kábítószerkereskedelem

címke rss
Kábítószer-kereskedő bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Fejérben: többek között 205 kilogramm marihuánát, 102 kilogramm amfetamint értékesítettek

Kábítószer-kereskedő bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Fejérben: többek között 205 kilogramm marihuánát, 102 kilogramm amfetamint értékesítettek

A Fejér Vármegyei Főügyészség bűnszervezetben, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt vádat emelt tíz férfival szemben, akik a szervezetten működő kábítószer-kereskedelemmel egy év alatt mintegy 65 millió forint vagyongyarapodást értek el.

Díler pár dolgoztatott ingyen három férfit Orosházán

Itthon2023.05.24, 10:52

Egy orosházi férfi és az élettársa három férfit dolgoztatott teljesen ingyen a tanyájukon, még csak enni sem adtak nekik eleget. Egy idő után már a családi kannabisz ültetvényt is nekik kellett gondozniuk.       

Családi vállalkozásban dílerkedett házi őrizete alatt egy férfi

Itthon2023.05.18, 15:51

Drogot árult bűnügyi felügyelete alatt egy kiskunmajsai férfi. A dílerkedésbe öccsét és élettársát is beszervezte, akik készséggel segítettek neki. Ezért testvérével együtt fegyházba is kerülhet.

Váratlan fejlemény Berki Krisztián halálának ügyében

Itthon2023.05.02, 16:46

A rendőrség már nem gyanúsítja drogkereskedelemmel azt a vecsési férfit, aki ellen Berki Krisztián halála után indítottak eljárást. Az ügyészség közlése szerint a gyanú kábítószer-birtoklásra módosult. Az esettel kapcsolatban egy másik emberrel kapcsolatban is felmerült a gyanú, hogy drogot adott el Berki Krisztiánnak, de ellene már korábban befejezték a nyomozást – írja a Magyar Nemzet.

Két társával dílerkedett, és fegyvert tartott a lakásán a tárkányi férfi

Itthon2023.04.19, 16:01

Többfajta drogot terjesztett egy tárkányi férfi két társával Kisbéren és környékén. Amikor a házat átkutatták, fegyvert is találtak nála.

Elfogták az ecuadori halászkikötőben történt mészárlás gyanúsítottjait

Nagyvilág2023.04.13, 11:24

Az ecuadori rendőrség elfogta annak a keddi fegyveres támadásnak a három gyanúsítottját, amelynek kilenc ember esett áldozatul Esmeraldas város halászok által használt kikötőjében.

Fél év után először láthatták egymást a börtönben Herczeg Zoltán és párja

Life.hu2023.04.05, 13:02

Az ismert magyar divattervező, Herczeg Zoltán csuklóján tavaly október végén kattant a bilincs. A rendőrség kábítószergyanús anyag birtkolása miatt indított ellene nyomozást. Kedvese, Mariann több mint öt hónap után láthatta újra őt.

40 év börtönbüntetésre ítéltek egy amerikai drogkereskedőt

Nagyvilág2023.01.02, 14:48

Négy évtizedes börtönbüntetésre ítéltek egy Colorado állambeli városból származó 27 éves férfit, miután közel 6000 fentanil tablettát foglaltak le nála. A Weld Megyei Kerületi Ügyészség közölte, hogy a greeley-i férfi nagy mennyiségekben kereskedett kábítószerrel a megyében.

Beismerő vallomást tett Herczeg Zoltán

Itthon2022.10.25, 15:57

Drogbotrányba keveredett és letartóztatták az ismert baloldali divattervezőt, Herczeg Zoltánt, számolt be róla korábban az Origo.  Mindt azóta kiderült, a kihallgatásán az ellene felhozott vádak egy részét elismerte.

Tizennégy kiló kábítószert foglaltak le a győri rendőrök - videó

Itthon2022.10.15, 15:47

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága és a Győri Rendőrkapitányság munkatársai kábítószer kereskedelem bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt szervezték meg két férfi elfogását.

Dílerbandát számoltak fel Hódmezővásárhelyen

Itthon2022.10.13, 11:35

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai most zárták le a nyomozást hat ember ellen, akik kábítószerrel és új pszichoaktív anyagokkal kereskedtek a városban, de a fogyasztóikat is elfogták.

