővárosiak a Napolit, a torinóiak a Genoát, a piros-feketék az Empolit győzték le. Angliában tovább folytatódott a kiscsapatok menetelése az FA-kupában, mivel a másodosztályú Cardiff a Middlesbrough ellen nyert a Riverside-stadionban, szintén ott lesz az elődöntőben Gera Zoltán együttese, a Bristol Roverst kiütő West Bromwich Albion is. A Premier League-ben az Arsenal ismét remizett, a Tottenham négyet rúgott a West Hamnek, az Everton érdekes góllal gyűjtötte be a három pontot. A Bundesligában a Leverkusen 2-0-ra vertee ...

Hazai pályán esett ki a BL-címvédő Milan

Sport2008.03.05, 10:05

Már a legjobb 16 között elbúcsúzott a címvédő AC Milan a labdarúgó Bajnokok Ligájában, miután az idegenbeli 0-0 után hazai pályán 2-0-ra kikapott az Arsenaltól. A Manchester United begyűrte a Lyont, s 2-1-es összesítéssel ment tovább, a Barcelona is szűken győzött, de kettős sikerrel jutott a negyeddöntőbe. A Sevilla csak 3-2-t ért el a rendes játékidőben a Fenerbahce ellen, így hosszabbításra, majd büntetőrúgásokra került sor. A 11-eseknél a mérkőzésen két potyagólt kapó Demirel kapus három lövést is hárított, így végül a törökök jutottak a legjobb nyolc közé.

A szezon legfontosabb meccse előtt a BL-címvédő

Sport2008.03.04, 09:07

A nyolcaddöntő bizonyos szempontból vízválasztónak számít a Bajnokok Ligájában, hiszen az itt kiesett klubok (főleg a sztárcsapatok) számára egyértelműen kudarcnak számít, ha már ebben a fázisban búcsúra kényszerülnek. Így aztán a keddi visszavágók közül főleg az AC Milan-Arsenal FC, illetve a Manchester United-Olympique Lyon összecsapásoknak lesz hatalmas tétje - a Celtic az esélytelenek nyugalmával léphet pályára Barcelonában, a Sevilla FC-Fenerbahce SK párharcban pedig a kiesőnek sem kell különösebben búslakodnia, hiszen már túlteljesítette az elvárásokat.

Csizmaszárral, rosszabbik lábbal, első érintésből

Sport2008.02.11, 14:56

Véget ért az Afrika-kupa, barátságos mérkőzések tömkelegére került sor, és a topligákban is nagyüzem volt, úgyhogy bőséges kínálat akadt szép gólokból az elmúlt héten is. Volt olyan, aki egy rosszul eltalált lövésből is gólt ért el, volt, aki a rosszabbik lábával is látványosan célzott, és egy 18 éves tehetség is felvillantotta képességeit, amikor első labdaérintéséből bevette az ellenfél kapuját. És persze a szokásos bombagólok sem maradhatnak el, nézzék meg e heti tízes listánkat, aztán szavazzanak a legszebbre!

Kaká kapta az olasz Oscar-díjat

Sport2008.01.29, 15:32

Az AC Milan brazil játékmesterét, Kakát választották a Serie A legjobb játékosának, ezzel ő nyerte az "Oscar del Calcio" elnevezésű gála legértékesebb díját.

Pires nyesett, Kaká sarkalt, Cole ollózott

Sport2008.01.22, 09:24

Nem kíméljük a futball szerelmeseit, ezúttal olyan pazar találatokat választottunk be gólszépségversenyünkbe, amelyek közül rendkívül nehéz lesz kiválasztani a leglátványosabbat. Alberto Gilardino például hiába "csak" ziccerből volt eredményes, az előkészítés elsőrangú volt, a Milan-gólhoz Pato szemfülességére és Kaká őstehetségére is szükség volt Udinében - a 92. percben. A Valladolid játékosa, Joseba Llorente nem volt ilyen türelmes, a spanyol bajnokság második leggyorsabb (8 másodperc alatt elért) gólját látványos körülmények között szerezte. De Robert Pires valenciai nyesését és Nihat Kahveci szemtelen találatát sem szabad feleddni, ...

