K&H

címke rss

A dolgozó fiatal munkavállalók most a legelégedettebbek a munkahelyükkel

Archívum2018.01.17, 10:56

A dolgozó fiatalok majdnem fele, 44 százaléka érzi úgy, megbecsülik a munkahelyén, ez pedig új rekord. 36 százalékuk elõrelépési lehetõséget is lát - derül ki a K&H ifjúsági indexébõl. A fiatalok 67 százaléka arra számít, hogy a nettó fizetésük emelkedni fog, a külföldi munkavállalást pedig 27 százalékuk venni fontolóra.

K&H: 300 milliárdos csúcs felé közelít a személyi hitelek piaca

Archívum2017.12.29, 17:04

Közel 80 százalékkal, 19 milliárd forintra nõtt a folyósított személyi hitelek összege a K&H-nál az év elsõ kilenc hónapjában, azaz hetente átlagosan közel 490 millió forint hitelt vettek fel az ügyfelek. A személyi hitelek teljes piaca az idén a bank elõzetes becslésénél nagyobb mértékben nõhet, és elérheti a 300 milliárd forintos határt. Ez több mint 40 százalékos bõvülést jelentene. A személyi hitelek piacán egyébként az utóbbi években már nem az év utolsó hónapjai jelentik a csúcsot, a nyári hónapokban ugyanis nagyobb a kereslet. A K&H ezzel együtt arra számít, hogy idén november-decemberben összesen 45-50 milliárd forint személlyi ...

Új elnök a K&H Bank Felügyelõbizottságában

Archívum2017.12.29, 12:58

Singlovics Béla elnök megbízatása 2017. december 31-én lejár a K&H Bank Felügyelõbizottságában. A KBC Bank Terták Elemért jelölte a Bank Felügyelõbizottságába tagnak és elnöknek, mely jelölést az Magyar Nemzeti Bank engedélyezte, és Terták Elemér 2018. január 1-jei hatállyal elfogadja.

Hatodszor is a K&H az év bankja Magyarországon

Archívum2017.11.30, 11:59

A The Financial Times gondozásában megjelenõ The Banker nemzetközi pénzügyi magazin szakmai megmérettetésén a K&H idén ismét elhozta „Az Év Legjobb Bankja Magyarországon" elismerést. A K&H növekedésének és fejlõdésének kulcsa, hogy folyamatosan alkalmazkodik a változó ügyféligényekhez.

A fiatalok rögtön magas pozícióban dolgoznának

Archívum2017.11.15, 13:23

Könnyedén váltanak állást, magas fizetést várnak el kezdõként, modern környezetben és rugalmasan szeretnek dolgozni, ha lehet, rögtön magas pozícióból indulva, és bátran mennek külföldre is. Ezek talán a leggyakrabban hallott állítások az Y és Z generáció munkavégzésével és igényeivel kapcsolatban.

A fiatalok egy hónapig bírnák bér nélkül

Archívum2017.10.31, 10:24

Az a kisebb baj, hogy nem köztudott: október utolsó munkanapja a takarékosság napja. Az már jóval nagyobb gond, hogy a magyaroknak finoman szólva is van még mit fejlõdni a pénzügyi tudatosság terén, legfõképp a felnövekvõ generációnak. A K&H legutóbbi felmérése szerint a magyar pályakezdõk megtakarítási szokásai jóval elmaradnak az optimálistól, bár a 2017 második negyedévében a megtakarítások aránya rekordot is döntött.

Jó irányba mozdultak a befektetõk

Archívum2017.10.24, 09:37

Miközben szeptemberben újra hatmilliárd forint fölé emelkedett a befektetési alapokban elhelyezett vagyon, jelentõsen megváltozott a megtakarítók által kedvelt befektetési alap kategóriák sorrendje. A favoritok egyértelmûen a vegyes alapok, miközben a pénzpiaci és kötvényalapok vagyona egyre zsugorodik.

Jelentõsen nõtt a K&H Bankcsoport elsõ féléves eredménye

Archívum2017.09.04, 16:23

Az elsõ félévben 22,5 milliárd nettó eredményt ért el a K&H Bankcsoport, ami egyszeri bevételnövelõ hatások nélkül is 16 százalékos növekedést jelent - tudatta közleményében a bankcsoport. Jelentõsen növekedett a lakossági jelzáloghitel állományának értéke, de megugrott a biztosítási üzletágak teljesítménye is.

Hitetetlenül optimisták a vállalatok

Archívum2017.08.28, 15:42

A K&H nagyvállalati növekedési index megtörve az elmúlt egy év trendjét a második negyedévben két ponttal fölfele mozdult, így jelenleg nyolc ponton áll. Ez a vállalatok optimizmusát tükrözi. A jó hangulat egyértelmûen a vállalatok saját kilátásainak megítélésére vonatkozik, a cégek magasabb pénzügyi eredményekkel és beruházási aktivitással terveznek az elõttünk álló egy évben.