Németországban fogták el az egyik legkeresettebb veszélyes magyar bűnözőt

Itthon2022.07.25, 14:15

A 23 éves sásdi férfit évek óta keresték a rendőrök. Az első körözést 2020 márciusában adták ki ellene, azóta ez a szám 13-ra nőtt. A magyarországin túl európai és nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak ellene, fel is került a magyar TOP 50-es körözötti listájára. Keresték rendőrkapitányságok és bíróságok is, többek között fegyveres rablásért, azért, mert valakitől erőszakkal vett el egy autót, lopás, kábítószer birtoklása és kábítószer-kereskedelem miatt is.

Iskoláknál terítették a drogot fiatalok Debrecenben

Itthon2022.04.27, 12:29

Egy több mint tízezer oldalas ügy iratait átadták az ügyészeknek a rendőrök fiatalokról, akik iskolák környékén is árultak kábítószert Hajdú-Bihar megyében. Megtalálták a fővárosi elosztójukat és a fogyasztóik egy részét is.  

Drogkartellbe keveredett a korábbi Újpest-focista

Sport2022.02.22, 18:52

A holland Algemeen Dagblad beszámolója szerint kábítószer-kereskedelem miatt az ügyészség négyéves börtönbüntetést kért a Feyenoord korábbi focistájára, aki 2011 őszén az Újpest FC-ben is megfordult.

Veszélyes drogkereskedőket fogtak le a rendőrök a fővárosban

Itthon2021.12.12, 07:16

Két drogkereskedőt tartóztattak le Budapesten - írja a police.hu.

Hét embert vettek őrizetbe drogkereskedelem miatt Bács-Kiskunban - videó

Itthon2021.11.27, 10:11

Bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt hét embert vettek őrizetbe egy Baján, Érsekhalmán és Siklóson tartott rendőrségi akció után - írja a police.hu.

Öt drogkereskedőt fogtak el a rendőrök Pest megyében - videók

Itthon2021.11.27, 09:35

Öt Pest megyei ember ellen indított kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt eljárást a rendőrség. Egyiküktől 15 millió forint értékű drogot foglaltak le - írja a police.hu.

Tizenötmilliót érő kokaint találtak egy autóban Hegyeshalomnál

Itthon2021.11.24, 12:52

Jelentős mennyiségű kokainnal az autójában bukott le egy férfi még tavaly szeptemberben Hegyeshalomnál, amikor az országba belépésre jelentkezett. Tettestársait is elfogták. A férfi és a nő távolról követte a drogot szállító kocsit.

Elfogták Kolumbia legkeresettebb kábítószer-kereskedőjét

Nagyvilág2021.10.24, 13:23

Kolumbiában elfogták Dairo Antonio Úsugát, a latin-amerikai ország Otoniel álnéven is ismert legkeresettebb kábítószer-kereskedőjét, a Clan del Golfo bűnszervezet vezetőjét - közölte Iván Duque kolumbiai elnök szombaton.

Drogdílert vettek őrizetbe Bátonyterenyén

Itthon2021.09.17, 10:56

Őrizetbe vettek egy 34 éves, bátonyterenyei férfit, aki ismerőseinek adott el kábítószert. Erről beszélt a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken.

Éveken keresztül árult marihuánát és metamfetamint egy 21 tagú bűnbanda

Itthon2021.08.23, 15:37

2014 decembere után hat évvel újabb vádiratot nyújtott be az ügyészség egy 21 tagú drogkereskedő bűnszervezettel szemben, akik közül nyolcan ugyanahhoz a győrszentiváni családhoz tartoznak.

"Megkért, hogy vigyek neki fájdalomcsillapítót" - Árpa Attila fodrásza is érintett a drogügyben

Life.hu2021.07.28, 15:39

Bombaként robbant a hír, hogy ősszel tárgyalhatják Árpa Attila 2019-es drogügyét. A színész több portálnak is nyilatkozott ma ügyével kapcsolatban, Sebestyén Balázsék műsorában több részletet is elárult.

Egyszerre került rács mögé egy drogdíler apa és lánya

Itthon2021.03.12, 16:28

Egy hónapra elrendelték a letartóztatását egy ózdi férfinak és lányának, akik hónapokig árultak drogot a lakásukon.