Derbi előtt a Real, Udinében folytatódhat a brazil mágia

Archívum2008.01.18, 14:24

A vasárnap esti madridi rangadó emelkedik ki a topligák hétvégi programjából, az Atlético minden bizonnyal kettőzött erővel hajt majd a Real ellen, mivel 1999 óta nem verte meg odahaza a városi riválist, ráadásul egy mostani győzelemmel csökkenthetné a listavezetővel szembeni tízpontos hátrányát. Olaszországban az utolsó őszi fordulóra kerül sor, az Inter nem valószínű, hogy megizzad a Parma ellen, a Juvénak már nehezebb dolga lehet a Sampdoriával, és kérdés, hogy a Napoli ellen parádézó Kaká, Ronaldo, Pato trióval mire megy Udinében a Milan. Angliában a MU, az Arsenal és a Chelsea is idegenbeli fellépés előtt áll, a Newcastle kispaadján ...

Kaká jobb irányító Pirlónál

Archívum2008.01.17, 10:58

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) hagyományos szavazásán Kakát, a Bajnokok Ligája-győztes AC Milan brazil játékosát választotta az év irányítójának.

Szektás kapcsolatai miatt nyomoznak Kaká ellen

Archívum2008.01.15, 13:27

Szektás kapcsolatai miatt a brazil és az olasz rendőrség nyomozást indított a 2007-es év legjobbjává választott futballsztár, Kaká ellen.

Kaká perrel fenyeget egy melegmagazint

Sport2008.01.06, 16:54

Perrel fenyeget egy befolyásos brazil melegmagazint Kaká, a Bajnokok Ligája-győztes AC Milan aranylabdás brazil játékosa.

Tinisztárok Európa legjobb futballklubjaiban

Sport2008.01.04, 19:06

Valószínűleg még sohasem volt olyan fiatal a világ labdarúgásának elitje, mint manapság: a FIFA World Player szavazásán, illetve a France Football Aranylabda-voksolásán az első három helyezést besöprő labdarúgók (Kaká, Lionel Messi, Cristiano Ronaldo) átlagéletkora nem éri el a 23 esztendőt, és egyre több tizenéves futballista számít sztárnak. Összeállításunkban a kontinens vezető klubjaiban rendszeresen szereplő fiatal játékosokat vesszük sorra.

Kaká nem hisz a bajnoki címben

Archívum2007.12.25, 18:39

Kaká, az AC Milan labdarúgócsapatának brazil klasszisa szerint csapatának már alig maradt esélye arra, hogy elnyerje a bajnoki címet.

Furcsa szavazatok a FIFA Év játékosa-választásáról

Archívum2007.12.20, 09:29

Míg tavaly szoros volt a küzdelem a világ legjobb játékosának járó trófeáért a FIFA szavazásán, addig idén nem volt kérdéses, hogy ki nyeri a díjat: az AC Milan középpályása, Kaká rekordpontszámmal végzett az élen. Ezzel együtt a szavazás tartogatott érdekességeket: ki gondolta volna például a közép-ázsiai posztszovjet országokban az angol futball a legkedveltebb - legalábbis a voksok alapján.

A rekordok döntőjét játszották a klubvébén

Sport2007.12.18, 01:49

Elégedett lehetett a FIFA elnöke, Sepp Blatter a 2007-es klubvilágbajnokság döntőjét követően, hiszen a finálé az előző két évvel ellentétben rendkívül látványos és szórakoztató mérkőzést hozott. Az AC Milan 4-2-es győzelme a Boca Juniors ellen több érdekességet is kínált a statisztikák kedvelőinek, de a lényeg természetesen a rossonerók diadala volt.

A FIFA sem talált jobb játékost Kakánál

Sport2007.12.18, 00:44

Kakát, az AC Milan brazil klasszisát választották az év játékosává a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szavazásán, melynek eredményhirdetésére a zürichi Operaházban rendezett gálán került sor.

A World Soccernél is Kaká a legjobb

Archívum2007.12.14, 07:52

A brit World Soccer magazin olvasói Kakát, a Bajnokok Ligája-győztes AC Milan aranylabdás labdarúgóját választották az év játékosának.

Kikapott, de továbbjutott a Celtic a BL-ben

Sport2007.12.04, 23:22

A Celtic egygólos vereséget szenvedett az AC Milan otthonában a Bajnokok Ligája D csoportjának utolsó fordulójában, ennek ellenére a csoportgyőztes milánóiak mögött a skót együttes is bejutott a legjobb 16 közé, miután a Sahtar Doneck hazai pályán kikapott a Benficától, így még az UEFA-kupa-részvételről is lecsúszott.