Amit érdemes tudni a MiFID 2 szabályozásról

Archívum2017.08.24, 15:43

A K&H Bank összegyûjtötte a legfontosabb tudnivalókat az MiFID 2-vel (Markets in Financial Instruments Directive) kapcsolatban. A szabályozás a vártak szerint jelentõs változásokat hozhat majd a befektetõk és a befektetési szolgáltatók életében.

A K&H figyelmeztet a befektetési kiskapukra

Archívum2017.08.16, 12:17

Az eurózóna fellendülése az év eleje óta a befektetõk egyik kedvence témája, az euró erõsödése azonban lehiggasztotta a vállalati profitok emelkedésére számító befektetõket.

Negyvenévesen unjuk el a munkavállalói létet

Archívum2017.08.11, 11:03

A hazai cégvezetõk a függetlenséget tartják a legmotiválóbbnak a vállalkozói létben, míg egy részük az alkalmazotti életformát megunva nyargalt át a másik oldalra. Leginkább 31-40 éves kor között lesz valakibõl cégvezetõ, de akad olyan is, aki 50 éves kora felett váltott – derül ki a K&H: üzletet ide! program felmérésébõl.

Utazásra gyûjt, akinek sok a pénze

Archívum2017.08.08, 13:50

A K&H felmérést készített arról, milyen megtakarítási célokat tûznek ki maguk elé a hazai prémium, azaz az átlagnál magasabb megtakarítással rendelkezõ magánbefektetõk. A top 3 megtakarítási cél, azaz az általános tartalék, a gyermekek jövõjének támogatása és a nyugdíjas évek biztonsága egy éve stabilan tartja vezetõ helyét.

Helyreállt a K&H e-bank, e-posta és az e-mobilbank

Archívum2017.07.28, 14:04

Ma kora délutántól a K&H online szolgáltatásai átmenetileg szüneteltek.

A K&H is adhat minõsített fogyasztóbarát lakáshitelt

Archívum2017.07.26, 12:15

Már a K&H Bank is kínálhat minõsített fogyasztóbarát lakáshiteleket – közölte az MNB. A fogyasztók egyre több bank kínálatából választhatják ki a számukra legkedvezõbb lakáshitelt.

Elzárják a pénzcsapokat

Archívum2017.07.08, 14:50

Új korszak elõtt állnak a piacok, hiszen a jegybankok sorra csökkentik piacösztönzõ tevékenységüket. A forgalomban lévõ pénzmennyiség csökkenése negatívan hat a kötvénypiacokra, a részvénypiacok esetében azonban maximum átmeneti hullámokat kavarhat, hiszen a gazdasági növekedés felfelé tolja a vállalati profitokat és ezzel az árfolyamokat – nyugtatja meg a befektetõket a K&H elemzése.

Egyre többen kérik a csokot

Archívum2017.07.01, 11:18

Majdnem minden banknál megugrott a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylése az elmúlt öt hónapban. Ráadásul egyre többen adnak be kérelmet az új lakások építésére, mint korábban a használt lakásokra.

Új vezérigazgató a K&H élén

Archívum2017.03.17, 10:44

Rik Scheerlinck, a K&H Bank jelenlegi igazgatója egy új pozíció miatt távozni kényszerül. Helyére David Moucheront jelölték, aki május 5-tõl veheti át a vezérigazgatói pozíciót.

Uszodát és fitnesztermet szeretnénk

Archívum2017.02.14, 17:54

Országszerte közel új 500 uszodát és több mint 800 fitnesztermet szeretnének a magyarok a K&H: üzletet ide! programjának adatai szerint. Szintén sokan látnának szívesen mozikat a környékükön.

Ideje átnyergelni az európai tõzsdékre

Archívum2017.01.26, 16:18

A kedvezõ növekedési kilátások miatt idén jó éve lehet a részvényeknek, míg a kötvények ralijának a jegybanki szigorítások véget vethetnek. A portfóliókat érdemes ennek megfelelõen kiigazítani, és a hangsúlyt az eddig lemaradó eurózóna piacára helyezni – hívja fel a befektetõk figyelmét a K&H.

Vége a sokkhatásnak, de azért izgalmas év jön

Archívum2017.01.19, 12:14

A tavalyi sokkhatások után idén egyre pozitívabb hírek érkeznek, globális és hazai szinten is gyorsuló növekedés várható. A világgazdaság kedvezõ növekedési kilátásai mellett a legnagyobb kockázatot ezért most a nemzetközi politika jelenti, hiszen az új amerikai elnök gazdaságpolitikája és az Európában közeledõ választások bõven okozhatnak izgalmakat – hívja fel a befektetõk figyelmét a K&H.

Fitnesztermet mindenhová!

Archívum2016.11.28, 16:47

A fitneszterem a harmadik legnépszerûbb kérés a K&H: üzletet ide! programjának adatai szerint. Egy online térképes felületen a szavazatok alapján több mint 800 ilyen teremre lenne országszerte szükség.

