Kádár Béla

címke rss
Életműrekordok dőltek meg a magyar árverésen

Életműrekordok dőltek meg a magyar árverésen

Kádár Béla Concertina című festménye 110 millió forintos leütési árával, valamint Schönberger Armand Abszintivók című festménye 85 millió forintos árával életműrekordot döntött a Virág Judit Galéria őszi árverésén.

Exminiszterek is közszereplők a bíróság szerint

Archívum2007.03.09, 16:49

Hiába állította magáról három exminiszter, hogy nem tarja magát közszereplőnek, az [origo] által indított perben a bíróság pénteken ennek ellenkezőjéről döntött. Boros Imre, Nógrádi László és Kádár Béla így akarta megakadályozni, hogy nyilvánosságra kerüljenek levéltári aktáik, amelyekből kiderülhet: együttműködtek-e a pártállami rendszer titkosszolgálataival.

Már csak 9-en vannak a listán

Archívum2002.08.30, 10:56

A tizenegy érintettből két volt miniszter, Nógrádi László és Kádár Béla tisztázta magát az ügynökvád alól, így jelenleg kilenc volt kormánytag hozható összefüggésbe a rendszerváltás előtti titkosszolgálatokkal, mint együttműködő. Az érintettek névsorát a Magyar Hírlap hozta le a szombati számában, ennek megalapozottságát azonban a vizsgálóbizottság elnöke és tagjai nem erősítették meg, mint ahogyan több érintett, köztük Bogár László és Sárossy László cáfolatát sem.

Kádár Béla is tisztázódott az ügynökvád alól

Archívum2002.08.30, 07:54

Kádár Béla, az Antall-kormány minisztere tisztázódott a Mécs-bizottság előtt. A volt miniszternek regisztrációs száma volt az állambiztonságnál, ezért érintettnek találta a Mécs-bizottság, de beszervezési kísérlete kudarcot vallott. Bogár László és Sárossy László volt politikai államtitkár is cáfolta érintettségét, de Mécs Imre róluk nem nyilatkozott.

Martonyi János is érintett az ügynökügyben

Archívum2002.08.24, 16:49

A Mécs-bizottság által érintettnek találtak listáját közli a Magyar Hírlap. Eszerint a rendszerváltás előtt kapcsolatban állt a titkosszolgálatokkal az Orbán-kormányból Martonyi János, Nógrádi László, Járai Zsigmond, Boros Imre és Bogár László, a Horn-kormányból Medgyessy Péter és Fazakas Szabolcs, az Antall-kormányból pedig Kádár Béla, Raffay Ernő, Rabár Ferenc és Sárossy László. A névsor azonban még bővülhet.

Előző
  • 1
Következő