Maradona szerint nem Kaká a legjobb

Archívum2007.12.04, 13:11

Maradona, az 1986-ban világbajnok argentin futballsztár szerint jelenleg a brazil Ronaldinho és saját honfitársa, Lionel Messi a két legjobb labdarúgó.

Kaká csak a bosnyák Aranylabda-szavazót nem győzte meg

Archívum2007.12.04, 08:22

Nem okozott különösebb meglepetést a bejelentés, hogy idén az Aranylabdát a brazil Kaká nyerte, hiszen jó ideje sejteni lehetett, hogy az AC Milan klasszisa fog az élen végezni. Mégis érdemes kicsit alaposan megvizsgálni a voksolás végeredményét, már csak azért is, mert az idén először nem csak Európából lehetett szavazni: a France Football világméretűvé tette az Aranylabda-voksolást.

Kaká, a furcsa becenevű aranylabdás

Sport2007.12.03, 10:12

A France Football magazin által alapított Aranylabdát 2007-ben Kaká, az AC Milan brazil futballistája nyerte meg. A Bajnokok Ligája-győztes támadó 444 pontot kapott a futballvilág talán legnagyobb presztízsű szavazásán, sikeréhez szinte kétség sem férhetett, a második helyezett Manchester United-szélső Cristiano Ronaldót ugyanis nagy fölénnyel utasította maga mögé - a portugál középpályás 277 pontot szorgoskodott össze. A harmadik helyen - nem sokkal lemaradva - a főleg ősszel remeklő Lionel Messi végzett 255 egységgel. Írásunkban bemutatjuk a 25 esztendős Kakát, aki negyedik brazilként érdemelte ki a legjobbnak járó aranytrófeát.

A hét sportsztorija: a jelképes szezonzárótól a várva várt kézinyitányig

Sport2007.12.03, 16:03

Soproni válsággal és a kizárólag saját utánpótlására építő MTK filozófiájának újabb igazolódásával befejeződött a hazai labdarúgó-bajnokság őszi szezonja, míg Franciaországban elkezdődött a nőikézilabda-világbajnokság, amelyen szokás szerint nagy reményeket fűzünk a magyar válogatott szerepléséhez. Kaká Aranylabdája senkit nem lepett meg, mindazonáltal szintén ott a helye az elmúlt hét legfontosabb eseményei között.   

Kakáé az Aranylabda

Sport2007.12.02, 14:39

Kaká, az AC Milan brazil játékosa nyerte a France Football magazin által alapított Aranylabdát, a futballvilág egyik legnagyobb presztízsű elismerését.

Ronaldo szerint Kaká nyeri az Aranylabdát

Archívum2007.12.01, 07:44

Ronaldo, az AC Milan brazil labdarúgója szerint biztosan csapattársa, Kaká nyeri el az Aranylabdát.

Az év három legjobb futballistája

Archívum2007.11.30, 18:33

A brazil Kaká (AC Milan), az argentin Lionel Messi (FC Barcelona) és a portugál Cristiano Ronaldo (Manchester United) közül kerül ki a 2007-es év legjobb játékosa a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA).

Visszavonulása után lelkész lenne Kaká

Sport2007.11.29, 08:30

Kaká, az AC Milan brazil labdarúgója visszavonulását követően szívesen lenne lelkész.

Ronaldo elégedett a visszatéréssel

Archívum2007.11.26, 10:34

Elégedett volt teljesítményével Ronaldo, az AC Milan brazil labdarúgója, aki sérüléséből felépülve a hétvégén először lépett pályára az olasz bajnokságban.

Az olaszok szerint Kakáé az Aranylabda

Archívum2007.11.24, 16:33

Idén az AC Milan brazil labdarúgója, Kaká kapja az Aranylabdát - értesült az olasz média.

Kaká a Milannál lesz a világ legjobban kereső futballistája

Archívum2007.11.17, 13:47

Olasz lapértesülés szerint Kaká, az AC Milan brazil labdarúgója megállapodásra jutott klubja vezetőivel szerződése meghosszabbításáról.

Kaká szerint egyre riasztóbb a Serie A

Sport2007.11.13, 19:10

Kaká szerint az olasz labdarúgás egymást követő botrányai könnyen elriaszthatják a legjobb játékosokat a Serie A-tól. Az idei Aranylabdára legesélyesebbnek tartott futballista a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott Brazíliából, mivel a válogatottal világbajnoki selejtezőre készül.