Kisebb közterhekre számítanak a vállalatok

Archívum2016.10.25, 13:52

A hazai nagyvállalatok a nemzetközi hangulatnak megfelelõen lassú növekedésre számítanak a következõ egy évben. Bár a cégek saját helyzetüket kedvezõbben értékelik, mint a teljes gazdaság alakulását, a makrokörnyezet megítélése is egy éve fokozatosan javul – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési indexébõl.

Vállalkozna? Mutatjuk, hol és mibe érdemes belefogni

Archívum2016.10.17, 08:54

A legtöbben vegyesboltot szeretnének a lakóhelyük közelében látni - derül ki a K&H: üzletet ide! programjának részeredményeibõl. Népszerû még a pékség, a fitneszterem is. A K&H programjának keretében ugyanis bárki megjelölheti egy interaktív térképes felületen, hogy milyen üzletet vagy szolgáltatást hiányol leginkább a környezetében, így pedig közvetlenül is alakíthatja lakókörnyezete sorsát. A pénzintézet abban bízik, hogy a hazai kis- és közepes vállalkozások inspirációt és támogatást kapnak vállalkozásuk továbbfejlesztéséhez.

Nagyot zuhant a vállalkozások beruházási kedve

Archívum2016.09.14, 12:04

Jelenleg a cégvezetõk 44 százaléka gondolkodik fejlesztésben a következõ egy év során. Nagyobb beruházási szándékra az ipari és a mezõgazdasági, valamint a középvállalkozásoknál lehet számítani – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. A célokat tekintve a gépek, berendezések korszerûsítése áll az élen, megelõzve a sok éven keresztül legnépszerûbb informatikai fejlesztéseket.

Malév-csõd: százmilliókat fizethetnek vissza a bankok

Archívum2016.09.14, 11:20

Százmilliós összegeket fizethetnek vissza a bankok az utazási irodáknak, miután négy és fél évvel a Malév csõdje után precedenssel is felérõ gyõzelmet aratott a K&H Bank ellen az STA Travel utazási iroda – írja a Népszabadság.

Szerényebb eredményeket várnak a nagyvállalatok

Archívum2016.09.08, 11:21

Év elejéhez képest szerényebb pénzügyi eredményekkel számolnak a hazai nagyvállalatok, átlagosan 2,4 százalékos árbevétel- és 1,4 százalékos profitnövekedéssel tervez a szektor, derült ki a K&H nagyvállalati növekedési index eredményeibõl. A cégek az exportból nagyobb mértékû bõvülést várnak, mint a belföldi értékesítésbõl.

Huss, elillant a januári bizakodás

Archívum2016.08.08, 11:00

Visszafogták következõ éves pénzügyi várakozásaikat a hazai kkv vezetõk. Árbevételben nem több, mint 5,6, profitban 3,6 százalékos növekedésre számítanak. Ezzel nyoma veszett az év elején tapasztalt kiugróan optimista hangulatnak. Kivétel ez alól az ipari szektor.

A befektetõk fele csak kis veszteséget tolerál

Archívum2016.06.24, 14:51

Az alacsony kamatkörnyezetre a lakossági megtakarítók is reagáltak. A nagyobb kockázatú befektetéseknél már nem várnak kétszámjegyû teljesítménynövekedést, a magasabb hozam elérése érdekében pedig rövidtávon akár pár százalékos veszteséget is hajlandóak bevállalni – derül ki a K&H befektetõi felmérésbõl.

Ingyenfedezet: viszik, mint a cukrot

Archívum2016.06.16, 10:15

Februári indulása óta több mint 3 milliárd forintnyi hitelszerzõdéshez vettek igénybe COSME hitelgaranciát a hazai kkv-k. Az Európai Beruházási Alap által koordinált uniós garanciaprogramot egyéni vállalkozóktól a közepes vállalatokig egyaránt igénybe vehetik a cégek.

A forintot is gyengítheti a brexit

Archívum2016.06.10, 21:09

A forint árfolyamára is hatással lehet a britek népszavazása a kilépésrõl – közölte a K&H elemzõközpontja. A pénzpiacokon általános bizonytalanságot okoz a szavazás, a befektetõk többsége arra számít, hogy a britek az EU-ban maradás mellett voksolnak a két hét múlva esedékes népszavazáson.

Jövõre én leszek a jani

Archívum2016.06.09, 10:57

A K&H 500 hazai cégvezetõt kérdezett meg arról, hogyan alakul versenyhelyzete konkurenseivel szemben egy éven belül. Tavaly alig reménykedtek a javuló versenyhelyzetben, most megugrott a magabiztos optimizmus.

Meghozta a tavasz a kedvüket

Archívum2016.05.30, 14:08

2014 elsõ három hónapja óta nem volt olyan magas az optimizmus a bõvülésben, mint idén, derül ki a K&H bizalmi indexébõl. Több mint minden második vállalkozás, a cégek 56 százaléka tervekkel vágott bele az üzleti évbe, míg ugyanez az adat 2015 utolsó negyedévében csak 48 százalék volt.

