Kaiser Ede

címke rss

Vádat emeltek Kaiser segítői ellen

Itthon2006.09.11, 11:51

Hamis tanúzás miatt vádat emelt az ügyészség négy személy ellen, akik a bíróság előtti vallomásukkal alibit akartak biztosítani a móri vérengzésért elítélt Kaiser Edének. Egy ismerőse azt vallotta, hogy a bankrablás napján a férfi nadrágját vasalta, hárman pedig, hogy utána náluk tartózkodott.

Hajdú légiós múltja került elő a móri perben

Itthon2006.09.06, 11:57

Kaiser Ede a móri perben tanúként azt vallotta a bíróságon, hogy sosem járt Hajdú Lászlóval együtt Móron. Szerinte Hajdút légiós múltja és egy terhelő vallomás miatt vádolta meg a bíróság azzal, hogy ő lőtte le a móri bankban tartózkodó nyolc embert. Kaiser egy korábbi közös rablási kísérletükre utalva elmondta, hogy Hajdú nem merte bántani az utazási iroda alkalmazottait.

Tanúvallomásokkal folytatódik Hajdú büntetőpere

Itthon2006.09.05, 19:42

Kaiser Ede és Kiglics Attila tanúvallomásaival folytatódik Hajdú László a móri bankrablás ügyében indult büntetőpere a Fővárosi Bíróságon szerdán - erősítette meg Kamarás Géza, Hajdú László ügyvédje. Hajdú Lászlót társtettesként, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével vádolja az ügyészség.

Bebukhatnak a Kaisernek alibit biztosító tanúk

Itthon2006.06.19, 08:11

Hamarosan lezárul ügyükben a nyomozás, és várhatóan vádat is emelnek az ellen a négy ember ellen, akiket hamis tanúzással gyanúsítottak meg a móri bankrablásért elítélt Kaiser Ede perében - írja a Népszabadság. A férfinek két barátnője és egyikük szülei is alibit biztosítottak a rablás idejére.

Egy helyen az ország legelvetemültebb gyilkosai

Itthon2005.10.28, 15:15

A Szegedi Börtön és Fegyházban pénteken adták át a tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélteknek kialakított speciális zárkákat, ami egyfajta börtön a börtönben. A legveszélyesebb rabokra külön erre a célra kiképzett csapat vigyáz majd, akik be is vásárolnak, vagy könyvet is kölcsönöznek nekik. Ha a fegyenceknek, köztük Kaiser Edének, a balástyai rémnek, vagy az oktogoni lövöldözőnek jó a magatartása, ping-pongozhatnak, csocsózhatnak, sőt, akár főzhetnek is.

Örökre börtönben marad Kaiser Ede

Itthon2005.10.25, 16:37

Jogerőre emelte a Fővárosi Ítélőtábla Kaiser Ede tényleges életfogytiglani börtönbüntetését a móri bankrablás ügyében. A másodrendű vádlott, Hajdú László esetében viszont új eljárásra utasították a Fővárosi Bíróságot. A bíró kitért a vád gyenge pontjaira is, például, hogy a vád szerint a cselekmény idején a bank ajtajában álló Kaiser - aki szemtanúk szerint többször megfogta, kinyitotta az ajtót - ujjlenyomatát nem találták meg.

Újratárgyaltatná a móri ügyet az ügyészség

Itthon2005.10.07, 12:11

Az ügyészség a móri ügyben hozott elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte csütörtökön a Fővárosi Ítélőtáblán. Az ügyészség azt kifogásolta, hogy Hajdú Lászlót első fokon felmentették a móri mészárlás kapcsán.

Október végén várható ítélet a móri perben

Itthon2005.10.04, 12:35

A móri bankrablási ügyet kedden kezdte tárgyalni másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla. A perben még októberben várható ítélet. A tavalyi elsőfokú ítéletben Kaiser Edét tényleges életfogytiglanra ítélték a móri vérengzés miatt, Hajdú László pedig más fegyveres rablások miatt kapott tizenöt év fegyházat.

Örök börtönre ítélték Kaiser Edét

Itthon2004.12.23, 15:25

Az ügyész által kért tényleges életfogytiglanra ítélte első fokon, nem jogerősen a bíróság Kaiser Edét, akit más bűncselekmények mellett bűnösnek találtak a móri bankrablásban is. Társát, Hajdú Lászlót 15 év fegyházra ítélte a bíróság. A súlyos büntetések annak ellenére születtek, hogy a nyolc életet követelő brutális gyilkossággal senkit nem vádolt meg az ügyészség, az elkövető ismeretlen maradt. A vád szerint Kaiser az ajtóban őrködött a rablógyilkosság idején.