Többfajta drogot is találtak egy újbudai férfi lakásán

Itthon2020.08.11, 10:33

Fegyházbüntetést javasolt az ügyészség annak a férfinak, aki közel két hónapon keresztül termesztett marihuánát a lakásában. Egyéb drogokat is találtak nála.

Kábítószergyártás miatt újabb kanadai állampolgárt ítéltek halálra Kínában

Nagyvilág2020.08.06, 11:52

Újabb kanadai állampolgárt ítéltek halálra Kínában kábítószer előállításának bűntette miatt.

Új pszichoaktív anyag árusokat fogtak

Itthon2020.07.28, 14:00

A Szécsényi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást két, 21 éves szalmatercsi lakos ellen.

Több mint száz rendőr csapott le bűnözőkre Tolnában - videó

Itthon2020.07.22, 10:14

Több mint száz rendőr csapott le egy kábítószer-kereskedő bűnszervezetre - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a Police.hu honlapon.

Kábítószeres bűnbandára csaptak le a nyíregyházi rendőrök

Itthon2020.07.16, 11:19

Kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást öt nyíregyházi lakos ellen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói.

Kábítószerkereskedőket fogtak el Terézvárosban - videó

Itthon2020.05.31, 08:07

Négy drogkereskedőt fogtak el a rendőrök csütörtökön a VI. kerületben - írta honlapján a rendőrség. A rajtaütés során több kiló kábítószert és csaknem ötvenmillió forintot foglaltak le. 

Lebukott a kilenctagú drogdíler banda, és két vásárlójuk

Itthon2020.04.15, 11:09

A kilenc ember évekig vásárolt és adott tovább pénzért kábítószereket, többszázezer forint értékben.

Buligyilkos rendőrök - akciófilmbe illő jelenet Óbudán - videó

Itthon2020.02.12, 16:01

Egy kábítószer-kereskedőt és négy vásárlót fogtak el a rendőrök hétfőn este az óbudai Keve utcában. Az akcióról videó is készült. 

Tíz dílert fogtak el két megyében

Itthon2020.02.07, 15:20

A Ceglédi Járási Ügyészség kábítószerkereskedelem miatt kilenc férfi és egy nő letartóztatását javasolta.

Egyszerre húsz helyszínen csaptak le a drognyomozók

Itthon2020.02.07, 06:56

Új pszichoaktív szerekkel kereskedő embereket fogtak el egy nagyszabású rendőrségi akció keretében Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, 17 embert előállítottak, a gyanúsítottak száma jelenleg 14 - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.

3,7 millió dollárt érő drogot találtak egy férfi kocsijában

Nagyvilág2020.01.24, 11:59

Letartóztattak egy amerikai férfit, akinél több millió dollárt értékű drogot találtak – írja az ABC News.

Elfogtak két soproni embert, akik marihuánát termesztettek otthonukban

Itthon2019.11.23, 14:22

A rendőrök kábítószer birtoklása vétség és kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt letartóztattak egy nőt és egy férfit Sopronban - olvasható a police.hu -n.

Drogdílert fogtak Bagon - videó

Itthon2019.10.25, 08:52

Nem csak kábítószer-kereskedelemmel, de termesztéssel is foglalkozott a gyanúsított Pest megyei férfi - számolt be honlapján a rendőrség.

Felfüggesztett börtönt kapott Albánia volt belügyminisztere

Nagyvilág2019.09.20, 06:55

Negyven hónap börtönbüntetésre ítélték csütörtökön Albánia volt belügyminiszterét hivatali hatalommal való visszaélés miatt, ám ejtették az ellene szintén felhozott kábítószer-kereskedés és bűnszövetkezeti részvétel vádját.

Nyolcvanmilliót csaltak ki kokainnak hazudott liszttel egy tokaji férfitól

Archívum2019.09.09, 08:50

Nyolcvanmillió forintot csaltak ki egy tokaji férfitól, aki azt hitte, részese egy drogüzletnek és busás haszonra tehet szert, de kábítószer helyett csak lisztet kapott - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfő reggel az MTI-t.