Minél nagyobb a vállalat, annál esélyesebb a fizetésemelés

Archívum2016.05.26, 10:49

Erõteljesen megugrott a munkaerõ-felvételt tervezõ cégek aránya, minden negyedik kkv tervez álláshirdetést feladni a következõ egy évben. Emellett a fizetésemelési szándék is nõtt, durván a vállalkozások harmadánál számíthatnak a dolgozók magasabb bérre – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból.

Dobogófosztott lett a SZÉP-kártya

Archívum2016.05.09, 11:21

Tízbõl kis- és középvállalkozásból négy gondolkozik béren kívüli juttatásokban, elsõsorban étkezési hozzájárulással, közlekedési költségtérítéssel és pénzbeli jutalommal. Igaz, a középvállalkozásoknál relatíve jobb a helyzet. Ez derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

Jóval nagyobb profitra számítanak a középvállalkozások

Archívum2016.04.19, 12:40

Nemcsak folytatódott a kkv-k elõzõ negyedévi derûlátása a pénzügyi eredményeket illetõen, de a K&H kkv bizalmi index elsõ negyedéves adatai alapján meredeken ívelnek tovább felfelé.

Amikor a nyúl viszi a vadászpuskát

Archívum2016.04.11, 12:49

A kedvezõ gazdasági folyamatok ellenére fennálló tõkepiaci bizonytalanság visszaüthet a gazdaság tényleges teljesítményére, ezért az elõttünk álló negyedévben fokozott óvatosságra intenek a K&H Alapkezelõ szakemberei. 

Eljött a nagy visszatérés ideje

Archívum2016.03.31, 12:40

A piacok jellemzõje, hogy nagy emelkedés vagy esés után elõbb-utóbb visszakorrigálnak. Az elmúlt öt év nagy bukója egyértelmûen a nyersanyagpiac volt, így egyre izgalmasabb a kérdés, mikor indul el a korrekció, amit már befektetõként is érdemes meglovagolni. A K&H Alapkezelõ befektetési szakemberei szerint már most érdemes a nyersanyagárakkal együttmozgó befektetési eszközöket keresni.

Biztonságra vágynak a kkv-k

Archívum2016.03.29, 11:09

A hazai vállalkozások többsége követi a digitális trendeket, és akkor veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat, ha segítik a munkájukat – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. Az elektronikus szolgáltatásoknál a biztonság, a költséghatékonyság és a kényelem az elsõ.

Infláció miatt nõttek a reálbérek

Archívum2016.03.18, 10:16

Januárban a várakozásoknak megfelelõen a bruttó bérek 5,8 százalékkal emelkedtek éves összevetésben, a nettó bérek pedig az szja-csökkentés miatt 7,4 százalékkal emelkedtek. A nettó reálbéreknél több mint 6 százalékos volt az emelkedés, ami jó hatással van a lakossági fogyasztásra, ezen keresztül a GDP-re is.

A kkv-k szerint jó év lesz az idei

Archívum2016.03.16, 12:01

A hazai kkv-k következõ egy évre vonatkozó árbevétel és eredményvárakozásai nagymértékben javultak, átlagosan 4,8 százalékos árbevétel és 3,2 százalékos eredménynövekedést valószínûsítenek – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

Nagy hiba volt devizában számítani a cascót

Archívum2016.03.01, 11:19

Az MNB ma publikált határozatában a K&H Bankot arra kötelezte, hogy fizesse vissza a jogosulatlanul felszámított árfolyam-különbözetet a fogyasztóknak, mivel a forintalapú casco biztosítás díjainak devizában történõ felszámítása jogsértõ. Az MNB mindemellett 4,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal is sújtotta a bankot.

Tízbõl egy cég szeretne okostévét

Archívum2016.02.25, 12:16

A hazai kkv-k többsége nem tervezi lecserélni informatikai eszközeit idén. Akik azonban fejlesztésben gondolkodnak, elsõsorban asztali számítógépet, laptopot és monitort, valamint munkaszoftvereket terveznek vásárolni – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

Dõl a forrás a kkv-knak

Archívum2016.02.16, 11:40

Itthon a kkv-k jelentõs része elõbbre hozná beruházásait, ha rövid idõn belül elérhetõvé válnának az uniós források. A jelenlegi pályázati kiírások mellett a cégek közel fele tartja reálisnak uniós támogatás elnyerését – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

Ha ettõl nem rohannak hitelért a kkv-k, semmitõl

Archívum2016.02.04, 14:42

Mostantól a magyar vállalkozók számára is elérhetõ a COSME uniós garanciaprogram. A termék a következõ idõszakban 50 százalékos, az ügyfelek számára díjmentes hitelgaranciát kínál.