Állítólag Kaká nyerte az Aranylabdát

Sport2007.11.08, 15:30

Adriano Gallianira, az AC Milan alelnökére hivatkozva a Tuttosport című olasz napilap arról számolt be, hogy a milánóiak labdarúgója, Kaká nyerte az Aranylabdát.

Del Piero sorsdöntő napja Torinóban

Sport2007.10.17, 15:42

Alessandro Del Pierónak hosszas tárgyalások után sikerült megegyeznie a Juventus labdarúgócsapatának vezetőivel, és 2010-ig szerződést hosszabbított a klubbal.

Uruguay ismételt, Riquelme gólokkal üzent

Archívum2007.10.16, 08:45

A dél-amerikai világbajnoki selejtezők első fordulójában a tíz válogatottból mindössze három tudott gólt szerezni - amely viszont betalált, az meg is nyerte mérkőzését. Nem volt eredményes a nyáron kontinensbajnokságot nyert brazil csapat sem, pedig a kezdők közé visszatért Kaká és Ronaldinho is, az uruguayiak viszont ötöt rúgtak, és mind az öt találatot más játékos szerezte.

Cannavarónál Messi nem rúghat Aranylabdába

Archívum2007.10.12, 07:39

Az Aranylabdát legutóbb kiérdemlő Fabio Cannavaro úgy véli: idén Kaká, az AC Milan labdarúgócsapatának brazil játékmestere a fő esélyes a díj elnyerésére.

Várhidi és Gera is Kakának adná az Aranylabdát

Archívum2007.10.09, 07:57

Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és Gera Zoltán csapatkapitány szerint is Kaká, az AC Milan brazil játékmestere kapja az idei Aranylabdát.

FIFPro: Kaká az év labdarúgója

Archívum2007.10.05, 17:02

A hivatásos labdarúgók nemzetközi érdekvédelmi szervezete (FIFPro) szerint a Bajnokok Ligája-győztes AC Milan brazil válogatott klasszisa, Kaká volt az elmúlt szezon legjobbja.

Messi veheti el az idei Aranylabdát Kakától

Sport2007.09.27, 20:23

Az év vége felé egyre többet lehet hallani az Aranylabda-választásról, és a France Football által kiosztott trófea sorsa az idén különösen érdekes, hiszen 2007-ben nem rendeztek világ- vagy Európa-bajnokságot. Ez alapján a Bajnokok Ligája lehet a fő értékmérő, és sokak szerint Kaká lehet a legnagyobb esélyes, de azért mások is pályáznak az Aranylabdára.

Kaká fizetésemelést kapott

Archívum2007.09.15, 12:18

Bár eddig is vezette az olasz fizetési rangsort, a jövőben még busásabb gázsit kap Kaká, az AC Milan brazil futballsztárja.

Jól hajráztak a brazilok Mexikó ellen

Sport2007.09.13, 15:42

A brazil labdarúgó-válogatott a hajrában szerzett két góllal nyert 3-1-re Mexikó csapata ellen  barátságos mérkőzésen, Bostonban. A találkozón a 80. percig 1-1 volt az állás, utána Kaká, majd Afonso Alves volt eredményes. A venezuelai csapat a 90. percben értékesített 11-essel végzett 1-1-re a vendég panamai gárda ellen.

A nap sportvideója: a Milan új szerzeménye

Archívum2007.08.04, 16:52

17 éves brazil tehetséget igazolt le a Milan, Alexandre Patót az Internacional csapatától szerezte meg a BL-győztes, megelőzve többek között a Chelsea-t és a Real Madridot. Patót mozgása és stílusa alapján sokan már most Kakához hasonlítják, az alábbi videót elnézve nem is alaptalanul, bár a brazil bajnokság után Olaszországban gyaníthatóan jóval kevesebb levegőt hagynak majd neki a hátvédek.

A Milannál nem létszükséglet az erősítés

Archívum2007.08.04, 13:31

Miután az AC Milan nyolcpontos levonással kezdte meg az előző szezont a Serie A-ban, így a rossoneróknak egyetlen céljuk lehetett a 2006-2007-es idényben: minél jobban szerepelni a Bajnokok Ligájában, és kiharcolni a következő szezonra is a BL-szereplést. A gárda ezt még túl is teljesítette a trófea elhódításával, és az új pontvadászatban ismét a bajnoki aranyérmet veheti célba az együttes - egyelőre változatlan játékoskerettel.