Gyerekük előtt adták-vették a dorogot az abonyi dílerek

Itthon2019.03.26, 16:10

Herbált és egyéb drogokat árult ismerőseinek egy nő és élettársa Abonyban. Volt rá példa, hogy közös gyereküket is magukkal vitték, aki mindezt végignézte - írja a SZOLJON.

Negyvenmilliós marihuánafogás Röszkén

Itthon2013.03.25, 10:41

Negyvenmillió forint értékű marihuánát találtak a pénzügyőrök egy szerb férfi autójában Röszkénél.

Előzetesben maradnak az ozorai drogkereskedők

Itthon2012.09.12, 10:59

Az elrejtőzés veszélye és a tanúk esetleges befolyásolása miatt december 12-ig meghosszabbították annak a négy külföldi férfinak az előzetes letartóztatását, akik a gyanú szerint kábítószerrel kereskedtek az ozorai fesztiválon.

Drogot és fegyvert is lehet rendelni a neten

Techbázis2012.02.03, 12:35

Az internet sötét oldalán, a Google és egyéb keresők elől rejtve működő szájtokon ugyanúgy lehet drogot vagy fegyvert rendelni, ahogyan a legális netboltokban pizzát vagy könyvet, még a dealerek értékelésére is lehetőség van - számolt be a BBC brit közszolgálati médium.

Drogkereskedelem gyanújával vettek őrizetbe egy magyart Ibizán

Nagyvilág2012.01.20, 12:22

Kenderültetvényt találtak egy magyar férfi ibizai lakásának tetőteraszán. A 33 éves férfit drogkereskedelem gyanúja miatt vették őrizetbe.

Egy panamai börtönbe szállítják az ország volt diktátorát

Nagyvilág2011.12.11, 11:22

Közel 22 év francia és amerikai fegyintézetekben eltöltött idő után egy panamai börtönbe szállítják Manuel Antonio Noriega volt panamai diktátort vasárnap.

Harmincöt év szabadságvesztésre ítélték a volt tunéziai elnököt

Nagyvilág2011.06.20, 23:09

Távollétükben ítélte a bíróság harmincöt évnyi szabadságvesztésre a volt tunéziai elnököt és feleségét, akiket többek között pénzmosással, kábítószer - és fegyverkereskedelemmel vádolnak.

Marihuána-ültetvényt találtak egy siófoki lakásban

Itthon2011.01.06, 17:20

Nyolc kilogramm marihuánát és nagy összegű készpénzt találtak egy siófoki férfi enyingi lakásán, két enyingi személyt pedig egy marihuána-termesztésre átalakított siófoki lakásban értek tetten.

Három tonna hasist fogott a spanyol rendőrség

Nagyvilág2010.09.22, 15:35

Egy kiretjedt kábítószerhákózatot leplezett le a spanyol rendőrség. Az akció során feltartóztatott hajó fedélzetén három tonna marokkói hasist találtak.

Pénzmosásért hét év börtönre ítélték a volt panamai diktátort Párizsban

Nagyvilág2010.07.07, 19:35

Különösen szigorúnak tartja Miguel Noriega ügyvédje azt a szerdai ítéletet, amellyel hét év börtönbüntetést mért egy párizsi bíróság a volt panamai diktárorra. Noriegat pénzmosásért ítélték el, és 2,3 millió eurónyi bankbetétjét is lefoglalták.

Egymilliárd forint értékű heroinszállítmányt foglaltak le a rendőrök

Itthon2010.05.20, 12:22

Tizenöt kilogramm igen tiszta, a feketepiacon 800 millió és egymilliárd forint közötti áron értékesíthető heroinszállítmányt foglalt le a fővárosi rendőrség kedden a Vasad melletti tanyavilágban. Szerdán két férfit fogtak el, akik Hollandiában vásárolt kokainnal akartak belépni a drogpiacra.

Új szuperrendőrség lesz az Ameripol

Nagyvilág2007.11.15, 06:33

Újabb kontinentális rendőrséget hozott létre húsz amerikai ország. Az Ameripol leginkább a kábítószerkereskedelem ellen akar küzdeni. Az Egyesült Államok és Kanada nem írta alá az alapszabályt, egyelőre logisztikai támogatást nyújtanak.

Előző
  • 1
Következő