Cafeteriában még mindig szûkmarkú a szektor

Archívum2016.01.27, 11:29

Nem sok jóra számíthatnak a dolgozók idén, ugyanis tízbõl csupán négy kkv tervezi béren kívüli juttatással támogatni munkavállalóit. A cafeteria legnépszerûbb juttatási formája továbbra is az Erzsébet-utalvány.

Izgalmas események várnak Magyarországra

Archívum2016.01.18, 12:13

Izgalmasan indul az év eleje, mivel a tavalyi évtõl eltérõen most nem látható egyértelmû trend, inkább csapkodó árfolyamok jellemzik a tõkepiacokat – derül ki a K&H trendmonitor elemzésébõl.

Egészséges elvárásokkal fogadta az évet a kkv-szektor

Archívum2016.01.12, 09:52

A hazai vállalkozások várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index enyhe romlást mutat. A vállalkozások pesszimisták abban, mit várhatnak a beszállítóktól, és a hitelkamatok alakulásában sem számítanak sok jóra. A közterhek mérséklõdését és a tervezett béremelést viszont pozitívan értékelik. 

Jogsértõ volt a banki díj

Archívum2015.12.31, 09:45

A Magyar Nemzeti Bank leállította a K&H Bank a közelmúltban a kisvállalati ügyfeleknek bevezetett új könyvelési díjjal kapcsolatos, jogsértõ magatartás folytatását, egyben 20 millió forintra bírságolta az intézetet.

Jövõ péntektõl több hitelkártyaköltés lesz

Archívum2015.11.11, 11:40

November 27-én minden a vásárlásról szól: a Black Friday, magyarul fekete péntek napján jelentõs árcsökkenéssel lehet mûszaki cikkeket, ruhákat vásárolni. Sokan félnek hitelkártyát használni, pedig csak tudni kell, mire figyeljünk. Korábban inkább a férfiak vásároltak hitelkártyára, ma ez már inkább a nõkre jellemzõ. 

A friss diplomások pesszimisták

Archívum2015.10.28, 11:48

Egyre több fiatal elégedetlen a helyzetével, nem is remélik, hogy a közeljövõben jobbra fordulhat a sorsuk. Többen érzik veszélyeztetve és kevesebben tartják stabilnak a jelenlegi állásukat – derült ki a K&H pályakezdõk jóléti index harmadik negyedéves adataiból.

A nagyobb cégek bíznak a magyar gazdaságban

Archívum2015.09.24, 13:35

Erõsebb forintra és a gazdaság jelenlegi teljesítményének folytatódására számítanak a legnagyobb hazai cégek, derült ki a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adataiból.

Vannak ötleteink az olcsó strandolásra

Archívum2015.06.30, 11:57

Június közepén már megdõlt a fõvárosban a strandra látogatók száma. Az idei nyár még tartogat meleg napokat, amikor sokan a vízbe menekülnek a hõség elõl. A strandolás nem kis költséggel jár. A K&H pár hasznos tippet gyûjtött össze. Ezek segítségével optimalizálhatjuk a kiadásainkat.

Az el nem költött pénzzel is csak a gond van

Archívum2015.06.01, 23:01

A cégeknek visszaküldik azt a pénzt, amit az alkalmazottak nem költöttek el május végéig a Szép kártyákról. A pontos összeg még nem ismert, de elérheti akár az 1 milliárd forintot is. Felmerült, hogy a cégeknek az lenne a legegyszerûbb, ha eladományoznák ezt a pénzt.

Gyûlnek a fekete felhõk a Szép kártyák felett

Archívum2015.05.15, 12:28

Még 2 milliárd 60 millió forint vár elköltésre a Szép kártyákon a 2013-ban feltöltött 67,8 milliárdból; a pénzt május 31-ig lehet elkölteni, ezt követõen a kártyán maradt összeget elveszítik a kártyabirtokosok. Ráadásul a Szép kártya miatt indult perben is rosszul áll Magyarország szénája.

Kisebb nyereségre és bevételre számítanak idén a cégek

Archívum2015.05.14, 11:36

Már egy éve pesszimisták a hazai kisvállalkozások az árbevétellel kapcsolatban: idén átlagosan csak 4 százalékos növekedéssel számolnak, ami messze elmarad az egy évvel ezelõtt elért 6,8 százalékos csúcsértéktõl – derül ki a K&H legfrissebb kkv bizalmi index kutatásából.

Ön devizahiteles? Ezért nem kapott még elszámolólevelet

Archívum2015.05.04, 09:50

A bankoknak legkésõbb április 30-ig kellett megküldeni az elszámolási értesítõket a devizahiteleseknek. Ha viszont az intézmény által indított elszámolási per március 1-ig nem zárult le, akkor az elszámolás megküldésének határideje a polgári peres eljárás befejezésétõl számított 60. nap. A banki perek elhúzódása miatt hat pénzügyi intézmény ügyfeleihez érkezhet késõbb az elszámolás.

