Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker és McKenzie Ügyvédi Iroda

címke rss
„Az lenne a cél, hogy ne érje meg kartellezni”

„Az lenne a cél, hogy ne érje meg kartellezni”

A Gazdasági Versenyhivatal figyelme az utóbbi időben, főleg a különböző pályázatokhoz kapcsolódó kartellügyeiben egyre inkább a kkv-szektor felé fordult, mondták versenyjogi szakértők az Üzletrésznek.

Jog és foci (2. rész): hogyan hasznosítható a labdarúgók képmása és miképp jelenhetnek meg a közösségi médiában?

Archívum2013.06.29, 16:14

A Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda szakértője a hazai médiában teljesen újszerű, kétrészes elemzésének első részében azt a kérdéskört járta körül, hogy a profi futballisták esetében többé-kevésbe nyilvánosságra kerülő fizetések mellett milyen egyéb feltételek kerülnek be a játékos és klubja közötti szerződésbe, a játékos által kötött egyéb szerződésekbe, és ez milyen hatással lehet a magánszférájukra. Dr. Kui Szilárd most azon jogi vonatkozásokat járja körül, hogy ki és milyen feltételek mellett hasznosíthatja, aknázhatja ki kereskedelmileg a játékos képmását és milyen szerződéses kötelezettségek létezzhetnek ...

Jog és foci (1. rész): Messiéket bonyolult szerződéses háló veszi körül

Archívum2013.06.27, 18:45

A profi futballisták esetében mindig érdekes kérdés, hogy a többé-kevésbe nyilvánosságra kerülő fizetések mellett milyen egyéb feltételek kerülnek be a játékos és klubja közötti szerződésbe, a játékos által kötött egyéb szerződésekbe - hívta fel az Origó figyelmét a labdarúgás rajongói számára is sokszor rejtve maradó körülményre a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda szakértője. Még a médiában is nagyon keveset foglalkoznak a különböző szponzori szerződések, a játékos saját ügynökével kötött szerződés, vagy reklámszerződések jogi vonzataival, és azzal, hogy az ezekben a szerződésekben vállalt kötelezettséégek ...

Az elmúlt egy év tapasztalatai alapján így módosították a Munka Törvénykönyvét

Archívum2013.06.25, 22:47

A tavaly júliusban hatályba lépett új Munka Törvénykönyvének több olyan rendelkezését is módosították a napokban, amelyek gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban problémák merültek fel. Ezek a módosítások főként a munkarend, a szabadság és a távolléti díj, illetve a bérpótlékok kérdését érinti, valamint több, kisebb jelentőségű pontosítást, illetve finomítást vezetett be a jogalkotó - hívták fel az Origó figyelmét a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda szakértői.

Módosulnak a transzferár-dokumentációra vonatkozó szabályok

Archívum2013.06.23, 23:59

Módosul a transzferár-dokumentációkra vonatkozó szabályozás, a módosítások egy része a szabályozás pontosítását szolgálja, ám vannak érdemi, a vállalkozások adminisztrációs terhein könnyítő változások is - értesült az Origó a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda szakértőitől a Nemzetgazdasági Minisztérium rendeletéről.

A magyar ügyvédek minden tekintetben felveszik a versenyt a nyugati kollégákkal

Archívum2013.06.20, 17:00

Az ügyvédi szakma legelismertebb rangsorának élére került Magyarországon a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda, mivel elnyerte a Chambers Europe "Az Év Ügyvédi Irodája 2013" díját. Az iroda vezetőjével, dr. Takács P. Pállal az Origó a díj apropóján készített interjút.

Júliusban új uniós kozmetikai rendelet és egységes szabályozás a tagállamokban

Archívum2013.06.10, 12:13

A kozmetikai ipart érintő jelentős jogszabályi változásként, július 11-én hatályba lép az új uniós kozmetikai rendelet, amely egységes szabályozást vezet be a kozmetikai termékekre valamennyi tagállamban - értesült az Origo a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker és McKenzie Ügyvédi Iroda fogyasztóvédelmi szakértőjétől. Dr. Berekméri-Varró Réka utalt rá, az idén már történt egy jelentős változás, március 11-én ugyanis hatályba lépett a kozmetikai célú állatkísérletek teljes uniós tilalma.

Baker & McKenzie: több lesz az elérhetetlen honlap a médiaszolgáltatókra vonatkozó új büntetőjogi szabályok miatt?

Archívum2013.05.15, 23:36

A nyáron hatályba lépő új büntetőjogi szabályok határozott intézkedéseket vezetnek be az interneten megjelenő, bűncselekményt megvalósító tartalmak hatékony eltávolítása érdekében - mondták el az [origo]-nak a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker és McKenzie Ügyvédi Iroda szakértői. Dr. Farkas-Molnár Tibor és dr. Kovács Dávid szerint az illegális tartalmak gyors elérhetetlenné tételével hatékony eszköze lesz a büntetőhatóságnak az interneten megjelenő és megvalósuló bűncselekmények visszaszorítására.

Hogyan kerülhető el, hogy a közbeszerzési vetélytársak értesüljenek egymás üzleti titkairól?

Archívum2013.05.01, 21:33

Alapesetben a közbeszerzési eljárásban résztvevők pályázatainak információit kizárólag a közbeszerzést kiíró ajánlatkérő láthatja, ám a közbeszerzési törvény bizonyos esetekben lehetővé teszi, hogy a versenytársak átnézhessék egymás ajánlatait - hívta fel az [origo] figyelmét egy rendkívül kényes és odafigyelést igénylő törvényi előírásra a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Ménes Anna kiemelte: van rá mód, hogy az ajánlattevő az üzleti titkot tartalmazó iratokat az ajánlatban elkülönített módon helyezze el és megtiltsa azok nyilvánosságra hozatalát.

Az új Polgári törvénykönyv is a bérlőt védi

Jog2013.04.03, 09:57

Annak ellenére, hogy a jelenleg még hatályos, 1959-ben elfogadott Polgári törvénykönyv erősen "bérlőbarát", a várhatóan 2014 márciusában hatályba lépő új magánjogi kódex ezen nem hogy nem változtat, hanem az erős bérlői pozíciót tovább szilárdítják az új szabályok. Dr. Kovács Benedek, a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda ingatlanos partnere a jelentősebb új szabályokat foglalja össze.

Előző
  • 1
  • 2
Következő