K&H Ifjúsági Index

címke rss
Egyre több fiatal költözik ki a mamahotelből

Egyre több fiatal költözik ki a mamahotelből

A 19-29 éves fiatalok 43 százaléka lakik a szüleinél és 57 százalékuk él már önállóan – derült ki a K&H ifjúsági indexéből. Utóbbi a felmérés során eddig mért legmagasabb arány. Szintén rekordmagas szintet értek el a családalapítási mutatók: a fiatalok 31 százaléka szerint javultak a családalapítás körülményei, ráadásul 40 százalékuk úgy látja, a jövőben még kedvezőbbé válik a helyzet. A fiatalok túlnyomó része, 80 százaléka pedig stabilnak tartja párkapcsolatát.

Tízből csak három fiatal tud önerőből lakást venni

Gazdaság2019.05.07, 15:29

A fiatalok 12 százaléka tervez lakásvásárlást három éven belül, az érintettek 71 százaléka pedig ezt kisebb-nagyobb hitelfelvétellel tudja csak megoldani – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A fiatalok ötöde – 21 százaléka – venne autót három éven belül, 70 százalékuk azonban ezt a vásárlást saját forrásból finanszírozná.

A fiatalok béremelést várnak

Gazdaság2019.02.22, 15:08

A dolgozó fiatalok 69 százaléka számít kisebb vagy nagyobb fizetésemelésre – derül ki a K&H 2018 harmadik negyedéves ifjúsági indexéből. Az érintettek 43 százaléka saját bevallása szerint könnyen találna magának új munkát, ami rekordmagas érték a felmérés történetében. Az országon belüli különbség azonban óriási: a nyugati megyékben élő fiatalok 64 százaléka gondolja úgy, hogy könnyen találna állást, míg a keleti megyékben mindössze 28 százalékos az optimisták aránya. Egyre kevesebb fiatal találja az egyensúlyt a munka és a magánélet között, és az oktatási rendszerrel is kevesen elégedettek.

A fiatalok több mint fele számít fizetésemelésre

Gazdaság2018.09.17, 15:58

A 19-29 éves fiatalok többsége dolgozik: 52 százalékuk kap főállásból fizetést, 25 százalékuk pedig mellékállásból szerez jövedelmet – derült ki a K&H ifjúsági indexéből. A dolgozó fiatalok 52 százaléka számít kisebb mértékű fizetésemelésre, ez rekordmagas arányt jelent a felmérés több mint ötéves történetében. Bár kétharmaduk stabilnak tartja, 53 százalékuk pedig még szereti is a munkáját, kisebbségben vannak, akik megbecsültnek is érzik magukat a munkahelyükön.

A pályakezdők 82 százaléka elégedetlen a pénzügyi helyzetével

Gazdaság2018.09.03, 13:46

Tudatosabbak a pénzükkel és nagyobb arányban tesznek félre – ez jellemzi a magyar fiatalokat a K&H ifjúsági indexe szerint. A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a 19-29 éves korosztály inkább borúlátó a jelenlegi pénzügyeivel kapcsolatban, viszont egyre többen várnak javulást a jövőben. A K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedő szervezői szerint a pénzügyi tudatosság már a legkisebb kortól építhető, sőt, kifejezetten fontos a későbbi magabiztos és okos döntésekhez, ezért a felmérés tapasztalatai alapján hívják fel a szülők figyelmét arra, hogy mire érdemes odafigyelniük gyermekük pénzügyi nevelése terén.

Nagyon optimisták a fiatalok, ami az álláskeresést illeti

Gazdaság2018.07.04, 14:13

Új rekord született a K&H ifjúsági indexének eredményei szerint: a 19-29 éves korosztály 35 százaléka gondolja úgy, hogy könnyen találna munkát. A dolgozó fiatalok 69 százaléka fizetésemelésre számít. Sőt, a munkájukat sem szerették még soha ennyien: az első negyedévben a megkérdezettek 57 százaléka mondta, hogy olyan állása van, ahol örömmel dolgozik. 43 százalékuk érezte úgy, hogy megbecsülik a munkahelyén, ugyanakkor a korábbiakhoz képest jóval kevesebben, mindössze 25 százalék számít arra, hogy előrébb tud lépni a jövőben a ranglétrán. A kutatásból kiderül az is, hogy bár a diákok mindössze 17 százaléka gondolja úgy, hogy a magyyar ...

A fiatalok fele többet szeretne spórolni idén

Gazdaság2018.04.18, 13:40

A fiatalok nagy része a korábbinál többet költött 2017-ben és a jövőben is a kiadásai növekedésével számol – derült ki a K&H ifjúsági index kutatásából. A fiatalok 41 százaléka élelmiszerre adott ki többet, a diákoknál viszont leginkább a szórakozásra ment el nagyobb összeg. A fiatalok fele azonban azt tervezi, hogy idén növeli a megtakarításait.

Előző
  • 1
Következő