Nem hisznek a pályázatokban a vállalkozások

Archívum2015.04.09, 12:29

A vállalkozások szinte mindenben optimisták, kivéve a pályázati lehetõségeket. Sokan azzal sincsenek tisztában, hol milyen forrást érdemes keresniük.

Nem tervez idén fejlesztést a hazai nagyvállalatok többsége

Archívum2015.03.20, 14:16

Idén a hazai nagyvállalatoknak már fele sem tervez fejleszteni, kevesebb hitelt vesznek fel a vezetõ magyarországi cégek – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatás legfrissebb adataiból.

116 milliárdnyi NHP-kihelyezés a K&H-nál

Archívum2015.03.17, 12:53

86,1 milliárd forintot folyósított, és további 30,5 milliárd forintra kötött szerzõdést az NHP második szakaszában a K&H. Ez az összes támogatott hitel mintegy 20 százaléka.

Pert vesztett a K&H forinthitel-ügyben

Archívum2015.02.13, 10:26

Esõ fokon elutasította a bíróság a K&H Bank Zrt. keresetét a magyar állam ellen, amelyet a forinthitel-szerzõdések tisztességtelenné nyilvánítása miatt kapcsolatban nyújtott be.

A fiatalok még sosem voltak ennyire borúlátók

Archívum2015.01.20, 11:33

A 19-29 év közötti pályakezdõk elégedetlenek a jelenlegi helyzetükkel és a kilátásaikkal. 60 százalékuk még otthon lakik, megerõsödött körükben a munkanélküliségtõl való félelem is.

Ez neked bizonyítvány?! Elveszem a zsebpénzed!

Archívum2015.01.14, 11:56

Az iskolai félévhez közeledve a szülõ gyakran nagyobb stresszben van, mint a gyerek. Ideális esetben a felnõttek tudják, milyen irányba haladnak az események az iskolában, de gyakran elõfordul, hogy a bizonyítványosztáskor derül ki: mégsem olyan jó tanuló a fiunk vagy a lányunk, mint azt gondoltuk.

Elköltöztek vidékrõl a bankok

Archívum2015.01.14, 12:34

Berettyóújfaluban tavaly szûnt meg az Erste fiókja, most csaknem 40 kilométerrel arrébb tudják intézni a pénzügyeiket az ügyfelek. A válság alatt több bankfiók is bezárt, és a különadók sem tettek jót a hálózatoknak. A kisebb városokból több bank is eltûnt, és ezzel több ezer munkahely is megszûnhetett.

Sosem voltak még ilyen elégedetlenek a fiatalok

Archívum2015.01.08, 10:36

A K&H kutatása szerint a fiatalok egyre kevésbé bíznak a jövõben, tartanak a munkanélküliségtõl és csak kevesüknek van félretett pénze.

Több ezer bankszámlát zároltak

Archívum2015.01.07, 11:15

A vállalati ügyfelek nagy része nyilatkozott december 31-ig tényleges tulajdonosáról, több ezer számlát azonban - azokét, akik nem tették meg a nyilatkozatot határidõre - a törvénynek megfelelõen zárolták a bankok.

A kkv-kat az uniós források és a hiteltípusok érdeklik a legjobban

Archívum2015.01.05, 13:35

Jelenleg a fokozódó állami szerepvállalásnak is köszönhetõen a cégek számos forráslehetõség közül választhatnak, a vállalkozásoknak azonban érdemes megfontolni, hogy a felvett hitel alacsony költségekkel, de bonyolult garanciával és adminisztrációval, vagy inkább magasabb kockázati felárral, de jóval egyszerûbb és olcsóbb járulékos költségekkel és adminisztrációval járjon.

A lányok felé billent a mérleg nyelve

Archívum2014.11.19, 12:20

A 19-29 éves városi fiatalok több mint 60 százaléka még mindig a szüleivel él. Albérletet az anyagi helyzet miatt csak a fiatalok ötöde tud fizetni. Többségében kettesével vesznek ki egy lakást, amiért átlagosan 29 ezer forint bérleti díjat fizetnek fejenként. Rezsivel együtt 53 ezer forintra van szükség havonta az önállósodás elsõ lépéshez.

Jól reagál a szektor a növekedési hitelprogram meghosszabbítására

Archívum2014.10.31, 14:48

„Megkönnyebbültek a nagyberuházást tervezõ cégek, hogy a Növekedési Hitelprogramot egy évvel meghosszabbították” - számolt be Hodina Péter a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetõje. A K&H a továbbiakban is mindent megtesz, hogy a program keretében minél több hitelt folyósítson a vállalkozások számára.

Az olcsóbb benzintõl olcsóbb lehetne a kenyér

Archívum2014.10.15, 17:13

Az üzemanyag olcsóbb lett, emiatt csökkennek a fuvarozók költségei, ezért idõvel lejjebb mehet az általuk szállított termékek, például a kenyér ára. Valószínû azonban, hogy benyelik a nyereséget az útdíj vagy a korábbi üzemanyagár-emelések kompenzálására.

Itt az idõ kockáztatni

Archívum2014.10.10, 12:19

A világgazdaság növekedése továbbra is támogatja a részvénypiacokat, de a Fed kamatemelése és a geopolitikai feszültségek miatt idõszakosan nagyobb korrekciókra lehet számítani. Magyarországon  marad az alacsony kamatkörnyezet, így az infláció növekedése esetén pozitív reálhozam eléréséhez érdemes kockázatosabb eszközök irányába mozdulni. A forint árfolyama az utolsó negyed évben már nem nagyon fog ingadozni - derül ki a K&H  elemzésébõl.

Maradt rés a K&H védelmén

Archívum2014.08.25, 18:36

Szeptember 9-re halasztották a K&H bank perének ítélethirdetését. A bank azt próbálta bizonyítani, hogy a szerzõdések megkötésekor érvényes feltételek megfeleltek a törvényeknek, az állam ügyvédei szerint viszont a bank saját keresetében is elismerte, hogy nem minden kritériumot teljesített maradéktalanul.

Folytatódnak a devizahiteles perek

Archívum2014.08.25, 12:33

Ma délelõtt Milton Hitelezési Zrt. és a K&H, majd kora délután az MKB Bank devizahiteles pere van soron. Az elsõ pert a múlt héten az állam nyerte, de most a nagyobb pénzintézeteken van a sor. A mai második tárgyalás érdekessége, hogy egy állami bank perelheti az államot.

A vállalkozások fele reálisnak tartja, hogy uniós forrást nyer

Archívum2014.08.22, 12:37

Habár a 2007-2013-as pályázati ciklus vállalkozások számára elérhetõ uniós forrásait már mind lekötötték, az új pályázati kiírások pedig még nem jelentek meg, a hazai kkv-k mégis bizakodóak az EU pályázatokkal kapcsolatban. Jelenleg a vállalkozások fele tartja reálisnak uniós forrás elnyerését – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból. 

A stadionok és a német autók húzzák a gazdaságot

Archívum2014.08.14, 16:21

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a gazdaság egészségesebb szerkezete, szakértõk szerint viszont inkább a német autógyárak és a stadionépítések hajtják a magyar gazdaságot. Az elemzõk szerint nem várható, hogy továbbra is várakozáson felül bõvüljön a magyar nemzeti összetrmék.

Ha tartós lesz az ipari bõvülés, az új beruházásokhoz vezethet

Archívum2014.08.06, 17:12

Júniusban tovább növekedett az ipari termelés volumene, köszönhetõen a forint gyengülésének, az ipari befektetéseknek és a kedvezõ exportforrás-lehetõségeknek. Ha a trend tartós marad, az új beruházásokhoz vezethet, mert bõvíteni kell a termelõkapacitást.

Nyolc pontot esett vissza a beruházási kedv a szektorban

Archívum2014.08.05, 10:09

Kissé alábbhagyott a hazai vállalkozások beruházási kedve, jelenleg a kkv-k 56 százaléka tervez valamilyen fejlesztést. Továbbra is az informatikai fejlesztések vannak az élen, holott itt tapasztalható a legnagyobb mértékû visszaesés az elmúlt negyedévhez képest. A legnagyobb beruházási hajlandóság az ipari cégeknél és a középvállalkozásoknál figyelhetõ meg – derül ki K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból. 

Profitálj a Facebook-mániából!

Archívum2014.07.16, 15:17

Trendi befektetési sztorit tesz elérhetõvé a hazai befektetõk számára a K&H legújabb tõke- és hozamvédett befektetési alapja. A K&H kettõs kosár 3 alapon keresztül ugyanis akár a világ legnépszerûbb közösségi oldala, a Facebook körüli mániából is profitálhatunk.  

Hat nap alatt rendezik a számláikat a kisebb cégek

Archívum2014.06.24, 16:18

A hazai vállalkozások hatnapos finanszírozási idõvel számolhatnak, ami jelentõsen javítja a likviditási helyzetüket. A kkv-k túlnyomó többsége forintszámlán tartja likvid eszközeit, a cégek pénzkészlete és likvid eszközeinek szintje döntõen nem változott az elmúlt fél évben.

Borítékolható az újabb kamatvágás

Archívum2014.06.23, 17:18

Gyakorlatilag borítékolni lehet az újabb kamatvágást, mivel az alacsony inflációs környezet és az EKB kamatcsökkentése miatt a magyar állampapírokon megnövekedett hozamfelár is ezt támogatja. A jelenlegi alacsony infláció mellett ugyan még emellett az alacsony kamatszint mellett is pozitív reálhozam érhetõ el – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelõ befektetési igazgatója.  

Kilenc bankfiókot zár be a K&H

Archívum2014.06.19, 08:21

Az "általános üzletmenet részeként" vizsgálták felül a bankfiókok kihasználtságát a K&H-nál, majd kilenc bankfiók bezárása mellett döntöttek - írja az Index.

Rég voltak ilyen optimisták a pályakezdõk

Archívum2014.05.15, 16:07

Nagyot ugrott egy negyedév alatt a K&H pályakezdõk jóléti indexe: míg 2013 végén a 19-29 éves városi fiatalok elégedettségi mutatója 4, idén márciusban már 11. Abban, ahogy a jelenüket megítélik, nagyjából nincs változás negyedévrõl negyedévre, de a jövõvel kapcsolatban bizakodóbbak, a lehetõségeiket pozitívan látják.

Elsõ lett a "Viszik a nappalit" a reklámversenyen

Archívum2014.05.12, 16:25

Elvitte az elsõ díjat a K&H vírusvideója a Hipnózis Kreatív Reklámversenyen a 2013-as év legjobb reklámkampányai kategóriában.

Sûrûn használtuk a SZÉP-kártyánkat a hosszú hétvégén

Archívum2014.05.07, 10:32

Május elsõ napjai – a négy napig tartó hétvége – jelentõsen felpörgették a SZÉP-kártyás felhasználásokat.

Szolid optimizmus a kkv-szektorban

Archívum2014.04.10, 10:41

Az év elsõ negyedévében alig változtak a kkv-k egy évre elõremutató várakozásai, a K&H kkv bizalmi index jelenleg -11 ponton áll. Ez csupán 2 pontos növekedés az elõzõ negyedévhez képest, ugyanakkor hatalmas ugrás az egy évvel korábbi eredményekhez viszonyítva, és csak közel 4 éve sikerült ennél jobb eredményt elérni – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból. 

Egyre fontosabbak a pályázatok a vállalkozásoknak

Archívum2014.04.01, 15:01

Bár az új kiírásokra még õsz elejéig várniuk kell, a kkv-k növekvõ mértékben keresik ezt a lehetõséget. Annál is inkább, mert a 2014-2020 költségvetési ciklusban a gazdaságfejlesztés és a munkahelyteremtés áll majd fókuszban. Kardinális tehát, hogy a források mennyire húzhatják felfelé a munkaerõpiac szempontjából megkerülhetetlen szektor volumenét.

Rémhírek terjedtek el a pénzfelvétel körül

Archívum2014.03.21, 11:14

Itthon is rengeteg pénzkiadón fut a Windows XP, amely április 8-án világszerte nyugdíjba megy. A pénzfelvétel körül rémhírek terjedtek el.

Exportfinanszírozás akár egy éven belül

Archívum2014.03.17, 11:24

Nemzetközi piacra készülõ kkv-k számára nyit új, akár egy éven belül megvalósuló lehetõséget az Eximbank a K&H-nál már elérhetõ Rövidtávú Refinanszírozási Hitelkerete, adják hírül közleményben.

Hamarabb fizetnek egymásnak a vállalkozások

Archívum2014.03.12, 12:08

A soros negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás szerint kedvezõen hat a szektor likviditására, hogy mind a vevõi, mind a szállítói számlákat rövidebb határidõvel teljesítik, mint az elmúlt években, számolnak be közleményben.

A vállalatok nem költenek, nõtt a betétállomány

Archívum2014.02.12, 15:37

A K&H nagyvállalati felmérése szerint a vállalati betétállomány lendületes növekedésével párhuzamosan a cégek egyre érzékenyebbek a betéti kamat mértékére. Részben azért, mert a beruházási kedv pillanatnyilag nem szárnyal a szektorban.

Ha beruházásról van szó, a vállalkozók nem túl lelkesek

Archívum2014.02.11, 17:38

Bár 2012 júniusa óta folyamatosan növekedett a kkv-szektor beruházási hajlandósága, a tavalyi utolsó negyedévben ismét visszaesett: jelenleg a cégvezetõk 58 százaléka gondolkozik fejlesztésben. Az új beruházások között a legnépszerûbb terület az IT.

A pénz a cégek lába elõtt hever, csak le kell hajolniuk érte

Archívum2014.01.24, 13:55

A jegybank és az Eximbank bõséges hitelforrást ad a cégeknek idén, de az, hogy ebbõl a pénzbõl lesz-e növekedés, attól függ, hogy a cégeknek lesz-e piacuk, amelyre építve bõvíthetik az üzletüket.

Barátibb kormányzatra számítanak a kisvállalatok

Archívum2014.01.15, 11:39

Az elõzõ negyedévi megingás után újra optimistábbak lettek a hazai kis- és közepes vállalkozások, a következõ egy évre vonatkozó várakozásokat jelzõ K&H kkv bizalmi index 5 ponttal emelkedett. A javulás azzal magyarázható, hogy nagymértékben növekedett a benyújtott uniós pályázatok aránya, és a vevõkkel kapcsolatban is bizakodóbbak lettek a vállalkozások, miközben a gazdaságpolitikával és a közterhek változásával kapcsolatos várakozások nem romlottak tovább.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